GK BH 1994/148
GK BH 1994/148
1994.03.01.
I. A váltókötelezettnek a váltókötelem alapján fennálló kötelezettsége — harmadik (jogi) személlyel szemben fennálló követelésének a váltójogosultra való engedményezése útján — csak akkor szűnik meg, ha a váltójogosult az engedményezési szerződésben elismeri, hogy az engedményezés folytán a váltóból származó kötelezettsége alól a kötelezett szabadul [Ptk. 328. § (1) bek., 329. § (1) bek., 1/1965. (I. 24.) IM r. 17. §].
II. A váltó átruházása, leszámítoltatása és a váltóban szereplő jogosultságok érvényesítése képviselő útján is történhet. A váltójogviszonyban is érvényesül az a szabály, hogy az, akinek nevében az álképviselő eljárt, az álképviselő eljárását utólag — akár ráutalás formájában — jóváhagyhatja (például a leszámítolás folytán befolyt pénzeszközökkel sajátjaként rendelkezik [Ptk. 219 § (1)—(2) bek., 221. § (1) bek.].
Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte az alpereseket, hogy fizessenek meg váltótartozás címén a felperesnek egyetemlegesen összesen 10 000 000 Ft tőkét, ennek évi 6% kamatát, a tőkekövetelés 3%-át kitevő 30 000 Ft váltódíjat és 30 0000 Ft perköltséget. Ítéletének indokolásában megállapította, hogy az I. r. alperes 1991. augusztus 16-án két darab, egyenként 5 000 000 Ft követelést tartalmazó, az Á. V. Bank Rt. B.-hez telepített, 1991. november 14-i lejáratú forgatható saját váltót állított ki a II. r. alperes, mint rendelvényes javára. A II. r. alperes a váltókat még ugyanezen a napon a felperesre forgatta és leszámítoltatta, a felperes pedig azokat tovább forgatta a M. T. Bank Rt. részére. A lejáratkor a váltókat a telepítés helyéül megjelölt Á. V. Bank Rt.-nél fizetés végett bemutatták, a pénzintézet azonban a váltóban foglalt követelést nem tudta kiegyenlíteni, mert az ahhoz szükséges pénzeszközök a kiállító számláján nem álltak rendelkezésre. A felperes, mint megtérítési váltóadós a forgatmányok sorrendjében őt követő M. T. Bank Rt. részére a tartozást kifizette, ezt követően nyújtott be keresetet az I. r. alperessel szemben egyenes, és a II. r. alperessel, mint megtérítési váltóadóssal szemben a tartozás kiegyenlítése végett.
Az elsőfokú bíróság alaptalannak ítélte az I. r. alperes védekezését, amely szerint a váltó leszámítolását követően kézhez kapott összeget a II. r. alperes a közöttük létrejött megállapodás ellenére sem adta át az I. r. alperesnek, ezért a váltótartozás kiegyenlítéséért kizárólag az I. r. alperes felelős. Nem vizsgálta az I. r. és a II. r. alperesek által a váltó kiállítását megelőzően kötött megállapodás tartalmát, álláspontja szerint az 1/1965. (I. 24.) IM rendelet (a továbbiakban: Vár.) 17. §-a szerint a jogszerű váltóbirtokossal szemben az I. r. alperes nem hivatkozhat olyan kifogásra, amely a II. r. alperessel szemben fennálló személyes viszonyán alapul. Úgy ítélte meg, hogy a váltókötelezettség szempontjából az I. és a II. r. alperes között létrejött esetleges megállapodásnak nincs jogi relevanciája.
Nem találta alkalmasnak a II. r. alperes azon védekezését sem a felelősség alóli mentesülésre, hogy a váltót nem a képviseletére jogosult személyek írták alá, ezért eljárásuk a II. r. alperessel szembeni kötelezettséget nem keletkeztet. Megállapította, hogy a perbeli két váltót a II. r. alperes bélyegzőjével és cégszerű aláírással ellátva leszámítoltatták, és az abban foglalt követeléshez a II. r. alperes hozzájutott. Az aláírók egyike a kft. tulajdonosa, a másik aláíró pedig a II. r. alperes pénzügyeinek intézésével megbízott és ezáltal a váltó leszámítolására vonatkozó nyilatkozat megtételére is jogosult alkalmazottja volt, ezért a II. r. alperes eredményesen nem hivatkozhat arra, hogy a forgatmányt aláírók nem voltak jogosultak a képviseletére. Álláspontja szerint a II. r. alperes az esetben sem mentesülne a fizetési kötelezettség alól, ha kétséget kizáróan bizonyítaná, hogy az aláírók az ügyvezető igazgató meghatalmazása nélkül jártak el, tekintve, hogy a leszámítolás folytán a számlájára befolyt közel 9 000 000 Ft jóváírása ellen nem tiltakozott, nem utalta azt vissza a felperesnek. A nevében - esetlegesen meghatalmazás nélkül - eljáró személyeknek a váltó leszámítolására vonatkozó nyilatkozatát a II. r. alperes részéről utólagosan jóváhagyottnak kell tekinteni az esetben is, ha az aláírók eredetileg meghatalmazással nem rendelkeztek.
Nem fogadta el a II. r. alperes arra irányuló védekezését sem, hogy az egyik aláíró, M. Á. eljárásával megtévesztette a leszámítolásra vonatkozó nyilatkozatot aláíró T. I. tulajdonost, valamint T. I.-nét a kft. képviseletére jogosult ügyvezetőt is. Amennyiben ugyanis M. Á. a II. r. alperes alkalmazottja a munkáltatójának kárt okoz, úgy a munkaviszonyra vonatkozó szabályok szerint tartozik a munkáltatójának a kárt megtéríteni, amennyiben pedig a munkaviszonyával összefüggésben harmadik személyeknek okozott kárt, ezért a kárért a Ptk. 348. §-ának (1) bekezdése szerint a harmadik személlyel szemben a munkáltató tartozik helytállni.
Mindezekre figyelemmel a Vár. 43. és 47. §-a alapján kötelezte az alpereseket a perbeli váltótartozás és annak járulékai egyetemleges megfizetésére.
Az ítélet ellen mindkét alperes fellebbezett, magukkal szemben mindketten a kereset elutasítását és a felperes perköltségben marasztalását kérték.
Az I. r. alperes fellebbezésében azt is előadta, hogy a Gr. Kft.-vel szemben egy 10 000 000 Ft összegű követelése állt fenn, amelyet a felperesre engedményezett, ezáltal a váltókötelemből szabadult, a követelt összeggel a felperesnek már nem tartozik.
A II. r. alperes fellebbezésében megismételte az elsőfokú eljárásban előadott azt a védekezését, amely szerint a nevében "a váltót" nem a képviseletére jogosult személyek írták alá, ezért a II. r. alperessel szemben az aláírás folytán váltókötelem nem keletkezett. Előadta továbbá, hogy a leszámítolás folytán a perbeli váltókban szereplő követelésnek a leszámítolási kamat levonása után fennmaradó része valóban befolyt a II. r. alperes bankszámlájára, ezt az összeget azonban bizonyíthatóan nem használta fel, és a házipénztárában sem került bevételezésre. Ezért nem állapítható meg, hogy a II. r. alperes a nevében arra jogosulatlanul eljáró személyek ténykedését utóbb jóváhagyta. A felperes fellebbezési ellenkérelmében nem vitatta, hogy az I. r. alperes a Gr. Kft.-vel szemben fennálló 10 000 000 Ft összegű követelését a felperesre engedményezte, tagadta azonban, hogy az engedményezési szerződés alapján az I. r. alperes a váltótartozás megfizetése alól mentesülne. Állítása szerint ilyen tartalmú szerződést az I. r. alperessel nem kötött, ezért mind az I. r., mind a II. r. alperes tekintetében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte, perköltséget nem igényelt.
Az alperesek fellebbezése alaptalan.
Az I. r. alperes a fellebbezésében új tényként adta elő, hogy a Gr. Kft.-vel szemben fennálló 10 000 000 Ft összegű követelésére a felperessel kötött engedményezési szerződés folytán a váltókból eredő tartozása megszűnt. Az általa az eljárás során becsatolt iratok azonban ezt az előadását nem támasztják alá. A Gr. Kft. által 1992. június 18-án aláírt és az I. r. alperes által a fellebbezéshez csatolt nyilatkozat szerint a Gr. Kft. azt vállalta, hogy az I. r. alperessel szembeni tartozását a felperesnek fogja kifizetni. Olyan iratot azonban az I. r. alperes nem csatolt, amivel azt igazolná: a felperes elismerte volna, hogy az engedményezés folytán az I. r. alperes a váltókötelemből szabadul, és azt sem bizonyította, hogy a váltójogviszonyban tartozásátvállalás történt volna, továbbá hogy ahhoz a felperes hozzájárult. Ennek hiányában az engedményezés - mintegy a váltójogviszonytól független egyéb jogviszony - a váltókötelmet a felperes és az I. r. alperes között nem szünteti meg, ezért az I. r. alperes a váltókötelemből történő szabadulása érdekében az engedményezésre eredményesen nem hivatkozhat. [Ptk. 328. § (1) bek., 329. § (1) bek., 1/1965. (I. 24.) IM r. 17. §).
Megalapozatlan a II. r. alperes fellebbezése is. A Legfelsőbb Bíróság mindenben elfogadta az elsőfokú bíróságnak e kérdésében elfoglalt jogi álláspontját. Az iratokból megállapítható, hogy az I. r. alperes saját váltót állított ki, a II. r. alperesnek, mint kedvezményezettnek külön jognyilatkozattal azt nem kell elfogadnia, és kiállításkor azokat a II. r. alperes képviselői nem is írták alá. A váltókból eredő jogosultságot azok átvételével a II. r. alperes megszerezte. Azt azonban maga dönti el, hogy él-e ezekkel a jogosultságokkal, avagy sem. A II. r. alperes a váltóban foglalt jogosultságokat érvényesítette oly módon, hogy azokat a felperesre átruházta (forgatta), és leszámítoltatta, a bennük foglalt követelés befolyt a II. r. alperes számlájára.
A II. r. alperes azt vitatta, hogy a nevében eljáró személyek nem voltak jogosultak a váltó átruházása és leszámítolása tárgyában intézkedni, és a váltókban foglalt jogosultságokat érvényesíteni. Az iratokhoz csatolt váltókból megállapítható volt, hogy a II. r. alperes bélyegzőjének felhasználásával olyan személyek voltak a váltóátruházás aláírói, akik jogosultak voltak a II. r. alperes nevében eljárni és a pénzügyekkel kapcsolatos nyilatkozatokat tenni. Egyébként sem szükséges, hogy az intézkedésekben a gazdálkodó szervezet cégjegyzésre jogosult ügyvezetője személyesen járjon el, a Ptk. 219. §-ának (1) bekezdése szerint képviselő útján is lehet jognyilatkozatokat tenni, a (2) bekezdés szerint a képviselő cselekménye által a képviselt válik jogosítottá, illetőleg kötelezetté. A szervezeti képviselő - a perbeli esetben az ügyvezető igazgató - szóban is adhat meghatalmazást a helyette történő eljárásra, ez esetben a meghatalmazott a szervezeti képviselő helyett teszi meg azokat a jognyilatkozatokat, amelyeknek megtételére felhatalmazást kapott, a nyilatkozat kötelezettjévé pedig a gazdálkodó szervezet válik.
Önmagában tehát az a körülmény, hogy a váltó átruházására vonatkozó nyilatkozatot a perbeli esetben nem az ügyvezető igazgató írta alá, nem jelenti, hogy olyan személy járt volna el a II. r. alperes képviseletében, aki a nyilatkozat megtételére nem volt jogosult. Arra nézve nem merült fel hitelt érdemlő adat, hogy az aláírók jogosulatlanul használták volna fel a II. r. alperes bélyegzőjét, és a körülmények sem utaltak arra, hogy a II. r. alperes nevében álképviselő járt volna el, ennek ellene mond, hogy az egyik aláíró a kft. egyik tagja, az ügyvezető férje volt. Amennyiben mégis az lenne megállapítható, hogy a szervezeti képviselő helyett olyan személy járt el, aki képviseleti jogosultsággal nem rendelkezett, a II. r. alperes ez esetben sem mentesülne a fizetési kötelezettség alól. A Ptk. 221. §-ának (1) bekezdése szerint, amennyiben az, akinek a nevében álképviselő járt el, a tevékenységet utóbb jóváhagyja, értelemszerűen úgy kell tekinteni, mintha szabályszerű meghatalmazással járt volna el, ezzel ellentétes kikötést a Vár. sem tartalmaz. Az iratokból megállapítható, hogy a II. r. alperes a váltó leszámítolását követően a számlájára befolyt 10 millió forintos összeget a felperesnek nem utalta vissza, nem tiltakozott az ellen, hogy ismeretlen váltó alapján teljesítettek fizetést a számlájára, ezzel a magatartásával részéről a váltó átruházása és leszámítolása iránt intézkedő személy tevékenységét akkor is jóváhagyottnak kell tekinteni, ha eredetileg meghatalmazás nélkül járt volna el.
Az ügy eldöntése szempontjából nincs jogi jelentősége annak, hogy a számlájára befolyt összeget a II. r. alperes dolgozója esetlegesen elsikkasztotta. A számlára befolyt pénz a számlatulajdonos tulajdonába kerül, és nincs relevanciája annak, hogy mi lett az ilyen módon tulajdonába került összeg további sorsa.
Alaptalanul hivatkozott a II. r. alperes arra is, hogy a kft. dolgozója a kft. tulajdonosát és ügyvezető igazgatóját az átruházás aláírásának joghatásai felől megtévesztette. A Vár. 15. §-ának (1) bekezdése szerint a váltóátruházó ellenkező kikötés hiányában felelős a váltó elfogadásáért és kifizetéséért. Az átruházó fizetési kötelezettsége jogszabályon alapul és a Vár. 47. §-ának (1) bekezdése szerint a váltó kibocsátói, elfogadói, átruházói és kezesei a váltóbirtokossal szemben egyetemlegesen kötelezettek; nem függ attól, hogy az átruházás aláírója vállalt-e avagy sem ilyen jellegű kötelezettséget. A Vár. 13. §-ának (2) bekezdése szerint az átruházás puszta aláírásból is állhat (üres forgatmány). Az átruházás aláírójának tehát a váltóbirtokossal szembeni fizetési kötelezettsége szempontjából nincs relevanciája annak, hogy az átruházó ismerte-e avagy sem a váltójogszabályt, ami a fizetési kötelezettségét megalapozza. Ehhez képest a II. r. alperes a fizetési kötelezettségével szemben eredményesen nem hivatkozhat arra, hogy az ügyvezető és a kft. tulajdonosa nem voltak tájékoztatva a jogkövetkezményeket illetően. A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság érdemben helyes ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján helybenhagyta. (Főv. Bír. 28. G . 43. 346/1992. - Legf. Bír. Gf. I. 33 785/1992. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás