BK BH 1993/595
BK BH 1993/595
1993.10.01.
I. A folyamatban levő büntetőeljárásról a hatóságtól nyert információ alapján az országos hetilapban megjelent tudósításnak a helyi lapban történő közzététele nem valósítja meg a nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétségét [Btk. 179. § (1) bek., (2) bek. b) pont, 182. §].
II. A magánvádas eljárásban nincs törvényes alap annak az ítéletben való megállapítására, hogy a magánvádló bűncselekményt követett el [Be. 9. § (2) bek.].
A városi bíróság az I. r., a II. r. és a III. r. vádlottakat az ellenük nagy nyilvánosság előtt elkövetett becsületsértés vétsége miatt emelt vád alól felmentette, kötelezte a magánvádlót 2000 forint ügyvédi költség megfizetésére. A tényállás szerint az I. r. vádlott a község polgármestere, a II. r. vádlott a község jegyzője, a III. r. vádlott pedig a község képviselő-testületének és az ügyrendi bizottságának a tagja. A község képviselő-testülete a vádlottak szerkesztésében, úgynevezett Községi Tájékoztató címen, hetenként kb. 300 példányban megjelenő, stencilezett újságban teszi közzé, és ingyenesen terjeszti a községi eseményeket, híreket. A magánvádló az egyik párt helyi elnöke.
Évekkel ezelőtt a község központjában elhelyeztek egy emlékoszlopot, amelyen eredetileg évszámok voltak elhelyezve, majd az emlékoszlopra erősítettek egy 70×40 cm-es, fehér színű márványtáblát és arra a Magyar Köztársaság bronzból készült címerét. Az első alkalommal elhelyezett címert 1991 júniusában ismeretlen tettesek eltávolították, majd a község képviselő-testületének elhatározása nyomán az 1991. október 23-i ünnepséget közvetlenül megelőzően a Magyar Köztársaság újabb címerét helyezték el bronzból, mintegy 14 000 forintos költséggel. A címer, illetve az emlékmű őrzéséről gondoskodtak 1991. október 23-án reggel 7 óráig, majd 7 óra után pár perccel a magánvádló - tudomást szerezve az új címer elhelyezéséről - a lakásáról kalapácsot és vésőt hozva magával, lefeszítette a Magyar Köztársaság címerét a márványlapról, azt a helyszínről elvitte, elrejtette, majd lakására vitte.
Az I. r. vádlott felkérésére a II. r. vádlott, mint a község jegyzője értesítette a rendőrkapitányságot a címer eltávolítása miatt, és ismeretlen tettes ellen feljelentést tett. A rendőrség nyomozást rendelt el, és még aznap délelőtt, tehát 1991. október 23-án helyszíni szemlét tartottak, majd a magánvádlónál eredménytelen házkutatást végeztek, és a magánvádlót gyanúsítottként kihallgatták. A magánvádló a gyanúsítottkénti kihallgatása során tagadta a cselekmény elkövetését, tagadta, hogy elvitte volna a címert. A rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője foganatosította a magánvádló újbóli, gyanúsítottkénti kihallgatását, melynek során a magánvádló elismerte a Magyar Köztársaság címerének eltávolítását, politikai indíttatásra hivatkozva. A magánvádló 1991. október 23-án 19 óra 10 perckor önként átadta a rendőrségnek a Magyar Köztársaság 40×20 cm nagyságú, kb. 5 kg súlyú, fémből készült címerét, amit előbb lefoglaltak, majd a község polgármesteri hivatalának átadták. Lefoglalták, majd visszaadták a magánvádlónak a kalapácsát és a vésőjét. A városi rendőrkapitányság az ügyről "Napi jelentés"-ben számolt be, amely a sajtó számára hozzáférhető volt.
A VH című újság 1991. október 27-i számában, annak rendőrségi rovatában "Címertolvaj" cím alatt rövid cikkben a következőket közölte: "Kényelmetlen helyzetbe kerültek a nyomozók, miután a községi pártelnök ellen kell eljárniuk, aki pedig a község hősi emlékművéről leverte és eltulajdonította a köztársaság címerét. Az elemelt jelképet az elnök lakásán megtalálták, és lefoglalták. Meghallgatásakor a heves vérmérsékletű politikus a polgármesterrel való személyes összetűzésével indokolta tettét."
A község lakosai közül többen olvasták ezt a cikket, és a község vezetőségétől is kívánták a tájékoztatást. A vádlottak, mint a község vezetői és egyben a község képviselő-testülete elhatározták, hogy a hetenként megjelenő Községi Tájékoztatóban a cikk szó szerinti másolatát leközlik. Így az 1991. október 30. napján kibocsátott Községi Tájékoztatóban "Címer tolvaj" cím alatt, az előbbivel azonos szöveggel - egyéb hírek mellett - közhírré tették, hogy a községi pártelnök leverte és eltulajdonította a Köztársaság címerét... Ezt a Községi Tájékoztatót mintegy 300 példányban készítették el, és a község lakosai körében ingyenesen terjesztették.
Később, 1991. november 5. napján egy másik újság is hírül adta a címer leverését eltulajdonítását "Kínos história" címszó alatt.
A Magyar Köztársaság - magánvádló által elvitt - címerét a községházán őrzik a polgármesteri hivatalban. Nem merik visszahelyezni az emlékműre, attól tartva, hogy azt újból eltávolítják és elviszik. A magánvádló is tett erre utaló nyilatkozatot.
A magánvádló az 1991. november 20. napján kelt és november 26. napján a Belügyminisztérium Titkárságához érkezett beadványában magánindítványt terjesztett elő S. J. és társai ellen becsületsértés és rágalmazás vétsége miatt. Ebben elismeri, hogy október 23-án leverte az ún. "Köztársasági Emlékmű"-ről (volt szovjet hősi emlékműről) a polgármesteri hivatal által odatetetett Magyar Köztársaság címert. Sérelmezte, hogy a polgármesteri hivatal vezetői a Községi Tájékoztató című újságban címertolvajnak nevezték, ezáltal a személyiségi jogait súlyosan megsértették, szégyenbe hozták családja és a község lakossága előtt. A magánvádló feljelentését a Belügyminisztérium a megyei rendőrkapitányság vizsgálati osztályához tette át, majd 1991. december 17-i átiratában a vizsgálati osztály az iratokat a magánvádas eljárás lefolytatása céljából a városi bírósághoz továbbította.
A magánvádló a vádat nagy nyilvánosság előtt elkövetett becsületsértés vétségére módosította. Vádindítványában azt tette vád tárgyává, hogy a vádlottak a Községi Tájékoztató c. hetilapjukban címertolvajnak nevezték.
A vádlottak tagadták a bűnösségüket. Ténybelileg elismerték, hogy a Községi Tájékoztatóban címertolvajnak nevezték a községi párt elnökét, aki azonos a magánvádlóval, de akinek a nevét az újságcikkben nem említették. Állították, hogy a cikket a VH című újságból vették, és azt szó szerint közölték. Állították, hogy valós tényeket írtak a magánvádlóval kapcsolatban. A városi rendőrkapitányság bűnügyi osztálya az 1991. november 5. napján kelt határozatával a Btk. 316. §-a (4) bekezdésének b)/1. pontjába ütköző lopás bűntette miatt a magánvádló ellen indított nyomozást a Be. 139. §-a (I) bekezdésének a) pontja alapján megszüntette, "mivel a cselekmény nem bűncselekmény". A nyomozást megszüntető határozat ellen a polgármesteri hivatal jegyzője - a II. r. vádlott - panasszal élt és ebben garázdaság bűncselekményének a megvalósulására hivatkozott. A városi ügyészség az 1991. december 3. napján kelt határozatával a panaszt, mint alaptalant elutasította. Az ügyészség arra az álláspontra helyezkedett, hogy a magánvádló cselekménye nem bűncselekmény, sem vagyon elleni bűncselekményt, sem garázdaság bűncselekményének a tényállását nem valósította meg.
A városi bíróság megállapította, hogy a vádlottak nyilatkozata és a magánvádló tanúvallomása egybehangzó volt abban a vonatkozásban is, hogy a Községi Tájékoztatóban megjelent cikk a magánvádlóra vonatkozóan azt tartalmazza, hogy "címertolvaj", és hogy a vádlottak a valós tényt írták le és terjesztették, amely szerint a párt elnöke leverte és eltulajdonította a köztársaság címerét, amellyel 14 000 forint kárt okozott.
A városi bíróság álláspontja szerint a Btk. 179. §-ának (1) bekezdésébe ütköző, és a (2) bekezdésének b) pontja szerint minősülő rágalmazás vétségét az követi el, aki valakiről nagy nyilvánosság előtt a becsület csorbítására alkalmas tényt állít vagy híresztel, vagy ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezést használ. A becsületsértés vétségének elkövetési cselekménye a Btk. 180. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerint nagy nyilvánosság előtt a becsület csorbítására alkalmas kifejezés használata vagy egyéb ilyen cselekmény elkövetése.
A bíróság nem értett egyet a rendőrségnek és az ügyészségnek a nyomozás megszüntetésével kapcsolatos határozatában kifejtett azzal az álláspontjával, hogy a magánvádló cselekménye nem bűncselekmény. A Btk. 316. §-ának (1) bekezdése szerint az követ el lopást, aki idegen dolgot mástól azért vesz el, hogy azt jogtalanul eltulajdonítsa. A magánvádló nemcsak elvette a köz tulajdonát képező Magyar Köztársaság címert, hanem azt elrejtette, eltagadta, és csak ismételt nyomozási akció, újbóli gyanúsítottkénti kihallgatása eredményeként adta elő. Újabb, gyanúsítottkénti kihallgatása során a magánvádló belátta azt, hogy tette nem a legszerencsésebb megoldás volt tiltakozásának a kifejezéseként. Nem hivatkozott arra, hogy a címert visszaadta volna a polgármesteri hivatalnak, de annak a visszahelyezését sem vállalta, sőt kilátásba helyezte, hogy a későbbiek során - amennyiben újból felhelyeznék a címert az emlékműre - azt újból eltávolítaná. Politikai érveket hozott fel a magánvádló, amelyek azonban az eltulajdonítási szándékot nem zárják ki, ugyanis arra hivatkozott, hogy a volt szovjet emlékműről tiltakozásként azért vette le a Magyar Köztársaság címerét, mert az ünnep reggelén nem látta a középületeken a magyar nemzeti lobogót, ez pedig nem tekinthető olyan indoknak, amely megalapozná azt az álláspontot, hogy a magánvádló cselekménye nem bűncselekmény. A magánvádló tette más cselekményként lenne elbírálható abban az esetben, ha a levett, lefeszített címert a helyszínen hagyja, és ez magyarázható lenne politikai indíttatással, de mert el is vitte, sőt elrejtette és eltagadta a címer hollétét, nyilvánvalóan következtetni kell arra, hogy annak visszaadása nem állt a szándékában, következésképpen jogtalan eltulajdonítási szándék vezette.
Mindenesetre a közfelfogás szerint az a cselekmény, amit a magánvádló elkövetett, lopásnak tűnik, és minthogy a címerre vonatkozóan követte el a lopást, a vádlottaknak az újságbeli állítása, hogy a magánvádló "címertolvaj", megfelel a való tényeknek. A sérelmezett cikk egyéb kitételei is valós tényeket tartalmaznak, azt a - vád tárgyává nem tett - szöveget, amely a cikk végén bizonyos politikai indíttatásra, a polgármesterrel való nézetkülönbségre alapította a magánvádló cselekményét.
A Btk. 182. §-ának (1) bekezdése szerint büntethetőséget kizáró ok a Btk. 179-181. §-aiban meghatározott bűncselekmények esetében, ha a becsület csorbítására alkalmas tény valónak bizonyul. A valóság bizonyítását a bíróság hivatalból vette figyelembe, mert ennek nem feltétele, hogy bárki erre irányuló indítványt terjesszen elő, sőt szükségtelennek tartotta, hogy ennek elrendeléséről alakszerű határozattal döntsön.
A bíróság a tényállás teljes körű felderítése alapján arra a meggyőződésre jutott, hogy a vádlottak tényállítását, híresztelését a közérdek indokolta, és mert a vádlottak állítása valónak bizonyult, ezt a bíróság a Btk. 22. §-ának i) pontjában megjelölt büntethetőséget kizáró okként értékelte, és a Be. 214. §-a (3) bekezdésének c) pontja alapján a vádlottakat az ellenük nagy nyilvánosság előtt elkövetett becsületsértés vétsége [Btk. 180. § (1) bek. b) pont] miatt emelt vád alól felmentette.
A megyei bíróság a városi bíróság ítéletét annyiban változtatta meg, hogy a vádlottakat az ellenük nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétségének vádja alól mentette fel. A megyei bíróság a magánvádló által a felmentés miatt bejelentett fellebbezés folytán bírálta felül az elsőfokú bíróság ítéletét, az abban megállapított tényállást megalapozottnak találta, és így az irányadó volt a felülbírálat során.
Kirekesztette azonban a megyei bíróság az elsőfokú ítéleti tényállás indokolási részéből a városi bíróságnak azokat a fejtegetéseit és megállapításait, amelyek arra vonatkoznak, hogy a magánvádló a vádbeli cselekményével a lopás bűncselekményét valósította meg, és a tényállásban írt címert vitathatatlanul eltulajdonítási szándékkal vitte el a helyszínről. Erre nézve megnyugtató és kétséget kizáró bizonyítékok nem állnak ugyanis rendelkezésre, mivel nem zárható ki teljes bizonyossággal az, hogy a magánvádló tettét valóban politikai indítékok motiválták. Az adott ügy elbírálása szempontjából azonban a magánvádló belső indítékainak nincs jelentősége. A vádlottaktól - akik a rendőrségtől nyert hivatalos információ útján értesültek a vádbeli tényállásban szereplő eseményekről - nem volt elvárható a tettes cselekményének pontos jogi minősítése, még inkább nem az adott cselekmény alanyi oldalának beható vizsgálata, és erre tekintettel annak eldöntése, hogy a gyanúsítottként kihallgatott magánvádló cselekménye a büntetőeljárás lezárásakor valóban bűncselekménynek minősül-e vagy sem. A vádlottak kellő alappal vonhattak le a birtokukba került hivatalos információ útján olyan következtetést, hogy a magánvádló az emlékoszlopon elhelyezett címert ellopta.
Ugyanakkor jogszabályt sértett az elsőfokú bíróság akkor, amikor anélkül folytatta le a bizonyítási eljárást a tényállítás valóságtartalmára, hogy a Btk. 182. §-ának (2) bekezdése alapján megvizsgálta volna, hogy ez esetben a valóság bizonyításának fennállnak-e a törvényi feltételei. A valóság bizonyítását ugyanis a törvény csak kivételesen engedi meg, és ahhoz a feltételhez köti, hogy a tény állítását, illetve az arra közvetlenül utaló kifejezés használatát közérdek, avagy bárki jogos érdeke indokolttá tegye. A bíróságnak tehát az elkövetés konkrét viszonyainak az ismeretében kell megvizsgálnia, hogy a tényállításra nézve fennállott-e a közérdek vagy a jogos magánérdek védelme, és ebben a kérdésben történő állásfoglaláshoz képest foganatosítható a valóság bizonyítása. Ehhez képest a városi bíróság elmulasztotta annak megvizsgálását, hogy valóban helye van-e a jelen konkrét ügyben a valóság bizonyításának, fennállanak-e a törvény által megkívánt feltételek.
Ez a jogszabálysértés azonban az ítéletet lényegesen nem befolyásolta, mert ez esetben a valóság bizonyításának az elrendelésére nem volt szükség. Az elsőfokú bíróságnak ugyanis mindenekelőtt azt kellett volna behatóan megvizsgálnia, hogy az adott cselekmény rendelkezik-e azokkal az ismérvekkel, amelyek alapján bűncselekmény megállapításának helye lehet. Ha megállapítja, hogy a vádlottak vád tárgyává tett tevékenysége alkalmas bűncselekmény megállapítására, csak akkor kellett volna állást foglalnia a valóság bizonyíthatósága kérdésében, amelynek egyébként fennállottak volna a jogi feltételei. A másodfokú bíróság álláspontja szerint vált csupán szükségtelenné a valóság bizonyítása, miután az alább kifejtettek szerint a megyei bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a vádlottak vád tárgyává tett cselekménye nem bűncselekmény.
Ehhez képest a városi bíróság helyesen döntött úgy, hogy a vádlottakat felmentette az ellenük emelt vád alól, a felmentés jogcíme azonban téves.
A vádlottak - a község önkormányzatának tagjai, illetve képviselői - hivatalból, a rendőrségtől kaptak információt arra nézve, hogy az önkormányzat tulajdonában levő címert a magánvádló, vésővel és kalapáccsal leszedte a közterületen levő emlékoszlopról, azt előbb eltitkolta, majd nála házkutatás során megtalálták, és - az elkövetéséhez használt eszközökkel együtt - lefoglalták. A vádlottak ugyancsak a rendőrségtől értesültek arról, hogy a magánvádló ellen bűncselekmény miatt büntetőeljárás indult, őt gyanúsítottként kihallgatták, amelynek során a címer leszerelését és elvitelét beismerte.
A folyamatban levő büntetőeljárásról tudósítás jelent meg egy országos hetilapban - ugyancsak hatóságtól nyert információ alapján -, hiszen a napi jelentés a sajtó számára hozzáférhető volt. A vádlottak ezt a tudósítást - a falu közvéleményének tájékoztatása céljából - szó szerint adták közre a szerkesztésükben álló, más közérdekű híreket is tartalmazó helyi újságban.
A sajtó legfőbb feladata, hogy a lakosságot érintő és foglalkoztató eseményekről a tényeknek megfelelően tájékoztasson. Ez esetben a sajtóközlemény a hatóságtól kapott adatoknak, a rendőrségtől szerzett információkban szereplő tényeknek teljes egészében megfelelt. A sajtótermék szerkesztői a hivatalosan, hatóságtól szerzett információ birtokában - figyelemmel a magánvádló ellen akkor még folyamatban levő büntetőeljárásra is - alappal következtethettek a magánvádló által elkövetett bűncselekményre, az indítékok mérlegelése, a jogi értelemben vett bűnösség vizsgálata nem volt tőlük elvárható. Ez a büntetőeljárás során eljáró hatóságok, végső soron pedig a bíróság kizárólagos hatáskörébe tartozó feladat.
Minderre figyelemmel a vádlottak tényállásban írt - a vád tárgyául szolgált - cselekménye a társadalomra veszélyesség hiányában nem bűncselekmény, ezért a megyei bíróság a vádlottak felmentését a Be. 214. §-a (3) bekezdésének a) pontjára alapította.
A felmentés - eltérően az elsőfokú bíróság döntésétől - a Btk. I79. §-ának (I) bekezdésébe ütköző, és a (2) bekezdésének b) pontja szerint minősülő és büntetendő, nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétségének vádja alól történt, miután a vád - tartalma szerint - a becsület csorbítására alkalmas tényállítás, híresztelés, illetve az ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezés sajtó útján való használata volt. A vád lényegén a magánvádló később sem változtatott, az eljárás során mindvégig ugyanazt az elkövetési magatartást kifogásolta.
Az elsőfokú ítélet további rendelkezései törvényesek, így a megyei bíróság a városi bíróság ítéletét egyebekben helybenhagyta. (Bács-Kiskun Megyei Bíróság 2. Bf. 800/1992. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás