BK BH 1994/15
BK BH 1994/15
1994.01.01.
I. A tanúk a nyomozás során tett vallomása a tárgyaláson akkor is felolvasható és a bizonyítékok körébe vonható, ha a tanú a tárgyaláson jogosulatlanul — a Be. 65. és 66. §-aiban foglalt okok hiányában — tagadja meg a vallomástételt [Be. 83. § (3) bek., 203. § (1) bek., 65. §, 66. §].
II. A szándékos bűncselekményt elkövető tulajdonában levő eszköznek az elkobzása kötelező;
az eszközöknek a közbiztonságra való veszélyessége csupán abban az esetben vizsgálandó, ha az nem az elkövető tulajdona [Btk. 77. § (1) bek. a) pont]
Az elsőfokú bíróság az I. r. vádlottat emberölés bűntettének kísérlete miatt 2 év 6 hónapi börtönbüntetésre és 4 évre a közügyektől eltiltásra; a II. r. vádlottat, életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt 2 év 6 hónapi börtönbüntetésre és 4 évre a közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte. A megállapított tényállás lényege a következő.
Az alkalmi munkából élő I. r. vádlott élettársa a II. r. vádlott, aki férfiakkal az utcán kötött alkalmi ismerkedés alapján, üzletszerű kéjelgésből tartotta el magát és az I. r. vádlottat. Mindketten jó barátságban voltak L. O.-val, és annak élettársával, M. A.-val, aki a II. r. vádlotthoz hasonló életmódot folytatott.
A vádbeli napon a II. r. vádlott az utcán tartózkodott, és a közelben állt az I. r. vádlott gépkocsija. Az I. r. vádlott barátaival beszélgetett, amikor M. A. sértett és a II. r. vádlott között veszekedés, verekedés alakult ki. A két nő hangos veszekedésébe - az élettársa oldalán - beavatkozott az I. r. vádlott, majd a gépkocsival helyszínre érkező, L. O. is, mire az I. r. vádlott a gépkocsijából kivett egy 1 m hosszú betonvasat, és azzal, nagy erővel L. O. feje felé ütött, aki úgy hárította el az ütést, hogy a bal karját a feje fölé emelte. Az ütés folytán a felkarcsontja eltörött, a másik kezével torkon ragadta az I. r. vádlottat, így a jelenlevők segítségével sikerült a vasat elvenni tőle.
Eközben a II. r. vádlott és M. A. között folytatódott a verekedés, a II. r. vádlott levette a bal lábáról a hosszú fémsarokkal ellátott cipőjét és M. A.-t nagy erővel fejbe vágta, ezáltal benyomatos koponyacsonttörést és kis terjedelmű agyroncsolódást okozott, a cipő pedig M. A. koponyájában maradt, melyet a II. r. vádlott nem is tudott kivenni. Ez a sértett életveszélyes sérülést szenvedett, mely maradandó fogyatékosságot eredményezett a koponyaműtét során létrejött csonthiány folytán.
L. O. sérülésének gyógytartama 10-12 hétre volt tehető. Az elsőfokú bíróság a tárgyalást a büntetőeljárási szabályok betartásával folytatta le. A törvénynek megfelelően járt el az elsőfokú bíróság, amikor a tanúvallomás megtételét jogosulatlanul megtagadó L. O. sértett-tanú nyomozás során tett vallomását felolvasta, és a bizonyítékok körébe vonta. E körben helyesen értelmezte és alkalmazta a Be. 83. §-ának (I) bekezdésében rögzített szabályokat, és jutott arra a helyes következtetésre, hogy a jogszabály szövegében szereplő "a tanú nem hallgatható ki" esete magában foglalja azt az esetet is, amikor a tanú azért "nem hallgatható ki", mert a tanúvallomást a bíróság előtt jogosulatlanul - a Be. 65. és 66. §-ában foglalt okok hiányában - tagadja meg.
A lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeként az elsőfokú bíróság döntően megalapozott tényállást állapított meg.
A Legfelsőbb Bíróság rámutat, hogy a bizonyítékok sorába illeszkedik az is, hogy az orvos szakértő a tárgyaláson azt az előadást tette: bár orvos szakértőileg nem zárható ki a sértett sérülésének oly módon történő keletkezése, amelyet az I. r. vádlott vallott a tárgyaláson, nevezetesen a betonacéllal kaszáló mozdulatot tett, és a sértett teste mellett lógó helyzetben levő karját így törte el, de valószínűbb a sérülés keletkezésének a vádiratban írt módja. Ez ugyan kétségtelenül csupán valószínűségi vélemény - amint az orvos szakértői vélemények számos más esetben is ilyen jellegűek -, de ez nem jelent "valószínűségi tényállást", mivel a sértett sérülésének vádirat szerinti keletkezését más bizonyítékok is alátámasztották. Döntő jelentősége a nyomozás során kihallgatott I. r. vádlott, L. O. és M. A. sértettek, továbbá a II. r. vádlott és további két tanú vallomásának van, amelyek lényegében egybehangzóak voltak. A sérülés keletkezésének ez a módja ugyanakkor kétségkívül "életszerűbb" is, bár az elsőfokú bíróság e kérdés taglalásának túl nagy teret szentelt az egyéb bizonyítékokhoz képest. A vallomásokat azonban a logika szabályai szerint hibamentesen értékelte, és jutott arra a következtetésre, hogy a nyomozás során tett vallomások az elfogadhatóak és ennek indokát is adta. A mérlegeléssel megállapított, megalapozott tényállás pedig irányadó a másodfokú eljárás során.
A megalapozott tényállásból helyes következtetést vont le az elsőfokú bíróság a vádlottak bűnösségére.
Nem fogadható el a vádlottak és védőik jogos védelmi helyzetre történő hivatkozása. Az I. r. vádlott az irányadó tényállás szerint eszközzel felszerelkezve ment a verekedés helyszínére; a II. r. vádlott és M. A. sértett között pedig kölcsönös verekedés alakult ki, amelyet - többek között - a verekedés elhúzódó volta is alátámaszt, így mindketten a jogtalanság talaján álltak.
Az elsőfokú bíróság a vádlottak cselekményeit a törvénynek megfelelően minősítette. A II. r. vádlott cselekménye jogi minősítésének az indokolását a Legfelsőbb Bíróság kiegészítette azzal, hogy a vádlott eshetőleges szándékkal követte el a bűncselekményt. E vonatkozásban ugyanis az elsőfokú bíróság nem foglalt kifejezetten állást, és az indokolása körében kifejtettek többféle értelmezést is lehetővé tesznek.
Helyes volt az I. r. vádlott cselekményének élet elleni bűncselekmény kísérletekénti, míg a II. r. vádlott cselekményének testi épség elleni bűncselekménykénti minősítése. Az eltérő minősítés oka döntően az alkalmazott eszköz eltérő volta. A II. r. vádlott cipővel támadt a sértettre, és ez az ölésnek nem alkalmas eszköze, használatából tehát nem lehet az ölési szándékra következtetést levonni.
A büntetéskiszabás során irányadó körülményeket az elsőfokú bíróság helyesen sorolta fel és értékelte. Helyes volt az I. r. vádlott esetében - döntően a kísérlet távoli volta miatt - az enyhítő rendelkezés alkalmazása; az alkalmazott büntetés arányos. A II. r. vádlott esetében is helyes a büntetlen előéletű és - pontos megnevezéssel "fiatal felnőtt korú" vádlottra kiszabott büntetés. A büntetések enyhítésére a Legfelsőbb Bíróság nem látott lehetőséget.
A Legfelsőbb Bíróság ezért az elsőfokú bíróság ítéletét - mindkét vádlott vonatkozásában - helybenhagyta.
A Legfelsőbb Bíróság nem találta helyesnek azt az elsőfokú bírósági döntést, hogy a bűncselekmény eszközének, a bal lábas női félcipőnek az elkobzásától eltekintett. Az elsőfokú bíróság e körben kifejtett indokolásának van ugyan célszerűségi, logikai alapja, de ez a törvény kifejezett rendelkezésével nem állhat ellentétben. A Btk. 77. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerint a bűncselekmény eszközét el kell kobozni, ha az az elkövető tulajdona. Ezek a feltételek maradéktalanul fennállnak a bal lábas női félcipőre nézve, ezért az elkobzás nem mellőzhető. A törvényszöveg "elkövető tulajdona vagy egyébként is" szövegrésze egyértelműen kifejezésre juttatja, hogy az eszköz közbiztonságra való veszélyessége csupán abban az esetben vizsgálandó, ha az eszköz nem az elkövető tulajdona. A Legfelsőbb Bíróság ezért az elsőfokú bíróság ítéletének ezt a rendelkezését megváltoztatva, a bal lábas női félcipő elkobzását is elrendelte, a Btk. 77. §-a (1) bekezdésének a) pontja alkalmazásával. (Legf. Bír. Bf. III. 470/1992. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás