• Tartalom

32/1994. (HK 17.) HM utasítás

32/1994. (HK 17.) HM utasítás

a gyermekes és a nehéz anyagi körülmények között élő családok szociális segélyezéséről

1994.09.09.
A honvédelemről szóló 1993. évi CX. törvény 11. § (1) bekezdésének 1) pontjában kapott felhatalmazás alapján − figyelemmel a 11. § (1) bekezdésének j) pontjára is − a gyermeket nevelő és a nehéz anyagi körülmények között élő családok szociális támogatásáról − az érdekképviseleti szervekkel egyeztetve − a következők szerint intézkedem:

1. § Az utasítás hatálya a Honvédelmi Minisztérium és háttérintézményei, valamint a Magyar Honvédség hivatásos, továbbszolgáló, (szerződéses), köztisztviselői és közalkalmazotti állományú tagjaira (továbbiakban: állományba tartozók), a nyugállományba helyezett tisztekre és tiszthelyettesekre, továbbá a katonai kötelmekkel összefüggő baleset következtében elhunyt hivatásos állományúak árvaellátásban részesülő gyermekeire terjed ki.

2. § A 3. és a 4. §-okban meghatározottak figyelembevételével egyszeri szociális segélyben kell részesíteni:

a) az állományba tartozóval közös háztartásban élő és családi pótlékra jogot adó gyermeket (saját, örökbe fogadott, nevelt gyermeket, testvért, unokát);

b) az állományba tartozóval közös háztartásban élő további hozzátartozók közül:

− a feleséget, illetőleg a férjet, ha tartósan − legalább három hónap óta − munkaképtelen és nyugdíja, járadéka, táppénze, vagy más rendszeres jövedelme a havi öregségi nyugdíj minimális összegét nem éri el, illetőleg a családi pótlékon és a gyermekgondozási segélyen kívül más jövedelemmel nem rendelkezik;

− a tartósan − legalább három hónap óta − munkaképtelen, vagy nyugdíjkorhatáron felüli szülőt, nagyszülőt, ha jövedelme (nyugdíja, táppénze, járadéka stb.) az öregségi nyugdíj minimális összegét nem éri el;

− beteg hozzátartozó otthoni ápolása miatt három hónapnál hosszabb ideig fizetés nélküli szabadságon lévőt;

− a munkanélkülit, ha hitelt érdemlően tudja igazolni, hogy már felvették a munkanélküli támogatásra jogosultak körébe, de a támogatás folyósítására még nem került sor, vagy már a járadékot kimerítette;

c) a katonai kötelmekkel összefüggő baleset következtében elhunyt hivatásos és továbbszolgáló állományúak árvaellátásban részesülő gyermekeit;

d) a 13 000 Ft-ot meg nem haladó teljes összegű, saját jogú, szolgálati, illetve rokkantsági nyugdíjjal rendelkező nyugállományú tiszteket és tiszthelyetteseket.

3. § (1) Az időszaki főfoglalkozású köztisztviselők és közalkalmazottak a 2. § a)b) pontjaiban felsorolt hozzátartozói abban az esetben részesíthetők egyszeri szociális segélyben, ha a köztisztviselő vagy a közalkalmazott szolgálati viszonyának szerződés szerinti időtartama legalább hat hónap és a tárgyév szeptember 1-je előtt a szerződés nem jár le.

(2) Egyszeri szociális segélyre jogosultak a tárgyév augusztus 1-jén állományba tartozó részfoglalkozásúak a 2. § a)b) pontja szerinti hozzátartozói is, ha a részfoglalkozású más munkáltatóval nem áll munkaviszonyban és a honvédségi foglalkoztatás időtartama eléri a napi 4 órát és a szolgálati viszonya legalább hat hónapja fennáll.

4. § Nem fizethető egyszeri szociális segély:

− ha az állományba tartozó jogviszonyának (szolgálati viszony, közalkalmazotti viszony, köztisztviselői viszony) megszüntetése − a nyugdíjazás esetét kivéve − lemondás miatt van folyamatban, illetőleg

− ha a tiszt vagy tiszthelyettes fegyelmi vagy egyéb ok miatt részesül csökkentett nyugellátásban.

5. § A szociális segély összege jogosultanként 4000 Ft.

6. § (1) A 2. § a)b) pontja alá tartozó hozzátartozók szociális segélyét kérelemre, a 2. § c)d) pontja alá tartozókét pedig − az MH Pénzügyi Számító és Nyugdíjmegállapító Központ (MH PÜSZNYK) által készített lista alapján − hivatalból kell megállapítani és folyósítani. A kérelmet a 2. melléklet szerinti formában kell benyújtani.

(2) Ha az arra jogosult az (1) bekezdésben említett kérelem benyújtásában − a kifizetés esedékességének lejártáig − akadályoztatva van, a kérelmet − a mulasztás okának megjelölésével − az akadály megszűnését követő 30 nap alatt előterjesztheti.

(3) A 2. § a)-b) pontjai szerinti feltételek elbírálása érdekében az érintett személyeknek a kérelemmel együtt csatolni kell az illetékes szervek által kiállított szükséges okmányokat (pl.: házastárs munkáltatójától a családi pótlékra jogot adó gyermekre vonatkozó igazolást, jövedelemigazolást, nyugdíjszelvényt stb.).

7. § Ha a férj és a feleség (élettárs) is a honvédség hivatásos, továbbszolgáló (szerződéses) állományába tartozik, vagy köztisztviselő, illetőleg közalkalmazott, csak egyikük − a családi pótlékot igénylő − jogán lehet a segélyt megállapítani.

8. § A megállapított szociális segélyt a tárgyév augusztus 15-szeptember 15. közötti időszakban a „Kimutatás különféle pénzfelvételekről” megnevezésű okmányon kell kifizetni, vagy pénzintézeti postautalványon átutalni és az érvényes MH számlarend szerinti főkönyvi számlán* kell elszámolni.

9. § (1) A segélyben részesített személyek részére a kifizetésről a vonatkozó törvény** alapján igazolást kell kiadni.

(2) A személyenként kifizetett segélyek összegeiről a következő havi zárási határidőig adatszolgáltatást kell teljesíteni az MH PÜSZNYK felé, amelyben a gyermekeket, az egyéb eltartottakat, valamint az árvákat és a nyugdíjasokat állományba nem tartozókként kell figyelembe venni.

10. § A 2. § alapján kifizetett segélyekről a középirányító pénzügyi és számviteli szerveknek a tárgyév október hó 31-ig az 1. melléklet szerinti kimutatást kell készíteni és azt az MH Közgazdasági és Pénzügyi Főnökségre felterjeszteni.

11. § Az utasítás alapján kifizetett segélyek fedezetét a költségvetési előirányzatok év végi módosítására, illetőleg a költségvetési tervezésre vonatkozó intézkedések szerint kell igényelni.

12. § Ez az utasítás a közzététele napján lép hatályba, rendelkezéseit azonban 1994. augusztus 1-jétől kell alkalmazni, és az állományba tartozók előtt szóban is ki kell hirdetni. Egyidejűleg az 53/1986. (HK 20.) MH PÜSZF intézkedés, valamint az ezt módosító 67/1987. (HK 32.) MN PÜSZF, az 51/1988. (HK 20.) MN PÜSZF, a 44/1989. (HK 14.) MN PÜSZF, a 70/1989. (HK 24.) MN PÜSZF, a 36/1990. (HK 14.) MH KÖZG. PÜF, a 49/1991. (HK 10.) MH KÖZG. PÜF. a 32/1992. (HK 13.) MH KÖZG. PÜF és a 32/1993. (HK 18.) MH KÖZG. PÜF intézkedések hatályukat vesztik.

Keleti György s. k.,
honvédelmi miniszter

1. melléklet a 32/1994. (HK 17.) HM utasításhoz

KIMUTATÁS
az 19... évben kifizetett egyszeri szociális segélyről

Megnevezés

Jogosultsági viszony

Állomány-
kategória

A segélyezettekre vonatkozóan

Mindösszesen
Ft

gyermek részére

egyéb eltartottak
részére

létszám
(fő)

összeg
(Ft)

létszám
(fő)

összeg
(Ft)

Kifizetett segélyek

Állományba tartozók

Tisztek

 

 

 

 

 

Tiszthelyettesek

 

 

 

 

 

Köztisztv., közalkalm.

 

 

 

 

 

Összesen:

 

 

 

 

 

Nyugállományúak

Tisztek

...................... fő részére

 

Tiszthelyettesek

...................... fő részére

 

Összesen:

...................... fő részére

 

Árvaellátásúak

 

...................... fő részére

 

Mindösszesen

 

........................ 19....... év ........................... hó ........... -n.
..........................................................
pénzügyi és számviteli (al-) ov.

2. melléklet a 32/1994. (HK 17.) HM utasításhoz

Minta

Házilag kell elkészíteni!

Katonai szervezet

Egyszeri szociális segély
k é r e l e m
Alulírott .................................................... (név) ............................. (rf.) azzal a kéréssel fordulok Parancsnok (vezető) úrhoz, hogy a ..../1994. (HK .....) HM utasítás alapján az alábbi hozzátartozóim részére segélyt megállapítani szíveskedjen.

A segélyre jogosult

A mellékelt Igazolás szerinti rendszeres havi nettó jövedelme (Ft)*

Megjegyzés

Közös háztartásban élő családi pótlékra jogot adó gyermekek neve, életkora [Ut. 2. §-a) pont]
..........................................
..........................................

 

Házastárs (élettárs) neve [Ut. 2. § b) pont]
..........................................
..........................................

 

Közös háztartásban élő más hozzátartozó neve, családi viszonya [Ut. 2. § b) pont]
..........................................
..........................................

 

A) A fenti adatok a valóságnak megfelelnek.
.............................................
törvényes képviselő
B) Javasolt szociális segély .......... fő eltartott részére összesen .................... Ft.
    .......................................................    ............................................
    pü. és számv. szerv. vezetője    személyügyi tiszt
C) ..................................... Ft szociális segély kifizetését engedélyezem.
.............................. 19 .......... év ............................... hó ............ -n.
..........................................
parancsnok
* A jövedelem igazolásánál a HM ut. 6. § (2) bekezdés szerint kell eljárni. Az Igazolást a Kérelemhez kell csatolni.
*

Jelenleg a 383712 „Nagycsaládosok segélyezése”

**

Jelenleg az adózás rendjéről szóló többször módosított 1990. évi XCI. törvény 35. §-a.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére