BK BH 1993/72
BK BH 1993/72
1993.02.01.
A természetes egységet, illetve a törvényi egységet (folytatólagosság) alkotó cselekmények egységes jogi értékelést vonnak maguk után; a minősítés ilyenkor általában a legsúlyosabban fenyegetett, illetve a hátrányosabb következményekkel járó részcselekményhez igazodik;
Az egységes értékelésnek a cselekmény megnevezéséből is ki kell tűnnie, ezért a befejezettkénti minősítés mellett felesleges és félrevezető a ,,részbeni” kísérletre; a kísérletkénti minősítés mellett pedig a ,,részbeni'' befejezettségre való utalás [Btk. 12. § (1) és (2) bek., 16. §].
Az elsőfokú bíróság a vádlottat lopás büntettében, 2 rb. közokirattal visszaélés vétségében és folytatólagosan elkövetett magánlaksértés büntettében mondta ki bűnösnek, ezért mint többszörös visszaesőt - halmazati büntetésül - főbüntetésként 1 év 2 hónapi börtönbüntetésre, mellékbüntetésként 2 évre a közügyektől eltiltásra ítélte. Megállapította, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható, továbbá, hogy a vádlott legutóbbi 2 év 2 hónapi fegyházbüntetésével kapcsolatos végrehajtási kegyelem hatályát vesztette. A megállapított tényállás lényege a következő.
A vádlott nemcsak többszörös, hanem a lopási cselekményeket illetően egyben különös visszaeső; ezen túlmenően is többször volt már büntetve. Legutóbbi büntetéséből végrehajtási kegyelem folytán 1992. január 3. napján szabadult.
A vádlott a vádbeli napon éjszaka 22 óra 30 perc körüli időben a város külterületén levő házhoz ment. Ennek a családi háznak a hátsó lakásában élt a volt felesége és annak a féltestvére. A ház udvara be van kerítve, és a kapu be volt zárva. A vádlott bemászott a kerítésen, és odament a volt felesége lakásához. Bekopogtatott, és bebocsátást kért. Házasságukat egyébként már több mint két éve felbontotta a bíróság. Erre is tekintettel a sértett elutasító választ adott. A vádlott ekkor megfenyegette a volt feleségét és annak féltestvérét azzal, hogy „reggelre megdöglötök”. Ennek ellenére nem engedték be, így végül is eltávozott az udvarból.
A vádlott másnap 18 óra tájban ismét megjelent az említett háznál. Bemászott a kerítésen, és kopogtatva megint bebocsátást kért a volt feleségétől. A két nő ekkor is elutasító választ adott. Erre a vádlott felindultságában az öklével bezúzta a lakás bejárati ajtajának üvegét abból a célból, hogy azon keresztül a lakásba behatoljon. Miután ez nem sikerült, elindult a kerítés felé. A behatolást megakadályozó sértett és testvére a vádlott magatartásán felháborodva utánamentek, visszarángatták a kerítésről, és sodrófával többször megütötték. Ezt követően a szomszédok segítségével rendőri intézkedést kértek ellene.
Néhány nap múlva 16 óra körüli időben a vádlott elhatározta, hogy valamelyik családi házba betör, ugyanis pénzhez, illetőleg élelmiszerhez és ruhaneműhöz akart jutni. A vádlott a B. család kétszintes családi házát szemelte ki. Azért, hogy meggyőződjön arról, van-e otthon valaki, becsengetett. Miután észlelte, hogy a lakásból válasz nem jött, az épület déli oldalán levő teraszról nyíló üvegezett bejárati ajtóhoz ment. A közelben talált kapupánt-vassal először az ajtót feszegette. Miután azt nem sikerült kinyitnia, a kétszárnyú ajtó egyik üvegtábláját zúzta be. Ezen benyúlva tudta kinyitni az ajtót, és bement a lakásba. Átkutatta mind a földszinti, mind az emeleti helyiségeket. A vádlott végül is 9620 forint értékben ruhaneműket, kvarcórát, borotvát, piperecikkeket stb. tulajdonított el. Ezek B. L. és a fia tulajdonában álltak. A vádlott a kutatás során megtalálta B. L. és felesége útlevelét, ezeket eltette, és úgy távozott a lakásból, hogy az eltulajdonított ruhaneműk egy részét magára öltötte. A lakás elhagyása után egy közeli ház előtt levő szemetesedénybe dobta a saját ruhaneműjét. Ezt követően a büfébe ment, és az ellopott dolgok egy részét egy nejlonszatyorban a büfé dolgozóira bízta megőrzés céljából. Még, aznap kb. egy óra elteltével újból visszament B. házába, immár abból a célból, hogy ott aludjon. Azt hitte, hogy az ott lakók tartósan távol vannak. B. L. azonban a szomszédoktól értesítést kapott arról, hogy betörés történt. Rendőrökkel mentek a házukhoz. A vádlott ezt észlelve menekülni próbált, a ház közelében azonban a rendőrök elfogták.
Utóbb lefoglalásra került a büfében elhelyezett nejlontáska annak tartalmával, valamint a vádlottól elvették az általa felvett ruhaneműket, cipőt és az útleveleket is. Így a lopással okozott kár 300 forint kivételével megtérült. Az erőszakos behatolással 1339 forint kár keletkezett.
Az irányadó tényállásból az elsőfokú bíróság okszerűen vont következtetést a vádlott bűnösségére. A lopási cselekményt helyesen minősítette lopás bűntettének. A megyei bíróság megítélése szerint csak 1 rb. lopási cselekmény állapítható meg annak ellenére, hogy a vádlott mind B. L. mind pedig annak fia ingóságait is ellopta. Kétségtelen főszabály az, hogy a lopási cselekmény annyi rendbelinek minősül, ahány sértett ténylegesen van, és a vádlott tudattartalmának e körben nincsen jelentősége. Az ítélkezési gyakorlat azonban ennek ellenére 1 rendbelinek tartja azt a lopást, amelyet családi otthonban együtt élő (házközösségben élő vagy együtt gazdálkodó) családtagok sérelmére követnek el, még akkor is, ha a lopás nemcsak a közös tulajdonban vagy használatban álló tárgyakra vonatkozott.
Amikor a vádlott második alkalommal tért vissza B. házához, akkor oda már nem lopás céljából ment be, ez alkalommal a bemenetel érdekében (újabb) erőszakot nem alkalmazott. Ez a tevékenysége - amelyet egyébként sem az ügyészség, sem a városi bíróság (külön) nem értékelt jogilag - tehát csak magánlaksértés szabálysértéseként lenne minősíthető [1968. évi I. tv. (Sztv. 96/A. § (1) bek.]. Az emiatti felelősségrevonást azonban - bár a cselekményt a feljelentés [Sztv. 96/A. § (2) bek.] tartalmazza - az ügyészség a vádiratban és a tárgyaláson nem indítványozta. A teljesség kedvéért jegyzi meg a megyei bíróság: ha ez a visszatérés lopás céljából történt volna, ez sem alapozta volna meg sem a halmazatot, sem a folytatólagosságot, a folyamatos lopás ugyanis természetes egység [BH 1988/59. sz. jogeset].
Tévedett viszont a városi bíróság, amikor lopás büntette kapcsán a Btk. 316. §-a (2) bekezdésének d) pontja mellett annak e) pontját is felhívta. Nem vitás, hogy ez utóbbi alkalmazására csupán akkor kerülhet sor, ha a lopási cselekményt szabálysértési érdekekre vonatkozóan követi el a különös visszaeső, a (4) bekezdés helyett pedig nyilvánvalóan a b/1. pontja a helyes jogszabályi hivatkozás. A városi bíróság helyesen állapította meg a 2 rb. közokirattal visszaélés vétségét [Btk. 277. § (1) bek.]. E körben egyébként a halmazat szempontjából nem annak van jelentősége, hogy a vádlott két személy útlevelét, közokiratát tulajdonította el jogtalanul, hanem annak, hogy a cselekményt két közokiratra nézve valósította meg.
A megyei bíróság ugyanakkor a magánlaksértési cselekmény befejezett bűntettként való jogi értékelését [Btk. 176. § (1) bek., (2) bek. a) pont, (4) bek.] nem találta helytállónak és pontosnak. A vádlott a volt házastársa sérelmére elkövetett első tevékenysége csupán azért bűncselekmény, mert a vádlott a lakáshoz tartozó bekerített helyre éjjel mászott be. A kerítésen való ilyen átjutás nem valósít meg erőszakot, és ez alkalommal a vádlott a lakásba való bejutás érdekében sem alkalmazott erőszakot. Másnap a vádlott ugyancsak átmászott a kerítésen, ez viszont nappal történt. Így, ha nem lett volna kapcsolódó további tevékenysége - önmagában -, csak szabálysértés [Sztv. 96/A. § (1) bek.] állna fenn. A vádlott azonban ezen alkalommal kifejezetten a lakásba való bejutás érdekében erőszakot is alkalmazott, a bejárati ajtó üvegét ököllel beverte. A behatolás csupán a sértett és féltestvére ellenállása miatt nem következett be. Ezek szerint ekkor a Btk. 176. §-ának (1) bekezdésében írt törvényi tényállás megvalósítását kezdte meg a vádlott. Ez a magatartás akkor lenne befejezett - és nem kísérlet -, ha egész testével bejutott volna a sértett lakásába. A vádlott a volt házastársa sérelmére megvalósított említett két cselekményt egységes akarat-elhatározással, azonos sértett sérelmére, rövid időközben valósította meg. Bár a két tevékenység jogi minősítése nem teljesen megegyező, mégis két „ugyanolyan” bűncselekményről van szó, így a folytatólagosság [Btk. 12. § (2) bek.] valóban fennáll. Erre figyelemmel a megyei bíróság a vádlottnak a volt házastársa sérelmére elkövetett tevékenységét 1 rb. folytatólagosan elkövetett magánlaksértés vétségének minősítette.
Kiemeli a megyei bíróság, hogy az állandóan követett ítélkezési gyakorlat szerint természetes, illetve törvényi egységet képező cselekmények rendszerint egységes jogi értékelést vonnak maguk után. A minősítés ilyenkor általában a legsúlyosabban fenyegetett, illetve hátrányosabb következményekkel járó részcselekményhez igazodik. Ennek az az indoka, hogy a bűncselekményegységnek szükségszerűen magán kell viselnie alkotóelemének az ismérveit [BK 114. sz.].
Az egységes értékelésnek a megnevezéséből is ki kell tűnnie. Befejezettként minősítés mellett tehát felesleges és félrevezető a „részbeni” kísérletre - kísérletkénti minősítés mellett pedig a „részbeni” befejezettségre való utalás. Ezért nem utal a megyei bíróság a jogi minősítés és a megnevezés kapcsán arra, hogy a második esetben csak kísérlet valósult meg. A teljesség kedvéért és irányításul jegyzi meg a megyei bíróság:
hasonló okból ugyancsak mellőzendő a „részbeni” tettesség, társtettesség, bűnsegély feltüntetése a cselekmény megnevezésében. A „részbeni” kísérletnek, bűnsegélynek csak a büntetés kiszabása körén belül lehet jelentősége, de ez a Btk. 87. §-a (3) bekezdésének az alkalmazását nem alapozza meg.
A fentebb írtakból a megyei bíróság - a városi bírósággal ellentétben büntettet [Btk. 176. § (4) bek.] nem látott fennforogni. Az említett bekezdés felhívása csak akkor jöhetett volna szóba, ha a vádlott a második esetben amikor a lakásba való behatolás érdekében erőszakot alkalmazott - ugyancsak éjjel követte volna el a cselekményt. (Ebben az esetben a cselekménye 1 rb. folytatólagosan megvalósított magánlaksértés bűntette kísérleteként lett volna minősítendő, a fenti okfejtés szerint.) A halmazati büntetés kiszabása során a megyei bíróság pótlólag utal a Btk. 85. §-ára. A városi bíróság a bűnösségi körülményeket felismerte és értékelte. A tettenérésekre tekintettel azonban a vádlott őszinte beismerő vallomása helyett azt vette a javára figyelembe, hogy a bűnösségét mindegyik cselekmény tekintetében elismerte. A megyei bíróság annak ellenére, hogy a magánlaksértési tevékenység enyhébb fenyegetettségű jogi értékelést nyert, úgy találta, hogy a vádlottal szemben halmazati büntetésként kiszabott 1 év 2 hónapi börtönbüntetés nem súlyosabb a törvénysértésnél. Az a vonatkozó 6 hónapos [Btk. 97. § (3) bek. a) pont, 98. § (1) bek.] minimumot nem sokkal haladja meg. Nem tekinthető eltúlzottnak a közügyektől eltiltás mellékbüntetése sem. Ezért a magánlaksértési cselekmény jogi minősítésének a megváltoztatásán túlmenően az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. (Fejér Megyei Bíróság Bf. 511/1992. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás