PK BH 1993/604
PK BH 1993/604
1993.10.01.
Egy, a rendszerváltozás folyamatát élő országban a felbomlott politikai és társadalmi struktúrához kötődő jelentős számú és nagy értékű vagyontárgy elidegenítésében érdekelt felekkel szemben a jó erkölcs követelményének szintjén megfogalmazott igény: győződjenek meg arról, hogy az ügyletük nem ellentétes-e a társadalmi közmegegyezéssel, nem sért-e a közmegegyezésen alapuló már megindult törvénykezési folyamatokat is [Ptk. 200. § (2) bek.].
A Fővárosi Főügyészség felperes a keresetében az alperesek által három ingatlan értékesítésére 1991. június 24-én megkötött és külön okiratokba foglalt szerződéseknek a Ptk. 200. §-a (2) bekezdésén alapuló semmisségét állítva a szerződéskötések előtti helyzet visszaállítását és ennek keretében a II. r. alperes ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett tulajdonjogának törlését kérte.
Az alperesek a kereset elutasítását kérték. Az I. r. alperes azzal védekezett, hogy a szakszervezetek XXVI. kongresszusán hozott határozatok és állásfoglalások összefüggéseiben megállapítható: az I. r. alperes MSZOSZ a SZOT jogutódjaként jött létre, és tagszervezetei a SZOT-vagyon ideiglenes megosztásáról megállapodtak. E megállapodással egyidejűleg felhatalmazták az I. r. alperest arra, hogy vagyoni hányaduk terhére pénzintézetet és biztosító társaságot, továbbá vagyonkezelő szervezetet hozzon létre, és ennek érdekében a perbeli ingatlanokkal is rendelkezzék.
A II. r. alperes védekezése szerint az ingatlan-nyilvántartás adataiban bízva, ellenérték fejében, jóhiszeműen szerzett tulajdonjogot a perbeli ingatlanokon. A szerződésben meghatározott kötelezettségeit teljesítette: az ingatlanok ellenértékének fedezetéül szolgáló kötelezvényeket az I. r. alperesnek kiadta. Vagyonszerzése nem haladta meg azt a mértéket, amelyet a külföldiek esetében a törvény megenged. A II. r. alperes azzal is érvelt, hogy pénzintézet és biztosító társaság alapítása céljából a perbeli három ingatlannal együtt összesen 16 ingatlan tulajdonjogának átruházásában állapodott meg az I. r. alperessel, ezért célszerűségi szempontok szólnak amellett, hogy valamennyi ingatlan jogi sorsát egységesen rendezzék.
A bank és biztosítótársaság létrehozására irányuló „vegyes vállalati” megállapodást az iratokhoz csatolta, amelyből kitűnik, hogy az I. r. alperes úgy csatlakozik a II. r. alpereshez, hogy megvásárolja a részvényeinek 40%-át. Az I. r. alperes a megállapodás értelmében nem pénzbeli hozzájárulást teljesít, hanem kötelezvényekkel járul a társaság részvénytőkéjéhez. E szerződés III. 2. pontja szerint a társaság az ott felsorolt 16 ingatlant (köztük a perbeli hármat is) külön szerződésekkel megvásárolja az I. r. alperestől. Az ingatlanok ellenértékének megfizetése kötelezvények kiadásával történik, amelyeket az I. r. alperes arra használhat, hogy a létesítendő társaság részére nem pénzbeli hozzájárulást teljesítsen. A szerződés IV. 4. pontja pedig kimondta, hogy ha az ingatlanokra nézve érvényes és vitathatatlan adásvételi szerződések jöttek létre, az MSZOSZ nem felel azért, ha az illetékes ingatlan-nyilvántartásnál a bejegyzést megtagadják. Ezt az esetet a felek „vis maiornak” tekintik.
Az elsőfokú bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperesek által mindhárom ingatlan értékesítésére megkötött adásvételi szerződés érvénytelen, továbbá hogy a budapesti és az egri ingatlanokra az I. r. alperes tulajdonjogának bejegyzése is érvénytelen volt. Ezért megkereste az érintett földhivatalokat, hogy az alperesek tulajdonjogát az eredeti állapot helyreállítása címén töröljék. Az elsőfokú bíróság az ítéletét arra alapította, hogy az I. r. alperes nem jogutódja a SZOT-nak, ezért érvényes jogcím nélkül lett bejegyezve a tulajdonjoga a budapesti és az egri ingatlanokra.
A II. r. alperes fellebbezése folytán (az I. r. alperes ugyanis a fellebbezését visszavonta) a másodfokú bíróság közbenső ítéletet hozott, amelyben megállapította: az alperesek által mindhárom ingatlan értékesítésére megkötött adásvételi szerződés érvénytelen. Egyebekben azonban az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította. A jogerős közbenső ítélet indokolása szerint nem eredményezi az adásvételi szerződés semmisségét önmagában az a körülmény, ha az eladó az ingatlannak nem tulajdonosa, ezért az elsőfokú bíróság tévedett, amikor az alperesek közötti szerződéseket azért tekintette jogszabályba ütközőnek és ezáltal semmisnek, mert az I. r alperes nem volt tulajdonosa azoknak az ingatlanoknak, amelyeket a II. r. alperesnek eladott.
A másodfokú bíróság ezért az I. r. alperes tulajdonosi pozícióját nem vizsgálva, az alperesek szerződéseit más okból, a nyilvánvalóan a jó erkölcsbe ütközés miatt minősítette semmisnek. Ezt az álláspontját arra alapította, hogy a felek szerződései ellentétesek voltak a SZOT XXVI. kongresszusán a szakszervezeti (SZOT-) vagyon kérdésében hozott határozatokkal, valamint az e kérdésben létrejött társadalmi közmegegyezéssel. A rendszerváltozás átmeneti időszakában a közmegállapodással időlegesen egységessé minősített szakszervezeti vagyon feletti rendelkezési jogosultságnak ugyanis korlátot szabott - a célvagyoni jelleg mellett - a munkavállalói érdekvédelmi tömörülések esélyegyenlőségét elősegítő majdani vagyonfelosztáshoz fűződő társadalmi érdek. A szakszervezeti vagyon védelmére, kezelésére és felosztására vonatkozó törvény megalkotásának előkészületei 1991-ben a teljes nyilvánosság mellett folytak, és azokból a tömegtájékoztatási eszközök útján nyilvánvaló volt az ingatlanok tekintetében az ideiglenes elidegenítési és terhelési tilalom elrendelésének szándéka is. A törvény meghozatalát (1991. július 12.) megelőzően néhány nappal történt szerződéskötés idején pedig a II. r. alperesnek is tudnia kellett a SZOT-vagyon sorsának sajátos alakulásáról és az I. r. alperes szerződéskötési motivációiról. Ezt a következtetést engedi az a körülmény is, hogy az adásvételi szerződések megkötésére a II. r. alperes cégbejegyzésének napján került sor, és ugyanezen a napon vette át az I. r. alperes képviselője a szerződések teljesítéseként a Zürichben ugyancsak 1991. június 24-én kiállított „Elismervény”-nek nevezett okiratokat. Ezt követően pedig az alperesek kieszközölték azt is, hogy a földhivatalok soron kívüli eljárásban, a szakszervezeti vagyon elszámolására vonatkozó törvény elfogadását megelőzően két nappal, az adásvételi szerződések alapján a II. r. alperes tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezzék.
A másodfokú bíróság az alperesek szerződéskötései előtti állapot helyreállítása érdekében [Ptk. 237. § (1) bekezdés] az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezte.
A II. r. alperes a jogerős ítélet ellen felülvizsgálati kérelemmel élt. Érdemben kifogásolta az anyagi jogszabályok megsértését, az alperesek szerződéseinek a Ptk. 200. §-a (2) bekezdése szerinti semmissé nyilvánítását. Ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy egyetlen szakszervezeti szövetség sem sérelmezte az alperesek szerződéskötéseit, ugyanis ismert volt számukra, hogy az alperesek további célja a szakszervezeti tagság érdekeit szolgáló bank és biztosítótársaság létrehozása volt, amelyre utaló adatok a peres iratokban is fellelhetők. Az alperesek szerződései tehát (ellentétben a jogerős ítéletben kifejtett állásponttal) nem sértették a szakszervezeti tagság érdekeit, nem ütköztek nyilvánvalóan a jó erkölcsbe.
A II. r. alperes érdemi kifogásként hivatkozott arra is, hogy a jogerős közbenső ítélet ellentétes az 1972. évi 31. tvr. 2. §-a (2) bekezdésében foglaltakkal is, mert a II. r. alperes az ingatlan-nyilvántartás adataiban bízva, ellenérték fejében szerzett tulajdonjogot, tehát jóhiszemű volt. A felperes és az I. r. alperes a jogerős közbenső ítélet hatályban való fenntartását kérte.
A II. r. alperes felülvizsgálati kérelme nem alapos.
Az ingatlan adásvételére kötött szerződés a tárgyánál fogva önmagában nem ütközik a jó erkölcsbe, ezért a felülvizsgálati kérelemnek az érdemi döntéssel kapcsolatos kifogásai körében azt kellett elemezni, hogy a keresettel érintett adásvételi szerződések a felek céljai, indítékai, valamint a hozzájuk fűződő joghatások miatt válhattak-e a jó erkölcsbe ütközővé. Ezzel kapcsolatban pedig döntő jelentősége van az I. r. alperes indítékainak, szándékainak tisztázása mellett a II. r. alperes szerződéskötéskor fennállott (az I. r. alperes szándékaira is kiterjedő) ismereteinek. Ezek megítélésénél pedig nem lehet figyelmen kívül hagyni [ahogyan azt az Alkotmánybíróság a szakszervezeti vagyon védelméről szóló 1991. évi XXVIII. törvény alkotmányossági vizsgálatával kapcsolatban meghozott, a 26/1992. (IV. 30.) ÁB határozata III/2. pontjában a törvényalkotás összefüggésében kifejtette] a felek szerződéskötéseikor fennállott, a rendszerváltással összefüggő sajátos történelmi helyzetet sem.
Egy, a rendszerváltozás folyamatát élő országban - a felbomlott politikai és társadalmi struktúrához kötődő - jelentős számú és nagy értékű vagyontárgy elidegenítésében érdekelt felekkel szemben ugyanis a jó erkölcs követelményeinek szintjén megfogalmazott igény, hogy meggyőződjenek arról: a kérdéses vagyontárgy elidegenítése nem ellentétes-e a társadalmi közmegegyezéssel, nem sért-e társadalmi, jogi és politikai érdekeket, nem akadályozza-e a társadalmi közmegegyezésen alapuló folyamatokat. Ezzel ellentétes felfogás eredményeként létrehozott hasonló jogügyletek meghiúsíthatnák az előző politikai és társadalmi struktúrához kötődő vagyontárgyak felosztása érdekében már megindult törvénykezési folyamatot is.
A jogerős közbenső ítélet az indokolásában helytállóan állapította meg, hogy a perbeli adásvételi szerződések megkötésére a szakszervezeti vagyonnak valamennyi érdekképviseleti szervezet bevonásával történő felosztását megelőzően került sor, és a feleknek ez az eljárása sértette a munkavállalói érdekvédelmi tömörülések esélyegyenlőségét, valamint a szakszervezeti vagyon arányos felosztására vonatkozó (a SZOT XXVI. Kongresszusán is megfogalmazott) közmegegyezést. A II. r. alperes pedig nem hivatkozhat kellő alappal arra, hogy külföldi alapítású társaság lévén, nem ismerhette a magyarországi társadalmi folyamatokat és különösen nem a szakszervezeti vagyon helyzetét.
A per adatai alapján ugyanis nem kétséges, hogy a II. r. alperes meggyőződhetett arról: az I. r. alperesnek az elidegeníteni szándékozott jelentős számú és értékű ingatlannal kapcsolatos tulajdonosi pozíciója és az ezzel összefüggő rendelkezési jogosítványai (az ingatlanoknak - az ingatlan-nyilvántartásban szereplő adataiból is következően - a régi társadalmi struktúrához kötöttsége folytán) egyértelműen nem tisztázottak, mert az I. r. alperes nem testesíti meg a munkavállalói érdek-képviseleti szervezetek egészét, és - a régi szakszervezeti vagyonnak az érdek-képviseleti szervezetek közötti arányos megosztása előtt - az ingatlanok elidegenítésével ezeknek a szervezeteknek az esélyegyenlősége szenved sérelmet. Az ilyen tartalmú szerződések megkötése ezért sérti a jó erkölcsöt [Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése].
A felülvizsgálati eljárásban kiegészített tényállás alapján pedig az is megállapítható: a II. r. alperes az 1991. június 21-én írásba foglalt és általa az elsőfokú eljárás irataihoz csatolt, bank és biztosítótársaság létrehozásáról szóló „vegyes vállalati” megállapodás tartalmát ismerte. Ez a megállapodás szolgált hátteréül a felek tervezett társasági kapcsolatának és az adásvételi szerződéseknek. Erre a megállapodásra tekintettel az adásvételi szerződésekben a felek nem készpénz fizetését, hanem kötelezvény kiállítását határozták el. A „vegyes vállalati” megállapodásban pedig (IV. 4. pont) a felek számoltak annak lehetőségével is, hogy a társasági szerződésben, valamint az adásvételi szerződésben érintett ingatlanok tulajdonjogának a II. r. alperes javára való bejegyzése (nyilvánvalóan a szakszervezeti vagyon védelmével kapcsolatos törvényalkotás folyamatára is tekintettel) akadályokba fog ütközni. Ennek bekövetkezését „vis maiornak” tekintették, az I. r. alperes pedig erre az esetre a felelősségét a szerződésben kizárta. A II. r. alperes ezért utóbb eredményesen nem hivatkozhat arra, hogy az ingatlan-nyilvántartás adataiban bízva, ellenérték fejében, jóhiszeműen szerzett tulajdonjogot az érintett ingatlanokon [1972. évi 31. tvr. 2. §-ának (2) bekezdése].
A Legfelsőbb Bíróság a kifejtettek alapján a felülvizsgálati kérelemmel támadott jogerős közbenső ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a hatályában fenntartotta. (Pfv. X. 20 343/1993. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás