GK BH 1994/434
GK BH 1994/434
1994.08.01.
A szünetelő per folytatására irányuló kérelem előterjesztésére nyitva álló határidő számításánál irányadó szempontok [Pp. 103. § (2), (3) és (5) bek., 105. § (4) bek.].
A felperes (jogosult) 1990. február 13-án fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmet nyújtott be az elsőfokú bírósághoz az alperessel (kötelezettel) szemben 1 132 563 Ft és kamatainak megfizetésére.
Az alperes ellentmondása folytán perré alakult ügyben az elsőfokú bíróság 1991. május 22-én tárgyalást tartott, ahol a felek bejelentették, hogy az eljárás szünetelésében megállapodtak.
A felperes 1991. november 22-én kelt és még ugyanezen a napon postára adott, az elsőfokú bírósághoz azonban 1991. november 25-én érkezett beadványában kérte a közös kérelemre szünetelőbe került eljárás folytatását és újabb tárgyalási határnap kitűzését.
Az elsőfokú bíróság 1992. január 28-án kelt végzésével a szünetelő per tárgyalásának folytatására irányuló felperesi kérelmet elutasította. Végzésének indokolásában kifejtette, hogy a per 1991. november 22-én megszűnt, és a megszűnt per már nem tárgyalható.
A végzés ellen a felperes fellebbezett előadva, hogy 1991. május 22-én az alperessel a per szünetelésében megállapodott. A remélt egyezség nem jött létre, ezért a felperes 1991. november 22-én ajánlott küldeményként az eljárás folytatása iránti kérelmét postára adta.
Az alperes ellenkérelmében az elsőfokú bíróság végzésének helybenhagyását kérte.
A fellebbezés alapos.
A perbeli cselekmények idején hatályosuló Pp. 381. §-ának (1) bekezdése szerint az eljárás szünetel, ha a felek erre vonatkozó kölcsönös megegyezésüket bejelentik. Bármelyik fél kérelmére az eljárást folytatni kell. A (2) bekezdés alapján hat hónapi szünetelés után a per megszűnik. A Pp. 103. §-ának (3) bekezdése kimondja, hogy a hónapokban vagy években megállapított határidő azon a napon jár le, amely számánál fogva a kezdő napnak megfelel, ha pedig ez a nap a lejárat hónapjában hiányzik, a hó utolsó napján. A fentiek figyelembevételével a szünetelés 1991. május 22-én kezdődött és a hat hónap 1991. november 22-én járt le.
A Pp. 103. §-ának (5) bekezdése értelmében a határidő az utolsó nap végével jár le, a bírósághoz intézett beadvány előterjesztésére és a bíróság előtt teljesítendő cselekményekre megállapított határidő azonban már a hivatali idő végével lejár. A Pp. 105. §-ának (4) bekezdése pedig úgy rendelkezik, hogy a határidő elmulasztásának következményeit nem lehet alkalmazni, ha a bírósághoz intézett beadványt legkésőbb a határidő utolsó napján ajánlott küldeményként postára adták.
Ez utóbbi két rendelkezés összetevése alapján az alábbiak állapíthatók meg.
A Pp. 103. §-ának (5) bekezdése szerint a határidő az utolsó nap végén, tehát a 24. órájában jár le, a bíróság előtt teljesítendő cselekményekre azonban már a hivatali idő végével, és ez vonatkozik a bírósághoz intézett beadvány előterjesztésére is. Ez utóbbival kapcsolatban azonban a Pp. 105. §-ának (4) bekezdése a mulasztás következményeit kizárja, ha a bírósághoz intézett beadványt a határidő utolsó napján (a 24. óráig) ajánlottan feladják. A perbeli ügyben nem vitás, hogy a felperes az eljárás folytatására vonatkozó beadványát 1991. november 22-én postára adta. Ezt a tényt egyébként az elsőfokú bíróság is megállapította azzal, hogy a Pp. 105. §-ának (4) bekezdését nem tekintette alkalmazhatónak, mert a felperes nem a bíróság felhívására, hanem önként teljesített eljárási cselekményt.
A Ptk. és a Pp. viszonylatában megkülönböztethetőek az anyagi és az eljárási határidők, amelyek között különbséget kell tenni. Az anyagi jogban meghatározott határidők az utolsó napon mindenképpen lejárnak, mert a polgári jog nem tartalmaz rendelkezést a beadványok (a kereset) elküldésére, vagy a felszólításnak a jogosulthoz való továbbítására, illetve megérkezésére nézve. Az anyagi jogi határidők érvényesülésének tehát az a feltétele, hogy a jogosulti megnyilatkozások az ellenérdekű félhez határidőn belül ténylegesen el is jussanak.
Az eljárásjogi határidők a Pp.-ben meghatározott esetekben érvényesülnek, az itteni rendelkezések teljes mérvű figyelembevétele mellett.
Az eljárás szünetelése csupán a per ideiglenes megszakadását jelenti. Tény, hogy az első fokú eljárásban ehhez elegendő a felek ilyen irányú közös bejelentése, de a másodfokú eljárásban a szünetelés már nem csupán a felektől függ; azt a Pp. 255. §-ának (1) bekezdése a kellő indokoltsághoz és a bíróság hozzájárulásához köti. Mindez nyomatékosan mutatja, hogy a szünetelés, mint eljárásjogi intézmény a Pp. szerves része, és mivel a Pp. nem tartalmaz a szüneteléssel kapcsolatos beadványokra külön rendelkezést, ezért a Pp. fentiekben felhívott általános rendelkezéseinek mellőzésére sem kerülhet sor.
Megállapítható tehát, hogy a felperes beadványát a per folytatására irányulóan alkalmasnak kellett volna tekinteni.
A fentiektől függetlenül az elsőfokú bíróság - saját álláspontjának fenntartása mellett is - a felperes 1991. november 22-i beadványát a Pp. 3. §-ában foglaltak szerint újabb kereseti kérelemnek is tekinthette volna, illetve a felperest ebben az értelemben nyilatkozattételre hívhatta volna fel. A Legfelsőbb Bíróság ezekre figyelemmel az elsőfokú bíróság végzését a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján, amely a Pp. 259. §-a folytán a végzésekre is irányadó - hatályon kívül helyezte, és az 1992. évi LXVIII. törvény 29. §-ának (3) bekezdése értelmében utasította a per további tárgyalására és újabb határozat hozatalára. (Legf. Bír. Gf. III. 33. 138/1993. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás