PK BH 1994/130
PK BH 1994/130
1994.03.01.
A felek megállapodásának minősítésénél nem az általuk alkalmazott szóhasználatnak, hanem a szerződés tartalmának van meghatározó jelentősége. Ingatlanra biztosított hasznosítási előjog ellenértéke nem tekinthető óvadéknak kizárólag azon az alapon, hogy a felek azt a szerződésükben kaucióként jelölték meg [Ptk. 207. § (1) bek.].
A peres felek által 1991. január 3-án megkötött megállapodásban a felperes 1991. június 30-ig "opciót" biztosított az alperes számára a megállapodásban felsorolt ingatlanok hasznosítására akként, hogy a felperes választása szerint az alperes vagy megvásárolja az ingatlanokat, vagy a felperes apportként viszi be azokat az alperes által szervezendő társaságba. A hasznosítás célja a helyi gyógy-idegenforgalom fellendítése volt. Ennek érdekében az alperes vállalta tanulmány-, illetőleg megvalósíthatósági terv elkészítését is és azt, hogy megszervezi a szükséges külső tőke rendelkezésre állását.
A szerződésben foglalt hasznosítási előjog biztosítására az alperes 5 000 000 forint kauciónak nevezett összeg 1991. január 10-ig való befizetését vállalta a felperes számlájára. A szerződés 5. pontja szerint, ha az alperes a szerződéskötéstől visszalép, ez az összeg a felperest illeti, míg a 6. pont szerint szerződéskötés esetén a vételárba beszámításra kerül.
A felek megállapodásukat 1991. május 6-án akként módosították, hogy a mindaddig az alperes részéről még meg nem fizetett 5 000 000 forint helyett a felperes elfogad ilyen értékű üzletrésztulajdont az ingatlanok hasznosítására létrejövő társaságban.
A felperes az ingatlanokra vevőként jelentkező más cégekkel nem bocsátkozott tárgyalásokba. Ugyanakkor az alperes az 5 000 000 forintot nem fizette meg, az ingatlanokat nem vásárolta meg, és azok hasznosítására gazdasági társaságot sem szervezett.
A felperes módosított keresetében azt kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest a megállapodás teljesítésére, vagyis 5 000 000 forint kaució letételére, a tanulmány- és megvalósítási tervek elkészítésére, továbbá külső befektetők rendelkezésre bocsátására.
Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította. Indokolása szerint a szerződés megszűnésére tekintettel a szerződés teljesítése iránti kérelem alaptalan. A Ptk. 271. §-ának (2) bekezdése alapján, ha az alperes az óvadékot kifizette volna, az részére visszajárt volna, mert a felperes nem bizonyította, hogy az alperes szerződésszegése folytán őt olyan kár érte, amely az óvadékból való közvetlen kielégítésre jogosította volna fel.
Az ítélet ellen a felperes terjesztett elő fellebbezést, kérve annak részbeni megváltoztatását akként, hogy 1 000 000 forint és annak 20% kamata megfizetésére kötelezze a bíróság az alperest. Álláspontja szerint az 5 000 000 forint nem óvadék, hanem az alperesnek biztosított elsőbbségi jog ellenértéke volt. A megállapodás nem opció, hanem egy nem nevesített szerződés, amelynek 5. pontja biztosít jogcímet a felperesnek a kereseti követelésre.
A fellebbezés alapos.
Elöljáróban utal a Legfelsőbb Bíróság arra, hogy a Pp. 253. §-ának (3) bekezdése alapján csak a fellebbezési kérelem és ellenkérelem keretei között vizsgálhatta felül az elsőfokú bíróság ítéletét, nem érintette. tehát a szerződés teljesítése iránti kereseti kérelmet elutasító rendelkezést, valamint a kereset elutasítását 4 000 000 forint és kamata tekintetében, mivel ezek a rendelkezések fellebbezés hiányában elsőfokon jogerőre emelkedtek.
Az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, az abból levont jogi következtetésével azonban a Legfelsőbb Bíróság nem ért egyet. Tévesen minősítette ugyanis az elsőfokú bíróság a felek megállapodásában kikötött 5 000 000 forintot óvadéknak. A helyes jogi minősítésnél ugyanis nem a felek által alkalmazott szóhasználatnak, hanem a szerződéses tartalomnak van meghatározó jelentősége. A szerződés tartalmából pedig az állapítható meg, hogy az 5 000 000 forint az ingatlanok rendelkezésre tartásának, vagyis az alperes részére biztosított elsőbbségi jognak a szerződéses ellenértéke. A szerződést a felperes teljesítette, mert másokkal nem tárgyalt az ingatlanok értékesítéséről, ugyanakkor az alperes nem teljesítette a szerződésben vállalt kötelezettségeit. Alapos tehát a felperesnek a szerződéses ellenérték megfizetése iránti igénye, amelyet a fellebbezési korlátra figyelemmel 1 000 000 forintban és törvényes kamatában ítélt meg a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján, részben megváltoztatva ezzel az elsőfokú bíróság ítéletét. (Legf. Bír. Pf. III. 21 035/l993. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás