BK BH 1993/663
BK BH 1993/663
1993.11.01.
I. A tényálláshoz kötöttség elvét sérti, ha a másodfokú bíróság megalapozatlansági ok hiányában a fellebbezési eljárásban azért vesz fel bizonyítást, illetőleg a tényállást azért helyesbíti vagy egészíti ki, hogy az elsőfokú bíróság által megállapított tényállástól eltérhessen, vagyis a bizonyítékokat felülmérlegelhesse [Be. 239. §, 240. §, 258. § (1) és (2) bek.].
II. Az indokolási kötelezettségnek az elsőfokú bíróság részéről történt elmulasztása nem megalapozatlansági ok, hanem ún. relatív eljárási szabálysértés, amely csak akkor nyújt lehetőséget a hatályon kívül helyezésre, ha az az ítéletet lényegesen befolyásolta [Be. 163. § (4) bek., 239. § (2) bek., 261. § (1) bek.].
A városi bíróság az I. r. és a II. r. terhelteket társtettesként elkövetett rablás bűntettében mondta ki bűnösnek. Ezért az I. r. terheltet - mint különös visszaesőt - 3 évi börtönbüntetésre és 3 évre a közügyektől eltiltásra; a II. r. terheltet 1 év 8 hónapi börtönbüntetésre és 2 évre a közügyektől eltiltásra ítélte. A megállapított tényállás lényege a következő.
A vádbeli napon az esti órákban az I. r. terhelt az étteremben a sértettel szórakozott; ugyanitt tartózkodott a II. r. terhelt mások társaságában. A szórakozóhelyen a sértett fizette az I. r. terhelt fogyasztását is. Az étteremből a terheltek a sörözőbe mentek, ahonnan éjfél körül a sértett gyalogosan indult haza. A terheltek 3 férfiismerősük társaságában éjfél utáni percekben indultak hazafelé a gépkocsin. A gépkocsit útközben megállították, mert meglátták a sértettet, és elhatározták, hogy a pénzét megszerzik. A sértetthez érve az I. r. terhelt őt a földre rántotta, a II. r. terhelt pedig zsebkendővel a száját betömte, és a zsebeit átkutatta. A pénztárcáját a benne levő 3800 forinttal az I. r. terhelt, míg az apró pénzét és a cigarettáját a II. r. terhelt vette magához, majd a helyszínről eltávoztak. A sértett 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
A terheltek és a védők által felmentés érdekében bejelentett perorvoslatok kapcsán a megyei bíróság arra a megállapításra jutott, hogy az elsőfokú bíróság az ügy eldöntése szempontjából a jelentős bizonyítékokat beszerezte ugyan, azonban az ellentétes tartalmú bizonyítékok összevetése nem kellő részletességgel történt, másrészt a bizonyítékokat egyoldalúan értékelte. Nem adott megfelelő számot arról, hogy miért rekesztette ki az ítéleti tényállás köréből a vádlottak védekezését és az azt alátámasztó egyéb bizonyítékokat, főleg a tanúvallomásokat. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a vád tárgyává tett cselekmény előzményeire, az ügyben szereplő személyek mozgatására vonatkozó nyilatkozatoknak egymással történő egybevetése is elmaradt; ezek pedig kellő alapul szolgálhattak volna a terheltek és az elsőfokú bíróság által érdekeltnek tekintett tanúk előadásai valóságtartalmának a vizsgálatához. Ezzel szemben az elsőfokú bíróság a terheltek védekezésében fellelhető ellentmondásokat emelte ki, míg a sértett nyilatkozatait és a terheltek védekezéseit cáfolni látszó egyéb bizonyítékokat aggálytalannak találta.
A fentebb írtak miatt az elsőfokú bíróság által rögzített tényállást felderítetlennek [Be. 239. § (2) bek. a) pont] találta, és azt is megállapította, hogy az egyébként helyesen rögzített tényekből további tényekre helytelenül következtetett [Be. 239. § (2) bek. d) pont].
Ezt a megalapozatlanságot bizonyítás felvételével küszöbölte ki, ennek során a terhelteket, a tanúk döntő többségét ismételten kihallgatta, és az igazságügyi orvos szakértőit is újra meghallgatta.
A lefolytatott bizonyításra hivatkozva eltérő tényállást állapított meg, és ítéletével az I. r. és a II. r. terhelteket az ellenük emelt, társtettesi minőségben elkövetett rablás bűntettének vádja alól - mert nem találta bizonyítottnak, hogy a cselekményt elkövették - felmentette.
A megyei bíróság, mint másodfokú bíróság felmentő ítélete ellen a terheltek terhére - a büntetőeljárási jog szabályainak megsértése miatt - törvényességi óvás emelésére került sor, mely a törvénysértés megállapítása mellett az ítélet hatályon kívül helyezését és a megyei bíróságnak új másodfokú eljárás lefolytatására történő utasítását indítványozta.
Az Alkotmánybíróság 9/1992. (I. 30.) AB számú határozatának közzétételét követően a törvényességi óvást a felekre ki nem terjedő hatállyal akként tartotta fenn a legfőbb ügyész, hogy csupán a törvénysértés megállapítását indítványozta.
A törvényességi óvás alapos.
A másodfokú bírósági eljárás egyik legjelentősebb elvi szabályát a Be. 239. §-a (1) bekezdésének a rendelkezése tartalmazza, amely szerint a másodfokú bíróság határozatát az elsőfokú bíróság által megállapított tényállásra alapítja, kivéve, ha az elsőfokú bíróság ítélete megalapozatlan. Ennek a rendelkezésnek a helyes értelme szerint a másodfokú eljárásban az elsőfokú bírósági tárgyaláson közvetlenül megvizsgált és értékelt bizonyítékok alapján megállapított tények tekintetében a tényálláshoz kötöttség elve érvényesül. A szabad bizonyítás [Be. 5. § (3) bek.) és a közvetlenség [Be. 10. § (2) bek.] alapelvének a másodfokú eljárásban is érvényesülő követelménye folytán a bizonyítékokat az elsőfokú bíróságtól eltérően értékelni és az ott megállapított tényállástól eltérő tényállást megállapítani a másodfokú eljárásban nem lehet. Ebből következik, hogy a tényálláshoz kötöttség elve szenved sérelmet, ha a másodfokú bíróság megalapozott elsőfokú ítélet esetén bizonyítást vesz fel.
A Be. 240. §-a szerint az elsőfokú ítélet megalapozatlanságának kiküszöbölése végett van helye bizonyításnak és csak akkor, ha a tényállás hiányos, vagy részben nincs felderítve. Ez a rendelkezés - összhangban a tényálláshoz kötöttség elvével - abból indul ki, hogy a tényállás megállapítása az elsőfokú bíróságnak a feladata; a másodfokú eljárásban nem az ügy újbóli elbírálásáról, hanem csupán az elsőfokú határozatnak és az azt megelőző eljárásnak a felülbírálatáról van szó. Ezért a bűntetti eljárásban bizonyítást nem lehet felvenni, ha a tényállás megalapozott, de akkor sem, ha az teljesen megalapozatlan.
A megalapozatlanságnak az eseteit a Be. 239. §-ának (2) bekezdése sorolja fel. A másodfokú bíróságnak a megalapozatlanság észlelése esetén annak okait tüzetesen meg kell indokolnia. A megyei bíróság ítéletében a felülbírálat eredményeként azt rögzítette, hogy az első fokon eljárt bíróság az ügy eldöntése szempontjából a jelentős bizonyítást lefolytatta. Határozatának ezt követő indokolásából azután az állapítható meg, hogy valójában az indokolási kötelezettségnek a felületes teljesítését rótta fel az elsőfokú bíróságnak; azt, hogy az egymással ellentétes tartalmú bizonyítékok sokoldalú értékelését elmulasztotta, az egyes bizonyítékok hiteltérdemlőségével kapcsolatos álláspontját sem tekintette a Be. 239. §-a (2) bekezdésének a) és d) pontjában megjelölt megalapozatlansági okoknak.
Az indokolási kötelezettségnek az elmulasztása azonban a hatályos eljárási törvény szerint nem a megalapozatlanságnak az esete, hanem a Be. 163. §-ának (4) bekezdésében írt eljárási szabálysértés, amely - ha az ítéletet lényegesen befolyásolta - a Be. 261. §-ának (1) bekezdésében megjelölt hatályon kívül helyezési ok lehet. Ilyen esetekben azonban a másodfokú bíróságot is részletes indokolási kötelezettség terheli; pontosan meg kell jelölnie, hogy miben és miként mulasztott az elsőfokú bíróság. Ezt a kötelezettséget nem pótolja az olyan általános szintű megállapítás, hogy "az ellentétes tartalmú adatok és bizonyítékok vizsgálata, összevetése nem kellő részletességgel történt, másrészt a bizonyítékokat egyoldalúan értékelte" az elsőfokú bíróság. Az ilyen kellően alá nem támasztott megállapításokon alapuló másodfokú határozat a bizonyítékok szabad értékelésének alapelvét, illetve a tényálláshoz kötöttség elvét sérti. Ez utóbbi elvnek a sérelmét jelenti az is, ha a másodfokú bíróság valós megalapozatlansági ok hiányában akár a Be. 240. §-ára, akár a 258. §-ára. hivatkozva azért foganatosít eljárási cselekményeket, hogy az elsőfokú ítélet tényállásától eltérhessen.
Az adott ügyben a városi bíróság a tényállást maradéktalanul felderítette. Emiatt pedig a bizonyítás elrendelésének a törvényi előfeltétele, a megalapozatlanság hiányzott. A megyei bíróság a felvett bizonyítás ürügyén a rendelkezésre álló bizonyítékokat ismét egybevetette, és állapított meg más tényállást. A bizonyítékoknak az ilyen jellegű "felülmérlegelésére" azonban a másodfokú eljárásban nincs törvényes lehetőség; hanem - mint ahogy arra már fentebb utalás történt - amennyiben az elsőfokú bíróság az indokolási kötelezettségét nem, vagy nem kellően teljesítette, csak az ítélet hatályon kívül helyezésének és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasításának lehet helye.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a megyei bíróság másodfokon hozott ítélete mindkét terhelt tekintetében törvénysértő.
Az Alkotmánybíróságnak a legfőbb ügyész átiratában megjelölt határozatára figyelemmel azonban az ítélet hatályon kívül helyezését és a megyei bíróságnak új másodfokú eljárás lefolytatására történő utasítását mellőzte, és külön is rögzítette, hogy döntésének a Be. 291. §-ának (2) bekezdése szerint a felekre kiható hatálya nincs. (B. törv. IV. 172/1992. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás