PK BH 1994/409
PK BH 1994/409
1994.08.01.
Az írásbeli magánvégrendelet alakiságának megítélésénél a bizonyítékok mérlegelésének szempontjai [Ptk. 629. § (1) bek.; Pp. 206. § (1) bek.; Pp. 275/A. § (2) bek.].
Az elsőfokú bíróság ítéletével megállapította, hogy az örökhagyó 1990. május 5-én kelt írásbeli magánvégrendelete a peres felek viszonyában érvénytelen. Az elsőfokú bíróság az ítélet indokolásában kifejtette, hogy bár a végrendelkezés idején az örökhagyó belátási képessége korlátozott volt, de nem állt ilyen hatályú gondnokság alatt, ezért írásbeli magánvégrendeletet alkothatott. Megállapította továbbá, hogy az örökhagyó szürkehályog megbetegedés miatt jobb szemével nem látott, bal szemével azonban szemüveggel írni és olvasni tudott, ezért a végrendelet a Ptk. 624. §-ának (3) bekezdésében foglalt okból sem érvénytelen. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint azonban a végrendeletet az örökhagyó nem a két végrendeleti tanú: a végrendelet elkészítéséhez segítséget nyújtó dr. V. M. és Sz. L.-né együttes jelenlétében írta alá, illetőleg aláírását a tanúk együttes jelenlétében sajátjának nem ismerte el. „Sz. L.-né meghallgatása során úgy nyilatkozott, hogy amikor az örökhagyó a végrendeletet legépelve áthozta, azon az aláírás már rajta volt. Az örökhagyó nem tett olyan nyilatkozatot, amellyel az aláírást a sajátjának ismerte volna el. Később dr. V. M.-mel történt szembesítés eredményeképpen előadását annyiban módosította, hogy amikor ő a konyhából bement, az örökhagyó aláírása a végrendeleten már rajta volt. Mindkét előadás azt jelenti, hogy a tanú a végrendelet aláírásakor nem volt jelen, így ez a végrendelet érvénytelenségét eredményezi a Ptk. 629. §-a (1) bekezdésének b) pontjában írt feltételek hiányában. Bár a másik végrendeleti tanú előadása ettől eltérő volt, a tanú szakmailag érdekelt volt abban, hogy ne tárjon fel olyan körülményt, amely a végrendelet érvénytelenségét eredményezi, ezért e körben a vallomása nem fogadható el.” A másodfokú bíróság ítéletével az első fokú ítéletet megváltoztatta, és a keresetet elutasította. A másodfokú bíróság tanúként hallgatta meg az alperes által a fellebbezésében bejelentett K. G.-nét, és az így kiegészített bizonyítás alapján megállapította, hogy „az elsőfokú bíróság ítéletében írt tényállással ellentétben az örökhagyó végrendeletét két tanú együttes jelenlétében írta alá. Ezt támasztotta alá dr. V. M. végrendeleti tanú vallomásán kívül K. G.-né érdektelen tanú vallomása is. Sz. L.-né tanú már az első fokú eljárásban sem tett következetes vallomást (előbb azt vallotta, hogy az örökhagyó már aláírva hozta a lakására a végrendeletet, később viszont már nem tartotta kizártnak, hogy az örökhagyó az ő lakásában írta alá), majd tovább módosította vallomását a másodfokú eljárásban. Ilyen körülmények között az ellentétes két másik tanúvallomással szemben az érvénytelenségi ok bizonyítására Sz. L.-né ellentmondásos tanúvallomása nem alkalmas. A másodfokú bíróság utal arra, hogy ha Sz. L.-né első fokú eljárásban tett tanúvallomása felelne meg a valóságnak, akkor is megállapítható lenne a Ptk. 629. §-a (1) bekezdése b) pontjának második fordulata szerinti vagylagos érvényességi feltétel fennállása. Sz. L.-né akkori vallomása szerint is az örökhagyó maga hozta el a végrendeletet, mint a sajátját, és kérte őket, hogy végrendeleti tanúként írják azt alá. Ezzel egyértelműen kifejezésre juttatta, hogy a végrendeleten lévő aláírását a két tanú előtt magáénak ismeri el.” A jogerős ítélet ellen a felperesek felülvizsgálati kérelmet nyújtottak be, és jogszabálysértésre hivatkozva a másodfokú ítélet hatályon kívül helyezésével az első fokú ítélet helybenhagyását kérték. Álláspontjuk szerint a másodfokú bíróság az ellentmondásos tanúvallomások helytelen értékelésével és a Ptk. 629. §-a (1) bekezdésének b) pontjában foglaltak megsértésével jutott arra a következtetésre, hogy az örökhagyó végrendelete érvényes.
A felülvizsgálati kérelem az alábbi körben megalapozott.
A Pp. 270. §-ának (1) bekezdése értelmében jogerős ítélet ellen felülvizsgálati kérelem előterjesztésének jogszabálysértés esetén van helye. Ez a rendelkezés az anyagi jogi és az eljárásjogi szabályok megsértésére egyaránt irányadó. A Pp. 206. §-ának (1) bekezdése értelmében a bíróság a tényállást a felek előadásának és a bizonyítási eljárás során felmerült bizonyítékoknak egybevetése alapján állapítja meg; a bizonyítékokat a maguk összességében értékeli, és meggyőződése szerint bírálja el.
A tényállást tehát úgy kell megállapítani, hogy azt a bizonyítékok - okszerű mérlegelés alapján - alátámasszák. Ha a felülvizsgálati kérelem - egyebek mellett - azt sérelmezi, hogy a bíróság a jogerős ítélet alapjául szolgáló tényállást a Pp. 206. §-ának megsértésével állapította meg, a Pp. 275/A. §-a (2) bekezdése alkalmazásának akkor van helye, ha a tényállás iratellenes, illetőleg a bíróság a bizonyítékokat - azok egybevetése során - nem a maguk összességében értékelte, ennélfogva a megállapított tényállás nyilvánvalóan okszerűtlen.
Az adott esetben a végrendelet aláírásának körülményeire az első fokú eljárásban beszerzett bizonyítékok ellentmondásosak voltak; a másodfokú eljárásban lefolytatott részbizonyítás azok feloldása helyett további ellentéteket tárt fel. A másodfokú bíróság azonban a bizonyítékok egybevetése során mindezeket figyelmen kívül hagyva állapította meg a tényállást. Így nem tulajdonított jelentőséget a végrendelet elkészítésének körülményeire vonatkozó előadásoknak. Dr. V. M. és Sz. L.-né végrendeleti tanúk határozottan állították, hogy a végrendeletet az örökhagyó elkészítve hozta magával; dr. V. M. előzőleg csupán felvázolta, hogy egy végrendeletnek mit kell tartalmaznia. Az alperes pedig előadása szerint a végrendeletről nem tudott. Ilyen tényállítások mellett mindenképpen tisztázandó lett volna, hogy a végrendeletben hogyan került feltüntetésre az alperes személyi száma. Az állampolgár a személyi száma felfedésére ugyanis csak egyes hatóságoknál köteles, azt egyébként a mindennapi életben még szerződéskötésnél sem használják; feltételezhető tehát, hogy az alperes személyi számát az örökhagyó sem ismerhette.
A végrendelet aláírásának körülményeire az elsőfokú bíróság a két végrendeleti tanút - éppen a tanúvallomások közti ellentmondás miatt - részletesen meghallgatta. Ennek során egyik tanú sem tett említést arról, hogy a végrendelet aláírásakor rajtuk és az örökhagyón kívül még egy negyedik személy: K. G.-né is jelent volt a lakásban. Ez annál is inkább életszerűtlen, mert Sz. L.-nének az aláírásnál való jelenlétével kapcsolatban egy további személy vallomása az ellentmondás feloldására alkalmas lehetett volna. K. G.-né tanúnak utóbb, a fellebbezésben történt bejelentése ezért a végrendeleti tanúk vallomását aggályossá teszi. Az ellentéteket még fokozza Sz. L.-nének a másodfokú eljárásban tett újabb vallomása, amelyben a végrendelet aláírásának harmadik változatát adta elő. Ezzel kapcsolatban további aggályokat kelt az a másodfokú eljárásban előadott új tény, amely szerint a végrendelet két példányban készült, az egyik példányon már rajta volt az örökhagyó névaláírása, és Sz. L.-né először ezt a példányt írta alá tanúként. A másodfokú bíróság ennek ellenére a végrendelet másik példányának beszerzését meg sem kísérelte, bár ez alkalmas lett volna arra, hogy Sz. L.-né állítását - miszerint az egyik végrendeleti példányt tanúként előbb ő írta alá - igazolja. (A rendelkezésre álló végrendeleti példányt ugyanis a tanúk közül az első helyen dr. V. M. írta alá.)
Ilyen ellentmondásos és hiányos bizonyítási anyag a másodfokú ítéletben megállapított tényállás alátámasztására nem alkalmas.
Az újabb eljárásban az ellentmondások feloldását meg kell kísérelni. Be kell szerezni a végrendelet másik példányát és a végrendelet aláírásánál állításuk szerint jelen lévő három személyt egy tárgyaláson, részletesen, minden körülményre kiterjedően újból meg kell hallgatni. Ezzel összefüggésben tisztázni kell a végrendelet elkészítésének körülményeit is. Az újabb eljárásban beszerzett bizonyítékokat a már rendelkezésre álló bizonyítékokkal együtt összességében kell értékelni, és abból okszerű következtetéssel kell az érdemi döntés alapjául szolgáló tényállást megállapítani.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján, hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárásra, és új határozat hozatalára utasította. (Legf. Bír. Pf. V. 21 375/1993. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás