BK BH 1994/231
BK BH 1994/231
1994.05.01.
I. Jogos védelem folytán a terhelt felmentésének van helye, ha a testi épségét a sértett részéről közvetlenül fenyegető jogtalan támadást, életveszélyt okozó testi sérülést okozva hárítja el [Btk. 29. § (1) bek., 170. § (5) bek. I. ford., 15. sz. irányelv].
II. Az elkövetés eszközét nem lehet elkobozni, ha azt a terhelt jogos védelem során jogszerűen használta [Btk. 77. § (1) bek. a) pont, 29. § (1) bek.]
Az elsőfokú bíróság ítéletével a vádlott bűnösségét életveszélyt okozó testi sértés bűntettében állapította meg, és ezért őt - végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett - 1 évi börtönbüntetésre ítélte.
A megállapított tényállás lényege a következő.
A 43 éves, gyors- és gépírónő foglalkozású, büntetlen előéletű vádlott elvált, házasságából egy - ma 18 éves - gyermeke született, aki a háztartásában él.
A vádlott mintegy 10 éve él élettársi kapcsolatban az ügy sértettjével, aki az elmúlt 4 év óta nagyobb mértékben italozik. Ilyen alkalmakkor agresszív magatartást tanúsít és a vádlottat tettlegesen is bántalmazza. Az eddigiekben a vádlott a sértett durva fellépése elől kitéréssel és meneküléssel zárkózott el.
A vádbeli napon a sértett egész napon át fogyasztott szeszes italt, és a délutáni órákra már súlyos fokban ittas állapotba került. Ennek ellenére további szeszesital-vásárlás céljából elhagyta a lakást, minthogy azonban a pénze már elfogyott, nem szolgálták ki.
A sértett du. 4 óra tájban érkezett haza a lakására, és az ajtó kilincse - amely egyébként is kijárt - a kezében maradt. A vádlott ebben az időben a konyhában mosogatott. A sértett pénzt követelt a vádlottól, aki ezt megtagadta, mondván, hogy elfogyott a pénze. A sértett a jobb kezében tartott kilincset felemelve közeledett a vádlott felé, miközben ölésre utaló kijelentéseket tett. A vádlott a szűk alapterületű konyhahelyiségben nem tudott kitérni a sértett bántalmazással fenyegető fellépése elől, ezért ellökte a sértettet, de amikor a sértett ismételten fenyegetőleg felé lépett, a mosogatás folytán kezében levő 11,5 cm pengehosszúságú késsel - amely a bal kezében volt - egy közepes és egy kis erejű szúrást adott le a sértett hasa irányában. A közepes erővel leadott szúrás a has bal oldalán behatolva, a májat sértette és a gyomorfalig hatolt, ezáltal közvetlen életveszéllyel járó sérülést okozott, a másik - kis erejű - szúrás csupán felületes sérüléssel járt.
A sértett a szúrás folytán sokkos állapotba került. A vádlott nyomban a szúrás leadása után a rendőrségre telefonált. A sérülés gyógytartama négy-öt hétre tehető.
A cselekmény elkövetését követően a vádlott és a sértett az együttélést visszaállította.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az ügyész a büntetés súlyosítása végett jelentett be fellebbezést. A vádlott és a védő enyhítésért fellebbezett.
A fellebbezési eljárás során a legfőbb ügyész az ügyészi fellebbezést - ellenkező tartalommal - a vádlott javára tartotta fenn. Álláspontja szerint a cselekmény elkövetésének időpontjában a vádlott jogos védelmi helyzetben cselekedett, ezért a Btk. 29. §-ának (1) bekezdése értelmében - büntethetőséget kizáró okból - a felmentésnek van helye.
Az elsőfokú bíróság ítéletének a felülbírálása során a Legfelsőbb Bíróság mindenekelőtt megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a büntetőeljárást az eljárásjogi szabályok megtartása mellett folytatta le, az ügy helyes ténybeli és jogi megítélése szempontjából minden lényeges körülményt megvizsgált és értékelt, valamint az indokolási kötelezettségének is hiánytalanul eleget tett. A tényállás megállapítása egyébként egybehangzó perbeli adatokon nyugodott, minthogy a vádlott és a sértett előadása - az ügy lényeges körülményei tekintetében - egybehangzó volt és az igazságügyi elmeorvos szakértő véleménye is alátámasztotta e vallomások hitelt érdemlőségét.
Az egyéb vonatkozásban megalapozott, a Be. 239. §-a (2) bekezdésében felsorolt megalapozatlansági hibában nem szenvedő elsőfokú bírósági ítélet tényállása csupán egy vonatkozásban volt helyesbítendő: a vádlott által eszközként használt kés pengehosszúsága 10,5 cm volt. Az igazságügyi orvos szakértői vélemény ugyanis a kés élhosszúságát jelölte meg 11,5 cm-ként, ezzel szemben a szerológus szakértői vélemény magát a pengehosszúságot jelezte 10,5 cm-nek, így ez utóbbi volt az irányadó a kés méretének leírásánál [Be. 258. § (1) bek. a) pont]. Az elsőfokú bíróság helyesen foglalt állást abban a kérdésben, hogy a vádlott a cselekmény elkövetésének időpontjában jogos védelmi helyzetben volt. A súlyos fokban ittas sértett a szűk alapterületű konyhahelyiségben, ölésre utaló kijelentéseket hangoztatva, a kezében tartott kilinccsel fenyegetve támadt a háztartási teendőket végző vádlottra, akinek az adott esetben módja sem volt arra, hogy - az előzőekben történt hasonló esetekhez képest - elzárkózással vagy pedig a fia használatában álló helyiségbe bemenekülve zárkózzék el a sértett támadása elől. Az eszközként használt kést a vádlott nem vette magához, hanem az a sértett támadásának időpontjában a kezében volt, minthogy éppen azt mosogatta. Az eszközzel felé támadó sértett közvetlenül fenyegető támadásának az elhárítása az adott elkövetési körülmények között tehát szükséges volt.
Az elsőfokú bíróság azonban arra az álláspontra helyezkedett, hogy a vádlott az arányosság követelményét megsértette, amikor a késsel két ízben a sértett hasa irányába adott le szúrást, és ezáltal közvetlen életveszéllyel járó sérülést okozott; ezért úgy ítélte meg, hogy a vádlott az elhárítás szükséges mértékét túllépte. Ez a túllépés az elkövetés időpontjában fennálló ijedtsége folytán következett be, ennek következtében korlátozva volt a támadás elhárításához szükséges mérték felismerésében, illetve megtartásában. Erre tekintettel a büntetés kiszabása során a Btk. 29. §-ának (3) bekezdésében foglaltak alkalmazására látott lehetőséget.
A Legfelsőbb Bíróság egyetértett az elsőfokú bíróság ítéletében kifejtett azzal az állásponttal, hogy a vádlott az elkövetés időpontjában jogos védelmi helyzetben volt. A sértett egész napon át nagyobb mennyiségű szeszesitalt fogyasztott, amely nála - a vádlott által is ismerten - agresszív jellegű indulatok kiváltásához vezet. Közvetlenül a cselekmény elkövetése előtt is további italvásárláshoz szükséges pénzt követelt a vádlottól.
A cselekmény elkövetése az igen szűk alapterületű konyhahelyiségben történt, ahol a háztartási teendőket ellátó vádlottnak a sértett támadása elől a kitérésre vagy az elől elzárkózására fizikai lehetősége sem volt.
A súlyosan ittas sértett a kezében maradt kilinccsel támadólag, azt a feje fölé emelve közeledett a vádlotthoz, miközben az italra fordítandó pénz megtagadása miatti dühében megöléssel fenyegette az élettársát. A vádlott az őt váratlanul ért közvetlenül fenyegető támadás során a mosogatáskor éppen a keze ügyében levő konyhakést használta védekezésként és az, hogy ezzel két szúrást adott le a sértett hasa irányában, nem zárja ki a jogos védelem szükségességének a megállapítását.
A szükségesség megítélésénél ugyanis nem lehet kizárólag a támadó és a védekező személynél levő eszközök veszélyességének a mechanikus vizsgálatából kiindulni, hanem a tényleges veszélyhelyzet felmérése, az egymással szemben álló személyek adottságai és az ebből adódó támadási és védekezési lehetőségek felmérése alapján kell állást foglalni. Az irányadó tényállás szerint a sértett eszközzel és azt feje fölé emelve közeledett a vádlott felé és fizikailag is erősebb volt a nálánál mintegy 20 cm-rel alacsonyabb vádlottnál, akinek így a testi épségét közvetlenül fenyegető támadás elhárítására nem is volt más reális lehetősége, mint a mosogatás folytán éppen a kezében levő kés használata.
Mindezek folytán az elsőfokú bíróság helyesen foglalt állást, amikor úgy ítélte meg, hogy az adott esetben a vádlott jogos védelmi helyzetben cselekedett. Tévedett azonban az elsőfokú bíróság, amikor arra az álláspontra helyezkedett, hogy a vádlott által kifejtett elhárító magatartás nem állt arányban a támadással, vagyis a vádlott túllépte az elhárítás szükséges mértékét és ezért a büntetőjogi felelőssége megállapítható.
A jogos védelem esetében az arányosság vizsgálata során elsődlegesen azt kell értékelni, hogy az elhárító tevékenység nem idézett-e elő aránytalanul nagyobb sérelmet, mint amelyet a jogtalan támadás okozott volna. A testi épség ellen irányuló támadás esetén az elhárító magatartásnak arányban kell állnia a támadással, mely a közvetlenül fenyegető jogtalan támadás esetén az elkövetés konkrét körülményei alapján ítélhető meg.
A sértett jogtalan támadása testi sértés, illetőleg annak azonnali, közvetlenül fenyegető veszélyét jelentette, minthogy a fémből készült ajtókilincs - közismerten - objektíve is alkalmas a testi sérüléssel járó eredmény előidézésére. A vádlott ezt a testi épségét közvetlenül fenyegető támadást ugyancsak a sértett testi épsége ellen irányuló magatartással hárította el, az pedig, hogy a védekezés során kifejtett magatartás életveszélyt is okozó következménnyel járt, ténylegesen nem jelenti az elhárító magatartás aránytalanságának a megállapítását, éppen úgy, mint az életveszélyes testi sértés okozását célzó jogtalan támadás elhárítása sem tekinthető az arányosság követelményének a megsértéseként, ha az a jogellenes támadó halálát eredményezi [Legf. Bír. 15. sz. irányelve III/4. pont].
Az ítélkezési gyakorlatban kialakult ennek az elvnek a gyakorlati érvényesítését az indokolja, hogy a testi épség ellen közvetlenül fenyegető támadás elhárítása általában csak a támadó fellépés előtt lehetséges, míg a már ténylegesen intézett támadás elhárítására az objektív lehetőség sokkal inkább korlátozott.
Nem jelenti az arányosság követelményének a megsértését az sem, hogy a vádlott nem egy, hanem két szúrást adott le; egyrészt ugyanis az egyik szúrás kis erejű és felületes sérülést eredményező, nyolc napon belüli gyógytartamú volt; másrészt pedig az orvos szakértői vélemény szerint a két szúrás sorrendisége nem véleményezhető. Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a vádlott a cselekmény elkövetésekor jogos védelmi helyzetben volt, az elhárítás szükséges mértékét és az arányosság követelményét nem lépte túl, ezért a közvetlen életveszélyt okozó testi sértési cselekmény miatt - a Btk. 29. §-ának (1) bekezdése folytán - büntethetőséget kizáró okból nem terheli büntetőjogi felelősség. Ezért a vádlottat a Btk. 170. §-ának (1) bekezdésébe ütköző és az (5) bekezdésének 1. fordulata szerinti életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt ellene emelt vád alól a Be. 214. §-a (3) bekezdésének c) pontja alapján felmentette.
A felmentés folytán a Btk. 77. §-a (1) bekezdésének a) pontjában foglalt rendelkezés alkalmazására, az elkövetéshez használt eszköz elkobzásának az elrendelésére nincs törvényes lehetőség, ezért a Legfelsőbb Bíróság a Be. 102. §-ának (1) bekezdése alapján annak lefoglalását megszüntette és azt a hivatkozott törvényhely (2) bekezdése alapján a vádlott részére kiadni rendelte. (Legf. Bír. Bf. III. 627/1993. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás