BK BH 1994/299
BK BH 1994/299
1994.06.01.
I. Az aljas indokból elkövetett testi sértés bűntette, illetőleg e bűntett kísérlete társtettesként vagy bűnsegédként megállapításának — és nem a nemzeti, népi, faji vagy vallási csoport elleni bűntett megállapításának — van helye, ha az ún. ,,bőrfejű'' (skinhead) csoporthoz tartozó személyek egyes cigány származású. színes bőrű vagy arab nemzetiségű sértetteket a nemzeti, népi, faji hovatartozásuk miatt tettlegesen bántalmaznak [Btk. 156. §, 170. § (3) bek.].
II. Az ún. ,,bőrfejű'' (skinhead) csoportban részt vevő, de a testi bántalmazásban aktívan részt nem vevő személy a szándékerősítő jelenlétével bűnsegédként valósítja meg az aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés bűntettét, illetőleg e bűntett kíséretét [Btk. 21. § (2) bek., 170. § (3) bek.]
A Btk. 156. §-ában meghatározott nemzeti, népi, faji vagy vallási csoport elleni bűntett miatt indított büntetőügyben az elsőfokon eljárt bíróság - a vádtól eltérően - a 46 fiatalkorú vádlott bűnösségét többrendbeli, részben társtettesként, részben bűnsegédként, aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés bűntettében, illetőleg e bűntett kísérletében állapította meg, és ezért 3 vádlottat 2 évi, illetőleg ezt meghaladó tartamú végrehajtandó szabadságvesztésre és közügyektől eltiltás mellékbüntetésre, míg 37 fiatalkorú vádlottat végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte - megállapítva, hogy a próbaidő alatt pártfogó felügyelet alatt állnak -, 2 vádlottal szemben pedig próbára bocsátást alkalmazott. A megállapított tényállás lényege a következő.
A vádlottak valamennyien - különféle módon - kapcsolódnak a skinhead mozgalomhoz, és az általuk elkövetett - a tényállás történeti részében leírt - magatartásuk ezzel hozható összefüggésbe.
Az adott büntetőügyben megvádolt, 46 főből álló vádlotti csoport viszonylag heterogén.
1990. év őszétől Budapesten a Boráros tér - pénteken az esti órákban - a skinheadek rendszeres találkozóhelye volt. 1991. január 25. napján azonban mások - tehát olyanok is, akik egyébként korábban nem jártak ott -, elmentek oda, mert a skinheadek és a hozzájuk hasonló személyek között elterjedt, hogy e napon elindulnak a városba - eredeti terv szerint az egyik diszkóba - leszámolni az ottani cigányokkal. Ennek érdekében az összegyűlt fiatalok egy része különféle ütő-, vágó és szúrószerszámokat, valamint gázszprét vitt magával. A téren nagyszámú bőrfejű, illetve hozzájuk hasonló külsejű fiatal gyűlt össze. A Boráros térről a csapat este 1/2 9 óra körüli időben indult el. A vádlottak és társaik útközben laza és - időnként változó összetételű - kisebb csoportokban haladtak, eközben hangosan kiabáltak egyebek között különféle skinhead jelszavakat és az általuk ismert skin dalok részleteit is énekelték, amelyek között cigány-, arab- és néger ellenes szövegűek voltak.
A társaság a Szabadság hídon haladt át, amikor szembe jött velük egy sötét bőrű férfi. Az V. r. vádlott - aki ekkor a csapat közepén haladt - ekkor megállt, 6-7 társával közrefogta a férfit és gázszprével szembefújta. A sértett a szeméhez kapott, tántorgott, egy skinhead hátulról meglökte, majd a férfi a földre esett. Kérte, hogy ne bántsák, arra hivatkozott, hogy ő indiai. Ezután a bőrfejűek hangos nevetgélés közepette továbbhaladtak.
A XL. r. vádlott közölte a társaival, hogy Kőbányán - ahol ő lakik - sok cigány van, ezért a társaság úgy döntött, hogy ide mennek.
Ekkor már a társaság valamennyi tagja előtt nyilvánvalóvá vált, hogy az esti program a továbbiakban cigányok keresése és bántalmazása lesz. Ez közöttük a villamoson is és az autóbuszon is többször szóba került.
Kőbányán a csoport - két fő részre szakadva - a közeli lakótelep házai között haladt. A hátrébb levők közül valaki felfigyelt egy parkolóban négy-öt ismeretlen személyazonosságú cigány külsejű személyre, akik egy kék színű gépkocsit szereltek. A skinheadek közül két vádlott ekkor cigányellenes szavakat kezdtek kiabálni, és közülük többen odamentek a sértettekhez és egyesek verekedésre hívták őket. Lökdösődés kezdődött, majd a XVII. r. és a VII. r. vádlottak a náluk levő kábeldarabbal ráütöttek a kocsira, amelynek a szélvédő üvegét és hátsó lámpáját megrongálták. Ekkor valaki megszólalt: "Jön a rendőrség!", így a bőrfejűek ezt a helyszínt sietve elhagyták. A csoport ezután énekelve és kiabálva haladt, és az élen levők észrevették, hogy a szemközti buszmegállóban 3 barna bőrű fiatalember várakozik.
Először három vádlott szaladt át a színes bőrűekhez és a vádlottak felszólították őket, hogy tegyék fel a kezüket, miközben a társaság a buszmegállóhoz ment és félkörbe vette a színes bőrűeket.
A színes bőrűek nem akartak a vádlottakkal verekedni, ezt közölték is a skinheadekkel, akik a kiabálás közepette lökdösni kezdték őket, majd megkezdődött a bántalmazásuk. Ennek során az I. r. vádlott egy baseballütővel vállon és lábon ütötte az egyik sértettet, míg a IX. r. vádlott az egyik nigériai fiút a kábeldarabbal, két alkalommal megütötte.
A sértettet több - legalább 6-8 - skinhead is bántalmazta, botokkal ütögették, késsel megvágták a kezét, belerúgtak, majd amikor a földre került, tovább rugdosták. Eközben két másik társát is botokkal ütögették, de ők nem kerültek a földre.
Végül a sértetteknek sikerült futva elmenekülniük, eközben többen kergették őket, de már nem tudták utolérni a színes bőrűeket, akik a közeli munkásszállóra menekültek. A nigériai fiatalok közül csak az egyik szenvedett vérző sérülést a bal kéz hüvelykujján, ahol 22 cm-es bőrhiány keletkezett, mely 8 napon túli gyógytartamú volt.
Mindhárom sértettet lelkileg nagyon megviselte az eset, nevezetesen, hogy ok nélkül, csupán bőrük színe miatt rájuk támadtak és durván bántalmazták őket. Attól való félelmükben, hogy hasonló esetre velük szemben máskor is sor kerülhet, ketten végleg elhagyták Magyarországot, a harmadik sértett szabadideje nagy részét otthon tölti és az utcán a bőrfejű kinézetű fiatalokat elkerüli.
A csoport ezután továbbhaladt, miközben a szembejövő személyek közül néhányat megeskettek, hogy valóban nem cigányok-e. Ruházatukon a vörös szín került kívülre, ami a skinheadeknél annak a jele, hogy "felkészültek a harcra".
Az egyik sörözőhöz érve észlelték, hogy a helyiségben 4-5 cigány személy tartózkodik.
Amikor a skinheadek többsége a közelbe ért, a VI. r. vádlott bekiabált a sörözőbe: "A cigányok jöjjenek ki".
A bent ülő vendégek, észlelve a skinheadek támadó jellegű fellépését, a söröző ajtaját belülről betámasztották, ekkor azt a vádlottak többen rángatni kezdték, majd a VI. r. vádlott benyomta az ajtót, a XVII. r. vádlott pedig a nála levő kábeldarabbal rávágott a söröző kirakatüvegére, ami ennek következtében kitört, és így kb. 30 000 forint kár keletkezett. Ezután több vádlott gázszprével ismét befújt a sörözőbe.
Ezután a támadók az utcán talált köveket kezdték bedobálni a sörözőbe, míg a bent levő vendégek ekkor ezeket és más tárgyakat is - hamutartókat, üvegeket, székeket - dobáltak kifelé a skinheadek irányába.
A sörözőben levő személyek közül egyesek megpróbáltak kitörni, akik közül az egyiket megütötték, s ezáltal az arcán vérző sérülést, míg a karján és a lábán zúzódásokat szenvedett.
A sörözőben levő vendégek megelégelték a vádlottak támadó magatartását és védekezésként rátámadtak a vádlottakra, akik futva az autóbusz-megállóba érkező járműre szálltak fel.
Az időközben értesített rendőrök megállították az autóbuszt, majd a gépkocsivezetőt felszólították, hogy az autóbuszt utasaival szállítsa a kerületi rendőrkapitányságra, ahol azután sor került a vádlottak ezen csoportja személyi adatainak megállapítására. A többi skinhead - köztük a nyomozati eljárás során később azonosított vádlottak - a helyszínt egyéb módon (futva, taxival, villamossal) hagyták el.
A skinheadeknek a sörözőnél tanúsított magatartása a fentiekben leírt testi sértéseken túl - mind a lakóknál, mind a vendégeknél - riadalmat okozott, megbotránkoztak rajtuk, de arra nem merült fel adat, hogy bárkinek ezzel összefüggésben súlyos lelki sérelme keletkezett volna. A vádlottak ezt követően még 5 esetben csoportosan támadtak rá cigány, színes bőrű és arab nemzetiségű fiatalokra, bántalmazásuk során a testi sérülés gyógytartama 8 napon belüli volt.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az ügyész valamennyi vádlott tekintetében a vádtól eltérő minősítés miatt és a büntetések súlyosítása végett fellebbezett.
A legfőbb ügyész a bejelentett fellebbezést fenntartotta. A cselekmények jogi minősítése tekintetében kifejtette, hogy a Btk. a béke elleni XI. fejezete részében felsorolt bűncselekmények jogi tárgya nem szűkíthető le az államok közötti békére, az magába foglalja az államon belüli, nemzeti, népi, faji vagy vallási csoportok közötti békés viszonyok védelmét is.
A vádlottak a bőr színe alapján kizárólag nemzeti vagy faji csoporthoz tartozásuk miatt bántalmazták a cigány származású és a színes bőrű külföldi sértetteket. Az említett indíték folytán a cselekmények nem csupán a sértettek személye, hanem az általuk képviselt csoport ellen irányultak. Ebből következően a vádlottak magatartása veszélyeztette a nemzeti, faji csoportok között békés viszonyokat, ezáltal támadta a béke elleni bűncselekményekről szóló fejezet jogi tárgyát.
A fentebb írt motívumból fakadó bántalmazásokra nyilvánosan, megszégyenítő módon, brutálisan - 1 esetben 8 napon túl gyógyuló, 6 esetben pedig 8 napon belül gyógyuló sérülést előidézve - került sor, ami súlyos testi és lelki sérelmet okozott a sértetteknek.
Mindezekre figyelemmel a vádlottak cselekményei megvalósították a Btk. 156. §-ában meghatározott nemzeti, népi, faji vagy vallási csoport elleni bűntett törvényi tényállását.
A fentiekre is figyelemmel - a legfőbb ügyész álláspontja szerint - valamennyi vádlottal szemben súlyosabb jogkövetkezmény alkalmazása indokolt.
Az elsőfokú bíróság helyesen mutatott rá arra, hogy a Bt. 156. §-ának a hazai jogban nincs kialakult bírói gyakorlata, és a jogtudomány elméleti művelői sem foglalkoztak ennek a törvényi rendelkezésnek a gyakorlati alkalmazhatóságával, annak ellenére, hogy ezt a Btk. évtizedek óta tartalmazza.
A Legfelsőbb Bíróság a vitatott rendelkezés történeti, nemzetközi jogi és a Btk. rendszerében elfoglalt helye szerinti komplex elemzését követően jutott arra az értelmezésre, hogy a Btk. 156. §-a szerinti bűntett az adott ügyben nem alkalmazható.
Köztudomású történelmi tény, hogy faji, felekezeti, nemzetiségi konfliktusok végigkísérték az emberiség szinte egész eddigi történelmét, és az ilyen konfliktusok - helyenként háborús méreteket öltve - napjainkban is előfordulnak.
A magyar büntetőjog már az 1878. évi V. törvénynek (ún. Csemegi Kódexnek) a 172. §-a (2) bekezdésében büntetni rendelte az ilyen konfliktusok kialakulásához vezető magatartásokat, és "izgatásként" pönalizálta, ha valaki valamely osztályt, nemzetiséget vagy hitfelekezetet a másik ellen gyűlöletre izgatott.
"Az állam belső biztonsága" elleni bűncselekményként szankcionálta a későbbi büntetőjogunk azt, "aki a magyar hitfelekezetre lealacsonyító kifejezést használt vagy ilyen cselekmény követett el" [BHÖ 7. pontja, az 1948. évi XLVIII. tc. 10. § (2) és (3) bek.].
Az 1961. évi V. törvény 127. §-ában "izgatásként" pönalizálta valamely nép, nemzetiség, felekezet vagy személyek ellen gyűlölet keltésére alkalmas cselekmény elkövetését, és izgatásként értékelte azt is, ha a magatartás az ország nemzetközi kapcsolatait sértette, továbbá még súlyosabb megítélés alá vonta, ha az a nemzetközi kapcsolatok megzavarására vezetett.
Ez a büntető törvény ugyanakkor "a béke és emberiség elleni" bűncselekményként (a ma hatályos szöveggel azonosan) a "népirtást" és a "nemzeti, faji vagy vallási csoport elleni" bűntettet már egyaránt ismerte.
Új bűncselekményként jelent meg viszont a közbiztonság és a közrend elleni bűncselekmények között "a közösség megsértése", amely lényegét tekintve az izgatás enyhébb alakzata volt (Btk. 217. §).
A jelenleg hatályos Btk. (1978. évi IV. törvény) az 1989. évi XXV. törvénnyel történő módosítását megelőzően állam elleni (célzatos) bűntettként izgatás címén büntette azokat a magatartásokat, amelyek felekezet vagy faj elleni gyűlölet szításában vagy erre alkalmas cselekmény tanúsításában nyilvánultak meg, ugyanakkor megtartotta külön a XI. fejezetben, és a korábbival azonos szöveggel a "népirtás" bűntettét a Btk. 155. §-ban és a 156. §-ban a most vád tárgyát képező bűntettet is.
A jogállami garanciák megteremtése érdekében került sor 1989-ben a politikai jellegű bűncselekmények módosítására. A fentebb már megjelölt törvény ennek során az állam elleni bűncselekmények közül kiemelte az izgatást, egyúttal a köznyugalom elleni bűncselekmények között a közösség elleni izgatás új tényállását fogalmazta meg; a védendő jogi tárgyak körét szűkítette és a nagy nyilvánosságot alaptényállási elemmé tette.
Az 1989. évi XXV. törvény 15. §-a - a Btk. 269. §-ának (2) bekezdésébe foglaltak - szerint közösség elleni izgatást követ el "aki nagy nyilvánosság előtt... nemzetiséget, népet, felekezetet vagy fajt sértő, illetve lealacsonyító kifejezést használ vagy más ilyen cselekményt követ el". Az Alkotmánybíróság a 30/1992. (V. 26.) AB határozatában ezt a törvényi rendelkezést alkotmányellenesnek mondta ki és megsemmisítette. A határozat indokolásában foglaltak lényege szerint a sértő kifejezések vagy azzal egyenértékű cselekmények, miután immateriális törvényi tényállásban nyertek megfogalmazást, a közrendet, köznyugalmat, a társadalmi békét csak elvontan védik. A köznyugalom ilyen elvont veszélyeztetése pedig nem elégséges érv ahhoz, hogy a véleménynyilvánítási szabadságot büntetőjogi büntetéssel alkotmányosan korlátozni lehessen.
A hasonló jellegű cselekményeket tehát a belső jog egészen az 1989. évben történő módosításig az állam belső biztonságára veszélyt jelentő cselekmények között pönalizálta annak ellenére, hogy 1961 óta a Btk. 155. és a 156. §-ában foglalt cselekményeket is fenntartotta.
A korábbi jogi szabályozás mellett kialakult volt az a bírói gyakorlat is, amennyiben az izgatással összefüggésben más cselekmény is megvalósult, az esetben bűnhalmazat megállapítására került sor.
Az irányadó tényállásból kétségtelen, hogy a vádlottak által elkövetett cselekmények politikai jelleggel is rendelkeznek, hiszen azok megvalósítására faji előítéletekből adódóan és fajgyűlölet felkeltésére alkalmas módon került sor; ugyanakkor a cselekmények a politikai jellegen kívül a közrendet és a közbiztonságot veszélyeztető, valamint a testi épséget sértő jelleget is mutatnak.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint az a körülmény, hogy a vádlottak által elkövetett cselekmények politikai vonatkozásai az 1989-es törvény módosítása óta jogilag külön ma már nem minősíthetők, nem változtat azon, hogy azok az állam belső viszonyaira, az országban élő nemzetek, nemzetiségek, fajok, felekezetek közötti békés viszonyokra jelentettek veszélyt.
Az ilyen típusú cselekmények ezenkívül járhatnak súlyosabb, az állam nemzetközi kapcsolataira is kiható következményekkel is. Az adott ügyben is tényként volt megállapítható, hogy a skinhead-támadások miatt több külföldi diák félbeszakította itteni tanulmányait és elhagyta Magyarországot.
Az Alkotmánybíróság a fentebb megjelölt határozatában nem zárta ki azt, hogy a törvényhozó a Btk. 269. §-ának hatályban tartott (1) bekezdésében meghatározott "gyűlöletre uszítás" tényállásán túlmenő büntetőjogi védelmet biztosítson a nemzeti, faji stb. közösségek méltóságának. Az a körülmény viszont, hogy a ma hatályos anyagi jog szerint a vádlottak magatartásának politikai vonatkozásai a speciális motívum ellenére csupán aljas indokként értékelhetők, még nem teszi lehetővé a jogalkalmazó számára, hogy áttérni kényszerüljön a más jogtárgy védelmét célzó Btk. 156. §-ának az alkalmazására.
A jogtörténeti elemzés eredményeként tehát a Legfelsőbb Bíróság arra a megállapításra jutott, hogy a vádlottak cselekményeit a köznyugalom, illetve a testi épség elleni cselekmények körében lehet és kell elbírálni.
Miként arra az elsőfokú bíróság is utalt, a Btk. 155. és 156. §-ai alapjául "a népirtás bűntettének megelőzése és megbüntetése tárgyában 1948. december 9-én kelt" nemzetközi egyezmény szolgál, melynek a kihirdetésére az 1955. évi 16. tvr.-tel került sor.
Az egyezmény praeambuluma rögzíti, hogy az ENSZ közgyűlése az 1946. december 11-én kelt 96/I. számú határozatában kinyilvánította, hogy a népirtás nemzetközi jogba ütköző és az ENSZ szellemének és céljainak ellentmondó bűncselekmény, ezért azt a civilizált világ elítéli. A szerződő felek azt elismerve, hogy a népirtás a történelem mindegyik korszakában nagy veszteségeket okozott az emberiségnek, és meggyőződve arról, hogy az emberiségnek ettől a gyűlöletes csapástól való megmentésére nemzetközi együttműködés szükséges: egyeztek meg a szerződésben foglaltakban.
A szerződés bevezetéséből, az ott megjelölt ENSZ-határozat dátumából különösebb értelmezés nélkül is kitűnik, hogy a büntetőjogi egyezmény közvetlenül a második világháború után, a háború során bekövetkezett felmérhetetlen mérvű népirtás ismeretében, annak jövőbeni elkerülése, az emberiség megmentése érdekében jött létre. A szerződő felek az egyezményben is megerősítették, hogy a népirtás - függetlenül attól, hogy békében vagy háborúban követték el - a nemzetközi jogba ütköző bűncselekmény.
A nemzetközi egyezményt értelmezve az állapítható meg, hogy az egyezményben részt vevő felek népirtáson valamely csoport egésze ellen irányuló olyan támadásokat kívántak büntetni, amelyek végső soron a csoport teljes vagy részleges megsemmisítését célozzák oly módon, hogy a csoport teljes vagy részleges kiirtása érdekében tudatos elhatározással a csoport tagjait megölik; a megsemmisítés szándékával tanúsítanak olyan közbenső magatartást, amely a csoport tagjainak súlyos testi vagy lelki sérelmével jár; előre megfontoltan kényszerítik a csoportot olyan létfeltételek közé, amely várhatóan a fizikai pusztulásukat idézi elő; a csoport teljes vagy részleges felszámolása érdekében gátolják meg a csoporton belüli születéseket, illetve ennek érdekében viszik át más csoportba a gyerekeket.
Olyan nagyságrendű cselekményekről van szó tehát, amely bizonyos emberi közösségek egészét, nemzeti, népi, faji vagy vallási szempontból egységes viszonyaik által együvé tartozó személyösszességeket "a csoportot magát, mint olyat" támadják.
Az egyezménynek azokból a rendelkezéseiből, amely szerint az elkövetők akkor is büntetés alá esnek, ha államvezetők, hivatalos személyek, valamint abból a tényből, hogy az egyezményt a második világháború gyűlöletes eseményeinek a tapasztalatai hozták létre, az az értelmezés is következik, hogy az elkövetői oldalról a cselekmény elsősorban állami szintre emelten, hivatali hatáskörrel rendelkező személyek közreműködésével valósulhat meg. Vagyis a cselekmények a volumenüket tekintve az elkövetői oldalról is olyan jelentősek, amelyek - a belső jogtól függetlenül - a nemzetközi bíróság előtti felelősségre vonásukat is lehetővé teszik, továbbá ez a fokú súlyosság indokolja azt, hogy ezek a cselekmények nem évülnek el. Az emberiség elleni bűncselekmények ilyen magas fokú súlyossága által kerülhet csak az államok közötti béke és biztonság, illetve maga az emberiség veszélybe.
Ebben az ún. genocídiumegyezményben vállalt nemzetközi jogi kötelezettség alapján került be már a korábbi Büntető Törvénykönyvről szóló 1961. évi V. törvénybe is a népirtás bűntette (137. §), illetve a nemzeti, faji vagy vallási csoport elleni bűntett (138. §). A törvény miniszteri indokolása egyértelműen kifejezésre juttatja, hogy megalkotásukra a fenti egyezménynek az 1955-ben történt kihirdetése miatt került sor.
A Btk. rendszerében mindkét szakasz "Az emberiség elleni bűncselekmények"-et tartalmazó XI. fejezetben nyert elhelyezést, a háborús bűncselekményekkel együtt. A béke elleni és a háborús bűncselekmények azonos fejezetben történő elhelyezését egyrészt az indokolta, hogy mindkét bűncselekmény-kategória az államok és a népek közötti kapcsolatot sérti, másrészt az, hogy a 154. § kivételével nemzetközi szerződések állnak mögöttük.
A Btk. 15. és a 156. §-a közötti vitathatatlan belső kapcsolat azonos értelmezést tesz kötelezővé, sőt bizonyos fokig a Btk. 157. §-a szerinti "faji megkülönböztetés" is együttes értelmezést kíván. Ez utóbbi bűncselekmény nemzetközi jogháttere az 1976. évi 27. tvr.-tel kihirdetett ún. apartheid szerződés, amely szerint az "apartheid"-bűncselekmények körébe tartozik a népirtásnak a Btk. 155. §-ában foglalt és a nemzeti, faji vagy vallási csoport elleni bűncselekménynek a 156. §-a szerinti tényállása is. A szerződés II. cikkében fogalmazza meg, mit kell érteni apartheid-bűncselekményeken. E meghatározás egyes elemei azonosak a genocídiumegyezmény II. cikkében adott fogalom-meghatározás elemeivel - ezeket a Btk. 155. és 156. §-a szankcionálja -, más elemeit pedig a Btk. 157. §-a tartalmazza.
A faji megkülönböztetés szubszidiárius bűncselekmény, alkalmazására csak akkor kerülhet sor, ha a cselekmény nem valósítja meg a Btk. 155. §-ának vagy a Btk. 156. §-ának a tényállását.
A Btk. 155-157. §-aiban szankcionált bűncselekmények tehát egyaránt a nemzetközi jog szerinti bűncselekmények.
Összefoglalva tehát megállapítható, hogy a Btk. 156. §-ában külön pönalizált nemzeti, népi, faji vagy vallási csoport elleni bűncselekmény a nemzetközi jog által a genocídiumegyezményben tilalmazott magatartás; az egyezmény II. cikkének b) pontját fogalmazza meg a Btk. 155. §-ában meghatározott népirtással együtt. Mint ahogyan azt a Legfelsőbb Bíróság fentebb már kifejtette: a szerződésben részt vevő államok az emberiség elleni bűncselekményeket kívánták szankcionálni, amelyek súlyosságuk folytán a nemzetközi békét és biztonságot, illetve magát az emberiséget veszélyeztetik.
A fentiekből megállapíthatóan e cselekményeknek az általános jogi tárgya tehát az emberiség békéje, egyedi jogi tárgyai pedig a különböző nemzeti, népi, faji vagy vallási csoportok, mint olyanok.
A 155. és 156. §-nak a nemzetközi jogon alapuló belső összefüggéséből az is következik, hogy az egyezményben megfogalmazott "szándék" fogalmát is azonos tartalommal kell értelmezni. Ettől eltérő - a Btk. 156. §-át pusztán önmagában elemző - értelmezés azt eredményezné, hogy már egyetlen sértett ellen, annak faji, vallási stb. hovatartozása miatt egy elkövető által elkövetett cselekmény is - amely a sértettnek súlyos testi vagy esetleg lelki sérelmet okozott - soha el nem évülő és egyúttal a nemzetközi bíróság hatáskörét megalapozó emberiség elleni bűncselekmény lenne.
Az irányadó tényállásból megállapíthatóan a vádlottak cselekménye - annak ellenére, hogy bizonyos fokú szervezettséget mutattak - távolról sem irányultak bizonyos faji csoportok részleges vagy teljes kiirtására, és nem is magát a csoportot támadták.
Mindezek miatt a cselekmények minősítésének megváltoztatását célzó ügyészi fellebbezés alaptalannak bizonyult.
A fenti kiegészítéssel helyesnek találta a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokon eljárt bíróságnak a vádlottak cselekményeire vonatkozó általános jogi indokolását.
Ugyanakkor nem értett egyet a Legfelsőbb Bíróság azokkal a védői álláspontokkal, amelyek szerint a passzív magatartást tanúsító vádlottak puszta jelenléte miatt a pszichikai bűnsegély megállapítására sem kerülhet sor.
Az elsőfokú bíróság ebben a körben helyesen fejtette ki, hogy büntetlenséget csak az a passzív jelen lévő személy élvez, aki nem tud a társainak a szándékáról és számára is váratlan, meglepetésszerű az elkövetés.
Az irányadó tényállás szerint azonban a vádlottak a Boráros téren kifejezetten verekedési célból, egy "jó balhé" kedvéért gyűltek össze. Ennek érdekében többségük eszközt is vitt magával. Azok a vádlottak pedig, akik nem vallották magukat skinheadnek, az ilyen barátjuk hívására mentek el a gyülekezőhelyre. A skinheadek erőszakos fellépéseiről már korábban tudomásuk volt. A skinhead külsőségeket ismerték. Az eseti jelleggel ott megjelenő vádlottak külsőségeikben is jelezték a társaik felé a csoporthoz való tartozásukat. Kőbányára érve kivétel nélkül mindegyik vádlott tudta a cigányverési célt. Tehát e vádlottak is előre tisztában voltak azzal, hogy társaik testi épséget sértő cselekményt fognak elkövetni. E fiatalkorúakból álló csoport jellemzője az volt, hogy külön-külön nem, hanem csak többen együtt érezték magukat erősnek és bátornak. Azzal, hogy a sértettek körül, majd a söröző előtt félkörben felsorakoztak, a tettlegességet megvalósító társaikra szándékerősítően hatottak és velük szándékegységben voltak.
Ez a szándékegység mindaddig fennállt, amíg a környező házakból odaérkező személyek elől menekülni nem kezdtek; a tágabb értelemben vett csoport között az eddig meglévő szándékegység ekkor felbomlott.
A büntetés kiszabásánál irányadó bűnösségi tényezőket az elsőfokú bíróság általánosságban és a vádlottak személyét érintően is hiánytalanul vette számba.
Ennek ellenére a Legfelsőbb Bíróság a vádlottak többségénél a büntetések enyhítését látta indokoltnak a következők miatt:
A vádlottak - néhány kivételtől eltekintve - csupán az 1991. január 25. napján elkövetett cselekményben vettek részt, amelyeknek elbírálására másodfokon 1993 novemberében került sor. A vádlottak mindannyian fiatalkorúak és büntetlen előéletűek, az elkövetéskor közülük hatan a 15. életévüket, tizenhárman a 16. életévüket még nem töltötték be, a többiek pedig 17 év körüliek voltak. A környezettanulmányokból megállapíthatóan a vádlottak otthoni, illetve iskolai magatartásával szemben különösebb kifogás nem merült fel. Az eljárás tartama alatt személyi körülményeikben általában pozitív változások következtek be. Többen közülük sorkatonai szolgálatot teljesítenek, míg mások iskolai tanulmányokat kezdtek vagy munkaviszonyt létesítettek. Gondozóik is nagyobb figyelmet fordítanak a nevelésükre. A vádlottak igen hosszú ideig álltak a büntetőeljárás hatálya alatt, amelynek nevelő szerepe már önmagában is tapasztalható volt. A bűnösségi tényezők ilyen alakulása mellett az elkövetéstől eltelt hosszú időre és arra figyelemmel, hogy a fiatalkorú vádlottak személyisége gyorsabban változik és már eddig is pozitív irányban változott, a Legfelsőbb Bíróság úgy találta, hogy végrehajtható szabadságvesztés kiszabása nem szolgálná a Btk. 108. §-ának (1) bekezdésében meghatározott kivételes büntetési célt, sőt azzal ellentétes hatást váltana ki.
A fenti büntetéskiszabási elvek szem előtt tartásával azokkal a vádlottakkal szemben, akik csupán bűnsegédi magatartást tanúsítottak, intézkedést alkalmazott és őket próbára bocsátotta; más vádlottaknál a fiatalkorú életkorához képest is eltúlzottnak mutatkozó hosszú próbaidő tartamát csökkentette; míg a végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt vádlottaknál általánosságban a próbaidő tartamát mérsékelte.
Az elsőfokon eljárt bíróság a belső arányosítás követelményének a szem előtt tartásával határozta meg a vádlottakkal szembeni jogkövetkezményeket; azonban ez néhány esetben mégis aránytalanságot eredményezett. Ezeknél a vádlottaknál a másodfokú bíróság a büntetés tartamát mérsékelte.
A fentebb kifejtettek miatt változtatta meg a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét, míg egyéb vonatkozásaiban annak rendelkezéseit helybenhagyta. (Legf. Bír. Bf. IV. 1354/1993. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás