GK BH 1994/379
GK BH 1994/379
1994.07.01.
A túlépítés jogkövetkezményeinek alkalmazását csak a szomszéd kérheti; ezek a jogkövetkezmények a túlépítő tulajdonos kérelmére nem alkalmazhatók [Ptk. 109. §].
Az elsőfokú bíróság ítéletében tényként állapította meg, hogy a peres felek ingatlanai egymással szomszédosak. A felperes részvénytársaság jogelőde 1987-ben iparvágányt és rakodót létesített a saját ingatlanán, amelynek egy része átnyúlt a korábban a magyar állam tulajdonában lévő, a szovjet katonai alakulatok használatában álló, jelenleg az alperes tulajdonában álló ingatlanra. Az átnyúló iparvágányt és rakodót kizárólag a szovjet katonai alakulatok használták. A beruházás teljes egészében központi pénzeszközökből létesült. A szovjet csapatok kivonulása után e területet a Kincstári Vagyonkezelő Szervezet (továbbiakban: KVSZ) az átnyúló vágánnyal és rakodóval együtt 1991. április 16-án értékesítette; az így került az alperes tulajdonába.
A felperes keresetében a túlépítés szabályainak alkalmazásával a Ptk. 109. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján kérte az alperest arra kötelezni, hogy részére az átnyúló terület használatát biztosítsa, vagy a b) pont alapján kérte feljogosítását a terület megvásárlására. Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Döntését azzal indokolta, hogy a Ptk. 109. §-ának (1) bekezdéséből következően "a túlépítés esetén a szomszéd (jelen esetben: az alperes) támaszthatna igényt a túlépítő (felperes) ellen a tulajdonát ért sérelem orvoslása érdekében, nyilvánvalóan téves és alaptalan azonban a Ptk. 109. §-ának (1) bekezdésére alapított bármiféle igény a túlépítő felperes részéről."
Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a tényadatok ismeretében az adott beruházás "nem is minősíthető túlépítésnek, mert e fogalom a szomszéd telek használhatósága, beépíthetősége vonatkozásában valamilyen jó- vagy rosszhiszemű tévedést feltételez. A felperesi beruházás azonban állami szervek megrendelésére és finanszírozásában már eleve tudottan együttesen a két szomszédos ingatlanra, s - a saját igények mellett - kifejezetten a szomszédos szovjet alakulatok részére történt, túlépítésről tehát nem is lehet szó, s a túlépítés szabályai sem vehetők figyelembe."
Az ítélet indokolása szerint a felperesnek az 53/1991. (III. 31.) Korm. rendelet előírásait figyelembe véve tulajdonjogi alapon sem lehet az alperes ingatlanára, illetve az azon lévő felépítményre vonatkozóan igénye, mert az ingatlan kezelői joga a szovjet csapatok kivonulása után a KVSZ-t illette meg, aki jogosult volt annak hasznosítására, így eladására is. A KVSZ az ingatlant - az építményjegyzék tanúsága szerint - az átnyúló létesítményekkel együtt értékesítette, így az jogszerűen került az alperes tulajdonába. Mivel a beruházás teljes egészében központi pénzeszközökből létesült, a felperesnek az alperessel szemben elszámolási igénye sem lehet.
Az ítélet ellen a felperes nyújtott be fellebbezést, melyben annak hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróságnak a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasítását kérte.
Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a tényállást tévesen állapította meg és téves az arra alapított jogi döntése is. Állította, hogy az iparvágány és a vasúti rakodó teljes műszaki-kivitelezési költségét a felperes volt köteles megfizetni. Vitatta, hogy az alperes adásvétellel megszerezte volna ezeknek az átnyúló műszaki létesítményeknek a tulajdonjogát, mert az adásvételi szerződésben csak a föld adásvétele szerepel és szó sincs a műszaki létesítményekről. Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság nem értékelte: a befejezett létesítményt a felperes jogelődje az állóeszköz-nyilvántartásban szerepeltette, és a részvénytársaság megalakulásakor apportként bevitte a részvénytársaságba. Ennek folytán tévesen alkalmazta a perbeli jogvitára az 53/1991. (III. 31.) Korm. rendeletet, mert ennek 1. §-a azokra a felszabaduló vagyontárgyakra vonatkozik, amelyek a rendelet 1991. március 31-i hatálybalépésekor állami tulajdonban voltak és valamely állami szerv kezelésében álltak.
A fellebbezés szerint a felperes részvénytársaság 1990. október 1. napján alakult, a kérdéses műszaki létesítmények apportálás folytán ekkor váltak társasági tulajdonná, a részvénytársaság pedig nem minősült a rendelet hatálybalépésekor állami szervnek, így az ítéletben felhívott e jogszabály a perbeli jogvitát nem döntheti el. Az elsőfokú bíróság jogértelmezése következtében nem nyilatkoztatta az alperest arra nézve, hogy a túlépítés jogkövetkezményeinek alkalmazása során mi szolgálná leginkább az érdekeit. Emiatt és az erre vonatkozó bizonyítás kiegészítésének szükségességére tekintettel a felperes kérte az ítélet hatályon kívül helyezését.
Az alperes fellebbezési ellenkérelmében az ítélet helybenhagyását lényegében annak helyes indokai alapján kérte. Utalt arra, hogy a felperes túlépítés miatt nyújtotta be a keresetét, a Ptk. 109. §-ának (1) bekezdésére alapítottan, ezért a Pp. 247. §-ának (1) bekezdésére figyelemmel a fellebbezési eljárásban nem jogosult ezt a keresetét tulajdonjogi keresetre módosítani.
A fellebbezés alaptalan.
Az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, és helyes az arra alapított jogi döntése is. A felperes keresete a túlépítés jogkövetkezményeinek alkalmazására irányult. A Ptk. 109. §-ának (1) bekezdése nyelvtani értelmezéséből is egyértelműen az tűnik ki, hogy ezt nem a túlépítő tulajdonos, hanem annak szomszédja követelheti. Az alperes ez idő szerint ilyen igényt a felperessel szemben nem terjesztett elő, így a felperes nincs abban a jogi helyzetben, hogy maga kérje a túlépítés jogkövetkezményeinek alkalmazását, illetőleg ezek közül bármelyik lehetséges rendezési mód figyelembevételét, mert ezek a jogosultságok a túlépítéssel érintett ingatlan tulajdonosát, jelen esetben az alperest illetik meg.
Az ítélet jogi okfejtése csak annyiban téves, amennyiben az adott esetre a túlépítést sem látja megállapíthatónak. A túlépítés jogintézménye annak a ténynek jogi elismerése, hogy valaki az ingatlanának az ingatlan-nyilvántartási térképi határán túlterjeszkedve, idegen, a szomszédos ingatlan területére építkezett. Az a körülmény, hogy a túlépítés az azt elrendelő állami szervek kifejezett tudomásával, és nem tévedésből történt, nem akadálya a túlépítés megállapításnak az arra a törvényben feljogosított szomszéd ingatlan tulajdonosának ilyen irányú kérelmére. A felperes keresetét kifejezetten a túlépítés jogkövetkezményeinek alkalmazására terjesztette elő, annak nem volt tárgya tulajdonjogának egyéb okból való megállapítása, s elszámolását sem kérte állított - de semmivel sem bizonyított - beruházásainak, ezért az elsőfokú bíróság az ítélet indokolásában a Pp. 215. §-ának megsértésével a kereseti kérelmen túlterjeszkedve állapította meg, hogy a felperesnek tulajdonjogi alapon és az elszámolás vonatkozásában sincs jogszerű igénye az alperessel szemben. A Legfelsőbb Bíróság ezért az ítélet indokolásából az erre vonatkozó részeket mellőzte.
A felperes csak a fellebbezési eljárásban hivatkozott a perbeli létesítményekre vonatkozó tulajdonjogára, azonban fellebbezéséből kitűnően továbbra is a túlépítés megállapítására irányult a keresete, előadása tehát nem tekinthető keresetváltoztatásnak, amely a másodfokú eljárásban a Pp. 247. §-ának (1) bekezdése szerint egyébként is kizárt. Ugyanez vonatkozik az állított beruházása elszámolására is.
A perbeli műszaki létesítmény az alperes tulajdonába került ingatlanon van, ezért annak tulajdonjoga az alperest a Ptk. 97. §-ának (1) bekezdése alapján attól függetlenül megilleti, hogy az adásvételi szerződés azt külön nem tünteti fel. A felperes ezért megalapozottan arra sem hivatkozhat, hogy az alperes az ingatlanra a szerződéssel nem szerzett tulajdonjogot.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét - a fenti indokolásbeli módosítással - a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján helybenhagyta. (Komárom-Esztergom Megyei Bíróság 3. G. 40 461/1992. sz. - Legf. Bír. Gf. VI. 30 081/1993. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás