GK BH 1994/383
GK BH 1994/383
1994.07.01.
I. A látra (megtekintésre) szóló váltók a bemutatáskor járnak le, ekkor válnak esedékessé, ezért a fizetésre való bemutatásra a jogszabályban előírt egyéves határidő elmulasztása az egyenes váltóadóssal szemben nem jár jogvesztéssel [1/1965. (I. 24.) IM r. (Vár.) 2. § a) pont, 34. § (1) bek., 38. § (1) bek., 43. § (1) bek., 47–48. §, 53. § (1) bek., 78. § (2) bek.].
II. A váltó fizetés végett történő bemutatásának elmulasztása jogosulti késedelemnek minősül, ezért a váltóbirtokos késedelmi kamatot csak a váltónak a fizetésre történő bemutatásától igényelhet [Vár. 34. § (1) bek., Ptk. 303. § (3) bek.].
A felek között 1991. április 1-jén és 1991. május 30-án létrejött kölcsönszerződésben a felperes vállalta, hogy szerződésenként külön-külön 25 000 000 Ft (összesen 50 millió Ft) hitelt nyújt az alperesnek. Az alperes ezen kölcsönök biztosítására 1991. május 30-án bemutatóra szóló saját váltót állított ki 61 000 000 Ft értékben a felperes rendelvényes javára. A felek 1991. november 26-án és 1992. január 3-án újabb kölcsönszerződéseket kötöttek, ezek alapján a felperes külön-külön 50 000 000 Ft (összesen 100 000 000 Ft ) hitel nyújtását vállalta az alperes részére. Ezt követően 5 000 000 Ft hitel folyósítására 1992. február 27-én újabb kölcsönszerződés jött létre, s ennek biztosítására az alperes 1992. február 27-én 7 200 000 Ft összegben állított ki bemutatóra szóló saját váltót a felperes rendelvényes javára.
A felperes a hitelszerződéseket 1992. június 25-én 100 000 000 Ft hitelállományt megjelölve, majd 1992. július 24-én 55 000 000 Ft hitelállományt megjelölve azzal az indokolással mondta fel, hogy a kölcsön visszafizetését veszélyeztetve látja és utalt az Állami Bankfelügyelet ez irányú felhívására is. A két felmondás között 1992. július 22-én a 61 000 000 Ft-ról szóló váltót beszedés végett az OTP-nél benyújtotta, aki a kifizetést fedezethiány miatt nem teljesítette.
A felperes keresettel fordult a bírósághoz és - a többször módosított - felemelt keresetében a két, egyenként 25-25 millió forint összegű hitelszerződésen alapuló 61 000 000 Ft és az 5 millió forint összegű hitelszerződésen alapuló 7 200 000 Ft váltótartozás, továbbá 100 000 000 Ft kölcsön, 34 375 000 Ft ügyleti kamat és kezelési költség, s ezeknek 1993. január 1-jétől a kifizetésig járó késedelmi kamata, valamint perköltség megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Később a kölcsön összegét - mivel az 1991. november 26-án kötött szerződés alapján az 50 millió forint kölcsön kifizetését bizonyítani nem tudta 50 000 000 Ft-ra és ez után ügyleti kamat, kezelési költség és késedelmi kamat címén 1993. március 31-ig járó fizetési kötelezettség összegét, összesen 40 114 720 Ft-ra leszállította. Az alperest a váltók összege tekintetében a váltójogi szabályok alapján kérte marasztalni, mivel az első váltót egy év után nyújtotta be kifizetésre, az utóbbi váltó pedig nem került benyújtásra, a váltók összege után kamatot és váltódíjat nem kért. Utalt arra is, hogy az alperessel, mint a saját váltó kibocsátójával szemben az óvás feltételének az elmulasztása nem jár a fizetési kötelezettség alóli mentesüléssel. Az 50 000 000 Ft kölcsön pedig az 1993. január 3-án kötött kölcsönszerződés alapján folyósított hitel.
Az alperes a váltók tekintetében azzal az indokolással kérte a kereset elutasítását, hogy azokat a felperes fizetésre időben nem mutatta be, ennek következtében a megtérítési igényét elvesztette. A kölcsönszerződéseket illetően azt beismerte, hogy az 1991. május 30-án létrejött szerződés és az 1992. február 27-én létrejött szerződés alapján összesen 30 000 000 (25 millió és 5 millió) forintot felvett. Később a felperes bizonyítékai ismeretében azt is beismerte, hogy az 1992. január 3-án kötött szerződés alapján az 50 millió forintot is megkapta. Nem ismerte be viszont, hogy a 61 millió forintos váltóval biztosított kölcsönszerződések közül az 1991. április 1-jén létrejött szerződés alapján a 25 millió forintot felvette. Ezen utóbbi szerződést illetően a felperes előadta, hogy az alperes még a visszafizetési határidő meghosszabbítását is kérte - erre vonatkozóan okiratokat csatolt be.
Az elsőfokú bíróság az alperest 87 700 000 Ft tőke és részperköltség megfizetésére kötelezte, az ezt meghaladó felperesi keresetet elutasította. Megállapította, hogy a felperes pénztárbizonylatokkal a 61 millió forintos váltóval biztosított kölcsönszerződések alapján 50 millió forinttal szemben 25 millió forint, a 7,2 millió forintos váltóval biztosított kölcsönszerződés alapján 5 millió forint kifizetését bizonyította. Így a 61 millió forint értékű váltó alapján a felperest csak a váltó összegének a fele, vagyis 30 500 000 Ft illeti meg. Ezért a felperes jogos követelését 30 500 000 Ft-ban, 7 200 000 Ft-ban és 50 000 000 Ft hiteltartozásban állapította meg. Álláspontja szerint mivel a felperes a váltót nem mutatta be fizetés végett, keresetét csak a kölcsönszerződésre alapíthatja.
Ezen ítélet ellen a felperes fellebbezett és az első fokú ítélet megváltoztatását, az alperest marasztaló összeg 118 200 000 Ft-ra történő felemelését kérte, az 50 millió forint után pedig az ügyleti kamat, kezelési költség és a késedelmi kamat összegében is marasztalást kért. A váltójogi szabályok alapján kérte az alperes marasztalást 68 200 000 Ft összeg erejéig. Ezzel kapcsolatban megismételte az első fokú eljárásban kifejtett álláspontját. Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság az ügyleti kamat, a kezelési költség és a késedelmi kamat fizetésére irányuló kereseti kérelemről nem rendelkezett. A fellebbezési tárgyaláson - tekintettel arra, hogy a kezelési költséget a kölcsön folyósításakor már levonta - a fellebbezést úgy módosította, hogy az 50 millió forint után 1992. január 6-tól (kifizetés napja) 1992. október 3-ig (lejárat napja) évi 42% ügyeleti kamat, ezt követően 42%+5% késedelmi kamat megítélését kérte.
A felperes fellebbezése alapos.
A rendelkezésre álló iratok alapján jutott az elsőfokú bíróság arra a következtetésre, hogy a felperes a váltóból eredő jogait elvesztette.
A felek között nem volt vitás, hogy a perbeli váltókat az alperes 1991. április 1-jén, 1991. május 30-án és az 1992. február 27-én létrejött kölcsönszerződések fedezetéül állította ki és adta át a felperesnek. A váltókon azok esedékességét (lejáratát) nem határozták meg, ezért helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy az 1/1965. (I. 24.) IM rendelettel közzétett és az 1/1965. évi 1. tvr.-tel kihirdetett, Genfben 1930. június 7-én megkötött váltójogi egyezmény (továbbiakban: Vár.) 2. §-ának a) pontja alapján a perbeli váltókat megtekintésre szóló váltónak kell tekinteni. A látra - megtekintésre - szóló váltók a bemutatáskor járnak le és a Vár. 34. §-ának (1) bekezdése alapján a bemutatáskor fizetendők. Az ilyen váltót - ha a kibocsátó rövidebb vagy hosszabb határidőt nem tűzött - a keltétől számított egy éven belül kell fizetés végett bemutatni. Tévedett azonban az elsőfokú bíróság, amikor a váltónak egy éven túl történő bemutatását jogvesztésként értékelte. A váltónak fizetés végett - a jogszabályban meghatározott időn túli - bemutatása az egyenes váltóadóssal szemben nem jár a kereseti jog elvesztésével.
A Vár. 78. §-ának (2) bekezdése szerint ugyanis a saját váltó kiállítóját ugyanolyan kötelezettség terheli, mint az idegen váltó elfogadóját. Fizetés hiányában a Vár. 28. §-ának (2) bekezdése alapján a váltóbirtokost közvetlen kereseti jog illeti meg a saját váltó kiállítójával és az idegen váltó elfogadójával, mint egyenes adóssal szemben. Fizetés végett a Vár. 38. §-ának (1) bekezdése, valamint 34. §-a szerint - az ott írt határidőben - a váltót be kell mutatni, de a fizetés végetti bemutatásra megszabott határidők és az óvás felvételének az elmulasztása nem az egyenes adóssal szembeni közvetlen kereseti jog elvesztésével. A Vár. 53. §-ának (1) bekezdése szerint a váltó határidőben történő bemutatásának, illetve a fizetés hiánya miatt az óvás felvételének az elmulasztása csak a Vár. 43. §-ának (1) bekezdésében felsorolt megtérítési váltóadósokkal szemben érvényesíthető megtérítési igény (Vár. 47. és 48. §) elvesztésével jár, de nincs kihatással a Vár. 28. §-ának (2) bekezdésében biztosított közvetlen kereseti jogra. A Vár. 53. §-a (1) bekezdésének harmadik fordulata szerint a váltóbirtokos "az elfogadót kivéve" veszti el a jogát a többi váltókötelezettel szemben. A saját váltó kiállítójának felelőssége pedig az elfogadóéval azonos. A váltóbirtokos az elévülési határidő - amely az esedékességtől számított 3 év - utolsó napjáig bemutathatja a váltót fizetés végett, illetve érvényesítheti keresettel a követelését az "egyenes" váltóadósokkal szemben.
Az egy éven belüli váltóbemutatás elmaradásának amennyiben ettől eltérő kikötést a váltó nem tartalmazza váltóadós fizetési késedelmére, azaz a késedelmikamat-fizetés kezdő időpontjára van kihatása. A látra szóló váltók ugyanis a bemutatáskor járnak le, akkor válnak esedékessé és a bemutatáskor fizetendők [Vár. 34. § (1) bek.]. A váltó (saját és idegen) esedékességekor a főadósnak (az idegen váltó elfogadója és a saját váltó kibocsátója) fizetési kötelezettsége ugyan beáll, de bemutatás hiányában fizetni nem tud, hiszen nem ismeri a jogszerű váltóbirtokost, a váltó ugyanis a forgatmányok útján időközben már több tulajdonost is cserélhetett. A Vár. 42. §-ának (1) bekezdése szerint a váltóösszeget bírósági letétbe helyezheti, de ez csak joga és nem kötelezettsége. A váltó fizetés végetti bemutatásának elmulasztása tehát jogosulti késedelemnek tekintendő, és mint ilyen a kötelezett egyidejű késedelmét kizárja [Ptk. 303. § (3) bek.]. Mindebből következik, hogy a váltóbirtokos késedelmi kamatot a váltó fizetésre történt bemutatásától, azaz a beszedési megbízás benyújtásától igényelheti.
A perbeli esetben a felperes a 61 millió forintról kiállított váltót fizetésre 1992. július 22-én bemutatta, a 7,2 millió forintról kiállított váltót viszont fizetésre nem mutatta be, de a per megindítását - mivel ez azt jelenti, hogy kérte a váltó kifizetését - a másodfokú bíróság úgy értékelte, hogy a perindítás pótolta a bemutatást. Annak, hogy a váltóbirtokos a közvetlen keresetet a váltó lejáratkori bemutatása nélkül indította meg, legfeljebb az lehet a következménye, hogy ha az alperes a perre okot nem adott és a tartozást nyomban elismerte, a perköltséget a felperesnek kell viselnie. Az alperes azonban a váltótartozását a per során is vitatta, tehát nyilvánvaló, hogy korábbi bemutatás esetén sem fizetett volna.
A felperes a keresetében a váltótartozás tekintetében késedelmikamat-igényt nem érvényesített, ezért e kérdésben a másodfokú bíróságnak nem kellett határoznia. A másodfokú bíróság az alperes által a váltók alapján fizetendő összeget 68 200 000 Ft-ban állapította meg. Az alperesnek azt a kifogását, hogy az 1991. április 1-jén létrejött kölcsönszerződés alapján a 25 millió forintot a felperestől nem kapta meg, nem fogadta el. A váltó önmagában bizonyítja a váltóban levő követelés összegét. Ezzel szemben az alperest terhelte volna annak bizonyítása, hogy a kölcsön összegét nem kapta meg [Pp. 164. § (1) bek.]. Ezen alperesi állításnak ellentmond, hogy az alperes a 61 millió forintról a váltót 1991. április 1-je után, 1991. május 30-án állította ki és adta át a felperesnek, továbbá hogy az alperes ezen kölcsönszerződés alapján folyósított 25 millió forint visszafizetési határidejének két esetben is kérte a meghosszabbítását.
A felperes fellebbezése alapos az ügyleti és a késedelmi kamat tekintetében is, mert az 1992. január 3-án kelt kölcsönszerződésben - amely a perbeli 50 millió forint hiteltartozás alapját képezi - a felek 42% ügyleti kamatot kötöttek ki. A felek között nem volt vitás, hogy a kölcsön folyósítása 1992. január 6-án megtörtént, s ezt 1992. október 3-ig kellett volna az alperesnek visszafizetnie. Az alperes a kölcsön összegét nem fizette vissza, így a kölcsön visszafizetésével 1992. október 4-től fizetési késedelemben volt [Ptk. 298. § a) pont]. Ezért az alperes az 50 millió forint után a folyósítástól a visszafizetési határidő lejártáig a Ptk. 527. §-ának (2) bekezdése alapján a szerződésben meghatározott ügyleti kamatot, a visszafizetési határidő lejárta után pedig a szerződésben meghatározott mértékű; 42%+5%, azaz 47% késedelmi kamatot köteles megfizetni (Ptk. 301. §).
A fentiek alapján a másodfokú bíróság a felperest jogszerűen megillető váltón alapuló követelés összegét 68 200 000 Ft-ban állapította meg. Ezért a fellebbezéssel nem támadott 50 millió forint kölcsön összegét is figyelembe véve az alperes által fizetendő tőke összegét 118 000 000 Ft-ra felemelte. Az ügyleti- és a késedelmikamat-fizetési kötelezettség megállapításánál a felperes által a fellebbezési tárgyaláson módosított (leszállított) kereseti kérelemben foglaltakat vette figyelembe a fent már részletesen kifejtettek szerint.
Mindezekre figyelemmel a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a nem fellebbezett részében nem érintve, a fellebbezett részében a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján a fentiek szerint részben megváltoztatta. (Legf. Bír. Gf. I. 32 118/1993. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás