• Tartalom

BK BH 1993/602

BK BH 1993/602

1993.10.01.
A vádirat benyújtása előtt az előzetes letartóztatás indokoltsága szempontjából az alapos gyanú vizsgálata [Be. 92. § (1) bek. a) pont, 379/B. §, BK 122. sz.].
Az elsőfokú bíróság az emberölés bűntettével gyanúsított terhelt előzetes letartóztatását olyan indok alapján hosszabbította meg, hogy a gyanúsítás tárgyát képező bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlya, a várható büntetés nagysága miatt a gyanúsított szökésének, illetőleg elrejtőzésének a veszélye továbbra is fennáll.
A végzés ellen a gyanúsított fellebbezett az előzetes letartóztatás meghosszabbítása miatt.
A másodfokú bíróság határozatában rámutatott arra, hogy a bíróság végzésének az indokolása hiányos, mert kizárólag az előzetes letartóztatás különös feltételeit vizsgálta a kényszerintézkedés meghosszabbításakor. Elmulasztotta azonban az általános feltétel - az alapos gyanú - fennállásának vagy hiányának a megvizsgálását, e feltétel vizsgálata nélkül pedig a bíróság végzése megalapozatlan.
A nyomozó hatóság által elrendelt igazságügyi orvos szakértői vélemény beszerzése azonban - a nyomozás egyéb adataira is figyelemmel - e feltétel további meglétének az eldöntéséhez nem volt mellőzhető. Ezért a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzésének a megalapozatlanságát úgy küszöbölte ki, hogy beszerezte a nyomozó hatóságtól az időközben elkészült orvos szakértői véleményt, amelynek alapján a végzés indokolását az alábbiak szerint egészítette ki.
Az egyszeri, nagy erejű erőbehatás, a próbálkozási nyomok hiánya, a metszési irány, a szúrcsatorna iránya és a szakértői véleményben rögzített más tények sokkal inkább az idegen kezű elkövetést valószínűsítik, és nagyon nehezen lehet elképzelni önkezű beavatkozás eredményeként az észlelt sérülés előidézhetőségét. (Erre a szakértői véleményre azért is volt szükség, mert a nyomozati iratokból megállapítható, hogy a gyanúsított azzal védekezett, hogy a sértett halálát az öngyilkosság okozta.)
A másodfokú bíróság határozatában rámutatott arra, hogy a beszerzett szakértői vélemény, valamint a nyomozás egyéb adatai - így a gyanúsított önellentmondó vallomása, az egyéb terhelő vallomások és a gyanúsított által is elismert tény, hogy a sértett halála idején egyedül ő volt a helyszínen - elegendő bizonyítékul szolgálnak a nyomozati szakban megkívánt alapos gyanúhoz. Mivel az elsőfokú bíróság által felhívott indokoknak megfelelően - a szökés, az elrejtőzés veszélye és az alapos gyanú változatlanul fennáll - ezért a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta. (Főv. Bír. 26. Bkt 2643/1992. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére