PK BH 1994/247
PK BH 1994/247
1994.05.01.
I. A volt házastársak közös tulajdonában álló ingatlanok eltérő arányú használata esetén a használati díj megállapításánál irányadó szempontok [Ptk. 140. § (1) bek., 141. §, PK 8. sz.].
II. A bizonyítékok mérlegelésével kapcsolatos felülvizsgálati kérelem megítélése [Pp. 206. §, 221. § (1) bek., 270. § (1) bek.].
A peres felek 1974-ben kötöttek házasságot. 1976-ban született Tamás nevű gyermekükkel egy + két félszobás, 60 m2-es, összkomfortos lakásban laktak, amely - a hozzá tartozó, de önálló ingatlanként nyilvántartott garázzsal együtt - egyenlő arányú közös tulajdonuk volt. A felek életközössége 1990. június 10-én megszűnt, amikor az alperes a közös lakásból az együttélés alatt felépített, háromszintes, kettő + két félszobás, 105 m2-es, összkomfortos, kétgarázsos társasházi öröklakásba költözött. Az alperes beköltözésekor ez a lakás - amely szintén a felek egyenlő arányú közös tulajdonaként volt nyilvántartva - gyakorlatilag készen állt, azon csak kisebb befejező munkálatok (az utcai terasz műkövezése, két erkélykorlát elkészítése, a garázsajtó belső szigetelése stb.) voltak hátra. Az alperes a lakásban a beköltözésétől élettársával él. Az elsőfokú bíróság ítéletével a peres felek házasságát felbontotta, Tamást a felperesnél helyezte el, a volt közös lakás kizárólagos használatára a felperest jogosította fel. A házastársi közös vagyon megosztása során a volt közös lakást a hozzá tartozó garázzsal összesen 685 000 forint ellenérték fejében a felperes, a másik ingatlant 1 325 000 forint megváltási ár ellenében az alperes tulajdonába adta azzal, hogy az utóbbi ingatlanon fennálló OTP-tartozás az alperest terheli, és az alperest a vagyonmegosztással összefüggésben 1 031 907 forint és annak évi 20%-os kamata megfizetésére kötelezte. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Az ítélet indokolásában a bíróság - egyebek mellett - a tanúvallomások és az okiratok alapján megállapította, hogy az alperes a H. K. úti ingatlan építésére hivatkozással kölcsönöket vett fel, de nem találta bizonyítottnak, hogy e kölcsönöket - amelyekről a felperes nem is tudott - az alperes az építkezésre fordította. Az ítélet szerint életszerűtlen, hogy a kölcsönadók a tartozást a lejárat után sem követelik vissza. Ezért a vagyoni elszámolásnál a kölcsöntartozások összege az "alperes oldalán" nem számolható el. Ugyanakkor nem megalapozott a felperes többlethasználati díj fizetése iránti kereseti kérelme sem, mert az életközösség megszűnése óta közös tulajdonban levő lakásaik közül mindkét fél egy-egy lakást birtokol, és önmagában az, hogy az alperes által használt lakás lényegesen értékesebb, a felperes igényét nem alapozza meg. A felperes az életközösség megszűnését követően az alperest a díjfizetésre nem szólította fel, ez iránti kereseti kérelmét is csupán a per későbbi szakaszában terjesztette elő, ezért úgy kell tekinteni, hogy a H. K. úti ingatlan használatát az alperesnek "szívességi alapon" biztosította.
A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatta, módosította az alperesnek juttatott ingóságok értékét, az alperes tulajdonába adott ingatlanhányad ellenértékét 1 350 000 forintra emelte fel, és mindezek eredményeként az alperest terhelő marasztalási összeget 908 660 forintra leszállította, az alperes kamatfizetési kötelezettségét pedig mellőzte. Az ítélet indokolása szerint a fellebbezési eljárás során kihallgatott tanúk vallomásai, a csatolt elismervények és egyéb okiratok (a felek kereseti kimutatásai, takarékbetétkönyveik forgalmi adatai, az OTP-től felvett kölcsönök iratai) alapján, az építkezés ütemét is figyelembe véve kétséget kizáróan megállapítható, hogy az alperes az együttélés alatt összesen 540 000 forint kölcsönt vett fel különböző személyektől, amelyet az építkezésre fordított, és az életközösség megszűnése után egyedül fizetett vissza. Ennek I/2-ét vagyis 270 000 forintot tehát jogosan igényli a felperestől. Lényegében ugyanilyen összeg erejéig alapos azonban a felperes használati díj iránti követelése az alperessel szemben. A felperes fellebbezéséhez csatolt okiratból ugyanis kitűnik, hogy a felperes 1990. augusztus 27-én, még a perindítást megelőzően ajánlott levélben felszólította az alperest, hogy tegye lehetővé beköltözését az újonnan épült ingatlanba; az alperes erre nem válaszolt, és a felperes részére kulcsot nem biztosított. Ennek következtében az alperes köteles a felperes részére azt a használatidíj-különbözetet megfizetni, ami a közös tulajdon megszüntetéséig a két, lényegesen eltérő értékű lakás hasznosításával elérhető bevétel között jelentkezik. Ez a különbözet a szakértői vélemény alapján havi 8250 forint, vagyis az alperes átköltözésétől a vagyonmegosztásig terjedő 33 hónapra 272 250 forint. A felperest a kölcsönök visszafizetésével összefüggésben terhelő tartozás és az alperes többlethasználati díj tartozása lényegében kiegyenlítik egymást, így ezekkel kapcsolatban megtérítésre egyik fél sem tarthat igényt.
A jogerős ítélet ellen mindkét fél felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő. A felperes kérelme folytán indult felülvizsgálati eljárást a Legfelsőbb Bíróság a végzésével az alperes kérelmére indult felülvizsgálati eljáráshoz egyesítette.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a többlethasználati díj fizetésére kötelezését jogszabálysértőnek állítva, annak mellőzését és ennek folytán az őt terhelő marasztalási összeg 636 410 forintra történő leszállítását kérte. Álláspontja szerint addig, amíg a háztartási közös vagyon megosztása nem történik meg, "többlethasználatról" egyik fél oldalán sem lehet szó, mert mindketten egy-egy lakást használtak, és a felperes nem is kívánt az értékesebb lakásba beköltözni, keresetében is a volt házastársi közös lakás használatára tartott igényt. Az alperes arra is hivatkozott, hogy nem használta teljes egészében a H. K. úti lakást, amelynek egyébként a másik lakásénál lényegesen magasabb rezsiköltségét is viselte. Előadta, hogy 1992. december 13-a óta közös gyermekük is nála lakik. A felperes felülvizsgálati kérelme - a bizonyítékok mérlegelését jogszabálysértőnek állítva - az alperes marasztalásának 1 178 660 forintra történő felemelésére irányult. Álláspontja szerint a bíróság az állítólagos kölcsönökkel kapcsolatban nem vette figyelembe az alperes előadásainak, továbbá a bizonyítékoknak az ellentmondásait, a tanúvallomásokat nem megfelelően értékelte, és nem tett kellően eleget az indokolási kötelezettségének sem. A visszafizetés tényének a megállapítására sem áll rendelkezésre elegendő adat.
Mindkét fél az ellenérdekű fél felülvizsgálati kérelmével érintett részében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte. A felülvizsgálati kérelmek alaptalanok.
I. A Ptk. 140. §-ának (1) bekezdése szerint közös tulajdon esetén a tulajdonostársak mindegyike jogosult a dolog birtoklására és használatára, e jogot azonban egyik tulajdonostárs sem gyakorolhatja a többiek jogainak és a dologhoz fűződő törvényes érdekeinek sérelmére. A Ptk. 141. §-a értelmében a dolog hasznai a tulajdonostársakat tulajdoni hányaduk arányában illetik meg, ilyen arányban terhelik őket a dolog fenntartásával járó és a dologgal kapcsolatos egyéb kiadások, a közös tulajdoni viszonyból eredő kötelezettségek, és ugyanilyen arányban viselik a dologban beállott kárt is.
Abban az esetben, ha a közös tulajdonban levő ingatlanból az egyik tulajdonostárs a hányadánál nagyobb részt használ, vagy azt kizárólagosan használja, a másik tulajdonostárs elsősorban a hányadának megfelelő használat biztosítását követelheti, és csak akkor léphet fel a Ptk. 141. §-a alapján pénzbeli térítés (használati díj) iránti igénnyel a tulajdonostársával szemben, ha a hányadának megfelelő használatot a felek eltérő megállapodása, a bíróság határozata vagy egyéb körülmények nem teszik lehetővé (PK 8. számú állásfoglalás).
A peres felek házastársi együttélésük alatt két lakóingatlant szereztek, és mindkettő egyenlő arányú közös tulajdonuk volt. Nyilvánvaló, hogy az életközösségük megszűnését követően nem kívántak együtt élni, ezért szükségképpen alakult ki az a helyzet, hogy a közös tulajdonukban levő lakások közül egyik lakás a felperes, a másik az alperes használatába került. Ugyanakkor nem hagyható figyelmen kívül, hogy az együttélést az alperes szakította meg, és ő volt az, aki - egyoldalú elhatározással - az újonnan épített és lényegesen értékesebb lakásba költözött, ahol élettársi kapcsolatot létesített. Korábban a felek azt tervezték, hogy közösen fognak ebben a lakásban élni, és ennek érdekében új bútorokat és lakásberendezési tárgyakat is vásároltak. A felperes beköltözési szándékára utal az 1990. augusztus 27-én az alpereshez intézett levele is. Az a körülmény, hogy a későbbiekben a felperes a beköltözést nem szorgalmazta, és a perben az általa használt lakás tulajdonjogára tartott igényt, csupán azt jelzi, hogy az alperes egyoldalú magatartása folytán kialakult helyzetet kényszerűségből elfogadta, mert nem kívánt a közös gyermekkel együtt az alperessel és annak élettársával egy fedél alatt lakni. Ez a magatartása azonban nem értékelhető akként, hogy az új lakás hasznosításával elérhető bevétel ráeső részéről is lemondott volna. Ezért jogosan tartott igényt a két lakás hasznosításával elérhető bevétel közötti különbözet megtérítésére.
Iratellenesen hivatkozik az alperes arra, hogy az új lakásnak csak egy része volt használható a beköltözésekor, mert a bizonyítás adatai ezzel ellentétesek. Perdöntő egyébként is az a tény, hogy az egész ingatlant birtokolta. Nem szünteti meg az alperesnek a felperessel szembeni fizetési kötelezettségét, hogy az új lakás rezsiköltsége is magasabb, mint a volt közös lakásé, mert a bíróság a szakértői vélemény alapján a hasznosításból elérhető ún. tiszta bevételek különbözetével számolt. Az alperes által az életközösség megszűnése óta egyedül teljesített OTP-tartozást, valamint a még fennálló OTP-kölcsönt, mint terhet a bíróság az elszámolásnál figyelembe vette. Végül nem értékelhető az alperes javára az a körülmény, hogy a tizenhetedik életévét betöltött közös gyermekük 1992. december 13-a óta az ő háztartásában él, mert az említett időpontig a felperessel lakott, és ezt a bíróság a J. A. sugárúti lakás hasznosításából elérhető bevétel összegének megállapításánál sem értékelte.
Nem tévedett tehát a másodfokú bíróság, amikor megállapította, hogy az alperesnek használatidíj-különbözet címén 272 250 forint tartozása áll fenn a felperessel szemben.
II. A Pp. 270. §-ának (1) bekezdése értelmében a jogerős ítélet felülvizsgálatát jogszabálysértésre hivatkozással lehet kérni. A felperes a felülvizsgálati kérelmében a kölcsönök tekintetében a jogerős ítélettel megállapított tényállást, vagyis azt sérelmezi, hogy a bíróság a tényállást a Pp. 206. §-ának megsértésével állapította meg. A bizonyítás eredményének a mérlegelésére vonatkozó jogszabály sérelméről azonban csak akkor lehet szó, ha a bíróság által megállapított tényállás az iratok tartalmával ellentétes (iratellenes), illetőleg a bíróság a bizonyítékok egybevetése és összességükben való értékelése során nyilvánvalóan helytelen, logikailag ellentmondó következtetésre jutott.
A másodfokú bíróság azonban az elsőfokú eljárás során lefolytatott és másodfokon kiegészített bizonyítás eredményének mérlegelése során az említett hibáktól mentesen és a Pp. 221. §-ának (1) bekezdése szerinti indokolási kötelezettségének eleget téve, jogszabálysértés nélkül állapította meg a tényállást a kölcsönök felvétele és azok visszafizetése tekintetében. A felülvizsgálati eljárásban a bizonyítékok eltérő értékelésének (az ún. felülmérlegelésnek) pedig nincs helye.
Az alperes által egyedül visszafizetett kölcsöntartozás felperesre eső 1/2 részét, azaz 270 000 forintot az alperes tartozásába beszámítva, a két összeg közötti lényegtelen különbségre tekintettel a Ptk. 296. §-ának (2) bekezdése alapján a bíróság helyesen állapította meg, hogy a kölcsönös beszámítás következtében ezek a kötelezettségek megszűntek.
A kifejtettekre tekintettel a jogerős ítélet mind a felperes, mind az alperes felülvizsgálati kérelmével érintett részében megfelel a jogszabályoknak. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta, és a Pp. 81. §-ának (1) bekezdése alapján úgy rendelkezett, hogy felülvizsgálati eljárási költségeiket a felek maguk viselik. (Legf. Bír. Pfv. II. 21 261/1993. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás