PK BH 1993/674
PK BH 1993/674
1993.11.01.
Szerződési akarat vizsgálata előszerződés esetén [Ptk. 207. § (1) bek., 208. § (1) bek.].
A megismételt eljárás eredményeként hozott ítéletével az elsőfokú bíróság arra kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 nap alatt 100 000 forintot és ennek 1991. május 20. napjától járó évi 20%-os kamatát és 5000 forint perköltséget. Rendelkezett az illeték megfizetéséről is. A határozat indokolása szerint a peres felek megosztható ingatlanra vonatkozóan kötöttek előszerződést. Az ingatlan megoszthatóságának hiánya folytán az előszerződésben foglaltak teljesítése az alperes érdekkörében felmerülő ok miatt lehetetlenné vált, ezért az alperes köteles a felperesnek visszafizetni a „bánatpénzként” szolgáló 100 000 forintot.
A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet indoka alapján helybenhagyta.
Az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben a jogerős ítélet megváltoztatását és a felperesek keresetének elutasítását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az előszerződésben foglaltak, valamint a telekmegosztási kérelmet elutasító közigazgatási határozat egyértelmű következtetést ad arra, hogy a felek szerződési akarata az alperesi ingatlan olyan, hatóság által megosztott részének utóbb történő megvásárlására irányult, amely ingatlan az előszerződés 2. pontjában megjelölteknek megfelel. A csatolt határozat alapján az sem vitás, hogy a kérelmezett telekalakítást a közigazgatási hatóság nem engedélyezte. A hatósági engedély hiányában, az előszerződésben foglaltak alapján a vevő tulajdonjogának ingatlan-nyilvántartáson való átvezetése jogszabályi akadályba ütközött. Törvényes a bíróságnak az a megállapítása is, amely szerint az adásvételi szerződés megkötésének elmaradása az alperes érdekkörében merült fel, ezért köteles a felperesektől felvett 200 000 forintból visszatartott 100 000 forint megfizetésére.
A felülvizsgálati kérelemben állított szerződési akaratot, vagyis azt, hogy a felek a vétellel közös tulajdont kívántak keletkeztetni, a peradatok nem támasztják alá, azt az alperes az állításán felül semmivel sem bizonyította. Ingatlanra irányuló szerződés esetén ugyanis nem nélkülözhető a szerződési akaratot kifejező, a vétel tárgyának olyan megjelölése, amely alkalmas a tulajdonjog ingatlan-nyilvántartáson való átvezetésére. Az iratokhoz csatolt előszerződés nem a közös tulajdon keletkezésére irányuló akaratot tükrözi, ezzel szemben a telekalakítással megosztott rész megvásárlására irányuló szándékot igazolja. [Ptk. 207. § (1) bek., 208. § (1) bek.]
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a felülvizsgálattal támadott ítéletet hatályában fenntartotta.
A sikertelen felülvizsgálati kérelmet előterjesztő alperes a Pp. 78. §-ának (1) bekezdése alapján köteles a felperesek jogi képviselője részére felülvizsgálati eljárási költséget fizetni. (Legf. Bír. Pfv. I. 20 649/1993. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
