PK BH 1994/32
PK BH 1994/32
1994.01.01.
Az államigazgatási jogkör gyakorlásának megítélése hatásköri szempontból (Ptk. 349. §; PK 42. sz.; Pp. 45. §).
A felperes kereseti előadása szerint a személygépkocsiját ellopták, majd amikor megtalálta azt, értesítette a rendőrséget, amely a gépkocsi műszaki meghibásodása folytán azt beszállíttatta a rendőrkapitányságra. Innen a gépkocsi a rendőrség központi tároló-helyiségébe került, s az autót innen kapta vissza. A gépkocsiban azonban károsodás következett be, és ezért az alperes a felelős.
A kerületi bíróság a végzésével a keresetlevelet a Fővárosi Bírósághoz tette át, mert a felperes a keresetében államigazgatási jogkörben okozott kára megtérítését kérte, ennek az igénynek az elbírálása pedig a Pp. 23. §-a (1) bekezdésének 6) pontja értelmében megyei bírósági hatáskörbe tartozik.
A Fővárosi Bíróság végzésével a hatáskörének hiányát állapította meg, és az iratokat az eljáró bíróság kijelölése végett felterjesztette a Legfelsőbb Bírósághoz. A Fővárosi Bíróság utalt a Legfelsőbb Bíróság PK 42. számú állásfoglalására, amely szerint a Ptk. 349. §-ának az alkalmazása szempontjából államigazgatási jogkörben okozott kárnak csak az államigazgatási jellegű, tehát a közhatalom gyakorlása során kifejtett szervező-intézkedő tevékenységgel, illetőleg ennek elmulasztásával okozott kárt lehet tekinteni. Az alperes, amikor a hozzá került gépkocsit őrizte, nem ilyen jellegű tevékenységet gyakorolt, következésképpen a felperes kára sem minősül államigazgatási jogkörben okozott kárnak.
A Legfelsőbb Bíróság a bíróságok között felmerült hatásköri összeütközést a kerületi bíróság kijelölésével szüntette meg. A Fővárosi Bíróság helyesen utalt a PK 42. számú állásfoglalásra, amellyel kapcsolatosan kialakult bírói gyakorlat szerint, ha az államigazgatási hatóság a birtokába került dolog megőrzéséről köteles gondoskodni, az ezzel összefüggésben bekövetkezett kárért az államigazgatási szerv felelősségét nem az államigazgatási jogkörben okozott kár megtérítésére, hanem a letéti szerződés megszegése esetére irányadó rendelkezések alapján kell elbírálni (BH 1980/5., PJD IX. 120.).
Bár a rendőrség államigazgatási jogkörben intézkedett a gépkocsi elszállításáról, de ezt az intézkedést követően felmerült költségek és kár megtérítésére irányuló követelésre, az államigazgatási jogkörben okozott károk megtérítésére vonatkozó rendelkezéseket nem lehet alkalmazni. A perbeli jogvita eldöntése ezért helyi bírósági hatáskörbe tartozik.
A Legfelsőbb Bíróság erre tekintettel eljáró bíróságul a kerületi bíróságot jelölte ki (Pp. 45. §).
(Legf. Bír. Pk. II. 20 847/1993. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
