PK BH 1993/553
PK BH 1993/553
1993.09.01.
A volt házastársak közös tulajdonában álló ingatlannal kapcsolatban a közös tulajdon megszüntetése iránt érvényesített igény, a lakáshasználati jog ellenértéke és a többlethasználatból eredő használati díj iránti igény összefüggése, s a rendezésnél irányadó szempontok. (Csjt. 31/B. §, 31/C. §, 31/D. §).
A peres felek 1969-ben megkötött házasságából 3 gyermek született, közülük a jelenleg már nagykorú Péter az életközösség 1988. augusztus 27-én bekövetkezett megszakadása után a felpereshez költözött, a még tartásra szoruló Olivér és Levente nevű gyermekek pedig a felek egyenlő arányú közös tulajdonában levő közös lakásban élnek az alperessel, annak jelenlegi házastársával és a házastárs két gyermekével együtt. A bontóperben a bíróság a közös tulajdonú lakás használatáról és a gyermekek elhelyezéséről nem döntött, ezzel kapcsolatban a városi bíróság az 1989. június 5-én jogerőssé vált ítélet indokolásában leszögezte: „a felek lakáshelyzete és vagyonjogi vitája megoldásra vár, a gyermekek hollététől függően kívánják mind a vagyonjogi, mind a lakáshelyzetük megoldását”.
A felperes 1989. augusztus 7-én a házastársi közös vagyon megosztása iránt keresetet terjesztett elő, amelyben az OTP- és munkáltatói kölcsönök igénybevételével felépült ingatlanuk közös tulajdonának a megszüntetését kérte a volt házastársa megváltásra történő feljogosításával, teljesítőképesség hiányában pedig az ingatlan árverési értékesítésének az elrendelését kérte. Igényt tartott továbbá az ötelemes szekrénysorból, két heverőből és dohányzóasztalból álló ingó vagyon megosztására. A még fennálló kölcsöntartozások zálogjogosultjaival szemben előterjesztett kereseti kérelem a közös tulajdon megszüntetésével kapcsolatosan tűrésre irányult.
A bíróság az 1990. január 24-i tárgyaláson meghozott 2. sorszámú végzéssel a közös tulajdon megszüntetése iránti pert felfüggesztette, és a felperest felhívta, hogy 30 napon belül kezdeményezzen eljárást az I. r. alperes ellen a lakáshasználat rendezése iránt.
Ilyen előzmények után terjesztette elő a felperes 1990. február 19-én a közös lakásra vonatkozóan azt a kereseti kérelmet, hogy a bíróság őt jogosítsa fel a kizárólagos lakáshasználatra, az alperest pedig - mint jogcím nélküli lakáshasználót - kötelezze kiürítésre. Ezt a kérelmét a felperes a keresetében azzal támasztotta alá, hogy az alperes őt többször tettlegesen is bántalmazta, a távozása után pedig a közös lakásba befogadta az élettársát (jelenleg már házastársát) és annak gyermekeit. A felperes egyben 1989. július 1-jétől kezdődően az alperest havi 6000 forint többlethasználati díj megfizetésére is kérte kötelezni.
Az alperes a védekezésében elismerte, hogy a felperest esetenként tettlegesen bántalmazta, arra hivatkozott azonban, hogy ezt a felperes váltotta ki a magatartásával. Állítása szerint a felperes minden kényszerítő körülmény nélkül távozott el a közös lakásból.
A bíróság a bizonyítási eljárás során ingatlanforgalmi szakértői véleményt szerzett be. Az 1991. július 3-án benyújtott szakértői vélemény szerint a perbeli ingatlan beköltözhető értéke 1 300 000 forint, lakott értéke 650 000 forint. A lakáshasználati díjat a szakértő a 45/1982. (X. 7.) MT rendelet 4. §-a (1) bekezdésének a) pontjára hivatkozással négyzetméterenként 15 forint alapulvételével 1095 forintban határozta meg.
A szakértői vélemény ismeretében a felperes nem ellenezte az alperes kizárólagos lakáshasználatra feljogosítását, azonban a beköltözhető és lakott érték különbözetének megfelelő lakáshasználati jog ellenértékének megfizetésére tartott igényt. Változatlanul havi 6000 forint többlethasználati díj megfizetésére kérte kötelezni az alperest, a marasztalás kezdő időpontját azonban az életközösség 1988. augusztus végén bekövetkezett megszakadásához képest 1988. szeptember 1-jére módosította. Az alperes a felperes használati díj iránti követelését a szakértő által megállapított összeg fele részére elismerte, azt meghaladóan azonban elutasítást kért. Előadta, hogy a felperes az élettársával együtt abban az ingatlanban lakik, amely örökség folytán az ő résztulajdonában van, és a felperes ennek az ingatlannak a használatáért semmit nem fizet a részére, de az életközösség megszakadása óta a közös tulajdonú lakás fenntartásával és kölcsönök törlesztésével kapcsolatos kiadásokhoz sem járul hozzá, s a gyermektartásdíj fizetésére is peres eljárással kellett a felperest rászorítania.
A városi bíróság ítéletével az alperest „jelölte ki” a három külön-bejáratú szobából álló, 73 m2 alapterületű összkomfortos lakás kizárólagos használatára, egyben az alperest 15 napos határidővel 260 000 forint lakáshasználati jog ellenértékének megfizetésére, továbbá arra kötelezte, hogy 1988. szeptember 1-jétől kezdődően havi 2000 forint többlethasználati díjat fizessen a felperesnek. Az 1991. október 1-jéig lejárt 76 000 forint használati díj megfizetésére havi 2000 forint részletfizetést engedélyezett azzal, hogy egy részlet elmulasztása esetén a teljes hátralék esedékessé válik.
Az ítélet indokolása szerint a bíróság a lakáshasználati jog ellenértékének összegszerűségét a szakértői véleményben megállapított beköltözhető és lakott érték különbözetének 2/5 részében határozta meg arra figyelemmel, hogy a három közös gyermek közül a még tartásra jogosult két gyermek az alperes háztartásában él. A használati díj összegszerűségét illetően kiemelte, hogy a perbeli ingatlan közös tulajdonú, társasházi összkomfortos lakás, ezért a hasonló lakásokért fizetett bér összegének nincs meghatározó jelentősége.
A megyei bíróság az alperes által megfellebbezett ítéletet a helyes indokaira hivatkozva helybenhagyta.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A Családjogi törvény (Csjt.) 31/B. §-ának (1) bekezdése értelmében, ha a lakásban a házastársak egyikőjük vagy mindkettőjük tulajdonjoga alapján laknak, a házasság felbontása esetén - kérelemre - a bíróság dönt a lakás használata felől. Az egységes ítélkezési gyakorlat szerint a közös tulajdonú lakásból távozó házastárs a Csjt. 31/C. §-ában meghatározott lakáshasználati jog ellenértékének rá eső részére akkor jogosult, ha a lakás elhagyására a bíróság döntése alapján került sor. A visszatérési szándék nélkül távozó házastárs a Csjt. 31/D. §-ának kivételes rendelkezéseként kizárólag bérlakás elhagyása esetében igényelheti a lakáshasználati jog ellenértékének rá eső részét.
A rendelkezésre álló adatok szerint a felperes 1988. augusztus végén a közös lakásból először albérletbe költözött, majd beköltözött az alperes résztulajdonában levő ingatlanba. A bontóperben a lakáshasználat szabályozását nem kérte, s az ez iránt indult külön eljárásban is úgy nyilatkozott, hogy a közös tulajdonú lakásba visszatérni nem kíván, hozzájárul ahhoz, hogy a lakás kizárólagos használata az alperest illesse. Az ingatlan közös tulajdonának megszüntetése iránti perben a felperes ugyancsak azt a kérelmet terjesztette elő, hogy az alperes váltsa magához az ő tulajdoni illetőségét.
A perben adat merült fel arra is, hogy az alperes a felperest az életközösség alatt, majd annak megszakadása után több ízben tettleg bántalmazta. A bíróság az 1989. április 16-i tettlegesség miatt az alperes büntetőjogi felelősségét is megállapította, és vele szemben büntetést szabott ki. Ilyen előzmények után a bíróság nem mulaszthatta volna el annak vizsgálatát, hogy a felperes elköltözése önkéntes volt-e, vagy azt az alperes ismétlődő agresszivitása, illetve a felperesnek ettől való indokolt félelme váltotta-e ki. Az életközösség megszakadása utáni időszak vonatkozásában azt kellett volna tisztázni, hogy a körülmények alakulása folytán a felperesnek volt-e lehetősége a közös lakásba való visszatérésre, vagy azt az alperes megakadályozta, illetve olyan helyzetet teremtett, amely a felperes számára a lakás közös használatát elviselhetetlenné tette. Ha a körülmények feltárása alapján megállapítható, hogy a felperes a közös tulajdonú lakást kényszerítő körülmények nélkül önként és nem csupán átmenetileg hagyta el, hanem a saját szándéka is az volt, hogy onnan végleg elköltözzék, a lakáshasználati jog ellenértékének rá eső részére jogszerű igényt nem tarthat. Ebben az esetben a lakás használatával összefüggő igényét többlethasználat jogcímén a közös tulajdon megszüntetése keretében érvényesítheti.
A lakáshasználati jog ellenértékének összegszerűségére vonatkozó döntés abban az esetben is téves, ha a felperesnek a lakásból történt eltávozása nem minősül véglegesnek, és így a Csjt. 31/B. és 31/C. §-ainak az alkalmazására sor kerülhet. A 31/C. § (3) bekezdése szerint ugyanis a lakáshasználati jog ellenértékének a jogosult részére járó összege - különös méltánylást érdemlő esetet kivéve - a használati jog ellenértékének egyharmadánál kevesebb nem lehet. A bírói gyakorlat különös méltánylást érdemlő okként értékeli a kiskorú gyermekek lakáshasználata mellett a bent maradó házastárs (volt házastárs) személyi körülményeit, kereseti viszonyait, anyagi terheit stb.. A peradatok szerint az alperes a még tartásra szoruló két közös gyermek tartásáról hosszú időn át egyedül gondoskodott. Figyelmen kívül maradt a feleknek az a nyilatkozata is, amely szerint a felperes az alperes résztulajdonában álló litkei ingatlant használatba vette. A lakáshasználati jog ellenértéke a fél által elvesztett lakáshasználati jog kárpótlásául szolgál, és nincs akadálya annak, hogy a közös lakásban bennmaradó (volt) házasfél a lakásból távozó (volt) házastárs részére természetben biztosítson ilyen kárpótlást. Ha tehát a távozó fél részére a lakásban bennmaradó fél lakhatási lehetőséget biztosít, ennek értékét a javára az említett címen őt terhelő fizetési kötelezettség keretében el lehet számolni.
Helyes a jogerős ítéletnek az a rendelkezése, amely szerint az alperes a tulajdoni illetőségét meghaladó használatért többlethasználati díj fizetésére köteles. A bíróság azonban ennek mértékét a szakértői vélemény indokolatlan figyelmen kívül hagyásával határozta meg havi 2000 forintban, és megalapozatlanul jutott arra a következtetésre, hogy a felperest a többlethasználati díj az életközösség megszakadásától (az ingatlanból való elköltözésétől) kezdve megilleti. A lakás adottságainak megfelelő többlethasználati díj fizetésére az alperes csak attól az időponttól kezdődően köteles, amikor a közös lakásnak a tulajdoni arányát meghaladó részét jogosulatlanul birtokba vette. A feltárt adatokból nem tűnik ki, hogy az alperes élettársa (jelenleg házastársa) és annak gyermekei a perbeli ingatlanba mikor költöztek be. Az sem állapítható meg, hogy ezt megelőzően az alperes a három külön-bejáratú szobából álló, elkülönített használatra alkalmas lakást a háztartásában élő két közös gyermekkel együtt miként használta, és mennyiben állt fenn annak a lehetősége, hogy a felperes a közös tulajdonból adódó használati jogosultságával megfelelő módon élhessen.
A perben személyesen eljáró alperes már a 7. sorszámú jegyzőkönyvbe foglalt nyilatkozatában arra hivatkozott, hogy a közös ingatlan terheit egyedül viseli, kizárólag ő fizeti az OTP-kölcsönt is. Ezt az előadását a 14. sorszámú beadványában azzal ismételte meg, hogy akkor hajlandó többlethasználati díjat fizetni, ha a felperes is hozzájárul a lakással kapcsolatban őt terhelő kiadásokhoz. A Pp. 3. §-ának (1) bekezdése alapján a bíróságnak tájékoztatnia kellett volna az alperest arról, hogy ezt az igényét viszontkereset, vagy beszámítás útján érvényesítheti, és módot kellett volna adnia az alperesnek arra, hogy erre vonatkozó követelését megfelelően előterjessze annak érdekében, hogy a bíróság valamennyi vitás kérdést egy perben rendezzen.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az óvással támadott jogerős ítéletet az első fokú ítéletre is kiterjedően a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján, hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára utasította. (P. törv. II. 20 849/1992. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás