PK BH 1994/254
PK BH 1994/254
1994.05.01.
I. Feltűnő aránytalanságra alapított megtámadási lehetőség a háztartási közös vagyon megosztása tárgyában kötött szerződés esetén [Csjt. 31. § (5) bek., Ptk. 201. § (2) bek.].
II. Állami tulajdonban állott bérlakás tulajdonjogának kedvezményes megszerzéséből eredő előny mindkét házastársat illeti meg [16/1969. (IX. 30.) ÉVM—MÉM—PM r. 7. §].
A felek 1978 májusától élettársak voltak, 1982. szeptember 18-án kötöttek házasságot; életközösségük 1990. szeptember 6-án szakadt meg.
Az életközösség megszakadása után a felek a Csjt. 27. §-ának (3) bekezdése szerint alakilag érvényes magánokiratokban rendelkeztek a közös vagyon megosztásáról. Az 1991. március 13-án írásba foglalt megállapodás szerint a felperes kizárólagos tulajdonában maradt a felek utolsó közös lakása: egy + két félszobából és mellékhelyiségekből álló, 54 m2 alapterületű, állami tulajdonból elidegenített öröklakás ingatlan, továbbá ingóságok 84 000 forint, valamint egy bérgarázs 20 000 forint értékben. Az alperes egy Wartburg személygépkocsit 130 000 forint és 36 méhcsaládot tartozékokkal 150 000 forint értékben kizárólagos tulajdonként tartott magánál. A közös tulajdonú, zártkerti ingatlan értékesítését a felek a megállapodás szerint közösen vállalták úgy, hogy az eladási árat egymás között fele-fele arányban felosztják, az épületben lévő ingóságok pedig az alperes tulajdonába kerülnek.
Ugyanezen a napon egy másik megállapodásban a felek azt rögzítették, hogy a b.-i ingatlan eladásáig a garázst az alperes használhatja, az alperes előző házasságából született nagykorú gyermeke az önálló életvitelre való berendezkedéséig havi 3000 forint rezsiköltség megfizetése mellett a lakásban maradhat, az alperes pedig a közös adósságból 30 000 forint, a felperes 9000 forint visszatérítését vállalja.
Az 1991. március 21-én aláírt "házassági vagyonközösséget megszüntető szerződés" a lakásingatlannal kapcsolatos megállapodást pontosította azzal, hogy a felperest a lakásingatlan után terhelő megváltási árat 170 000 forintban rögzítették, amelynek kiegyenlítéséül az alperes elfogadta a személygépkocsi és a 36 méhcsalád felperesi tulajdoni részét, és ezzel az alperes az ingatlanon fennálló 1/2 tulajdoni illetőségét megváltottnak tekintette. Kötelezettséget vállalt arra, hogy a közös lakásból 30 nap alatt kiköltözik és kijelentkezik, egyben hozzájárult az ingatlan tulajdonváltozásának az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzéséhez. A visszavásárlási joggal rendelkező városgazdálkodási vállalat 1991. március 26-án kelt nyilatkozatával a fenti szerződéshez hozzájárult, majd 1991. április 3-án a felperes tulajdonjogát az ingatlan egészére, házastársi közös vagyon megszüntetése címén bejegyezték.
Az alperes a lakásba, annak szerződés szerinti kiürítése után az életközösség helyreállításának szándékával a felperes beleegyezése folytán 1991. május 9-én visszaköltözött, és bár az életközösség nem állt helyre, ismét elköltözni nem volt hajlandó. A felperes által a házasság felbontása és a szerződés szerinti kizárólagos lakáshasználat iránt indított perben az alperes ellenkérelmet terjesztett elő osztott lakáshasználat iránt és viszontkeresettel élt, kérte a szerződések érvénytelenségének megállapítását, a közös vagyon megosztását és az ingatlanon fennálló közös tulajdon megszüntetését.
Az érvénytelenségi okok közül elsődlegesen a Ptk. 201. §-ának (2) bekezdése szerinti feltűnően nagy értékkülönbségre hivatkozott, egyben vagyonmérleget terjesztett elő, majd szakértői bizonyítást indítványozott annak alátámasztására, hogy a szerződések szerinti megosztással kirívóan méltánytalan helyzetbe jutott.
A felperes ezzel szemben állította, hogy a közös és a különvagyonok vegyülése folytán értékaránytalanság nem áll fenn, a szerződések érvényesek, ennek alapján az alperesi ellenkérelem és viszontkereset elutasítását kérte. Az elsőfokú bíróság a bizonyítást csak a házasság megromlásának okaira nézve folytatta le, és ítéletével a házasságot felbontotta, az alperest elhelyezési igény nélkül a lakás 30 napon belüli elhagyására kötelezte, az alperes viszontkeresetét pedig elutasította. Ez utóbbi döntését azzal indokolta, hogy az alperes a szerződések megkötésekor az őt megillető jogokkal tisztában volt, de feltűnő értékaránytalanságra sem hivatkozhat, "az a tény ugyanis, hogy a házastársi közös vagyon megosztása nem az értékegyenlőség alapján történik, önmagában nem szolgálhat a szerződés ilyen címen történő megtámadásának alapjául". Az ítélet ellen az alperes fellebbezett; a felperes ellenkérelme az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult.
A másodfokú bíróság ítéletével - a köteléki tényállást részben módosítva - az alperes viszontkeresetét elutasító rendelkezést helybenhagyta. Az értékaránytalanság tárgyában az elsőfokú ítélet indokolását azzal egészítette ki, hogy "az eddigi gyakorlatnak megfelelően a családi viszonyok sajátos természetére tekintettel nem alkalmazható a Ptk. 201. §-ának (2) bekezdése, vagyis a házassági vagyoni szerződés a szolgáltatás és ellenszolgáltatás feltűnő értékkülönbsége miatt nem támadható meg, hanem a részesedés esetleges aránytalanságait a méltányossági elvvel lehet kiküszöbölni".
A jogerős ítélet ellen az alperes felülvizsgálati kérelemmel élt. Sérelmezte a lakás használatára vonatkozó rendelkezést és azt, hogy a viszontkereset elutasításával az eljárt bíróságok a Csjt. 31. §-ának (5) bekezdését helytelenül alkalmazták, mert a hivatkozott jogszabály szerint a méltányosság mindkét fél érdekében alkalmazandó, és az nem zárja ki a Ptk. 201. §-ának (2) bekezdése szerinti érvénytelenség megállapítását.
A felülvizsgálati kérelem alapos, mert a jogerős ítélet törvénysértő.
A Családjogi törvény (Csjt.) 31. § ának (5) bekezdése értelmében a házastársak közötti vagyoni viszonyokra (házassági vagyonjogi szerződés, házastársi közös vagyon megosztására vonatkozó egyezség, a közös lakás használatában történő megállapodás stb.) a Polgári Törvénykönyv rendelkezéseit is megfelelően alkalmazni kell. A bíróságnak gondoskodnia kell arról, hogy a vagyoni igények berendezésénél egyik házastárs se jusson méltánytalan vagyoni előnyhöz.
Az idézett jogszabály helyes értelmezéséből következik, hogy a Csjt. által nem szabályozott vagyoni kérdéseknek arra a körére, amelybe - egyebek között - a szerződés érvénytelensége is tartozik, a Ptk. rendelkezései irányadók azzal, hogy a bíróság az említett rendelkezésektől a méltányosság alapján kizárólag a családjogi viszonyok sajátos és különleges körülményei között, indokolt esetben térhet el.
Az, hogy a házastársi közös vagyon megosztása a Polgári Törvénykönyv rendelkezéseinek alkalmazása esetén méltánytalan vagyoni előnnyel, illetve hátránnyal járna-e, és hogy ennek kiküszöbölése miként történjék, valamennyi vagyontárgy számbavétele, a kölcsönös térítési igények tisztázása és a felek vagyoni illetőségének megállapítása alapján dönthető el.
A perbeli esetben a bíróság figyelmen kívül hagyta azt a tényt, hogy a lakásingatlan korábban a felek közös bérleménye volt. A 16/1969. (IX. 30.) ÉVM-MÉM-PM rendelet 7. §-ának (1) bekezdése értelmében az állami tulajdonban állott bérlakás elidegenítése során megállapított, a forgalmi érték meghatározott százalékával csökkentett eladási ár, mint a bérlő részére biztosított jelentős kedvezmény, az ingatlan megszerzésekor mindkét felet megillette. A felek egymás közti viszonyában éppen ezért nem lehet kiindulni a lakás eladási árából, mert az ezen alapuló elszámolás a tulajdonjogát elveszítő fél számára a jogszabályon alapuló kedvezmény őt illető arányos értékét indokolatlanul vonná el, a tulajdonjogot megváltó fél pedig méltánytalan előnyhöz jutna azzal, ha a jelentősen csökkentett vételár megfelelő hányadának megfizetése ellenében teljes forgalmi értékű ingatlan kizárólagos tulajdonjogát szerezné meg.
Az 1991. március 28-án megkötött szerződés 1. pontjából következtethető, hogy a felek a fenti szempontokat a megállapodás során nagyrészt figyelmen kívül hagyták, ami a feltűnő aránytalanság vizsgálatát önmagában is szükségessé teszi.
Peradat az is, hogy az alperes a különvagyonához tartozó öröklakását az életközösség fennállása alatt, 1987-ben adta el 315 000 forintért. Ezt az összeget a felek közösen használták fel, abból egyebek között a közös tulajdonú másik ingatlanon értéknövelő beruházásokat is végeztek. A felhasználás módjának, a felek által a felhasználás időpontjában tett nyilatkozatoknak a feltárása és értékelése nélkül nem állapítható meg, hogy az alperesi különvagyon helyébe lépő vagyontárgyak milyen értékben őrizték meg különvagyoni jellegüket, illetőleg nem dönthető el, hogy a különvagyonból történt költekezések a közös vagyonba utalás szándékával történtek-e.
Figyelemmel arra, hogy a bíróság az alperesnek a szerződés feltűnően nagy értékkülönbségre alapított viszontkeresetét a Csjt. 31. § (5) bekezdése utolsó fordulatának téves értelmezése folytán érdemben nem vizsgálta, ezért a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet ebben a részében az elsőfokú ítéletre is kiterjedően a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (Legf. Bír. Pfv. II. 20 774/1993. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás