GK BH 1994/384
GK BH 1994/384
1994.07.01.
I. A váltóbirtokos a váltó kellékhiányait pótolhatja és a váltó esedékességétől számított 3 éves elévülési időn belül a váltókövetelését a váltó főadósával (elfogadó vagy kiállító) szemben érvényesítheti. A váltó főadós késedelme csak a valamennyi kelléket tartalmazó váltó bemutatásától számítható [1/1965. (I. 24.) IM r. 10. §, 38. § (1) bek., 70. § (1) bek.].
II. A kellékhiányos váltó óvatoltatása a megtérítési váltóadóssal szemben jogvesztést eredményez [1/1965. (I. 24.) IM r. 44. § (3) bek., 53. § (1) bek.].
Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában megállapította, hogy az I. r. alperes 1991. április 30-án 5 db összesen 60 000 000 Ft követelést tartalmazó, 1991. július 30-i lejáratú, a Postabank Rt. Gy. Fiókjához (továbbiakban: bank) telepített forgatható saját váltót állított ki a II. r. alperes, mint rendelvényes javára. A II. r. alperes a váltókat tovább forgatta, majd azok üres forgatmánnyal a felperes birtokába kerültek. A felperes lejáratkor a banknál a váltókat fizetés végett bemutatta, a bank azonban a tartozást kifizetni nem tudta, mert az ahhoz szükséges pénzeszközök a kiállító számláján nem álltak rendelkezésre. A bank a fizetés elmaradása miatt 1991. október 3-án valamennyi váltóra óvást pótló banki nyilatkozatot vezetett. A felperes a még fennálló 54 000 000 Ft összegű váltótartozást a II. r. alperes számlájáról is megkísérelte behajtani, ez azonban fedezethiány miatt eredménytelen maradt.
Az elsőfokú bíróság úgy ítélte meg, hogy a perbeli váltók az érvénytelenségüket eredményező alaki hibában szenvednek, mert nem tartalmaznak határozott pénzösszeg fizetésére szóló feltétlen meghagyást. A váltókon ugyan határozott pénzösszegek szerepelnek, de nem határozták meg a felek azt a pénznemet, amely pénznemben a tartozást ki kell egyenlíteni. A perbeli érvénytelen váltók alapján a felperes az alperesek marasztalását nem igényelheti, ezért a keresetet elutasította.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett, amelyben az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és az alperesek kereset szerinti marasztalását kérte. Előadta, hogy a váltótartozás meghatározása a megállapodás szerint forintban történt, ezt egyébként maguk az alperesek sem vitatták. Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság olyan okból utasította el a keresetet, amelyre az alperesek maguk nem hivatkoztak, az alperesek ugyanis a keresetet elutasítását nem a perbeli váltók érvénytelensége, hanem egyéb ok miatt kérték. A másodfokú eljárásban a felperes a váltók - birtokában lévő - eredeti példányain az alaki hiányosságokat pótolta, és pótlólag feltüntette, hogy a tartozást a megállapodásban foglaltaknak megfelelően forintban kell kiegyenlíteni.
Az alperesek fellebbezési ellenkérelmükben az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérték.
A fellebbezés a következők szerint részben alapos:
Az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg, hogy a váltónak határozott pénzösszeg fizetésére vonatkozó meghagyást kell tartalmaznia, ami azt jelenti, hogy a fizetendő pénz mennyiségét és annak nemét is pontosan meg kell jelölni. Tekintve, hogy a perbeli váltók a fizetendő pénznemet nem tartalmazták, nem kétséges, hogy kellékhiányosak voltak.
Az 1/1965. (I. 24.) IM rendelet (Vár.) 10. §-ából következik, hogy a váltó kellékhiányai a kiállítás (kibocsátás) után is pótolhatók, és a megállapodástól eltérő pótlásra csak a rosszhiszemű váltóbirtokossal szemben lehet - kifogásként - hivatkozni. A felhívott jogszabályhely a pótolhatóság szempontjából nem tesz különbséget a között a két eset közt, hogy valamely kelléket szándékosan hagytak el, vagy véletlenül (elnézésből) nem tüntették fel a váltón. A kitöltetlen vagy kellékhiányos váltó átadásának ténye tehát a hiányzó kellékek pótlásának a jogát is jelenti a váltóbirtokos részére. A Vár. 10. §-a nem tartalmaz rendelkezést arra nézve, hogy a hiányok pótlása mely időpontig lehetséges. A Vár. 38. §-ának (1) bekezdése szerint a váltóbirtokos a határozott napra szóló váltót köteles a főadósnak fizetés végett - az előírt időtartam alatt - bemutatni. A felperes váltóbirtokos olyan kellékhiányos váltót mutatott be, amelyre fizetést jogszerűen nem igényelhetett. A jogszabályban előírt bemutatási határidő elmulasztása azonban a főadóssal szemben nem jár a jogvesztés következményével. Csak azzal a jogkövetkezménnyel kell számolnia, hogy a főadós késedelme csak az érvényes váltó bemutatásával következik be, a váltóbirtokos késedelmi kamatokat tehát csak ettől az időponttól követelhet.
Az I. r. alperest, a saját váltó kiállítóját - a főadóst - a Vár. 78. §-ának (1) bekezdése szerint ugyanolyan kötelezettség terheli, mint az idegen váltó elfogadóját. A Vár. 70. §-ának (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy az elfogadóval (ill. a saját váltó kiállítójával) szemben a váltóból eredő minden követelés a váltó esedékességétől számított három év alatt évül el. Az elévülési időn belül a váltóbirtokos a váltókövetelését érvényesítheti, amennyiben a hiányos váltót a megállapodásnak megfelelően kitöltve a váltó kiállítójának (kibocsátójának), a főadósnak bemutatja. A felperes a váltók hiányait a másodfokú eljárásban pótolta, a váltót az I. r. alperesnek bemutatta; az pedig nem volt vitás, hogy a kiállító és a rendelvényes a megállapodásukban a fizetendő összeget forintban határozták meg. Az I. r. alperes a váltó kifizetését eredetileg nem a pénznem feltüntetésének hiánya miatt tagadta meg, hanem arra hivatkozva, hogy a kiállítóként szereplő cég "fiktív". Megállapítható, hogy a váltón J. Kereskedőház Kft. szerepel kiállítóként, de ez kétséget kizáróan azonos az "S." J. Kereskedőház Kft.-vel, ugyanis annak ügyvezető igazgatója S. Cs. jegyezte a váltón a céget. Az I. r. alperes tehát mint a váltó kiállítója a Vár. 28. §-a értelmében - a Vár. 47. §-ára figyelemmel - köteles a váltót kifizetni, de késedelme csak a valamennyi kelléket tartalmazó váltó bemutatásával - 1993. október 1-jével - állt be.
Az I. r. alperes azonban a perre okot adott, mert az ismertetett körülményekből nyilvánvaló, hogy akkor sem fizetett volna, ha a váltó kellékhiányát a felperes a lejáratkori bemutatás alkalmával pótolta volna.
Eltérőek azonban a bemutatást követő pótlás jogkövetkezményei a II. r. alperes, mint megtérítési (visszkereseti) váltóadós vonatkozásában. A Vár. 53. §-ának (1) bekezdése szerint a váltóbirtokos a fizetés hiánya miatt az óvás felvételére megszabott határidő elteltével elveszti a váltón alapuló jogát a megtérítési váltóadóssal szemben. A felperes kellékhiányos váltót óvatoltatott meg és nem azt a váltót, amelynek alapján a perbeli váltókövetelését jogszerűen érvényesíthette.
A hiányok pótlását követően újabb óvás felvételére nem került sor, de nem is kerülhetett, mert már lejárt az óvás felvételére nyitva álló - a Vár. 44. §-ának (3) bekezdésében írt - határidő. Érvényes óvás felvételének elmulasztása miatt a felperes a II. r. alperessel, mint visszkereseti váltóadóssal szemben a váltóból eredő jogait elveszítette, ezért nem tévedett az elsőfokú bíróság, amikor a II. r. alperessel szemben a keresetet elutasította.
A Legfelsőbb Bíróság a kifejtettekre tekintettel az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése szerint részben megváltoztatta, és az I. r. alperest a Vár. 28. §-ának (2) bekezdése és a 48. §-ának (1) bekezdése alapján kötelezte a váltótartozás és a késedelemtől járó évi 6% kamata, továbbá a tőkekövetelés 3‰-ét kitevő váltódíj, valamint a Pp. 78. §-ának (1) bekezdése alapján járó elsőfokú perköltség megfizetésére, míg a II. r. alperes tekintetében az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. (Legf. Bír. Gf. I. 32 684/1993. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás