PK BH 1994/132
PK BH 1994/132
1994.03.01.
Csecsemőkorban mozgásképtelen rokkanttá vált károsult részére a későbbiek során felmerült károkra és költségekre tekintettel kiegészítő általános kártérítés megítélése [Ptk. 359. § (1) bek.].
Az 1985. október 4-én született felperes 1986. szeptember és október hónapokban kapta meg a gyermekbénulás elleni kötelező Sabin-cseppeket. Ennek szövődményeként a gyermek jobb felső karja és mindkét alsó végtagja, valamint a törzsizomzata megbénult. A felperes mozgásképtelenné vált, teljes körű gondozásra, ellátásra szorul, helyváltoztatása csak tolókocsival és mások segítségével biztosítható.
A felperes kárának megtérítése iránt indított perben a felek 1987-ben egyezséget kötöttek, amelyben az alperes 800 000 forint nem vagyoni kártérítés és havi 6000 forint kártérítés megfizetését vállalta. A bíróság ezt követően - 1991-ben - a járadék összegét 1991. január 1. napjától kezdődően havi 13 500 forintra emelte fel.
A felperes a keresetében 2 256 000 forint kártérítés megfizetésére kérte az alperes kötelezését. Arra hivatkozott, hogy a felperes iskolába szállítása és egyáltalán a lakáson kívüli mozgása csak egy olyan gépkocsi vásárlásával oldható meg, amely alkalmas a tolókocsi szállítására. Ez olyan szükséges többletkiadás, amelyre eddig a kártérítési igények rendezésénél nem voltak figyelemmel.
Az alperes a kereset elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte az alperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg a felperesnek 2 256 000 forintot és 12 000 forint perköltséget. Ítéletének indokolásában megállapította, hogy az alperes - általa sem vitatott - kártérítési felelőssége az egészségügyről szóló 1972. évi II. törvény 22. §-ának (1) és (2) bekezdésén alapul. Kifejtette, hogy a gyermek iskolai szállítására, kulturális és turisztikai igényei kielégítésére - a szakértő által is javasolt - legmegfelelőbb megoldás annak a mikrobusznak a megvásárlása, amelynek vételára 2 256 000 forint. A felperesnek ezt a tényleges többletköltségként jelentkező vagyoni kárát sem a vagyoni, sem a nem vagyoni kártérítésnél korábban nem vették figyelembe, ezért azt a Ptk. 355. §-ának (1) és (4) bekezdése alapján igényelhette. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az alperes fellebbezett, annak megváltoztatásával a kereset elutasítását kérte. A fellebbezésében arra hivatkozik, hogy a felperes minden vagyoni és nem vagyoni kárát már megtérítette. Gépkocsi vásárlása esetén az autó előnyeit nem csak a felperes élvezné, ezért ha az ilyen igény alapos is lenne, a teljes vételár megfizetésére kártérítésként nem kötelezhető.
A felperes az időközi áremelkedés miatt a keresetét 2 611 000 forintra felemelte, és az elsőfokú bíróság ítélete ennek megfelelő megváltoztatásával kérte az alperes kötelezését.
Az alperes fellebbezése részben, az alábbiak szerint alapos, míg a felperes felemelt keresete nem alapos.
Az elsőfokú bíróság helyesen foglalt állást abban a kérdésben, hogy a felperes keresetében érvényesített követelés a vagyoni károk körébe tartozik. Tévedett azonban a Ptk. 355. §-ának (4) bekezdésére hivatkozással megállapított kártérítési mód meghatározásánál. A Legfelsőbb Bíróság rámutat arra, hogy a Ptk. 355. §-ának (4) bekezdésében foglaltak szem előtt tartásával sem kötelezhető a károkozó arra, hogy a baleset előtt önálló gépjárművel nem rendelkező személy részére olyan kárpótlást nyújtson, amely gépkocsi vásárlását biztosítja.
A felek közötti korábbi per adataiból megállapítható, hogy a felperes mozgáskorlátozottsága olyan fokú, hogy a lakáson belül és különösen azon kívül a helyváltoztatása csak tolókocsival és mások segítségének igénybevételével oldható meg. A külvilággal való szükségszerű kapcsolattartása csak olyan módozatok igénybevételével történhet, ami szükségképpen kiadásokkal jár. A felperes állapota véglegesnek tekinthető, és bizonyosra vehető, hogy ezek a többletköltségek a jövőben is felmerülnek; őt tehát a jövőben olyan további károsodás éri, amelynek mértéke pontosan nem számítható ki, így teljes anyagi kárpótlása a Ptk. 359. §-ának (1) bekezdése alapján általános kártérítéssel történhet meg. Ebben a körben a Legfelsőbb Bíróság a mozgásképtelen felperes közlekedési többletköltségeit, beleértve a helyváltoztatáshoz szükségszerűen igénybe vett segítséget, az iskolába járatással, a barátokkal való kapcsolattartással, a jogos szórakozási és üdülési igény kielégítésével felmerülő kiadásokat vette figyelembe. Ezeket a körülményeket mérlegelve állapította meg az általános kártérítés összegét 1 500 000 forintban. Az egyösszegű kártérítést indokolta a felperes véglegesnek tekinthető állapota, s ez ad lehetőséget arra, hogy gondozói segítséggel a megítélt összeget az életvitelét leginkább megkönnyítő célokra fordítsa.
Az általános kártérítés alkalmazását az adott esetben nem zárta ki az, hogy a korábbi perben kötött egyezségben a felek az alperes által fizetni vállalt járadékot általános kártérítésnek nevezték. Az alkalmazott szóhasználat ellenére ugyanis a járadék nem általános kártérítés, és az értékelt többletköltségek egyébként is más címeken merültek fel.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján megváltoztatta, az alperes marasztalását az elmondottaknak megfelelően leszállította, egyben a felperes felemelt keresetét elutasította. (Legf. Bír. Pf. III. 21 006/l993. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás