PK BH 1994/252
PK BH 1994/252
1994.05.01.
Az élettársi kapcsolat és a szerzési arány megállapításánál irányadó szempontok [Ptk. 578/G. § (1) bek.].
A felek 1963-től 1973-ig házastársak voltak, házasságukból egy gyermekük született. A házasság felbontása után a felperes az édesanyja lakásában élt, az alperes albérletbe költözött, kapcsolatuk azonban nem romlott meg. 1978-ban a felperes az alperes albérletébe költözött, ezt követően 1983-ig különböző, közös albérletekben laktak, majd 1983-ban került megvételre a perbeli házas ingatlan. Ennek az ingatlannak az adásvételi szerződés szerinti vevője és az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett tulajdonosa az alperes volt, azonban a lakásba a felek együtt költöztek be, és azon jelentős beruházásokat eszközöltek. 1986-ban az ingatlant 1 430 000 Ft kártalanítás ellenében kisajátították, ekkor a kártalanítás összegéből, valamint a felek által együtt felvett - és a közös életvitel alatt még együtt visszafizetett - 270 000 Ft OTP-kölcsönből 1 700 000 Ft-ért vették meg a perbeli házas ingatlant, mely az adásvételi szerződésben foglaltaknak megfelelően szintén az alperes tulajdonaként nyert bejegyzést. Az így megszerzett lakásba - annak igen leromlott állapota miatt - a felek nem költöztek be, hanem a felperes - időközben elhunyt - édesanyjának a lakásában laktak, melynek megvételéhez az alperes korábban 30 000 Ft-ot adott, majd a felperes által 1/2 részben megörökölt lakás másik fél illetőségét 1989 májusában a felperes javára 200 000 Ft megfizetése ellenében megváltották.
1978-tól 1984. július 11-ig a felperes munkaviszonyban állt, azonban gyakori és huzamos betegállományai folytán jövedelme ezeknek az éveknek az átlagát tekintve havi 4160 Ft-nak felelt meg. 1984. július 11-től rokkantnyugdíjban részesült, nyugdíjának az 1984. és 1989. évek közötti havi átlaga 3700 Ft volt.
Az alperes a vizsgált időszakban főállású munkaviszonyán túl a munkáltatója által üzemeltetett szakcsoportban folytatott másodállású kereső tevékenységet, önálló gombatermesztéssel foglalkozott és méhészkedett, az így elért havi átlagjövedelme meghaladta a havi 40 000 Ft-ot. Ennek a jövedelemnek az elérése céljából a szokásosat kirívóan túlhaladó munkavégzést vállalt.
A felek megtakarított pénzüket mindkettőjük részéről ismert és hozzáférhető helyen tartották, a felhasználás során azonban az alperes rendelkező szerepét fenntartotta. 1978. és 1989. között a felek ingóságokat is szereztek, ezeknek a vagyontárgyaknak a körére és értékére nézve azonban a felperes kereseti előadásán túl egyéb adat nem áll rendelkezésre.
1989 májusában az alperes a közös lakást elhagyta, és ennek az évnek az őszén új élettársával a még felújításra szoruló perbeli ingatlanba költözött, ahol további értéknövelő beruházásokat eszközölt.
Az elsőfokú bíróság a fenti adatok, döntően pedig a tanúvallomások alapján megállapította, hogy a felek 1978 és 1989 között élettársakként éltek együtt, a szerzésben való közreműködésük arányát pedig - figyelemmel a felperesnek a közös háztartásban végzett tevékenységére - mérlegeléssel azonosnak ítélte. Az általuk birtokban tartott vagyontárgyakat megjelölés nélkül a tulajdonukba adta és az ingatlan-megváltási ár, valamint értékkülönbözet fejében az alperest a felperes részére fizetendő 1 682 500 Ft megfizetésében marasztalta. Az elszámolás során a felperes által örökölt lakás másik fele illetőségének megszerzésére fordított 200 000 Ft-ot „felperesi külön-adósságként” az alperes által 1988 őszétől használt perbeli ingatlan többlethasználati díjának megfelelő tartozással kiegyenlítettnek találta, és az alperes következetes tagadásával szemben megállapította, hogy az alperes 270 000 Ft-ot az életközösség megszakadásakor magával vitt, mert „egyáltalán nem volt túlzott összegű ez a felperesi állítás”.
Az elsőfokú ítélet ellen az alperes fellebbezett. Elsődlegesen a kereset elutasítását kérte, változatlanul fenntartva, hogy együttlakásuk során közös gazdálkodás, így életközösség nem valósult meg. Az életközösség megállapítása esetére - másodlagosan - sérelmezte az azonos szerzési arány megállapítását, a felperes tevékenysége álláspontja szerint legfeljebb 1/6-od részben eredményezett a felperes javára tulajdonjogot, továbbá kérte az ingóságokra nézve a részletes bizonyítás lefolytatását vagyonmérleg felállításával. Állította, hogy együttlakásuk is legfeljebb 1981-től volt folyamatos, ekkor pedig már rendelkezett a K. úti ingatlan megszerzéséhez szükséges pénzeszközökkel. A perbeli ingatlan felújítására döntő részben az elköltözése után került sor, erre a célra vett fel 1987. december 10-én 150 000 Ft kölcsönt, melyet kizárólag ő törlesztett. Az első fokú bíróság által mérlegeléssel megállapított tényállástól eltérően az együttélés megszakításakor nem vitt el 270 000 Ft készpénzt, az akkor meglévő pénzből ugyanis a T. úti lakás megváltási árát fizette ki. Másodlagos fellebbezési kérelme alapján a marasztalási összeget legfeljebb 192 000 Ft-ban kérte megállapítani.
A másodfokú bíróság az alperes elsődleges fellebbezési kérelmének helyt adva a felperes keresetét elutasította. Indoklása szerint a felek között 1981 elejétől 1989 végéig csak „korlátozott élettársi vagyonközösség” állt fenn, vagyis a közös gazdálkodás kizárólag a mindennapi közös életvitel költségeinek a közös viselésére terjedt ki, a felperes nem bizonyította, hogy ezt meghaladóan a vagyoni értékek megszerzésére kiterjedő gazdasági együttműködés megvalósult.
A jogerős ítélet ellen a felperes felületvizsgálati kérelemmel élt. Jogszabálysértésként a Ptk. 578/G. §-ának (1) bekezdésében írt rendelkezésének nem megfelelő alkalmazását, a jogerős ítélet megalapozatlanságát és iratellenességét jelölte meg, kiemelve, hogy a Ptk. a „korlátozott élettársi vagyonközösség” fogalmát nem ismeri.
A felülvizsgálati kérelem részben alapos.
A Ptk. 578/G. §-ának (1) bekezdése szerint az élettársak - házasságkötés nélkül, közös háztartásban érzelmi és gazdasági közösségben együtt élő nő és férfi - együttélésük alatt a szerzésben való közreműködésük arányában szereznek közös tulajdont. Ha a közreműködés aránya nem állapítható meg, azt azonos mértékűnek kell tekinteni. A háztartásban végzett munka a szerzésben való közreműködésnek számít.
Ebből a jogszabályi rendelkezésből kell értelmezni az élettársak fogalmát, mely magában foglalja azt, hogy a felek éljenek együtt, rendelkezzenek közös háztartással, köztük érzelmi és gazdasági közösség álljon fenn, harmadik személyekkel szemben összetartozásukat minden vonatkozásban vállalják. A felsorolt tényállási elemek együttes megvalósulása esetén az életközösség fennállását meg kell állapítani. A polgári jog „korlátozott élettársi vagyonközösséget” nem ismer, a feleknek a közös gazdálkodásban folytatott, eltérő tevékenységnek következményeit viszont a szerzésben való közreműködés szerint a tulajdonszerzés arányának megállapításakor kell kifejezésre juttatni. Ugyanakkor azonban az élettársi kapcsolatban sem követelhető szigorúbb elvárás a vagyonkezelésben, mint házastársak esetén. A Legfelsőbb Bíróság egy korábbi döntésében leszögezte, hogy az élettársi kapcsolat megállapítását nem zárja ki az a körülmény, hogy a közös gazdálkodás során a pénzkezelést kizárólag az egyik élettárs végzi (BH 1988/6., 184. sz.).
A perbeli esetben a felek együttlakása 1978-tól állapítható meg, amikor a felperes a korábbi, édesanyjánál lévő lakásából az alperes albérletébe költözött és az alperes őt oda befogadta. Ezen a tényen az sem változtat, hogy 1978 és 1981 között az alperes egy rövidebb kapcsolata miatt az így fenntartott albérletben nem tartózkodott. Az érzelmi kapcsolatot - melyet az alperes a közös gyermekkel indokolt -, továbbá a közös háztartás vezetését az alperes is elismerte. Az elsőfokú bíróság ítéletének helyes indokolása szerint a tanúvallomások alapján az sem kétséges, hogy a felek külső kapcsolataikban összetartozásukat minden vonatkozásban kifejezésre juttatták.
Gazdálkodásuk belső tartalmát illetően nem vitás, hogy a vagyongyarapításban az alperes munkavégzésének számottevően nagyobb jelentősége volt, ez azonban az életközösség fennállását nem zárja ki, csupán a szerzésben való közreműködés arányát befolyásolja. A pénzkezelést valóban a nagyobb ráfordításokat igénylő gombatermesztéssel önállóan foglalkozó alperes vonta magához, a vagyon felhasználásának céljaiban azonban a felperes érdekei is érvényre jutottak, pl. azzal, hogy ebből a jövedelemből történt a felperes kizárólagos tulajdonát képező T. úti lakás teljes illetőségének a megszerzése is.
A fenti körülmények együttes és összefüggő mérlegelése alapján tehát meg kell állapítani, hogy a felek között 1978 és 1989 májusa között élettársi közös vagyont keletkeztető élettársi kapcsolat állott fenn [Ptk. 578/G. § (1) bekezdése).
Nem fogadható el azonban a szerzésben való közreműködés arányaként az elsőfokú bíróság által meghatározott egyenlő hányad. A megállapított tényállás szerint az alperes a főfoglalkozású munkaviszonyán felül erejének megfeszítésével túlmunkát vállalt, emellett foglalkozott az igen jelentős munkát és szervezést igénylő gombatermesztéssel és egyidejűleg méhészettel is. Ezek a tevékenységek eredményezték az alperes által elért magas, átlagosan havi 40 000 Ft körüli jövedelmet, amelynek megszerzésében a felperes közreműködését a peres adatok nem igazolták.
Ugyanakkor a felperes keresményét jelentő munkabér, később rokkantnyugdíj a teljes időszak átlagában a havi 4000 Ft-ot sem érte el, gyermekük 1984-ben nagykorúvá vált, tehát a közös háztartásban végzett munka értékének méltányos figyelembevétele mellett is a Legfelsőbb Bíróság a szerzésben való közreműködés arányát a rendelkező rész szerinti 1/5-4/5-öd mértékben látta megállapíthatónak.
A kifejtettek szerint a másodfokú bíróság ítélete, mely a felek élettársi kapcsolatát nem állapította meg, a Ptk. 578/G. § (1) bekezdésének helytelen alkalmazása miatt téves volt, ezért azt a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. § (2) bekezdése alapján, hatályon kívül helyezte. Az élettársi kapcsolat tényét, valamint ezen belül a szerzésben való közreműködés arányát a rendelkezésre álló adatok szerint meg lehetett állapítani, ezért a Pp. 275/B. § szerint alkalmazandó Pp. 213. § (3) bekezdése értelmében közbenső ítélettel döntött a közös vagyon elszámolása kérdésében irányadó jogalap, valamint a felosztási arány tárgyában. Minthogy a másodfokú bíróság - eltérő jogi álláspontja folytán - a részletes és megfelelő elszámolás hiányát támadó alperesi fellebbezést érdemben nem vizsgálta, annak elbírálásához pedig további, terjedelmes bizonyítás lefolytatása szükséges, a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróságot ebben a körben új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (Legf. Bír. Pfv. II. 20 759/1993. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás