• Tartalom

21/1994. (XII. 30.) IM rendelet

21/1994. (XII. 30.) IM rendelet

a büntetés-végrehajtási intézetek kijelöléséről1

2009.12.31.

A büntetések és intézkedések végrehajtásáról szóló, többször módosított 1979. évi 11. törvényerejű rendelet (a továbbiakban: Tvr.) 127. §-ának (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a legfőbb ügyésszel egyetértésben a következőket rendelem el:

Az előzetesen letartóztatottak elhelyezése2

1. §3

(1) Az előzetesen letartóztatottakat – ha a végrehajtást jogszabály rendelkezése alapján büntetés-végrehajtási intézetben rendelik el – az eljáró ügyészség, illetve bíróság székhelye szerint illetékes megyei (fővárosi) büntetés-végrehajtási intézetben kell elhelyezni. A büntetés-végrehajtás országos parancsnoka erre a célra – kivételesen – más büntetés-végrehajtási intézetet is kijelölhet.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően az előzetesen letartóztatottat a Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézetében (Tököl) kell elhelyezni, ha a bíróság az előzetes letartóztatást katonai fogdában rendeli végrehajtani.

2. §

Az előzetesen letartóztatottakat a nem jogerős ítélet meghozatala után, a bíróság engedélyével az ítéletben megállapított végrehajtási fokozatnak megfelelő büntetés-végrehajtási intézetben lehet elhelyezni.

3. §

Az előzetesen letartóztatott fiatalkorúakat a nem jogerős ítélet meghozatala után, a bíróság engedélyével a Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézetében kell elhelyezni.

4. §4

A Balassagyarmati Fegyház és Börtön az 5. § a) pontjában, a Szegedi Fegyház és Börtön, valamint a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet az 5. § b) pontjában foglaltakon túl a megyei büntetés-végrehajtási intézet feladatait is ellátja.

Az elítéltek elhelyezése

5. §

A felnőtt korú férfi elítéltek elhelyezésére szolgáló büntetés-végrehajtási intézetek:

a) fegyház és börtön fokozatban

1. a Balassagyarmati Fegyház és Börtön,

2. a Budapesti Fegyház és Börtön,

3. a Márianosztrai Fegyház és Börtön,

4. a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön,

5. a Sopronkőhidai Fegyház és Börtön,

6.5

7. a Váci Fegyház és Börtön,

b) fegyház, börtön és fogház fokozatban

1. az Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet,

2.6 a Közép-Dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet,

3.7 a Szegedi Fegyház és Börtön,

4. a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet,

5.8 a Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézet,

6.9 a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet.

c)10 A b) pont 1., 2. és 4. alpontjaiban felsorolt büntetés-végrehajtási intézetekben csak olyan fegyház fokozatú elítélt helyezhető el, akinek részére a Tvr. 26. §-ának (3) bekezdése alapján engedélyezték, hogy a büntetés-végrehajtási intézeten kívüli munkában részt vegyen.

6. §

A felnőtt korú elítélt nők elhelyezésére szolgáló büntetés-végrehajtási intézetek:

a) fegyház és börtön fokozatban a Kalocsai Fegyház és Börtön,

b) börtön fokozatban a Heves Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet,

c) börtön és fogház fokozatban a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet.

6/A. §11

(1) A katonai fogdában végrehajtandó szabadságvesztést a Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézetében (Tököl), erre elkülönített részen kell végrehajtani.

(2) A férfiakat és a nőket egymástól el kell különíteni.

7. §

A szabadságvesztés az intézetfenntartási munkák elvégzése érdekében, a büntetés hátralévő tartamára tekintettel, valamint biztonsági és egyéb fontos okból a megyei (fővárosi) büntetés-végrehajtási intézetekben is végrehajtható.

8. §12

A fiatalkorú elítélteket fiatalkorúak büntetés-végrehajtási intézetében kell elhelyezni.

9. §

Ha az elítéltet a Tvr. 24. §-a alapján a lakóhelyéhez legközelebbi — a végrehajtási fokozatnak megfelelő — büntetés-végrehajtási intézetben nem lehet elhelyezni, a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka a végrehajtásra az 5—7. §-okban foglaltaktól eltérő más büntetés-végrehajtási intézetet is kijelölhet.

10. §

Az átmeneti és a gyógyító-nevelő csoportok elhelyezésére, valamint az enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazására szolgáló büntetés-végrehajtási intézeteket a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka jelöli ki.

11. §

(1) A gyógykezelésre szoruló fogvatartottakat a büntetés-végrehajtás egészségügyi intézeteiben kell elhelyezni.

(2)13 Az utókezelésre szoruló fogvatartottakat a Szegedi Fegyház és Börtön krónikus utókezelő részlegében kell elhelyezni.

Záró rendelkezések

12. §

A rendelet végrehajtásából a büntetés-végrehajtási szervezetre háruló feladatokat a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka intézkedésben határozza meg.

13. §

A büntetés-végrehajtási intézetek megnevezését a rendelet melléklete tartalmazza.

14. §14

E rendelet 1995. március 1-jén lép hatályba.

Melléklet a 21/1994. (XII. 30.) IM rendelethez15

Büntetés-végrehajtási intézetek
1. Balassagyarmati Fegyház és Börtön (Balassagyarmat),
2. Budapesti Fegyház és Börtön (Budapest),
3. Kalocsai Fegyház és Börtön (Kalocsa),
4. Márianosztrai Fegyház és Börtön (Márianosztra),
5. Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön (Sátoraljaújhely),
6. Sopronkőhidai Fegyház és Börtön (Sopronkőhida),
7. Szegedi Fegyház és Börtön (Szeged),
8. Váci Fegyház és Börtön (Vác),
9. Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet (Állampuszta),
10.16
11. Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet (Dunaújváros),
12. Közép-Dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet (Baracska),
13. Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézet (Tiszalök),
14. Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet (Szombathely),
15. Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézete (Tököl),
16. Baranya Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet (Pécs),
17. Bács-Kiskun Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet (Kecskemét),
18. Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet (Gyula),
19. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet (Miskolc),
20. Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet (Budapest),
21. Győr-Moson-Sopron Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet (Győr),
22. Hajdú-Bihar Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet (Debrecen),
23. Heves Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet (Eger),
24. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet (Szolnok),
25. Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet (Kaposvár),
26. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet (Nyíregyháza),
27. Tolna Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet (Szekszárd),
28. Veszprém Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet (Veszprém),
29. Zala Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet (Zalaegerszeg),
30. Fiatalkorúak Regionális Büntetés-végrehajtási Intézet (Kecskemét),
31. Fiatalkorúak Regionális Büntetés-végrehajtási Intézete (Pécs),
32. Fiatalkorúak Regionális Büntetés-végrehajtási Intézete (Szirmabesenyő).
A büntetés-végrehajtás egészségügyi intézetei
1. Büntetés-végrehajtás Központi Kórház (Tököl),
2. Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet (Budapest).
1

A rendeletet az 55/2014. (XII. 5.) BM rendelet 22. §-a hatályon kívül helyezte 2015. január 1. napjával.

2

Az 1. §-t megelőző cím a 33/2006. (XII. 26.) IRM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

3

Az 1. § a 33/2006. (XII. 26.) IRM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

5

Az 5. § a) pont 6. alpontját a 60/2009. (XI. 19.) IRM rendelet 4. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte.

6

Az 5. § b) pontjának 2. alpontja a 40/2007. (VIII. 14.) IRM rendelet 3. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

7

Az 5. § b) pont 3. alpontja a 60/2009. (XI. 19.) IRM rendelet 4. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

8

Az 5. § b) pontjának 5. pontját a 34/2007. (VI. 28.) IRM rendelet 3. § (1) bekezdése iktatta be.

9

Az 5. § b) pont 6. alpontját a 24/2008. (XI. 14.) IRM rendelet 5. § (1) bekezdése iktatta be.

10

Az 5. § c) pontja a 60/2009. (XI. 19.) IRM rendelet 3. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

11

A 6/A. §-t a 33/2006. (XII. 26.) IRM rendelet 2. §-a iktatta be.

12

A 8. § a 33/2006. (XII. 26.) IRM rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

13

A 11. § (2) bekezdése a 60/2009. (XI. 19.) IRM rendelet 4. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

14

A 14. § második mondatát a 118/2008. (V. 8.) Korm. rendelet 18. §-ának 166. pontja hatályon kívül helyezte.

15

A melléklet a 24/2008. (XI. 14.) IRM rendelet 5. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

16

A melléklet 10. pontját a 60/2009. (XI. 19.) IRM rendelet 4. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére