GK BH 1994/46
GK BH 1994/46
1994.01.01.
Nem ütközik a Pp. 247. §-ában szabályozott keresetváltoztatás tilalmába, ha a jogosult az eredetileg választott szavatossági elállás helyett utóbb árleszállítást követel a kötelezett hibás teljesítése miatt [Pp. 247. § (1) bek., Ptk. 277. § (1) bek., 305. § (1) bek., 307. § (2) bek., GK 11. sz., GK 47. sz.].
Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek árleszállítás címén összesen 589 867 Ft tőkét, ennek évi 20% kamatát, 2083 Ft szakértői díjat és 38 200 Ft elsőfokú eljárási illetéket. Kötelezte továbbá az alperest, hogy fizessen meg a Fővárosi Bíróság Gazdasági Hivatala bevételi számlájára 2618 Ft szakértői díjat, míg a felperes ezt meghaladó keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában megállapította, hogy a felek között 1985. június 25-én a Ptk. 389. §-ában írt vállalkozási szerződés jött létre, amelyben az alperes 1 db "RUMIDAT" típusú rugalmas munkaidő rögzítő berendezés szállítását, telepítését, beüzemelését, alapszoftver kidolgozását, a megrendelővel egyeztetett program beégetését, valamint a kezelést végző dolgozók betanítását vállalta. A felperes a szerződés megkötésekor közölte az alperessel, hogy a berendezést 1400 fő dolgozója adatainak rögzítésére kívánja felhasználni. A felek a teljesítés határidejét 1985. december 15-ben, a vállalkozói díjat pedig 1 921 000 Ft-ban határozták meg. Az alperes a szerződés hibátlan teljesítéséért 1 éves jótállást vállalt. Az alperes a berendezést 1985. december 17-én leszállította, annak üzembe helyezését azonban nem végezte el. A jótállási kötelezettség keretében az alperes 2 alkalommal végzett javítást, előbb a központi egységek elektromos kártyáit cserélte, majd a két központi berendezés helyett egy egységet épített be. Ezt követően a számítógép működött ugyan, a szoftver azonban nem volt alkalmas a "munkaügyi igények" nyilvántartására.
A szerződést az elsőfokú bíróság megállapítása szerint az alperes hibásan teljesítette, abban azonban a rosszul megfogalmazott igényeivel a felperes maga is közrehatott. A hibákat javíthatónak ítélte, ezért az alperest az 1985. június 25-én kötött szerződés hibás teljesítése miatt a Ptk. 306. §-ának (1) bekezdése alapján árleszállítás megfizetésére kötelezte. Az árleszállítás összegét a berendezés használt értéke 50%-ában, összesen 589 682 Ft-ban határozta meg. Megállapította, hogy a felek a munkaügyi szolgáltatások megvalósítása érdekében 1987. október 26-án újabb szerződést kötöttek, amelyben az alperes 1988. március 31-i határidőre, 150 000 Ft vállalkozói díj ellenében az alaprendszer IBM alapúra történő cseréjét vállalta. Az új szerződésben kis részben a régi felperesi igények kielégítésére, túlnyomórészt pedig új igények teljesítésére vállalkozott. Az alperes az új szerződést a vállalt határidőre nem teljesítette, ezért a felperes a szerződéstől elállt. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a késedelem nem volt az alperes terhére róható, mivel a berendezést a felperes késedelmes adatszolgáltatása miatt nem tudta elkészíteni. A felperes ezért a szerződéstől való elállás jogát a Ptk. 306. §-ának (3) bekezdése alapján nem - csupán a Ptk. 395. §-ának (1) bekezdésére alapítottan - gyakorolhatta, ez esetben azonban a meghiúsulási kötbér megfizetésére jogszerű igényt nem támaszthat.
Az ítélet ellen az alperes fellebbezett, amelyben az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és a felperes keresetének elutasítását kérte. Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság árleszállítás megfizetésére kötelezte annak ellenére, hogy a felperes vele szemben ilyen tartalmú szavatossági igényt nem érvényesített, ehelyett a szerződéstől való elállását jelentette be, és kártérítés megítélését kérte. Előadta, hogy a választott szavatossági jogtól eltérni nem lehet, és mert a felperes árleszállítást nem kért, azt az elsőfokú bíróságnak nem volt törvényes lehetősége megítélni. Az alperes álláspontja szerint a felperest terhelte volna annak bizonyítása, hogy az első szerződésbeli szolgáltatás hibás volt, ezt azonban a felperes nem bizonyította, a referenciahelyeken történő vizsgálat eredményei pedig épp azt igazolták, hogy a rendszer hibátlanul működik. A felperes a már teljesített szerződéstől nem állhat el, és sem kártérítésre, sem árleszállításra jogszerűen nem tarthat igényt. Sérelmezte a kamatfizetési kötelezettség megállapítását is.
A felperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte.
A fellebbezés nem alapos.
Az elsőfokú bíróságnak az 1987. október 26-án kötött szerződéssel kapcsolatos ítéleti rendelkezéseit egyik fél sem támadta fellebbezéssel, és a felperes nem sérelmezte az 1985. június 25-én kötött szerződés vonatkozásában tett azt az ítéleti megállapítást sem, hogy a felperesnek a Ptk. 306. §-ának (3) bekezdése alapján e szerződéstől való elállásra nem volt törvényes lehetősége. A Legfelsőbb Bíróságnak ezért a Pp. 253. §-a (3) bekezdése első fordulata alapján a fellebbezés keretei között azt kellett elbírálnia, hogy az alperes az 1985. június 25-én kötött szerződést hibásan teljesítette-e, és ha igen, megilleti-e a felperest az árleszállítás és milyen összegben.
Alappal hivatkozott az alperes arra, hogy a felperes a hibás teljesítés esetén érvényesíthető szavatossági igények közül nem az árleszállítást, hanem az elállás jogát választotta. A választott szavatossági igényhez a bíróság kötve van, ezért akkor járt volna el helyesen, ha a jogosultat megfelelő tájékoztatással ellátja, és nyilatkozattételre hívja fel, mielőtt a választottól eltérő szavatossági igény szerint marasztalja az alperest. A felperes - akinek választási jogosultságát az elsőfokú bíróság valóban korlátozta - nem élt fellebbezéssel, ehelyett fellebbezési ellenkérelmében szavatossági igényét árleszállításban is megjelölte. A nagyobb jogosultság érvényesítésére irányuló kereset a kevesebb - bár más jogcímen alapuló - jogosultság érvényesítését is magában foglalja, ezért a felperesnek az eshetőlegesen előterjesztett árleszállítás iránti igénye nem ütközik a Pp. 247. §-ában szabályozott keresetváltoztatási tilalomba. A jogosult a választott szavatossági jogról a Ptk. 307. §-ának (2) bekezdése szerint másikra térhet át, a Legfelsőbb Bíróság GK. 11. sz. állásfoglalása szerint addig, amíg a szavatossági jogra vonatkozó megállapodás a felek között nem jött létre, és míg e tekintetben a bíróság jogerős határozatot sem hozott. A fentebb kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság érdemben bírálta felül az elsőfokú bíróságnak árleszállítást megítélő határozatát.
Az alperes a szerződés hibátlan teljesítéséért jótállást vállalt, ezért a Ptk. 248. §-ának (3) bekezdése szerint őt terhelte annak bizonyítása, hogy a hiba oka az átadás után keletkezett. Az alperes erre vonatkozó bizonyítást nem ajánlott fel, az elsőfokú bíróság által beszerzett szakértői vélemény pedig épp azt a felperesi előadást támasztja alá, hogy az alperes által készített rendszer már az átadás időpontjában is hibás volt, nem felelt meg a Ptk. 305. §-ának (1) bekezdésében írt követelményeknek. A Ptk. 277. §-ának (1) bekezdése szerint a szolgáltatásnak alkalmasnak kell lennie arra, hogy a rendeltetésének, illetve a szerződésben kikötött vagy a szerződéskötéskor a kötelezett által ismert célnak megfelelően lehessen felhasználni. A jogvita eldöntésénél ezért azt kell vizsgálni, hogy a felek között a szerződés milyen tartalommal jött létre, az alperes a kikötött vállalkozói díj ellenében milyen szolgáltatás teljesítését vállalta. A felek egyezően adták elő, hogy a szerződés megkötésének időpontjában ismert volt, hogy a felperes a rendszerrel 1400 fő dolgozójának azonosítását és munkaidejének kezelését kívánja megoldani. Ezt a létrejött szerződés is tartalmazza. Ezzel szemben az alperes egy olyan már kidolgozott rendszert adott át, amely alapkiépítésben 500 dolgozó adatainak nyilvántartására alkalmas, és maximum 1000 főig bővíthető. A szakértői vélemény szerint további fejlesztés nélkül ez a rendszer - a létszámkülönbség miatt - a szerződésben megjelölt létszám azonosítását, illetve munkaidejének hatékony kezelését nem teszi lehetővé. Ezen túlmenően a felek a szerződés megkötésekor pontosan nem tisztázták, hogy a felperesnek a rendszerrel szemben milyen elvárásai vannak, milyen adatokat kíván lekérdezni. Csak ezen adatok pontos ismeretében lett volna - eldönthető, hogy a rendszer és az alapszoftver alkalmas-e a vele szemben támasztott valamennyi felperesi igény kielégítésére.
A felek egyező előadása szerint a szerződés megkötésekor más dokumentum nem állt rendelkezésre, ezért csupán az iratoknál is levő, a felperes által ismert prospektus alapján volt megállapítható, hogy a rendszer milyen adatok betárolására alkalmas, és milyen lekérdezési lehetőséggel rendelkezik. A prospektus, amely az alperes részéről a szolgáltatandó dolog tulajdonságait tartalmazza, nem nyújt tájékoztatást arra nézve, hogy a lekérdezhetőség bármilyen módon korlátozott lenne, ezért amennyiben bármilyen korlátozás áll fenn, azt az alperesnek egyrészt a felperes tudomására kellett volna hoznia, másrészt a felperes elvárásai felől az alperesnek, mint vállalkozónak kellett volna tájékozódnia (BH. 1988/9. 320. sz.).
Az alperes részéről azonban az igények felmérése elmaradt, és csak utóbb derült ki, hogy a felperesnek a berendezéssel szemben támasztott igénye olyan mérvű, hogy annak kielégítése a hardver korlátaiba ütközik. A létszámkülönbségre, valamint a fentebb kifejtettekre figyelemmel a rendszer valójában nem tudta a felperes konkretizált elvárásait kielégíteni. A felperes az elvárásait először 1987. február 12-én foglalta össze. A másodfokú eljárásban ismételten meghallgatott szakértő véleménye szerint ezek a prospektusban szereplő adatokhoz képest nem új igények, egyetlen olyan elvárás sincs ugyanis a felsoroltak között, amelyet a rendszer elvileg nem tud teljesíteni. A prospektusban a lekérdezés körében korlátozásra vonatkozó tájékoztatás nem található, az alperes nem hívta fel a felperes figyelmét, hogy a rendszer használhatósága a konkrét igényektől függően korlátozott. Ennek hiányában a felperes későbbiekben konkretizált igényeit nem lehet olyan újabb ajánlatnak tekinteni, amelyre a felperes szerződési nyilatkozata nem vonatkozott. A szakértői vélemény szerint a szolgáltatás nem nyújtott egy olyan megbízhatósági szintű rendszert, amellyel a felperes az üzemszerű feldolgozást megkezdhette volna. Ennek okai a fentiekben ismertetésre kerültek.
Az alaprendszer hibás voltára enged következtetni egyébként az is, hogy az alperes a második szerződésben 150 000 Ft vállalkozói díj kifizetését kérte a felperestől akkor, amikor nála a fejlesztés további 564 000 Ft kiadással járt, és ennek csak egy részét fedezte volna az IBM alapúra cserélt rendszer visszanyert alkatrészeinek értéke. Az alperesnek a jótállási kötelezettség keretében a rendszer kijavítását kellett volna elvégezni, ehelyett annak fejlesztésébe kezdett, ami végül is nem lett befejezve. Összességében az állapítható meg, hogy az alperes által szolgáltatott rendszer bizonyos mértékig használható volt, a teljes körű - a szerződés szerinti - használat azonban nem volt biztosítva, ezért az alaprendszert illetően a teljesítés hibás volt. A szerződés hibás teljesítése miatt a felperes a Ptk. 306. §-ának (1) bekezdése alapján árleszállításra tarthat igényt. Nem tévedett tehát az elsőfokú bíróság, amikor az alperest árleszállítás megfizetésére kötelezte.
Az árleszállítás mértékének megállapításánál a Legfelsőbb Bíróság GK 47. sz. állásfoglalásának 1. pontja szerint a szolgáltatás 1 921 000 Ft-ot kitevő ellenértékéből kell kiindulni. Figyelemmel kell lenni arra, hogy a prospektusban foglaltakhoz képest a rendszer igen komoly mértékben korlátozott lekérdezési lehetőséggel rendelkezett, és hogy a felperesnek végig kétféle nyilvántartást kellett egymás mellett vezetnie, mert a kézi nyilvántartás nem volt megszüntethető. Az elsőfokú bíróság árleszállítás címén 589 687 Ft visszafizetésére kötelezte az alperest, a felperes terhén maradó vállalkozói díj 1 331 313 Ft volt, az eredetileg kialkudott 1 921 000 Ft-nak megközelítőleg a 70%-a. A felperes részére az elsőfokú bíróság által megítélt - az eredeti vállalkozási díj alig több mint 30%-át kitevő - 589 687 Ft-ot a fentebb kifejtettek szerint nem lehet eltúlzottnak tekinteni, annak további csökkentésére a Legfelsőbb Bíróság kellő jogi alapot nem talált.
Alaptalanul sérelmezte az alperes a késedelmi kamat felszámítását is. Az első szerződést az alperes 1985. december 17-én teljesítette. A szolgáltatás a teljesítés időpontjában csökkent értékű volt, ezért a jogosultnak ellenérték gyanánt a vállalkozói díj árleszállítással csökkentett összegét kellett volna kifizetnie. A felperes azonban 1986. január 2-án a teljes vállalkozói díjat kiegyenlítette, ezért annak visszafizetése ugyanezen a napon esedékessé vált, a visszafizetéssel az alperes azóta késedelemben van. A Ptk. 301. §-ának (1) bekezdése szerint a kötelezett a késedelembe esés időpontjától kezdve köteles 20% késedelmi kamatot fizetni. Nem tévedett ezért az elsőfokú bíróság, amikor az alperest a tőkekövetelésen kívül 1986. január 2-tól kezdődően késedelmi kamatok fizetésére kötelezte.
A Legfelsőbb Bíróság ezért az elsőfokú bíróság ítéletét a fenti indokolásbeli változtatással a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján helybenhagyta. (Legf. Bír. Gf. I. 30 126/1992. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás