GK BH 1994/266
GK BH 1994/266
1994.05.01.
I. A bizományos felelősségére — külkereskedelmi célú bizományi szerződés esetén is — a Ptk. 509. §-ának (2) bekezdése irányadó. Nincsen azonban jogi akadálya annak, hogy a felek a bizományos felelősségének terjedelmét ettől eltérően határozzák meg [Ptk. 200. § (1) bek., 509. § (2) bek.].
II. Amennyiben a felek a bizományos felelősségét saját ún. ügyviteli jellegű mulasztására korlátozták, a bíróságnak azt kell vizsgálnia, hogy a bizományos a külkereskedelmi szerződést szakszerűen, az adott esetben a Bécsi Vételi Konvenció figyelembevételével kötött-e meg [az 1987. évi 20. tvr.-rel kihirdetett, az áruk nemzetközi adásvételi szerződéseiről szóló Bécsi Vételi Konvenció 79. cikk (1)—(2) bek., Ptk. 509. § (2) bek.].
A felperes 1990-ben felvette a kapcsolatot a Németországban (akkor még NSZK-ban) működő ITCM GmbH grünwaldi céggel abból a célból, hogy a német cégtől tolmácsgépeket vásároljon belföldi forgalmazás céljából. A felperes a típust is kiválasztotta. A felperes önálló külkereskedelmi joggal nem rendelkezett, ezért 1990. augusztus 1-jén előszerződésnek minősülő bizományi szerződést kötött az alperessel HEXAGLOT T-150-es típusú hat nyelvre fordító gép beszerzésére. A szerződés 4/2. pontjában a felperes kikötötte, hogy a gépet a fent nevezett németországi cégen keresztül kívánja beérkeztetni, és közölte a külföldi cég ügyintézőjének - Á. K. - nevét is. Ezután 1990. október 16-án a peres felek között import-bizományi szerződés jött létre 5000 db HEXAGLOT T-160 típusú 6 nyelvre fordító tolmácsgép beszerzésére vonatkozó külkereskedelmi szerződés megkötésére, utalva az 1990. augusztus 22-én kelt megrendelésben foglaltakra. Ezen bizományi szerződés 2/1/e) pontja a bizományos kötelezettségeként tartalmazza a külföldi szállító és a megbízó közötti reklamációs igények rendezésében való közreműködést és a külföldi peres eljárások folytatását a megbízó külön megbízása alapján és annak a költségére. A szerződés 8. pontjában az "együttműködés felelősség" címszó alatt a felek abban állapodtak meg, hogy a megbízó felperes és a bizományos alperes egymással szemben saját tevékenységükből eredően, a bizományi ügyletekre vonatkozó "mindenkor érvényes jogszabályi rendelkezések" szerint tartoznak felelősséggel, különös tekintettel a kárenyhítési kötelezettségre.
Az alperes 1990. október 17-én külkereskedelmi adásvételi szerződést kötött a felperes által megjelölt külföldi eladóval a saját nevében, de a felperes javára, számlájára. Ebben az alperes arra vállalt kötelezettséget, hogy 12 hónapos futamidőn belül a perbeli gépeket 500 000 USA dollár értékben bármikor átveszi. Ezen belül kikötötték, hogy az első 5000 db leszállításának a felperes címére 1990. november 29-ig meg kell történnie. A szerződés 9. §-ának (2) bekezdésében úgy rendezték az eladó kártérítési felelősségét, hogy magasabb erő, sztrájk vagy egyéb körülmények - amelyekre az eladónak nincs befolyása - következtében keletkező szállítási késedelmek és szállítási kimaradások esetén a vevő (alperes) nem élhet kártérítési igénnyel. A felmondás jogát írásbeli alakhoz kötötték.
A külföldi eladó az első 5000 db-ot még a vállalt póthatáridőig, 1990. december 15-ig, majd 1991. március 2-ig sem szállította le, ezért a felperes érdekmúlásra hivatkozva 1991. március 4-én bejelentette, hogy a szerződést meghiúsultnak tekinti. A felperes erre vonatkozó levelét az alperes 1991. március 6-án a külföldi eladónak megküldte, majd részére a felperes kárigényét is bejelentette. A külföldi eladó a szerződést továbbra is érvényesnek tekintette. Sérelmezte, hogy az alperes az akkreditívet nem nyitotta meg, utalt az ebből eredő kártérítési igényére és felajánlotta a meglévő berendezések lehívását. A szerződés 9. §-ának (2) bekezdésében foglaltakra tekintettel kártérítési felelősségét nem ismerte el. Állítása szerint a szállítás a gyártó cégnél bekövetkezett gyártási hiba miatt maradt el, erre pedig az eladónak nem volt befolyása. A felek tárgyalásai, levelezései eredményre nem vezettek, ezért a felperes 1992. április 1-jén keresettel fordult a bírósághoz. A keresetében 14 632 369 Ft és ebből 14 552 363 Ft után 1991. március 4-től, 80 000 Ft után 1991. november 26-ától a kifizetésig járó évi 20%-os kamata megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Keresetének jogcímeként a Ptk. 509. §-ának (2) és 511. §-ának (2) bekezdésére utalt. Ebből az összegből 1 532 289 Ft a kiadásokat (az alperesnek fizetett bizományi díjat és egyéb költségeket), 180 000 Ft pedig a peren kívüli költségeket foglalja magába, 11 750 000 Ft az elmaradt haszon, 1 170 000 Ft-ot pedig a saját megrendelőjének a szerződés nem teljesítése miatt kifizetett kötbér és 80 000 Ft-ot perköltség címén kért megtéríteni. Később a megrendelőjének kifizetett 1 170 000 Ft-ot a ténylegesen kifizetett összegnek megfelelően 1 175 400 Ft-ra felemelte. A kamatkövetelését is módosította, az 1 175 400 Ft-nak 1992. május 6-tól számított 44%-os kamata, a 80 000 Ft perköltségnek pedig 1991. november 26-tól számított 44%-os kamata megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Előadta, hogy az alperes a Ptk. 509. §-ának (2) bekezdése alapján a külföldi eladó szerződésszegéséért is felelősséggel tartozik. Az alperest nem mentesíti a felelősség alól az a körülmény, hogy a külföldi eladó személyét a felperes jelölte meg, mert a szakszerű és a felperes kártérítési igényének az érvényesítéséhez megfelelő garanciákat biztosító külkereskedelmi szerződést az alperesnek kellett megkötnie. A perbeli szerződésben az alperes nem kötötte ki azokat a garanciákat, amelyeket e vonatkozásban a Bécsi Vételi Konvenció tartalmaz. Olyan kimentési lehetőséget biztosított az alperes a külföldi eladónak, amely jóval kedvezőbb, mint amit a bécsi konvenció alapján ki lehetett volna kötni.
Az alperes a kereset elutasítását kérte, vitatta a felelőssége jogalapját, az összegszerűséget azonban nem kifogásolta. Azzal védekezett, hogy a külkereskedelmi szerződés megkötése, annak teljesítése érdekében úgy járt el, ahogy az tőle az adott helyzetben elvárható volt. A szerződésnek a felperes által kifogásolt 9. §-a (2) bekezdésében foglalt kikötése összhangban van a Bécsi Vételi Konvenció 79. cikkében foglaltakkal. A perindítás lehetőségéről is megfelelő időben tájékoztatta a felperest. Igaz ugyan, hogy a külföldi eladó a szerződésben a felelősségét gyakorlatilag kizárta, de ezt a szerződést a felperes képviselője ellenjegyezte. Álláspontja szerint a Ptk. 509. §-ának (2) bekezdése szerint a bizományos felelőssége a külföldi fél felelősségéhez igazodik, mivel a külföldi fél a felperes által is elfogadott külkereskedelmi szerződés alapján a perbeli esetben nem felel a szerződés teljesítésének az elmaradásáért, ezért az alperes felelőssége sem állapítható meg.
Az elsőfokú bíróság 1 329 532 Ft , s ebből 1 204 532 Ft után 1992. március 6-tól, 125 000 Ft után 1992. április 20-tól a kifizetésig járó évi 20%-os kamata, valamint perköltség megfizetésére kötelezte az alperest. Ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította. Döntését azzal indokolta, hogy a bizományos kártérítési felelőssége a Ptk. 509. §-ának (2) bekezdése alapján csak abban az esetben lenne megállapítható, ha a külföldi eladó szerződésszegése az alperes bizományosi tevékenysége miatt következett volna be. A perbeli esetben az alperes, mint bizományos úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben elvárható volt, ezért az alperes a felperes elmaradt hasznáért kártérítési felelősséggel nem tartozik. A külkereskedelmi szerződés nem ment teljesedésbe, így az alperest díjazás nem illette meg, ezért megállapította, hogy a felperes által kifizetett 125 000 Ft bizományi díjat az alperes köteles visszafizetni. Kötelezte továbbá az alperest 1 204 532 Ft kamat megfizetésére azon a címen, hogy a felperes általa akkreditív megnyitásához átadott összeget az alperes a saját számláján kezelte, így azzal jogalap nélkül gazdagodott.
Ezen ítélet elutasító rendelkezése ellen a felperes, a marasztaló rendelkezése ellen az alperes fellebbezett.
A felperes fellebbezésében az elsőfokú ítélet megváltoztatását és az alperes kereset szerinti marasztalását kérte. A fellebbezésében kiemelte, hogy a Bécsi Vételi Konvenció értelmében a szállítót a közreműködőjéért is objektív felelősség terheli, ennek ellenére az alperes a külkereskedelmi szerződésben a német eladó felróható magatartására alapozott kártérítési felelősségi kikötését elfogadta. Szerződést szegett az alperes akkor is, amikor a póthatáridő eredménytelen eltelte után nem tett hathatós intézkedéseket a szerződéstől való elállás írásos bejelentésére, és nem törekedett a jogviszony megnyugtató lezárására. Sérelmezte az elsőfokú bíróságnak a Ptk. 509. §-ának (2) bekezdésében foglaltak értelmezésével kapcsolatos, az alperes kártérítési felelősségére vonatkozó álláspontját, ezzel kapcsolatban megismételte az elsőfokú eljárásban kifejtett álláspontját.
Az alperes fellebbezése a teljes kereset elutasítására irányult. Álláspontja szerint az egyszeri bizományi díj - amelynek összegét 100 000 Ft-ban határozták meg - abban az esetben is jár, ha a szerződés az alperesnek fel nem róható magatartása miatt hiúsul meg. Szerinte ebben a felek szabadon megállapodhattak, ezért a felperes által kifizetett bizományi díjat nem köteles visszafizetni.
Tagadta az elsőfokú bíróság azon megállapítását, hogy az akkreditív megnyitásához szükséges összeget az alperes a saját számláján kezelte. Okiratot csatolt be annak bizonyítására, hogy a felperes pénzét nem a saját számláján helyezte el, és a bank azután nem fizetett kamatot. Kérte a perköltség felemelését is.
A felperes fellebbezése alaptalan, az alperesé részben alapos.
A felperes fellebbezése kétirányú volt. Egyrészt arra alapozva kérte az alperes marasztalását, hogy a Ptk. 509. §-ának (2) bekezdése alapján az alperes a külföldi fél kötelezettségeinek a megszegéséért is felelős, másrészt pedig azt állította, hogy jelen esetben az alperes saját mulasztása is megalapozza a felelősségét. Ezt abban jelölte meg, hogy az alperes a külkereskedelmi szerződés megkötésénél nem a felperes érdekének megfelelően rendezte a külföldi fél kártérítési felelősségének a kérdését, mert a Bécsi Vételi Konvenciótól eltérően szélesebb körben biztosított annak részére a szerződésszegés esetére kimentési lehetőséget.
Ezért - a felperes fellebbezése alapján - a Legfelsőbb Bíróság egyrészt azt vizsgálta, hogy az alperes felelősséggel tartozik-e a külföldi eladó szerződésszerű teljesítéséért [Ptk. 509. § (2) bek.], másrészt terheli-e az alperest ügyviteli mulasztás a külkereskedelmi szerződés megkötése, lebonyolítása, a felperes jogainak érvényesítése tekintetében [Ptk. 507. §, 474. és 475. §-ok].
Az alperes fellebbezése alapján pedig azt vizsgálta a másodfokú bíróság, hogy a bizományi díjra az alperes jogszerűen tarthat-e igényt [Ptk. 511. § (1) bek.], valamint hogy terheli-e kamatfizetési kötelezettség.
A perbeli esetben a bizományi szerződésnek egy sajátos típusáról, a külkereskedelmi célú bizományi szerződésről van szó, amelynek speciális szabályait tartalmazó 32/1967. (IX. 23.) Korm. rendelet - a szerződés megkötésekor - már nem volt hatályban. A felek jogvitájának eldöntésére ezért az 1990. augusztus 1-jén létrejött megállapodás és az ennek alapján 1990. október 16-án megkötött bizományi szerződés tartalma, valamint a felek által nem szabályozott kérdésekben a Ptk. XLII. fejezete irányadó.
A Ptk. 507. §-a szerint a bizományi szerződés alapján a bizományos díjazás ellenében köteles a megbízó javára, a saját nevében adásvételi szerződést kötni. A szerződés megkötésénél a Ptk. 474. §-ának (2) bekezdése értelmében a bizományosnak a megbízó utasításai szerint és érdekének megfelelően kell eljárnia. A Ptk. 509. §-ának (2) bekezdése pedig úgy rendelkezik, hogy a bizományos a megbízónak felelősséggel tartozik mindazoknak a kötelezettségeknek a teljesítéséért, amelyek a vele szerződő felet a szerződés alapján terhelik.
A felperes a fellebbezésében helyesen állította, hogy a bizományos felelőssége a Ptk.-nak a hivatkozott szakaszai alapján kétirányú, mert egyrészt felel a saját magatartása miatt keletkezett szerződésszegésért, másrészt felel a vele szerződő fél kötelezettsége teljesítéséért. Ez a felelősség a teljesítési segédért való felelősséghez áll legközelebb. A jogi szabályozásnak az volt a célja, hogy a bizományost arra késztesse: olyan személlyel kösse meg a szerződést, olyan személyt válasszon ki, aki eleget tud tenni a szerződéses kötelezettségnek. Ez a szabályozás a bizományos kockázatát erősíti, közvetítői szerepét gyengíti. A Ptk. 200. §-ára figyelemmel azonban nincsen jogi akadálya annak, hogy a felek a bizományos felelősségének körét, terjedelmét a szerződésben meghatározzák és így a közvetítői tevékenységét vagy a saját kockázatvállalását erősítsék vagy gyengítsék.
Ezért az alperes felelősségének az elbírálásánál a felek között létrejött perbeli szerződések tartalmából kell kiindulni.
A perbeli esetben a felek - többek között - abban állapodtak meg, hogy azt a külföldi eladót, akivel az alperesnek a külkereskedelmi szerződést meg kellett kötnie, nem az alperes választja ki, hanem a felperes jelöli meg. Életszerűtlen, hogy az alperes olyan külföldi eladó szerződésszerű teljesítéséért felelősséget vállalna, akit nem ő választ. A más által kiválasztott személyért a bizományos csak akkor felelhet, ha ezt kifejezetten, vagy a körülményekből megállapíthatóan elvállalta. A bizományi szerződés 8. pontjában kikötött felelősség is saját tevékenységből eredő, és a 2/1/e) pontban vállalt kötelezettségek is kimondottan ügyviteli jellegűek. Ha a felek akarata arra irányult volna, hogy az alperest a külföldi fél szerződésszegéséért is felelőssé tegyék, úgy annak perlését nem tették volna függővé a felperes megbízásától és a költségek előlegezésétől. Mindezekből az következik, hogy a felek a szerződésben eltértek a Ptk. 509. §-ának (2) bekezdésében szabályozott felelősségtől, ezért az alperes csak akkor felel, ha saját felróható magatartásával okozott kárt a felperesnek.
A Legfelsőbb Bíróság ebben a körben azt vizsgálta, hogy az alperes által megkötött külkereskedelmi szerződés mennyiben volt szakszerű, annak teljesítése, vagy a teljesítés kikényszerítése az alperesnek felróható okból maradt-e el. Helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy az alperest ügyviteli jellegű mulasztás ebben a körben nem terheli.
Az Egyesült Nemzeteknek az áruk nemzetközi adásvételi szerződéseiről szóló, Bécsben 1980. évi április 11. napján kelt, az 1987. évi 20. tvr.-tel kihirdetett Egyezmény (továbbiakban: Egyezmény) 79. cikkének (1) bekezdése a mentesítő okok taxatív felsorolása nélkül úgy rendelkezik, hogy nem tehető felelőssé a fél valamely kötelezettségének az elmulasztásáért, ha bizonyítja, hogy azt olyan akadály okozta, amelyet el nem háríthatott, s ésszerűen az sem volt elvárható tőle, hogy a szerződéskötés idején ezzel az akadállyal számoljon, azt elhárítsa vagy a következményeinek elejét vegye. A (2) bekezdés pedig arra az esetre tartalmaz rendelkezést, ha a fél mulasztása az általa igénybe vett harmadik személy mulasztására vezethető vissza. Ebben az esetben a fél akkor mentesül a felelősség alól, ha az (1) bekezdés szerint is mentesül és az általa igénybe vett személy is mentesülne az (1) bekezdés rendelkezése szerint.
Alaptalanul hivatkozott a felperes arra, hogy a szerződésben felsorolt, a külföldi fél felelősség alóli mentesülésére vezethető okok - mivel eltérnek a bécsi egyezménytől - sértik az érdekeit. Tény, hogy az adásvételi szerződés nem az egyezmény szövegét tartalmazza, de abból nem lehet arra következtetni, hogy a külföldi fél felelősségét az általa igénybe vett harmadik személyek tekintetében kizárták volna. A külföldi fél az adásvételi szerződésben nem azt vállalta, hogy a perbeli terméket egy bizonyos forrásból beszerzi, hanem azt, hogy az alperesnek eladja. Tehát a közbenső kereskedőket és a gyártót nem az eredeti szerződés teljesítéséhez, hanem saját üzleti tevékenysége körében vette igénybe. Így nem lehetne kimentési ok a "közreműködő" érdekkörében felmerült akadály. Egyébként a szerződés tartalmának megállapítása nyilvánvalóan nemcsak az alperesen múlott, hanem a külföldi féltől is függött, és az említett kikötést a szerződésben részt vevő felperes sem sérelmezte.
A külföldi fél viszont azt sérelmezte, hogy a szerződés 12 hónapos futamidőre szólt és egy részteljesítés késedelme miatt a felperes, illetve a vele szerződő alperes nem volt jogosult elállni a szerződéstől, mert arra kötelezte magát a vevő, hogy a készülékeket a futamidő alatt 500 000 USD összértékben mindenkor átveszi. Kétségtelen, hogy a szerződés a készülékek tulajdonjogának átruházásán kívül egyéb jogokat is biztosított a felperesnek, pl. az egyedárusítás jogát, így annak megítélése, hogy az elállás jogszerű volt-e, kérdéses lehet. A külföldi eladó perlésének - az 1991. február 8-án felvett közös jegyzőkönyvből megállapíthatóan - az volt a kockázata, hogy a külföldi vitatni fogja a felperes elállásának jogszerűségét. A külföldi eladó ugyanis - a jegyzőkönyvből kitűnően - azért utasította vissza a felperesnek azt az ajánlatát, hogy új szerződést kössenek, mert vitatta, hogy a felperes jogosan állt el a szerződéstől. Amennyiben a felperesnek az volt az álláspontja, hogy elállása jogszerű volt és nem tartott a külföldi fél esetleges követelésétől, a szerződésnek megfelelően utasítania kellett volna az alperest a perindításra és a költségeket előlegeznie kellett volna. Ettől azonban a felperes elzárkózott. Nem fogadható el érvként, hogy az alperes a perlés kimenetelében bizonytalan volt. Csak a per eredményeként született bírói ítélet alapján lehetett volna kétségtelenül eldönteni azt, hogy ha a felperes, illetve az alperes a pert elveszti, annak mi volt az oka és a pervesztés kinek a magatartására vezethető vissza.
Ilyen körülmények között a perbeli esetben az alperest a felperes perlési utasítása és a költségek előlegezése hiányában - a perlés elmulasztása miatt - ugyancsak nem terheli mulasztás.
Mivel pedig a bizományi szerződés 8. pontja az alperes felelősségét a saját tevékenységére korlátozta, e téren pedig ügyviteli mulasztás az alperes terhére nem volt megállapítható, ezért a másodfokú bíróság is arra a következtetésre jutott, hogy szerződésszegés hiányában az alperes kártérítési felelőssége sem állapítható meg.
Az alperes a másodfokú eljárásban igazolta, hogy a devizafedezeti célbetétek után a bank 1991. január 1-jéig nem fizetett kamatot, arra pedig nem volt adat, hogy az alperes a saját számláján kezelte volna a deviza forintfedezetét, ezért jogalap nélküli gazdagodás hiányában a másodfokú bíróság az alperes kamatfizetésre kötelezését nem találta jogszerűnek.
Az alperes fellebbezése a bizományi díj tekintetében alaptalan. A Ptk. 511. §-ának (1) bekezdése alapján a bizományosnak díj csak annyiban jár, amennyiben az adásvételi szerződést teljesítették. Az adásvételi szerződés nem ment teljesedésbe, ezért az alperest bizományi díj nem illeti meg. Az egyszeri 100 000 Ft összegű bizományi díj sem jár az alperesnek, mert a felek csak egymás közötti kapcsolatukban rendezték a szerződés meghiúsulásának a bizományi díjjal kapcsolatos jogkövetkezményét, de a szerződés nem rendelkezett arról az esetről, ha a külkereskedelmi szerződés a külföldi fél hibájából szűnik meg. A perbeli esetben a külföldi fél szerződésszegő magatartása vezetett oda, hogy a külkereskedelmi szerződés végül is nem ment teljesedésbe. Erre az esetre azonban a 100 000 Ft kikötése már nem vonatkozik.
A fentiek alapján a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján a rendelkező részben írottak szerint részben megváltoztatta, az alperesi marasztalás összegét 125 000 Ft-ra és ez összeg kamatára leszállította, egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
Az alperes mintegy 90%-ban pernyertes, ezért a Pp. 81. §-ának (1) bekezdése alapján a pernyertesség-pervesztesség arányát figyelembe véve rendelkezett a Legfelsőbb Bíróság a perköltség viseléséről. Ennek megfelelően a felperes által az alperesnek fizetendő elsőfokú részperköltséget 140 000 Ft-ra felemelte. A másodfokon a felperesnek az alperestől járó részperköltség összegét 15 000 Ft-ban (ügyvédi munkadíj), az alperesnek a felperestől járó részperköltség összegét 170 880 Ft-ban ( 35 880 Ft fellebbezési illeték és 155 000 Ft ügyvédi munkadíj) állapította meg. A fizetések egyszerűsítése végett a felperesnek járó másodfokú részperköltséget az alperesnek járó részperköltségből levonta (170 880 Ft-15 000 Ft=155 880 Ft ).
A Legfelsőbb Bíróság a felperes által az illetékfeljegyzési joga folytán le nem rótt 150 000 Ft fellebbezési illetéknek az állam javára történő megfizetésére is a Pp. 81. §-ának (1) bekezdése alapján kötelezte a feleket a pervesztességük arányának megfelelően az 1990. évi XCIII. tv. 65. §-a szerint alkalmazandó 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. §-ának (2) bekezdése alapján. (Legf. Bír. Gf. I. 32 948/1992. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás