PK BH 1994/250
PK BH 1994/250
1994.05.01.
Vállalkozási szerződés megszüntetéséhez kapcsolódó elszámolásnál irányadó szempontok [Ptk. 389. §, 392. § (3) bek., 319. §, 277. § (3) bek., 318. § (1) bek., 339. § (1) bek.].
Az alperes és T. M. társtulajdonosai voltak egy gy.-i ingatlannak, amellyel kapcsolatban elhatározták, hogy azt egy német állampolgárral közös gazdasági társaságba viszik apportként. Ezt megelőzően azonban, külföldi üzlettársuk közreműködésével, kutat kívántak létesíteni rajta. Ennek érdekében 1990. július 14-én az alperes vállalkozási szerződést kötött a felperessel, mint kútfúró kisiparossal, aki vállalta az ingatlanon 1 db 40 m előirányzott mélységű kút létrehozását. Az okiratban azonban kikötötte, hogy a víz mennyiségéért és minőségéért felelősséget nem vállal. Ugyancsak ott rögzítették, hogy az alperes milyen munkafeltételeket köteles biztosítani. Részletesen meghatározták a talaj minőségétől és a fúrás mélységétől függő vállalkozói díj számításának módját is. A földrészleten a kút helyét az alperes német üzlettársa jelölte ki, amellyel kapcsolatban a felperes figyelmeztette, hogy az nem a célra legalkalmasabb elhelyezés, de a megbízó ezt az utasítást fenntartotta, így a felperes a megjelölt ponton a munkát megkezdte. Ennek során, nagyobb részben dolomit talajban, kb. 20 m mélységig jutott el eredménytelenül. Ezt követően az alperes a szerződés szerint őt terhelő munkafeltételeket tovább nem biztosította, a felperes pedig a munkaterületről levonult.
A felperes 1992. június 26-án előterjesztett keresetében 155 960 Ft tőke, utána 1990. augusztus 19-től a kifizetésig járó, törvényes mértékű kamat és perköltség fizetésére kérte kötelezni az alperest. Kérelmében a hátralékos vállalkozói díj megfizetése iránt támasztott igényt az alperessel szemben.
Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását és a felperes perköltségben marasztalását kérte.
Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen a felperesnek 15 nap alatt 155 960 Ft tőkét, utána 1990. augusztus 19-től a kifizetésig járó, évi 20%-os kamatot és 10 750 Ft perköltséget, továbbá térítsen meg az államnak 9360 Ft feljegyzett kereseti illetéket. Megállapította, hogy a peres felek között a Ptk. 389. §-ában szabályozott vállalkozási szerződés jött létre, melyen a felperes a kút megfúrására, az alperes pedig az okiratban előírt munkafeltételek biztosítására és díj fizetésére vállalt kötelezettséget. Rámutatott, hogy a megrendelő a kút helyére vonatkozó, szakszerűtlen utasítását figyelmeztetés ellenére is fenntartotta, ezért Ptk. 392. §-ának (3) bekezdése értelmében a vállalkozó a munkát az ő kockázatára végezte. Úgy foglalt állást, hogy a felek megállapodásukat közös megegyezéssel megszüntették, ezért közöttük a Ptk. 319. §-ának (2) bekezdése alkalmazásával elszámolt. A marasztalás összegét igazságügyi szakértő véleménye alapján határozta meg.
Az ítélet ellen a városi ügyészség a bizonyítási eljárás kiegészítése és ennek megfelelő tartalmú érdemi döntés meghozatala, az alperes pedig a kereset elutasítása érdekében nyújtott be fellebbezést.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, és az alperes marasztalását 78 507 Ft-ra és kamataira leszállította, a kereseti és fellebbezési illetéket pedig a felek között megosztotta azzal, hogy egyéb kiadásaikat maguk kötelesek viselni. Az elsőfokú bíróság jogi okfejtését elfogadta. Álláspontja szerint azonban a felperesnek tudnia kellett, hogy az erre kijelölt helyen a fúrás eleve reménytelen volt, így a munkát el sem kezdhette volna. Ennek elmulasztásával a Ptk. 277. §-ának (3) bekezdésében írott együttműködési kötelezettségét megszegte, ezért a Ptk. 318. §-ának (1) bekezdésében foglalt utaló szabály folytán irányadó Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése értelmében az alperessel szemben kártérítési felelősséggel tartozik. Mérlegelése körébe vonta az alperes szakszerűtlen utasítását is, amelyre figyelemmel közrehatásuk arányát az alperesre terhesebben 2/3-1/3 arányban állapította meg és a keletkezett kárt közöttük a Ptk. 344. §-ának (1) bekezdése alkalmazásával megosztotta. A jogerős ítélettel szemben az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben annak megváltoztatását és a kereset elutasítását kérte. Jogorvoslatát arra alapította, hogy a felperes egyoldalúan, szerződésszegő módon hagyta abba a munkát, mert az eredménytől függetlenül 40 m mélységű fúrásra kötelezte magát, melyet 15-20 m körül abbahagyott. Ebből olyan következtetés levonását kérte, hogy a fúrás költségei nem háríthatók reá.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem megalapozott.
Az alperes a felülvizsgálati kérelem alapjául szolgáló jogsértést [Pp. 270. §-ának (1) bek.] abban jelölte meg, hogy álláspontja szerint a felperessel kötött vállalkozási szerződés nem közös megegyezéssel, hanem a vállalkozó egyoldalú, szerződésszegő magatartása folytán szűnt meg, amely nem váltotta ki a vállalkozói díj megfizetésének kötelezettségét. Ebben a keretben a Legfelsőbb Bíróságnak azt kellett vizsgálni és jogilag értékelni, hogy a felek jogviszonyukat hogyan, mi módon számolták fel [Pp. 275. §-ának (2) bek.].
A bizonyítási eljárás adatainak áttekintése után a Legfelsőbb Bíróság is arra a következtetésre jutott, hogy azok a Ptk. 319. §-ának (1) és (2) bekezdésében írott jogkövetkezmények levonását alapozzák meg. Az 1990. július 14-én kelt vállalkozási szerződés a megrendelt kút „előirányzott” mélységét 40 m-ben határozta meg. E szerződéses kikötést a Ptk. 207. §-ának (1) bekezdésében írott elvek szerint, a szavak általánosan elfogadott hétköznapi jelentésére és a felek feltehető akaratára figyelemmel kellett értelmezni. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint e vizsgálat alapján ennek nem tulajdonítható olyan tartalom, hogy a felek a kötelem megszűnését a 40 m-es fúrásmélység eléréséhez kötötték volna.
Ezzel szemben a teljesen érdektelen dr. T. P. tanú, mint szomszéd földtulajdonos, valamint az alperes üzlettársa, T. M. tanú, akik egybehangzóan azt vallották, hogy amikor a felperes a fúrásban a 20 m-es mélységet elérte, számára az alperes nem biztosította tovább a szerződésben kikötött és a munka folytatásához elengedhetetlenül szükséges, egyébként jelentős költségeket igénylő munkafeltételeket, amelyek hiányában a felperes levonult. Mindez a szerződés egyező akarattal történő megszüntetését támasztja alá, ezért nem törvénysértő a jogerős ítélet, amikor a Ptk. 319. §-ának alkalmazásáról döntött. A fent kifejtett eredményeként a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alkalmazásával hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv. V. 21 421/1993. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás