BK BH 1994/172
BK BH 1994/172
1994.04.01.
A kiskorú veszélyeztetése bűntettének nem lehet az elkövetője, akinek a bíróság korábban ugyanilyen bűncselekmény miatt a szülői felügyeleti jogát megszüntette [Btk. 195. § (1) bek., Be. 215/A. § a) pont, Csjt. 71. § (2) bek., 88. § (1) és (4) bek.]
A kerületi bíróság az 1992. július 2. napján kelt ítéletével a terheltet 2. rb., kiskorú veszélyeztetésének bűntette, 2 rb. súlyos testi sértés bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt - mint különös visszaesőt - halmazati büntetésül 3 évi börtönbüntetésre és a közügyektől 2 évi eltiltásra ítélte. Elrendelte egyúttal a terhelt kényszergyógyítását és megállapította, hogy a terhelttel szemben korábban folyamatban volt büntetőügyben alkalmazott közkegyelem a hatályát veszti. A 2 rb., kiskorú veszélyeztetése bűntettének alapját képező tényállás lényege a következő.
A terheltnek a korábbi házasságából két - ma még kiskorú - gyermeke született. A kerületi bíróság az 1990. június 27. napján jogerős ítéletével a terheltet 2 rb., kiskorú veszélyeztetésének bűntette és más bűncselekmények miatt halmazati büntetésül 1 év és 6 hónapi börtönbüntetésre és a közügyektől 2 évi eltiltásra ítélte. Egyúttal a terheltnek az említett gyermekek feletti szülői felügyeleti jogát megszüntette. A terhelt e büntetéséből kedvezménnyel szabadult 1990. október 12-én, s ekkor visszaköltözött a korábbi lakásába, ahol a felesége és a két gyermeke is élt. A terhelt és a felesége között rendkívül feszült, ellenséges viszony alakult ki. A terhelt rendszerint belekötött a feleségébe, s ilyenkor durva, trágár szavakkal szidalmazta, nem egy esetben bántalmazta is őt. Ezeknek az eseményeknek a gyermekek is tanúi voltak. A terhelt felesége nemegyszer arra kényszerült, hogy a gyermekekkel együtt ismerősöknél keressen menedéket. A terhelt a rossz viszony ellenére nem mondott le arról, hogy a "házastársi jogait gyakorolja", és többször is kényszerítette a feleségét arra, hogy a gyermekek jelenlétében közösüljön vele. A terhelt ezzel az "antiszociális, rendkívül durva" viselkedésével súlyosan károsította a gyermekek "testi, de főleg erkölcsi fejlődését". Mind a két gyermek személyiségfejlődése negatív irányúvá vált. A kerületi bíróság ilyen tények alapján a terheltet bűnösnek mondta ki 2 rb., a Btk. 195. §-ának (1) bekezdésébe ütköző kiskorú veszélyeztetése bűntettében, kifejtve, hogy a terhelt alanyává lett a szóban levő bűncselekménynek annak ellenére, hogy korábban a bíróság a szülői felügyeleti jogát megszüntette, mivel továbbra is egy fedél alatt élt a gyermekeivel, s ezért "az őt családjogi és morális értelmében terhelő kötelezettségek változatlanul fennállnak".
A másodfokú bíróság a kerületi bíróság ítéletét megváltoztatta, és a terheltet a 2 rb., kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vád alól felmentette, a terhére fennmaradó bűncselekményekért kiszabott főbüntetést pedig 2 év börtönbüntetésre enyhítette. A másodfokú bíróság jogi álláspontjának lényege szerint a Btk. 195. §-ának (1) bekezdésében meghatározott bűncselekmény alanya tettesként csak a kiskorú nevelésére, felügyeletére vagy gondozására köteles személy lehet. Az elbírált esetben olyan terheltről van szó, akinek a szülői felügyeleti jogát a bíróság megszüntette.
Az 1986. évi IV. törvénnyel módosított Csjt. 88. §-ának (4) bekezdése értelmében az, aki a szülői felügyeletet megszüntető jogerős határozat hatálya alatt áll - egyéb tilalmak mellett - még arra sem jogosult, hogy a gyermekével (gyermekeivel) kapcsolatot tartson. A másodfokú bíróság az idézett rendelkezések egybevetésével arra a jogi álláspontra jutott, hogy az a szülő, akinek a szülői felügyeleti jogát megszűntették, nem köteles a kiskorú nevelésére, felügyeletére vagy gondozására, és ezért az adott bűncselekmény elkövetője sem lehet. Ezért a terheltet a 2 rb., kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vád alól a Be. 214. §-a (3) bekezdésének a) pontja alapján felmentette.
A főügyészség a Be. 284. §-a (1) bekezdésének a) pontjára hivatkozással felülvizsgálati indítványt nyújtott be a másodfokú bíróság ítélete ellen. Az ebben kifejtettek lényege szerint a másodfokú bíróság tévesen, anyagi jogszabálysértéssel mentette fel a terheltet a 2 rb., kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vád alól. A főügyészség álláspontja szerint ugyanis a szülő akkor is érintkezhet a gyermekével - akár jogosan, akár jogtalanul -, ha a szülői felügyeleti joga megszűnt vagy szünetel. Ez esetben is terheli a szülőt a kiskorú "nevelésének" kötelezettsége, és ezért alanya lehet a Btk. 195. §-ának (1) bekezdésében szabályozott bűncselekménynek. A legfőbb ügyész a főügyészség által előterjesztett felülvizsgálati indítvánnyal egyetértett.
A felülvizsgálati indítvány nem alapos; a másodfokú bíróság helyes érvek alapján jutott arra a meggyőződésre, hogy a terhelt nem követte el a szóban levő bűncselekményt. A Btk. 195. §-ának (1) bekezdésében meghatározott bűncselekményt - az egyértelmű megfogalmazásból megállapíthatóan - csak meghatározott személy követheti el (delictum proprium), mégpedig az, aki a kiskorú nevelésére, felügyeletére, gondozására köteles. Azt, hogy ilyen személyeknek kik tekinthetők, döntően a családjog szabályai határozzák meg (elsősorban a szülő, ezen túl a gyám, pedagógus), bár a büntetőítélkezési gyakorlat némileg tágította a lehetséges elkövetők körét, így alanya lehet a bűncselekménynek a gyermekre alkalmilag felügyelő személy is.
A Csjt. 71. §-ának (2) bekezdése határozza meg, hogy mit kell szülői felügyeleten érteni, eszerint a szülői felügyelet a kiskorú gyermek gondozásának, nevelésének, vagyona kezelésének, valamint törvényes képviselőjének a jogát és kötelességét foglalja magában. A családjog szabályai azt is meghatározzák, hogy mit kell érteni a szülői felügyeleti jog megszüntetése tartalmán, az ilyen rendelkezés hatálya alatt álló személy milyen tilalmak alatt áll. A Csjt.-nek az 1986. évi IV. törvénnyel módosított 88. §-ának (4) bekezdése értelmében a szülői felügyeleti jogától jogerős bírósági határozattal megfosztott személy nem fogadhat örökbe, gyámságot nem viselhet, gyermek nála nem helyezhető el, és nincs joga arra, hogy a gyermekével (gyermekeivel) kapcsolatot tartson. Mindezekből egyértelműen leszűrhető, hogy a szülői felügyeleti jogától megfosztott személy nem köteles a kiskorú nevelésére, felügyeletére vagy gondozására, sőt e feladatok tartalmi gyakorlására nincs is lehetősége, hiszen ezt a törvény kifejezett rendelkezése tiltja meg. Márpedig az, akit a szóban levő kötelezettség nem terhel, a bűncselekmény elkövetője nem lehet.
A főügyészség indítványában megfogalmazott - a Btk. kommentárjára hivatkozó - érvelése már csak azért is téves, mert az egy korábbi (az 1952. évi IV. törvény hatálybalépését megelőző) eltérő szabályozáson alapul. A főügyészség hivatkozott arra is, hogy a másodfokú bíróság álláspontjának elfogadása esetén számtalan visszás, "jogsértő" határozat születhetne. Példaként arra hivatkozott, hogy kedvezőbb helyzetbe kerül az a terhelt, akit korábban olyan jelentősebb súlyú cselekményért ítéltek el, amely magával vonta a szülői felügyeleti jog megszüntetését is, és így ismét nem vonható felelősségre kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt; ezzel szemben az alanya lehet e bűncselekménynek, akit ilyen korábbi rendelkezés nem terhel. Ez az érvelés alapját képezheti a jogszabályalkotás során kialakítható álláspontnak, de nem lehet alapja a törvény egyértelmű megfogalmazásán túllépő, kiterjesztő jogszabály-értelmezésnek, a törvénnyel kifejezetten szembenálló ítélkezési gyakorlat kialakításának.
A Legfelsőbb Bíróság tehát - a kifejtettekre tekintettel - arra a meggyőződésre jutott, hogy a másodfokú bíróság a büntető anyagi jogi rendelkezéseket nem sértette meg, amikor a terheltet a kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vád alól bűncselekmény elkövetése hiányában felmentette. Ezért a megtámadott határozatot a Be. 291. §-ának (7) bekezdése alapján a hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Bfv. III. 1519/l993. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás