PK BH 1994/412
PK BH 1994/412
1994.08.01.
I. Közös tulajdonban lévő volt házastársi közös lakás használatának rendezésénél irányadó szempontok [Csjt. 31/B. § (4) bek., 31/D. §., Ptk. 140. § (1) bek.]
II. A kézbesítés szabályszerűségének a vizsgálata [43/1953. (VIII. 20.) MT r. 4. § (1) bek.1].
A peres felek 1972-ben kötöttek házasságot. Még ugyanebben az évben Anett, 1976-ban pedig Barbara nevű gyermekük született. A család 1986-ban költözött be az OTP és az alperes munkáltatója által biztosított hitellel vásárolt, és a peres felek egyenlő arányú közös tulajdonában lévő társasházi öröklakásba. A lakás két lakószintes, egy szobából és három félszobából álló, összkomfortos, kb. 80 m2 alapterületű, amelyhez pince és gépkocsitároló is tartozik. A felek házastársi életközössége 1990 augusztusában megszűnt, az alperes a közös lakásból személyes ingóságaival együtt eltávozott, és élettársi kapcsolatot létesített. Azóta a lakást a felperes és a két gyermek használja.
A felperes a keresetében a házasság felbontása iránti és egyéb kérelmek mellett a lakás kizárólagos használatára tartott igényt. Az alperes a viszontkeresetében a lakáshasználat megosztását kérte oly módon, hogy az emeleti szinten lévő három félszoba, fürdőszoba és közlekedő a felperes, a földszinten elhelyezkedő nappali, WC és kézmosó pedig az ő kizárólagos használatába kerüljön, a földszinti konyhát, éléskamrát és közlekedőt pedig közösen használják.
Az elsőfokú bíróság részítéletével a házasságot felbontotta, a felek kiskorú gyermekét a felperesnél helyezte el, a felperest feljogosította a közös lakás kizárólagos használatára, míg az alperesnek a lakáshasználat megosztására vonatkozó viszontkeresetét elutasította.
Az ítélet ellen az alperes fellebbezett, amelyben érdemben a házasság megromlásának okaira vonatkozó tényállást, továbbá a lakáshasználattal kapcsolatos rendelkezést sérelmezte.
A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság részítéletének fellebbezéssel támadott részét helybenhagyta, és az alperest kötelezte a felperes fellebbezési eljárási költségének viselésére. Az ítéletnek a lakáshasználattal összefüggő indokolása szerint a házassági együttélés alatt az alperes nem tanúsított olyan felróható magatartást, amely miatt őt a lakásból való távozásra lehetne kötelezni. Az életközösség megszűnésekor azonban a volt közös lakásból a visszatérés szándéka nélkül elköltözött, a lakást terhelő tartozások valamint fenntartási költségek rá eső részét sem fizeti és lakhatása jelenlegi élettársánál biztosított. A perbeli lakás osztott használatának elrendezésére az alperes által kért módon - a földszinti nappali helyiség üvegfallal történő elválasztásával - nincs lehetőség, mert azáltal a felek megfelelő, egymás zavarását kizáró elkülönülése nem valósulna meg.
A jogerős ítélet ellen az alperes felülvizsgálati kérelmet
terjesztett elő. Álláspontja szerint eljárásjogi szabályt sértett az elsőfokú bíróság, amikor az 1991. december 6-i tárgyalást az alperes, valamint képviselője szabályszerű idézésének hiányában megtartotta és azon ítéletet hirdetett, továbbá a másodfokú bíróság is, mert a fellebbezési tárgyalást a Pp. 145. §-a szerint nem rekesztette be. Érdemben azt sérelmezte, hogy a jogerős ítéletnek a lakáshasználatra vonatkozó rendelkezése ellentétben áll a Csjt. 31/B. §-ának (4) bekezdésében foglaltakkal, mert a bíróság nem vette figyelembe, hogy a lakás a felek közös tulajdona, és azt az alperes munkaviszonyára tekintettel kapták. Ezért az alperes elsődlegesen a jogerős ítélet részbeni megváltoztatásával a lakáshasználatnak a viszontkeresete szerinti megosztását, másodlagosan a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a másodfokú bíróság új eljárására történő utasítását kérte.
A felperes ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A felülvizsgálati tárgyaláson a felek egyezően adták elő, hogy közöttük a házastársi közös vagyon megosztása iránti eljárás még folyamatban van, amelynek a perbeli lakás közös tulajdonának a megszüntetése is tárgya, de a megszüntetés módja tekintetében nincs közöttük egyetértés. A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy az alperes által kifogásolt eljárásjogi szabálysértések nem állnak fenn, a jogerős ítéletnek a lakáshasználatra vonatkozó rendelkezése azonban jogszabálysértő.
I. Az alperes jogi képviselőjének az 1991. december 6-i tárgyalásra szóló idézését a megadott címen olyan személy vette át, akit a kézbesítő a tértivevényen a címzett meghatalmazottjaként tüntetett fel. Ugyanez a személy, mint meghatalmazott vette át korábban az alperesi jogi képviselő részére kézbesített tárgyalási jegyzőkönyv másolatot, amelyet a képviselő nem vitásan megkapott. Helyesen járt el tehát az elsőfokú bíróság, amikor az idézés kézbesítését az akkor hatályos 43/1953. (VIII. 20.) MT rendelet 4. §-ának (1) bekezdése alapján szabályszerűnek tekintette.
Az alperest a bíróság a szóban forgó tárgyalásra személyes megjelenés kötelezettségével idézte. A kézbesítési bizonyítványon a kézbesítő azt jegyezte fel, hogy a címzett külföldön tartózkodik. Az alperes a bíróságnak sem a korábbi tárgyalásokon, sem írásban nem jelentette be, hogy a közeljövőben külföldi tartózkodása várható, illetőleg meghatalmazás útján nem gondoskodott arról, hogy a hivatalos iratai átvétele megtörténjék. Ezek a körülmények az alperes terhére esnek. Az elsőfokú bíróság tehát nem sértette meg a Pp. 135. §-ában foglalt rendelkezéseket, amikor a folytatólagos tárgyalást az alperes és képviselője távollétében megtartotta.
A másodfokú bíróságon 1993. január 26-án tartott tárgyalás jegyzőkönyve azt tartalmazza, hogy a tanács elnöke - a felek előzetes figyelmeztetése után - a fellebbezési tárgyalást berekesztette. A tárgyalási jegyzőkönyv közokirat, amely a Pp. 195. §-ának (1) bekezdése értelmében teljesen bizonyítja a benne foglalt intézkedést vagy határozatot, továbbá az okirattal tanúsított adatok és tények valóságát, úgyszintén az okiratban foglalt nyilatkozat megtételét, valamint annak idejét és módját. E közokiratban foglaltakkal szemben az alperes nem ajánlott fel megfelelő bizonyítást arra nézve, hogy a tárgyalás berekesztése a Pp. 145. §-ának (1) és (2) bekezdéseiben foglaltak szerint nem történt meg.
II. A Csjt. 31/B. §-ának (4) bekezdése szerint a bíróság a házastársak közös tulajdonában vagy közös bérletében lévő lakásának használatát megosztja, ha azt a lakás alapterülete, alaprajzi beosztása és helyiségeinek száma lehetővé teszi. Nem osztható meg a lakás használata, ha a házastárs korábbi magatartására figyelemmel a közös használat a másik házastárs vagy a kiskorú gyermek érdekeinek súlyos sérelmével jár.
Jogszabályt sértett a bíróság, amikor a felek közös tulajdonában lévő lakás használatának megosztását azon az alapon mellőzte, hogy az alperes a lakást a visszatérés szándéka nélkül elhagyta és lakhatása élettársa lakásában biztosított. A Csjt. 31/D. §-a csak bérlakás esetében teszi lehetővé az eltávozott házastárs lakáshasználati jogának, vagyis bérlőtársi jogviszonyának megszüntetését a visszatérés szándéka nélkül történt elhagyás címén. A tulajdonostárs házastárs használati joga azonban nem szüntethető meg önmagában amiatt, hogy ezt a jogát egy meghatározott idő óta nem gyakorolja, mert a Ptk. 140. §-ának (1) bekezdése értelmében tulajdonjogánál fogva jogosult a dolog birtoklására és használatára. Azt pedig a másodfokú bíróság is megállapította, hogy az alperes nem tanúsított olyan felróható magatartást, amelyre tekintettel a Csjt. fentiekben megjelölt rendelkezése alapján lakáshasználati joga megszüntethető lenne.
Az ítélkezési gyakorlat szerint, ha a házastársak közös tulajdonában lévő lakás alapterületénél, alaprajzi beosztásánál és helyiségeinek számánál fogva az osztott használatra alkalmas, vagy arra alkalmassá tehető, a használatot közöttük lehetőleg meg kell osztani (BH 1992/6. 399. számú eseti határozat). Tévedett a bíróság abban, hogy a perbeli lakást tárgyi értelemben az osztott használatra alkalmatlannak minősítette kizárólag amiatt, hogy az alperes által kért megosztási mód a feleknek kellő elkülönülést nem biztosít. A házastársi lakáshasználat megosztásánál ugyanis az esetek túlnyomó részében a helyiségek egy része közös használatba kerül, így a teljes elkülönülés csak ritkán valósítható meg. A bíróság nem vizsgálta, hogy az alperes által igényelt megosztáson kívül nincs-e lehetőség más olyan megosztási mód alkalmazására, amely a felek számára is viszonylagos elkülönülést nyújt, ugyanakkor nem eredményezi az alperes tulajdonosi jogainak csorbítását. Az alaprajz szerint ugyanis a lakáshasználat megosztásának többféle lehetősége is felmerülhet, amely az átlagosnál nagyobb alapterületű és szobaszámú lakásban ezeknek a követelményeknek megfelel.
Megjegyzi a Legfelsőbb Bíróság, hogy bár a lakáshasználat rendezése volt házastársak esetén előkérdése a lakáson fennálló közös tulajdon megszüntetésének, abban az esetben, ha a felek a közös tulajdon megszüntetésének módja tekintetében időközben egyező álláspontra jutnak, azt a használat rendezésénél nem lehet figyelmen kívül hagyni. A kifejtettek értelmében a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján a jogerős ítéletnek a lakáshasználatra vonatozó rendelkezését - a perköltségre is kiterjedően - hatályon kívül helyezte, és a másodfokú bíróságot ebben a keretben új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (Legf. Bír. Pfv. II. 21 130/1993. sz.)
Helyébe lépett a 133/1993. (IX. 29.) Korm. r. 17. §-a.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás