BK BH 1993/591
BK BH 1993/591
1993.10.01.
A halált okozó testi sértés bűntette esetében az enyhítő rendelkezés alkalmazását teszi indokolttá, ha a testi sértési cselekmény csupán eshetőleges szándékkal elkövetett, az eredmény tekintetében az elkövetőt csupán a hanyag gondatlanság terheli, és a halálos eredmény bekövetkezésében az orvosi ellátás során történt diagnosztikai tévedés is közrehatott [Btk. 87. § (1) bek., 83. §, 170. § (5) bek. 2. ford.].
A megyei bíróság a vádlottat, halált okozó testi sértés bűntette miatt 2 évi börtönbüntetésre és 1 évre a közügyektől eltiltásra ítélte. A megállapított tényállás lényege a következő.
A vádlott ittas állapotban, 22 óra körüli időben elment a volt élettársához, akinek ekkor a lakásában tartózkodott a nevelőapjának az anyja, a 86 éves sértett is. A vádlott bántalmazni kezdte a volt élettársát. A sértett ezt látva segítségért kiabált, és kijelentette a vádlottal szemben: "Imre, te betörő vagy". A vádlott ekkor még indulatosabb lett, a sértett felé fordult, és két kezével megfogta mindkét vállát, és hátralökte. A lökés következtében a sértett hanyatt esett és a fejét közepes-nagy erővel beleverte a cserépkályhába. Ezt követően fel sem tudott állni, a vádlott és a volt élettársa fektették az ágyra. A sértett tarkóján duzzanat keletkezett, amit borogatással láttak el. A sértett másnap hazament a saját lakásába. Az ezt követő időben állandó fejfájása volt, de orvoshoz nem ment. A szomszédok mintegy három héttel az eset után magatartászavart észleltek nála, ezért értesítették a leányát, majd a sértett kórházba került, és két hónap múlva meghalt. A boncolás során a sértettnél keményburok alatti vérzést és ennek elfajulását, továbbá az agynyomás-fokozódás kórbonctani jeleit találták. A keményburok alatti vérzés a kályhára történt hanyatt esés következtében keletkezett. A sértett halála a keményburok alatti vérzés és ennek szövődményeként kialakult kétoldali süllyedéses tüdőgyulladás, heveny keringési és légzési elégtelenség miatt következett be. A sérüléses eredetű keményburok alatti vérzés és a halál között közvetett okozati összefüggés állapítható meg. Idős kora és a boncolás során észlelt számos idült belszervi kóros elváltozásai elősegítették a keringés-összeomlást, illetve a halál beálltát. A kórházban állapotának megfelelő kezelésben részesült, a keményburok alatti áltömlővé szervült vérömlenyt azonban nem tudták kórismézni. A sértett kora és általános egészségi állapota mellett nem állítható, hogy a tömlő műtéti eltávolítása esetén az élete megmenthető lett volna.
A Legfelsőbb Bíróság a felülbírálat során megállapította, hogy a tényállás a Be. 239. §-a (2) bekezdésének a) és c) pontjaiban írt okokból részben megalapozatlan, mert a tényállás nincs kellően felderítve a tekintetben, hogy a sértett koponyasérülése történhetett-e a halál bekövetkezése előtt 3 hónappal korábban történt sérülés folytán, figyelemmel az igazságügyi orvos szakértőnek arra a nyilatkozatára, hogy "a vérömleny tompaerő-behatásra keletkezhetett, és létrejöhetett a több hónappal korábban történt bántalmazás során", ez a tény ugyanis nem állt összhangban az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás adataival. Az elsőfokú bíróság nem tisztázta továbbá, hogy az eljárt orvosok a sértett gyógykezelése során diagnosztikai tévedést vétettek-e, továbbá hogy a sértett sérülésének időben történő feltárása és ennek megfelelő kezelés alkalmazása esetén esetleg a sértett élete megmenthető lett volna-e.
Az elsőfokú bíróság tehát eljárási szabályt sértett, amikor az ügyben eljárt igazságügyi orvos szakértőt nem idézte meg a tárgyalásra, és nem hallgatta meg a már említett tények tisztázása érdekében. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a Be. 240. §-a alapján bizonyítást rendelt el, amelynek során a fellebbezési tárgyaláson meghallgatta az igazságügyi orvos szakértőt. A szakértő előadta, hogy a sértett agysérülése a bántalmazás időpontjában, három hónappal korábban is keletkezhetett. Kifejtette, hogy a sértett kórházi gyógykezelése során az eljárt orvosoknak koponyaröntgent kellett volna készíteniük, ami kimutatta volna a keményburok alatti vérömlenyt. Tekintettel azonban arra, hogy a tünetek agyi érelzáródásra is utalhattak, az eljárt orvosok diagnosztikai tévedésből nem végezték el a szükséges röntgenvizsgálatot. A koponyaműtét nem biztos, hogy megmentette volna a sértett életét az idős korára és a műtét igen megterhelő voltára tekintettel, de az angiográphiai vizsgálatot indokolt lett volna az adott esetben elvégezni.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság a Be. 258. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján a tényállást kiegészítette azzal, hogy a sértett sérülése három hónappal korábban bekövetkezhetett, a kórházban a sértett gyógykezelése során eljárt orvosok diagnosztikai tévedése miatt a szükséges vizsgálatokat (agyröntgent) nem végezték el, és a sérülés időben történő feltárása és az ennek megfelelő kezelés esetleg a sértett életét megmenthette volna. A fenti kiegészítésekkel a tényállás megalapozottá és felülbírálatra alkalmassá vált, az említett hiányosságokon túlmenően ugyanis az elsőfokú bíróság a tényállást hibátlanul állapította meg, és helyesen vont következtetést a vádlott bűnösségére.
A Legfelsőbb Bíróság nem értett egyet a védőnek azzal az érvelésével, mely szerint a vádlottat a bekövetkezett eredményért nem terheli felelősség, és a testi sértésre irányuló szándék nélkül csupán gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés okozásáért felelős. A vádlott vitathatatlanul testi sértésre irányuló szándékkal cselekedett, amikor az idős, 86 éves, járóbotot használó sértettet a két vállánál fogva megragadta, és hátralökte. A tudata átfogta, hogy a sértett hanyatt esve a fejét a kályhába beleütheti úgy, hogy akár a halálához vezető sérülést is szenvedhet, de a vádlott a tőle elvárható körültekintést elmulasztotta, ezért - a testi sértést illetően - eshetőleges szándékkal cselekedett, de az eredmény vonatkozásában csupán a gondatlanság enyhébb formája - a negligencia - terheli. A vádlott ezzel a magatartásával elindította a sértett halálához vezető okfolyamatot, és ezt az orvosok részéről jelentkező diagnosztikai tévedés sem szakítja meg, ez a bűnösség megállapítását nem érinti. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a vádlott felmentésére irányuló fellebbezést alaptalannak találta.
A Legfelsőbb Bíróság a megalapozatlanság kiküszöbölése után a tényállást irányadónak tekintette a másodfokú eljárásban, és megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a vádlott cselekményét az anyagi jogszabályoknak megfelelően helyesen minősítette a Btk. 170. §-a (5) bekezdésének 2. fordulata szerinti halált okozó testi sértés bűntettének, ezért a jogi minősítés megváltoztatására irányuló védelmi fellebbezést sem találta alaposnak.
Az elsőfokú bíróság a büntetés kiszabása során figyelembe jövő enyhítő és súlyosító körülményeket általában helyesen sorolta fel, de további nyomatékos enyhítő körülményként értékelte a Legfelsőbb Bíróság, hogy a sértett gyógykezelése során olyan orvosi mulasztás történt, amely esetleg a sértett életét megmenthette volna, és azt, hogy a vádlott a testi sértést illetően eshetőleges szándékkal cselekedett.
Mindezekre az enyhítő körülményekre, valamint a cselekmény elkövetése óta eltelt jelentős időmúlásra is figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság úgy látta, hogy a vádlott esetében olyan rendkívüli méltánylást érdemlő körülmények állnak fenn, amelyek indokolttá teszik a Btk. 87. §-a (2) bekezdése c) pontjának alkalmazását és a törvényi büntetési tétel alsó határánál alacsonyabb tartamú börtönbüntetés kiszabását. Ezért a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a büntetés kiszabására vonatkozó részében megváltoztatta, és annak tartamát 1 év 4 hónapra enyhítette.
A vádlott által elkövetett cselekmény jelentős tárgyi súlyára figyelemmel azonban a büntetés végrehajtásának a felfüggesztésére irányuló fellebbezést a Legfelsőbb Bíróság alaptalannak találta, és egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. (Legf. Bír. Bf. III. 522/1992. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás