GK BH 1994/206
GK BH 1994/206
1994.04.01.
A váltóbirtokos követelései az átruházók és a kibocsátó ellen óvást helyettesítő nyilatkozat esetén az annak keltétől számított egy év alatt évülnek el. Az egyéves határidőn belül a követelés a bíróság előtt akkor is érvényesíthető, ha a váltóbirtokos az óvást helyettesítő nyilatkozatot követően ismételten megkísérelte követelése peren kívül való érvényesítését, s a váltó elfogadását ez alkalommal nem óvást helyettesítő nyilatkozattal, hanem más módon és az említett nyilatkozattól eltérő jogcímen tagadták meg [1/1965. (I. 24.) IM r. 43. § (1) bek., 44. § (1) bek., 44/A § (1) bek., 47. § (1) és (2) bek., 48. § (1) bek., 70. § (2) bek.].
A felperes keresetében 3 049 562 Ft és járulékai megfizetésére kérte kötelezni az alperest arra hivatkozva, hogy az alperes az említett összegű váltótartozást és annak járulékait a felperesnek nem térítette meg.
Az elsőfokú bíróság kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 3 049 562 Ft-ot, ennek évi 6%-os kamatát, 3 ezrelék váltódíjat, valamint 230 000 Ft perköltséget.
Az elsőfokú bíróság ítéletét a Legfelsőbb Bíróság, mint másodfokú bíróság - a felperes és az alperes fellebbezése folytán - helybenhagyta, és a felperest - leletezés terhével - 3060 Ft fellebbezési eljárási illeték, az alperest pedig a felperes részére 30 000 Ft másodfokú perköltség megfizetésére kötelezte. A jogerős ítélet indokolása szerint a K. N. Rt. 1991. október 21-én 1 db 1992. július 17-i lejáratú, 3 049 562 Ft követelést tartalmazó forgatható saját váltót állított ki a D. L. Kft. rendelvényes javára; a váltón a fizetés helyéül az alperest jelölte meg. A váltót a rendelvényes - a jogosult nevének a forgatmányban való megjelölése nélkül - tovább forgatta, tehát az átruházás üres forgatmánnyal történt. Ezt követően a váltót az alperes a felperesre forgatta, aki azt az alperesnek fizetés végett bemutatta. Az alperes fedezethiányra hivatkozással megtagadta a váltó kiegyenlítését, és a váltóra óvást pótló banki nyilatkozatot vezetett. Utóbb az alperes ismét megtagadta a váltó kiegyenlítését, közölve, hogy a váltót sérülése miatt - amely a felperesnél következett be - nem fogadja el.
Az ítélet indokolása szerint az alperes, aki a váltót üres forgatmánnyal megszerezte, majd pedig maga is átruházta, a váltótartozásért - az 1/1965. (I. 24.) IM rendelet 47. §-ának (1) és (2) bekezdése, valamint 48. §-ának (1) bekezdése alapján - mint visszkereseti váltóadós köteles helytállni. Alaptalanul tagadta meg az alperes a váltó kiegyenlítését arra hivatkozással is, hogy a váltó megsérült. Sem a váltó megsérülése, sem annak megsemmisülése nem vonja maga után ugyanis a váltóadósság megszűnését, és a váltónak nem volt olyan mértékű rongálódása, ami - a fizetés teljesítése esetén - az alperest akadályozta volna a korábbi váltóbirtokosokkal, illetőleg a váltó kiállítójával szemben igénye érvényesítésében. A sérülés következtében a váltó szövegéből csak egy betű hiányzott, a szöveg jól olvasható volt, az összetévesztés lehetősége kizárt, a váltó tehát nem vált kellékhiányossá.
A Legfelsőbb Bíróság, mint másodfokú bíróság ítélete ellen az alperes - jogszabálysértésre hivatkozással - terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben az elsőfokon és a másodfokon eljárt bíróságok ítéleteinek "hatályon kívül helyezését" és a felperes keresetének elutasítását kérte. A felülvizsgálati kérelem szerint a felperes 1992. július 9-én kelt azonnali beszedési megbízását az alperes 1992. július 22-én "fedezethiány miatt nem teljesíthető óvatolással" küldte vissza a felpereshez. A felperes 1992. július 24-én kelt újabb beszedési megbízásának teljesítését az alperes ismét megtagadta, de nem fedezethiány, hanem a váltó megsérülése miatt. Mivel a második alkalommal az alperes a váltó elfogadását más jogcímen tagadta meg, mint amit az óvást pótló nyilatkozat tartalmazott, az 1/1965. (I. 24.) IM rendelet 44. §-a és 44/A. §-ának (1) bekezdése szerint óvás felvétele vagy újabb óvást helyettesítő nyilatkozat lett volna szükséges ahhoz, hogy a felperes az alperessel szemben megtérítési igényt érvényesíthessen. Ezek hiányában az elsőfokú és a másodfokú bíróság törvénysértően adott helyt a felperes keresetének.
A felperes ellenkérelme arra irányult, hogy a Legfelsőbb Bíróság, mint felülvizsgálati bíróság a másodfokon hozott ítéletet hatályában tartsa fenn.
A felülvizsgálati kérelem nem megalapozott.
Az iratokból megállapíthatóan a felperes 1992. július hó 9. napján - 1992. július 17-i teljesítési nappal - azonnali beszedési megbízást nyújtott be az alperessel szemben 3 049 562 Ft megfizetése iránt. Az azonnali beszedési megbízáson feltüntette, hogy az a K. N. Rt. számlája elleni azonnali beszedési megbízás, a csatolt váltó lejárata miatt. Az alperes a váltón 1992. július 22-i kelettel olyan bélyegzőjével és aláírásával ellátott nyilatkozatot tett, hogy a váltót beszedés végett benyújtották, "beszedése azonban fedezet hiányában nem teljesíthető". Ezt követően a felperes az alperessel szemben 1992. július 24-én a 3 049 562 Ft megfizetése iránt beszedési megbízást nyújtott be, amely "A csatolt váltó óvatolása miatti beszedési megbízás" szöveget tartalmazta. Az alperes 1992. augusztus 6-án a beszedési megbízás teljesítése ellen kifogást nyújtott be azzal, hogy a megbízást "A váltó sérülése miatt nem áll módunkban elfogadni". Ezek alapján került sor 1992. augusztus hó 14. napján a felperes keresetének előterjesztésére.
A váltójogi szabályok szövegének közzétételéről szóló 1/1965. (I. 24.) IM rendelet (a továbbiakban: Vár.) 43. §-ának (1) bekezdése szerint a váltóbirtokos megtérítési igényt érvényesíthet a váltóátruházók, a kibocsátó és a többi kötelezett ellen - többek között -, ha az elfogadást egészben vagy részben megtagadták. Az elfogadás megtagadását közokirattal kell igazolni [óvás az elfogadás hiánya miatt; Vár. 44. §-ának (1) bekezdése], a Vár. 44/A. §-ának (1) bekezdése azonban kimondja, hogy a belföldiek közötti váltóforgalomban az óvást magára a váltóra írt és kelettel, valamint a címzett, illetőleg a fizetést teljesítő harmadik személy aláírásával ellátott nyilatkozat helyettesítheti, kivéve, ha a kibocsátó a váltó szövegében közhitelű óvást kíván.
A kibocsátó a váltó szövegében a közhitelű óvásra vonatkozó nyilatkozatot nem tett, az alperes viszont a váltóra írt, a Vár. 44/A. §-ának (1) bekezdése alapján az óvást helyettesítő nyilatkozatot 1992. július 22-én megtette. Sem a Vár., sem más jogszabály nem írja elő azt, hogy a felperes az alperes óvást helyettesítő nyilatkozatát követően megtérítési igényének a bíróság előtt való érvényesítése előtt - ismételten köteles megkísérelni követelésének peren kívül való érvényesítését. Ebből a szempontból nincs jelentősége annak sem, hogy az alperes az óvást helyettesítő nyilatkozat megtételekor - a felperes nyilatkozata, a perbeli ügyben az azonnali beszedési megbízáson feltüntetett szöveg folytán - mennyiben ismerhette fel a váltón alapuló követelés vele szemben való érvényesítésének jogcímét.
A perbeli ügyben az óvást helyettesítő nyilatkozat megtételét követően a felperes mégis ismételten megkísérelte követelését peren kívül érvényesíteni az alperessel szemben, s az alperes a váltó elfogadását ez alkalommal nem az óvást helyettesítő nyilatkozattal [Vár. 44/A. §-ának (1) bekezdése], hanem a beszedési megbízás ellen emelt kifogás útján és a korábbi óvást helyettesítő nyilatkozattól eltérő jogcímen tagadta meg. A jogszabályok azonban nem tartalmaznak olyan rendelkezést, amely kizárja azt, hogy a felperes a megtérítési igényét már az első alkalommal tett óvást helyettesítő nyilatkozat alapján a bíróság előtt érvényesítse. Ha pedig a váltóbirtokos több alkalommal is megkíséreli a peren kívüli igényérvényesítést jogszabály ezt előíró rendelkezésének hiányában - nem köteles mindannyiszor óvást helyettesítő nyilatkozatot beszerezni.
Követelésének a bíróság előtt való érvényesítésére a felperesnek meg volt a lehetősége azért is, mert a Vár. 70. §-ának (2) bekezdése értelmében a váltóbirtokos követelései az átruházók és a kibocsátó ellen egy év alatt évülnek el a kellő időben felvett óvás keltétől, az óvás elengedésének esetében pedig az esedékességtől számítva. Az egyéves határidő irányadó az óvást helyettesítő nyilatkozatra is, amely jelen esetben 1992. július 22-én kelt. A felperes viszont a keresetét már augusztus 14-én előterjesztette.
A jogszabályok rendelkezéseinek megfelelően járt el ezért a másodfokú bíróság, amikor a Vár. 47. §-ának (1) és (2) bekezdése, valamint 48. §-ának (1) bekezdése alapján az alperest marasztalta.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság, mint felülvizsgálati bíróság a Legfelsőbb Bíróság, mint másodfokú bíróság ítéletét a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
Mivel a felülvizsgálati kérelem eredményre nem vezetett, a Legfelsőbb Bíróság a Pp. - a 275/B. § alapján alkalmazandó - 78. §-a (1) bekezdése alapján az alperest kötelezte perköltségként a felperes jogi képviselője munkadíjának megfizetésére, amelynek összegét a 12/1991. (IX. 29.) IM rendelet 1. §-ának (1) és (2) bekezdése szerint állapította meg. (Legf. Bír. Gfv. X. 31 348/1993. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás