GK BH 1994/146
GK BH 1994/146
1994.03.01.
I. Semmis az adásvételi szerződésnek az a kikötése, amely szerint az állami tulajdonban álló házingatlant nem állami szerv a vételár részletekben való megfizetése ellenében vásárolja meg [Ptk. 200. § (2) bek.; 32/1969. (IX. 30.) Korm. r. 9. § (1) bek., 13. §].
II. A szerződés részben való érvénytelenségének megállapításánál irányadó szempontok [Ptk. 239. § (1) és (2) bek.].
A felperes önkormányzat keresetében annak megállapítását kérte, hogy az I. és II. r. alperesek között 1988. október 24-én megkötött, az Sz. községben levő irodaház megnevezésű ingatlanra vonatkozó adásvételi szerződés jogszabályba ütközik, ezért semmis. Ennek folytán az eredeti állapot helyreállításának van helye. Kereseti kérelme jogi indokaként arra hivatkozott, hogy az állami tulajdonban álló házingatlanok elidegenítésének szabályozásáról szóló - módosított - 32/1969. (IX. 30.) Korm. rendelet 9. §-ának (1) bekezdése szerint a házingatlant nem állami szerv a vételárnak egy összegben történő megfizetése ellenében vásárolhatja meg, az I. r. és a II. r. alperesek pedig szerződésükben részletfizetésben állapodtak meg, s a vételárat az I. r. alperes még ez ideig sem egyenlítette ki teljes egészében.
Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy az I. és II. r. alperesek közötti szerződésnek a részletfizetésre vonatkozó rendelkezése érvénytelen, ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Ítéletében értelmezte a 32/1969. (IX. 30.) Korm. rendeletet, hivatkozott a Ptk. 200. §-ában, valamint a 234. §-ában foglaltakra, és arra a következtetésre jutott, hogy a Korm. rendelet módosított 13. §-a csak a rendelet 4., 5. §-aiban foglalt rendelkezéseket minősíti olyan jogszabályi feltételeknek, amelyekhez az adásvételi szerződés semmisségét, mint joghátrányt kiköti. A 9. § (1) bekezdésében foglalt, a vételár egy összegben történő megfizetését előíró szabály megsértéséhez nem fűz semmisséget, illetve a hivatkozott jogszabályok nem zárják ki a részleges semmisség orvosolhatóságát. Az elsőfokú bíróság értékelte azt a körülményt, hogy a szerződés foganatba ment, így jogilag és gazdaságilag is megalapozatlan volna a szerződés egészének utólagos érvénytelenítése. Megállapította, hogy a fizetés módjában a feleknek - erre vonatkozó jogszabályi rendelkezése folytán - nem kellett volna megegyezniük. Eredeti szerződéskötési akaratukra semmilyen befolyással nem bírt a részletfizetésben történő megállapodás, hiszen a szerződést ezen kikötés ellenére is megkötötték volna.
Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolása szerint a felperes magatartása a Ptk. 4. §-ának (4) bekezdésébe ütközik, a semmisségre hivatkozást csak ürügyként használja fel, amely azt a célt szolgálja, hogy a megváltozott viszonyok következtében, mint önkormányzat, olyan ingatlanvagyonhoz jusson, amelyet korábban nem kívánt és nem tudott oktatási célra felhasználni. Figyelemmel volt a döntés arra is, hogy az I. r. alperes az ingatlanban jelentős mértékű karbantartási és felújítási munkákat végzett, arra a III. r. alperes részére jelzálogjogot is biztosított, így az eredeti állapot helyreállítása olyan helyzetet teremtene, amely sem a peres felek, sem a gazdaság, sem pedig a jog érdekében nem áll.
Az ítélet ellen a felperes nyújtott be fellebbezést, melyben annak megváltoztatását keresete szerint kérte. Álláspontja szerint téves az elsőfokú bíróság ítéletének az a rendelkezése, amellyel csupán a szerződés részleges érvénytelenségét állapította meg. Téves az a megállapítása is, hogy a szerződés teljesedésbe ment, hiszen az I. r. alperes a teljes vételárat még ez idáig nem fizette ki, s ez gazdasági helyzete alapján reálisan nem is várható. Tévesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a jogszabály rendelkezése folytán a feleknek a vételár fizetésének módjában nem kell megállapodniuk. A felek arra vonatkozóan, hogy a szerződést a részletfizetéstől függetlenül is megkötötték volna, a per során nyilatkozatot sem tettek. Az ítéletnek az erre vonatkozó megállapítása tehát iratellenes. Nem mutatható ki a perbeli jogvita kapcsán a felperes részéről a Ptk. 4. §-a (4) bekezdésének megsértése sem. A fellebbezés jogi érvelése szerint a Ptk. 239. §-ának (2) és (3) bekezdése ma már nemcsak meghaladott, hanem sérti az Alkotmány 9. §-ának (1) bekezdését, a köztulajdon terhére diszkriminációt valósít meg. Téves az ítéletnek az az okfejtése is, hogy a 32/1969. Korm. rendelet 13. §-a a 9. § (1) bekezdésének megsértéséhez nem fűz kifejezetten semmisséget. Az a körülmény, hogy az ingatlanba az I. r. alperes beruházásokat eszközölt, valamint azon a III. r. alperes javára jelzálogjogot alapított, nem kellő indok a szerződés hatályban tartására.
Az I. r. alperes szövetkezet fellebbezési ellenkérelmében az ítélet helybenhagyását kérte. Előadta, hogy időközben a II. r. alperes részére a még hátralékos vételárat kiegyenlítette, erre vonatkozóan a II. r. alperes nyilatkozatát az iratokhoz csatolta. Álláspontja szerint a 32/1969. (IX. 30.) Korm. rendelet 9. §-ának (1) bekezdése, amely a házingatlan vásárlását nem állami szerv részére csak a vételár egyösszegű megfizetése mellett teszi lehetővé, hátrányos megkülönböztetést tartalmaz - többek között a szövetkezetekre. Ez sérti az Alkotmány 9. §-ának (1) bekezdését. Szükség esetén indítványozta a jogszabály e rendelkezése alkotmányosságával kapcsolatban az Alkotmánybíróság megkeresését.
A fellebbezés alaptalan.
Az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, és érdemben helyes az abból levont jogi következtetés is, annak indokait azonban a Legfelsőbb Bíróság nem mindenben találta helytállónak. Helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy az I. r. és II. r. alperes között az állami tulajdonban álló ingatlanra vonatkozóan részletfizetéssel megkötött adásvételi szerződés a hivatkozott Korm. rendelet 9. §-a (1) bekezdésének rendelkezésébe ütközik. Azt is helyesen állapította meg, hogy a rendelet kifejezetten nem tartalmaz rendelkezést az e tilalom ellenére megkötött szerződés semmisségére vonatkozóan. A Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése értelmében azonban semmis az a szerződés, amely jogszabályba ütközik, vagy amelyet jogszabály megkerülésével kötöttek, kivéve, ha ahhoz a jogszabály más jogkövetkezményt fűz. A részletfizetést az adott esetre és az adott felek között a jogszabály kifejezetten tilalmazza, tehát az ennek ellenében tett szerződési kikötés, mint jogszabályba ütköző a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése értelmében semmis.
A Ptk. 239. §-ának (1) bekezdésében foglalt fő szabály, hogy ha a szerződés részben érvénytelen, az egész szerződés megdől. E fő szabály alól azonban a törvény több kivételt enged.
E kivételek egyformán alkalmazhatók magánszemélyek és gazdálkodó szervezetek közötti szerződések viszonylatában. A Ptk. 239. §-a (1) bekezdésének b) pontja a szerződés részleges érvénytelenségének megállapítását teszi lehetővé arra az esetre, ha a nemzetgazdaság érdekei a szerződés többi rendelkezésének fenntartását teszik indokolttá. A Ptk. 239. §-ának (2) bekezdése pedig a gazdálkodó szervezetek egymás közötti viszonyában kötött szerződések tekintetében biztosít lehetőséget arra, hogy az érvénytelenség jogkövetkezményei csupán az érvénytelen kikötésre vonatkozóan álljanak be.
Az elsőfokú bíróság helyesen jutott arra a következtetésre, hogy a szerződés a fenti törvényhely alapján részben érvénytelen, és nem indokolt az egész szerződés érvénytelenségének megállapítása csupán a részletfizetésre vonatkozó - jogszabályba ütköző - megállapodás miatt. Az elsőfokú eljárás során az I. r. alperes ugyan még tartozott a vételárból egy kisebb összeggel, azt utóbb azonban rendezte, s ma már a vételár teljes kiegyenlítése megtörtént. A szerződés megkötése óta több év telt el. Az ingatlant az I. r. alperes irodaházként hasznosítja, azon jelentős felújításokat is végzett. A felperes jogelőde az adásvételi szerződés megkötése előtt maga még olyan anyagi lehetőségekkel sem rendelkezett, hogy az ingatlant, akár részletfizetéssel is megvásárolhatta volna. Mindezért nem indokolt az egész szerződés érvénytelenségének megállapítása.
Alappal hivatkozik azonban a felperes arra, hogy a szerződés semmisségének megállapítására irányuló keresete nem tekinthető felróható magatartásnak, és hiányzik a törvényben megkívánt előnyök szerzésének célzata is. A semmisségre hivatkozás a felperesnek a Ptk. 234. §-a (1) bekezdésében biztosított lehetősége, s a semmisségre határidő nélkül lehet hivatkozni. A Ptk. 4. §-ának (4) bekezdésében írt törvényi feltételek hiányában ezért a Legfelsőbb Bíróság az ítélet indokolásából mellőzi az erre vonatkozó megállapodásokat.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján, részben megváltoztatott indokolással helybenhagyta. (Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság 3. G. 47 06l/1992. sz.- Legf. Bír. Gf. VI. 33 262/1992. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás