GK BH 1994/263
GK BH 1994/263
1994.05.01.
Ha a kötelezett a teljesítést jogos ok nélkül megtagadta, és a jogosult a lehetetlenülés következményeinek alkalmazását választotta, az általa a kötelezettnek megfizetett előleg után a megfizetés napjától követelhet késedelmi kamatot [Ptk. 313. §, 319. § (3) bek., 320. § (1) bek.].
A felperes többször módosított keresetében az alperesnek kifizetett előleg visszafizetése címén 651 399 Ft tőke és 812 500 Ft tőke után 1991. február 15-től október 22-ig számított évi 44%-os kamat, valamint a szerződésben kikötött kötbér címén 1991. február 15-től május 14-ig (88 napra) 880 000 Ft és kamata megfizetésére kérte az alperest kötelezni. Előadta, hogy az alperessel szállítási szerződést kötött import faáru 1991. február 20-i szállítására. Az áruért 1991. február 15-én 812 500 Ft előleget kifizetett, azonban az alperes felhívása ellenére nem teljesítette szerződéses kötelezettségét, csupán az előlegből több részletben, összesen: 541 197 Ft-ot fizetett vissza. Ezt az előleget késedelmi kamatba számította be.
Az alperes írásbeli védekezést nem terjesztett elő, a tárgyalásokon nem jelent meg. Az 1991. szeptember 26-án felvett emlékeztetőben az alperes ügyvezető igazgatója vállalta, hogy 1991. október 10-én a felvett 812 500 Ft előleget visszafizeti.
Az elsőfokú bíróság ítéletével 828 459 Ft tőke és 568 233 Ft-nak 1992. május 17-től a kifizetésig járó évi 44%-os kamata megfizetésére kötelezte az alperest. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Tényként állapította meg, hogy a felperes vételárelőleg visszafizetésére irányuló keresete alapos, míg a meghiúsulási kötbér tekintetében csak részben az. Megállapította azt is, hogy a felek között létrejött szállítási szerződés "ténylegesen" meghiúsult, ezért az alperes a vételárelőleg visszafizetését megkezdte. Az elsőfokú bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy a meghiúsulás a keresetlevél benyújtásakor vált nyilvánvalóvá, ezért az alperes a vételárelőleg visszafizetésével csak ettől az időponttól esett késedelembe. A késedelmi kamatot 155 733 Ft-ban határozta meg, és ennek következtében a visszafizetett 400 000 Ft-os törlesztést a Ptk. 293. §-a alapján a vételárelőleg kamatára számolta el. A felperesi követeléstől eltérően, a kamatfizetés kezdő időpontját 1992. május 17-től tartotta megállapíthatónak. Az elsőfokú bíróság a felperes meghiúsulási kötbérigényét - a felperesi igénytől eltérően - nem a szerződésbeli kikötés alapján, napi 10 000 Ft-tal számolta el, hanem a 7/1978. (II. 1.) MT rendelet szerinti, 1 734 840 Ft-os kötbéralap 12%-ában határozta meg, összesen: 260 226 Ft-ban. A megítélt tőkeösszeg a meghiúsulási kötbérösszegből és a még visszafizetendő 568 233 Ft-os vételárelőlegből adódott. Mindezeket figyelembe véve a keresetet 1 072 726 Ft erejéig alaposnak találta.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett, az elsőfokú ítélet megváltoztatása iránt. Kérte, hogy a másodfokú bíróság az ítéletben foglaltaktól eltérően vételárhátralék címén: 651 399 Ft, míg meghiúsulási kötbér címén 880 000 Ft megfizetésére kötelezze az alperest. Ennek megfelelően az 1 072 726 Ft-os marasztalási összeget 1531399 Ft-ra kérte felemelni. A fellebbezési perértéket 458 673 Ft-ban jelölte meg, a tőke utáni kamatfizetést 1991. október 23-tól igényelte. "Nem ellenezte" a törlesztett 141 397 Ft-nak a tőke kamatára való elszámolását.
A felperes a fellebbezését azzal indokolta, hogy a szerződésben kikötött napi 10 000 Ft-os kötbérfizetési kötelezettségen a felek egyaránt értették a hibás teljesítést, és a meghiúsulást is. Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság a szerződésbeli kikötést ettől eltérően az alperesre kedvezően értelmezte. A kamatfizetés kezdő időpontjával kapcsolatban előadta, hogy a kamat a késedelembe eséstől [Ptk. 298. §-ának a) pontja] jár, amely nem vitásan 1991. február hó 20-án bekövetkezett. Szerinte az előleg utáni kamat annak felvétele napjától, vagyis 1991. február 15-től illeti meg.
Az alperes írásbeli ellenkérelmet nem nyújtott be, a fellebbezési tárgyaláson szabályszerű idézés ellenére nem jelent meg.
A fellebbezés részben alapos.
A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló tényállás alapján helyesen állapította meg, hogy a felek közötti szerződés meghiúsult. A Ptk. 313. §-a alapján, ha a kötelezett a teljesítést jogos ok nélkül megtagadja, a jogosult választhat a késedelem és a lehetetlenülés következményeinek alkalmazása között. Ez utóbbi esetben a jogosult a kötelezettnek felróható lehetetlenülés szabályai szerint [a Ptk. 312. §-ának (2) bekezdése] a teljesítés elmaradása miatti kárának megtérítését is követelhette volna, és érvényesítheti a meghiúsulási kötbért. Ebben az esetben természetesen ellenszolgáltatással nem tartozik. A felperes által kifizetett előleg visszafizetése ezért a Ptk. 320. §-ának (1) bekezdése és a 319. § (3) bekezdése alapján esedékessé vált. Mivel az utóbbi rendelkezés szerint a szerződés megkötésének időpontjára visszamenő hatállyal szűnik meg és a már teljesített szolgáltatások visszajárnak, helytállóan érvelt ezzel kapcsolatban a felperes, amikor az előleg kifizetése napjától igényelt kamatot, és a 400 000 Ft-os résztörlesztésre tekintettel a maradék összeg után 1991. október 23-tól kérte a további kamatfizetés kezdő időpontját megállapítani.
Téves ezzel szemben az elsőfokú bíróságnak az az álláspontja, hogy "a felperes előtt a szerződés meghiúsulása a kereset benyújtásakor vált nyilvánvalóvá" és ezért a felperes ekkor "elállt" a szerződéstől, így tehát a visszakövetelt összeg után csak ettől az időponttól érvényesíthet késedelmi kamatot. A felperes jogi álláspontjának elfogadása mellett - figyelemmel a Ptk. 293. §-ára - megállapítható, hogy a 812 500 Ft előleg után az 1991. február 15. és 1991. október 22. közötti időre számított évi 44%-os - felperes által igényelt kamat - 238 899 Ft, amelyet a 400 000 Ft-os törlesztésből levonva 161 101 Ft az az összeg, amely elszámolható tőkére. Ennek következtében fennmaradt 651 399 Ft-os tőkekövetelése a felperesnek. Az elsőfokú bíróság számításától eltérően tehát 651 399 Ft után 1991. október 23-tól évi 44%-os kamat megilleti a felperest, figyelemmel a felek megállapodásában foglaltakra. Az időközben teljesített további törlesztéseket beszámítási kifogás hiányában nem lehetett figyelembe venni. A felek a végrehajtás során azokat elszámolhatják egymással; e vonatkozásban a felperes úgy is nyilatkozott, hogy azt "nem ellenzi".
Alaptalannak bizonyult viszont a meghiúsulási kötbér napi 10 000 Ft-ra történő felemelése iránti felperesi igény. Az elsőfokú bíróság a Ptk. 207. §-ának (1) bekezdése alapján helytállóan jutott arra a következtetésre, hogy a felek szerződésbeli kikötése nem értelmezhető olyan kiterjesztően, ahogy azt a felperes állította. Ezért az elsőfokú bíróság által az ítéletében kiszabott 260 226 Ft meghiúsulási kötbér megfelel az ítéletben hivatkozott, alkalmazandó jogszabályoknak, annak felemelésére nem volt törvényes lehetőség.
A fenti számításbeli módosulás folytán az alperes által megfizetendő marasztalási összeget 911 625 Ft-ra (651 399 Ft + 260 226 Ft) fel kellett emelni. A Legfelsőbb Bíróság ezért az elsőfokú bíróság ítéletét a per főtárgya tekintetében a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján részben megváltoztatta, egyebekben az elsőfokú ítéletet nem érintette. (Legf. Bír. Gf. IV. 32 929/1992. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás