• Tartalom

41/1994. (VI. 30.) AB határozat

41/1994. (VI. 30.) AB határozat1

1994.06.30.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság önkormányzati rendelet törvényellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány alapján meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Kisbajcs Községi Közös Tanácsnak a köztisztaság fenntartásáról szóló 1/1983. rendelete 3. § (1) bekezdés második mondata, valamint az 5. és 6. §-a törvényellenes, ezért azokat megsemmisíti, ezt meghaladóan pedig az indítványt elutasítja. A megsemmisített előírások 1994. december 31-én vesztik hatályukat.
Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.
INDOKOLÁS
I.
1. A Győr Városi Bíróság bírája — a bírósági eljárás felfüggesztése mellett — az Alkotmánybíróság eljárását kezdeményezte és indítványozta a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 685. § a) pontja, valamint a köztisztasággal és a települési szilárd hulladékkal összefüggő tevékenységekről szóló 1/1986. (II. 21.) ÉVM—EüM együttes rendelet (a továbbiakban: R.) törvényellenességének megállapítását és megsemmisítését.
Az indítványozó kifogásolta a győri, a péri, a kisbajcsi, a rábapatonai és a pannonhalmi önkormányzatok köztisztasággal kapcsolatos rendeleteit is. Az Alkotmánybíróság a 1131/B/1993/12. végzésével a Ptk. sérelmezett rendelkezése és az R. vizsgálatát, illetve az önkormányzati rendeletek felülvizsgálatát elkülönítette, az 1131/B/1993. AB határozatban (ABK 1994. február, 86.) pedig a Ptk. említett előírása és az R. alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította.
2. Az indítványban foglalt álláspont szerint a Kisbajcs Községi Közös Tanácsnak a köztisztaság fenntartásáról szóló 1/1983. rendelete (a továbbiakban: Tr.) — azáltal, hogy a szemétszállításban kizárólagos jogot biztosít a FLEXUM Kommunális Vállalat Mosonmagyaróvár számára — sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében meghatározott jogállamiság elvét, valamint a 9. §-ban foglalt alkotmányi előírásokat, így ,,a tulajdoni formák egyenlőségét, a versenysemlegességet, valamint a szektorsemleges jogi szabályozás követelményét''.
Az indítványozó kifogásolta, hogy a Tr.-ben megjelölt vállalat szolgáltatásának igénybevétele kötelező. Azt is sérelmezte, hogy a szemétfuvarozási díj megfizetését a Tr. abban az esetben is kötelezővé teszi, ha ,,a ház lakói nem adnak ki szemetet''. Az indítvány utalt arra is, hogy a Tr. összekeveri ,,a szerződéskötési kötelezettséget a szolgáltatási kötelezettséggel, továbbá a közszolgáltató vállalatot terhelő szolgáltatási kötelezettséget kiterjeszti a szolgáltatást igénybe vevő fogyasztóra is''.
II.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az indítvány a következők miatt megalapozott:
1. A rendelkező részben foglalt döntését az Alkotmánybíróság az Alkotmány, a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény, a helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről szóló 1991. évi XX. törvény, az emberi környezet védelméről szóló 1976. évi II. törvény, valamint az R. vonatkozó előírásai alapján és a pannonhalmi önkormányzatnak az Tr.-hez hasonló tartalmú rendelkezései törvényellenességét vizsgáló 25/1994. (V. 10.) AB határozat (ABK 1994. május, 217., 220.) és a péri önkormányzat ugyancsak a Tr. támadott rendelkezéseivel tartalmilag egybeeső szabályozásának törvényellenességét vizsgáló, 136/B/1994/8 ügyszámú AB határozat megállapításai figyelembevételével alakította ki.
A köztisztaság fenntartásának helyi feladatairól a Tr. 1. §-a a következőket állapítja meg:
,,A hulladékkezelés — ezen belül a gyűjtés, szállítás — regionális formában történik. A Kisbajcs Községi Közös Tanács egész területén a hulladékkezelést a FLEXUM Kommunális Vállalat Mosonmagyaróvár látja el.''
A 3. § (1) bekezdése pedig úgy rendelkezik: ,,A rendszeres szemétszállításba bekapcsolt területet a Kisbajcsi Községi Közös Tanács VB Szakigazgatási Szerve határozza meg, a Vállalat egyetértésével, annak mindenkori kapacitását figyelembe véve. E területeken a Vállalat köztisztasági szolgáltatásának igénybevétele kötelező.'' E § (3) bekezdése meghatározza, hogy ,,a szemetet nem szabad felhalmozni, azt a megadott napon elszállítás céljából a Vállalat rendelkezésére kell bocsátani''.
Az 5. § a szemétfuvarozási díjra vonatkozó előírásokat tartalmaz. E § (5) bekezdése szerint ,,a szemétfuvarozási díjat a rendszeres és kötelező szemétszállításba bekapcsolt területen, abban az esetben is meg kell fizetni, ha a ház lakói nem adnak ki szemetet. A szemétfuvarozási díj megfizetése alól egyénileg senki sem mentesíthető.''
2. Az előbbiekben említett 136/B/1994/8. ügyszámú AB határozat indokolásában foglaltak szerint az abban az eljárásban vizsgált önkormányzati rendelet törvényellenes módon állapította meg közszolgáltatás igénybevételének kötelezettségét, mivel a szemétszállításhoz a Győri Kommunális Szolgáltató Kft. igénybevételét kötelezővé tette. Ez az AB határozat a Polgári Törvénykönyv 198. § (3) bekezdése, a 387. és 388. §-a, valamint a 685. § c) pontja összevetése alapján arra is utalt, hogy ilyen kötelezést kizárólag törvény vagy kormányrendelet állapíthat meg. Mivel a Tr. is azonos tartalmú rendelkezést foglal magában, ezért az Alkotmánybíróság ezt az előírást is törvényellenesnek tekintette és megsemmisítette.
3. Az indítványozó a Tr. vonatkozásában a díjfizetést előíró rendelkezéseket is sérelmezte. Az Alkotmánybíróság a már említett, a péri önkormányzat hasonló tárgyú rendelkezését vizsgáló határozatában megállapította, hogy sem az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény, sem más törvényi rendelkezés nem ad felhatalmazást a helyi önkormányzatoknak arra, hogy a települési szilárd hulladék elszállításáért a szolgáltató részére fizetendő díjat meghatározzák. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy a kisbajcsi önkormányzat törvényellenes módon állapította meg a szemétszállítási díjat.
4. Az Alkotmánybíróság eljárása során azt is vizsgálta, hogy a FLEXUM Kommunális Vállalat szemétszállításra való rendeleti kijelölése sérti-e a tulajdoni formák egyenjogúságának és a gazdasági verseny szabadságának alkotmányos elvét. A 136/B/1994/8. ügyszámú AB határozat — hasonló tartalmú önkormányzati rendeleti előírásra vonatkozóan — azt állapította meg, hogy az önkormányzat valamely szolgáltatónak szemétszállításra történő rendeleti kijelölésével annak a törvényi követelménynek tett eleget, hogy a települési szilárd hulladék elszállításáról szervezett módon gondoskodjék. A kisbajcsi önkormányzat a Tr.-ben a szemétszállítással a FLEXUM Kommunális Vállalatot bízta meg. Az általa alkalmazott, a Tr.-ben szabályozott rendeleti kijelölést tehát az Alkotmánybíróság nem tekintette sem a tulajdoni formák egyenlősége, sem a versenyszabadság alkotmányos elve sérelmének.
5. A már többször említett 136/B/1994/8. ügyszámú AB határozatban az Alkotmánybíróság arra is felhívta a figyelmet, hogy a települési szilárd hulladék elszállítása mint közszolgáltatás díja önkormányzati megállapításához törvényi felhatalmazás szükséges, amelynek szabályozása a jogalkotó feladata. Mindezekre a körülményekre tekintettel az Alkotmánybíróság a Tr. sérelmezett rendelkezéseit az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 43. § (4) bekezdésére figyelemmel a jövőre nézve semmisítette meg, s így elegendő időt biztosított a kisbajcsi önkormányzat számára az új törvényes tartalmú szabályozás elfogadására.
Dr. Ádám Antal s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Kilényi Géza s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Schmidt Péter s. k.,
alkotmánybíró
Alkotmánybírósági ügyszám: 137/B/1994/7.
1

A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére