GK BH 1993/635
GK BH 1993/635
1993.10.01.
A biztosító a mezőgazdasági termelőszövetkezettel kötött kötelező felelősségbiztosítási szerződésből eredő „regresszigényként” érvényesítheti a tsz-tag által - súlyos alkoholos állapotban - halált okozó közúti baleset miatt a részéről a károsultnak (hozzátartozójának) kifizetett teljes kártérítés összegét [Ptk. 345. § (1) bek., 348. § (1) bek., 558. § (1) bek., 358. § (1) bek., 559. § (1) és (3) bek.; 42/1970. (X. 27.) Korm. r. 12. § (1)-(2) bek., 13. § (1) bek. d) pont].
Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy a felperesnek haladéktalanul fizessen meg 224 858 Ft összeget, ennek évi 20%-os késedelmi kamatát, valamint 5600 Ft perköltséget. Megállapította, hogy az alperes 1992. január 1-jétől kezdődően köteles megfizetni a felperesnek azt az összeget, amelyet a felperes K. J.-né károsult részére fizet ki havonta járadék címén. Kötelezte az alperest 13 490 Ft le nem rótt illeték megfizetésére is. Ítéletében tényként állapította meg, hogy az alperessel tagsági viszonyban álló V. Á. traktoros 1987. szeptember 28-án az alperes tulajdonát képező erőgéppel ittasan elütötte a gyalogosan közlekedő K. J.-t, aki a helyszínen meghalt. Az elkövető vérében 2,8 ezrelék alkoholtartalom volt, amely súlyos fokú alkoholos befolyásoltságot eredményezett. A nevezett bűnösségét a büntetőbíróság ítéletében halált okozó ittas járművezetés bűntette miatt megállapította, és börtönbüntetésre ítélte. Az ítéletet a másodfokú bíróság helybenhagyta. Az alperes elnöke a balesetet okozó taggal szemben 6 havi átlagrészesedés erejéig hozott marasztaló kártérítési határozatot az adott káreseménnyel kapcsolatban. A felperes a 42/1970. (X. 21.) Korm. rendelet 2. §-a alapján a károsult részére 1991. év végéig összesen 224 858 Ft kártérítést fizetett ki, amely részben dologi károkból állt, részben pedig az elhalt kiesett munkájából adódó kártérítési járadék és a kiskorú Zoltán utónevű gyermek után „a gyermek felügyelete” címén fizetett járadék összegéből tevődött össze.
A felperes felemelt keresete ezen összeg, valamint ennek - középarányos időponttól járó - kamatai megtérítésére irányult. Kérte továbbá az alperest kötelezni a jövőre nézve azoknak a havonta folyósítandó összegeknek a megfizetésére, amelyeket K. J.-né részére annak házasságkötéséig, a kiskorú gyermek javára pedig annak 16 éves életkora betöltéséig - évente emelt - pótlékokkal folyósít. Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét alaposnak találta. Megállapította, hogy a peres felek jogviszonyára irányadó speciális jogszabály, a gépjárművek kötelező felelősségbiztosításáról szóló 42/1970. Korm. rendelet 2. §-ának (1) bekezdése értelmében a biztosító felelősségbiztosítás alapján azokat a károkat téríti meg, amelyekért a gépjármű üzemben tartója e minőségében a magyar jog szerint felelősséggel tartozik. Az alperes, mint a gépjármű üzembentartója a Ptk. 345. §-ának (1) bekezdése szerinti fokozott felelősséggel tartozik, mivel a kár veszélyes üzem működéséből eredt. Érvényesül a jelen esetben a Ptk. 348. §-ának (1) bekezdése is, mert a traktoros a szövetkezeti tagsági viszonyával összefüggésben okozott harmadik személynek kárt. A károsulttal szemben azonban ez esetben is az alperes a felelős. A felelősség teljes mértékű a károsulttal szemben, a felelősség mértékét nem korlátozzák a munkajogi vagy szövetkezeti tagságra vonatkozó szabályok. Álláspontja szerint a gépjárművek kötelező felelősségbiztosításáról szóló Korm. rendelet 12. §-ának (1) bekezdése törvényi engedményt fogalmaz meg a biztosító megtérítési követelései tekintetében. E Korm. rendelet 13. §-a (1) bekezdésének d) pontja kifejezetten kimondja, hogy a biztosító a biztosított személytől a kifizetett kártérítési összeg megtérítését követelheti, amennyiben a biztosított vagy alkalmazottja a gépjárművet szeszes ital hatása alatt vezette. Az alperes felelőssége e törvényhelyek alapján megállapítható, az összegszerűséget pedig az alperes nem tette vitássá. A kártérítési összeg után a felperes kifizetéseinek középarányos idejétől kezdődően állapította meg az alperes kamatfizetési kötelezettségét. A felperes által elismert járadékigény vonatkozásában a Ptk. 358. §-ának (1) bekezdése alapján - a Pp. 122. §-ának (2) bekezdésében foglaltakra figyelemmel - kötelezte az alperest a jövőre nézve is a felperes által fizetett járadék megtérítésére. Megállapította, hogy az összeg előre meg nem határozható, mivel a járadék mértéke évente 4%-kal emelkedik, és attól is függ, hogy az özvegy újabb házasságot köt-e, illetve a gyermek mikor tölti be a 16. életévét.
Az ítélet ellen az alperes nyújtott be fellebbezést, melyben annak részbeni megváltoztatását akként kérte, hogy a felperes felemelt kereseti követelését - 55 476 Ft és annak évi 20%-os kamatát meghaladó mértékben - utasítsa el a bíróság. Nem vitatta az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást, annak jogi okfejtését azonban tévesnek tartotta. Álláspontja szerint a felelősségbiztosítási szerződésből eredően a biztosító annak az anyagi hátránynak az elhárítását vállalta magára, amely szerződő partnerét, mint biztosítottat annak következtében érte, hogy valamely káresemény folytán köteles harmadik személy kárát megtéríteni. A Ptk. 559. §-ának (3) bekezdéséből az következik, hogy ha a biztosító a szövetkezeti tag által a tagsági viszonyával összefüggésben harmadik személynek okozott kárt megtéríti, a kifizetett biztosítási összeget csak a szándékosan, vagy a szerződésben meghatározott súlyos gondatlansággal történt károkozás esetén követelheti a munkáltatótól, illetőleg a szövetkezettől. Ennek elvét és mértékét fogalmazza meg a 42/1970. (X. 27.) Korm. rendelet 12 §-a. A Ptk. 559. §-ának (3) bekezdésén és a rendelet 13. §-án alapuló megtérítési igény kiindulási alapjaként és mértékeként kell értelmezni a rendelet 12. §-ának (1) bekezdését. Ennek folytán a felperes sem érvényesíthet vele szemben több igényt, mint amilyen igényt ő maga érvényesíthet a károkozó tagjával szemben, így az alperes felelőssége is csak a tagjának a kártérítő felelősségéhez igazodhat, amely 6 havi átlagrészesedésnek felel meg.
A felperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte.
A fellebbezés nem alapos.
A jelen perben még irányadó 42/1970. (X. 27.) Korm. rendelet 12-14. §-ai a biztosító megtérítési követelésére irányadó szabályokat tartalmazzák, összhangban a Ptk. 558. §-ának (1) bekezdésével és 559. §-ának (3) bekezdésével. A Ptk. 558. §-ának (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy amennyiben a biztosító a kárt megtérítette, őt illetik meg azok a jogok, amelyek a biztosítottat illették meg a kárért felelős személlyel szemben, kivéve, ha az a biztosítottal közös háztartásban élő hozzátartozó. E törvényhely a biztosító javára szóló törvényi engedmény, melynek alapján a biztosító a kárért felelős személlyel szemben felléphet. A Korm. rendelet 12. §-ának (1) bekezdése ennek a törvényi engedménynek a szabályát tartalmazza, de a (2) bekezdés kifejezetten megtiltja a biztosító megtérítési igényének érvényesítését a biztosított alkalmazottjával (tagjával) szemben; tehát a termelőszövetkezet alperesnek a károkozó taggal szemben fennálló igénye - a kötelező felelősségbiztosítás esetén - nem száll át a biztosítóra. Az alperes álláspontja akkor lenne helytálló, ha a biztosító vagyonbiztosítási szerződés alapján térítené meg azt a kárt, amelyet a tag okozott felróható módon a szövetkezetnek. Akkor a törvényi engedmény alapján a biztosított igénye a biztosítóra száll, és valóban csak olyan mértékben, amilyen mértékig a biztosított szövetkezetet a károkozó taggal szemben a kártérítési igény megilleti. Felelősségbiztosítás esetén a Korm. rendelet kizárja a biztosítónak a taggal szembeni megtérítési igényét, tehát a kártérítési igény mértéke sem merülhet fel. A perbeli esetben a felperes igénye a Ptk. 559. §-ának (3) bekezdésén alapul, mely törvényhely a biztosítónak a biztosítottal szemben ad ún. visszkereseti jogot a felelősségbiztosítás körében, melynek részletes szabályait és eseteit a Korm. rendelet 13. §-a tartalmazza. A Ptk. 559. §-ának (1) bekezdése értelmében felelősségbiztosítási szerződés alapján a biztosított követelheti, hogy a biztosító a szerződésben megállapított mértékben mentesítse őt olyan kár megtérítése alól, amelyért jogszabály szerint felelős. A felperes és az alperes között létrejött felelősségbiztosítási szerződés alapján a biztosító az alperest, mint üzemben tartót mentesítette a Ptk. 345. §-ának (1) bekezdése szerinti kártérítési felelőssége alól. A károsult részére kártérítést fizetett, melynek összegszerűségét az alperes sem vitatta. Ennek folytán a Ptk. 559. §-ának (3) bekezdése értelmében a súlyos gondatlanságnak a szerződésben megállapított eseteiben - ezeket az eseteket a gépjárművek kötelező felelősségbiztosítása körében a Korm. rendelet I3. §-a (1) bekezdésének a)-f) pontjai tartalmazzák - követelheti az alperestől a már kifizetett biztosítási összeg megtérítését, kivéve, ha a biztosított bizonyítja, hogy a károkozó magatartása nem volt jogellenes. A rendelet 13. §-a (1) bekezdésének d) pontja értelmében a biztosító a biztosított személytől a kifizetett kártérítési összeg megtérítését akkor is követelheti, ha a biztosított tagja a gépjárművet szeszes ital hatása alatt vezette. Az alperes tagja nem vitásan a gépjárművet szeszes ital hatása alatt, súlyos alkoholos befolyásoltság állapotában vezette, vétkességét az eljárt büntetőbíróság is egyértelműen megállapította. A biztosítónak tehát a szövetkezettel szembeni „regresszigénye” nem függ a taggal szemben érvényesíthető kártérítési igény mértékétől. A Ptk. 559. §-ának (3) bekezdése, valamint a hivatkozott Korm. rendelet 13. §-a (1) bekezdésének d) pontja alapján érvényesített „regresszigény” a felperesnek az igazoltan kifizetett kártérítési összegre vonatkozóan teljes és korlátozástól mentes visszakövetelési jogot biztosít. Ezt a jogosultságot nem korlátozza, hogy az alperes a tagjával szemben a szövetkezeti törvény alapján csak korlátozott kártérítési igényt érvényesíthet.
Mindezekre tekintettel érdemben helyes az elsőfokú bíróságnak az alperest megtérítésre kötelező ítéleti rendelkezése.
A károsultnak járó járadék tekintetében - minthogy az a Pp. 122. §-ának (2) bekezdése szerinti időszakos szolgáltatásra irányult - a kereseti kérelem ugyan a le nem járt szolgáltatásokra, tehát a jövőben esedékes kifizetendő összegekre is előterjeszthető, figyelembe kell azonban venni azt, hogy a Ptk. 559. §-ának (3) bekezdése értelmében a biztosító a biztosítottól csak a már kifizetett biztosítási összeg megtérítését követelheti. Ezen túlmenően az ítéleti rendelkezésnek végrehajtásra is alkalmasnak kell lennie. Az elsőfokú bíróság ítéletének ez a rendelkezése ezeknek a követelményeknek nem felel meg, mert nem határozza meg pontosan és végrehajtásra alkalmas módon az alperes által a felperes részére megtérítendő járadék összegét és annak megfizetése módját. Ezt a Legfelsőbb Bíróság a jogcímek szerint bontva, évente százalékosan meghatározható emelkedő összegben állapította meg, meghatározva a fizetés végső időpontját, részben K. J.-né újabb házasságkötéséig, részben a kiskorú gyermek javára járó járadék tekintetében a családi pótlékra jogosultság fennállásáig.
A fentiekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a nem fellebbezett részében nem érintve, fellebbezett részében a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján - a havonta fizetendő járadékokra nézve - részben megváltoztatta, egyebekben pedig azt helybenhagyta. (Legf Bír. Gf. I. 31 172/1992. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás