• Tartalom

MK BH 1994/461

MK BH 1994/461

1994.08.01.
Az eljárásra a munkáltató székhelye szerinti, illetőleg a munkáltató azon telephelye szerinti munkaügyi bíróság kizárólag illetékes, ahol a munkavállaló a munkaszerződése alapján munkát végez [Pp. 351. § (1) bek.].
A felperes a budapesti székhelyű alperes alkalmazásában állt. 1991. március 21-én a saját - E.-n lévő - lakásán végezte a munkáját, az alperes tulajdonát képező fröccsöntő gépen, amikor balesetet szenvedett. Az ebből eredő kártérítés iránti keresetét a saját lakhelye - a munkavégzésének helye - szerint illetékes Pest Megyei Munkaügyi Bírósághoz nyújtotta be.
A Pest Megyei Munkaügyi Bíróság végzésével az illetékességének hiányát állapította meg, és az ügy iratait a Fővárosi Munkaügyi Bírósághoz tette át. Álláspontja szerint az alperesnek sem a székhelye, sem a telephelye nem Pest megyében van. Egymagában a baleset helye és a felperes lakása pedig nem alapozza meg a Pest Megyei Munkaügyi Bíróság illetékességét.
A Fővárosi Munkaügyi Bíróság ugyancsak illetékességének hiányát állapította meg, és az ügy iratait az eljáró bíróság kijelölése céljából a Legfelsőbb Bírósághoz terjesztette fel. Álláspontja szerint a felperes munkavégzési helye a Pest megyében lévő E.-n volt, az eljárásra a Pest Megyei Munkaügyi Bíróság az illetékes.
Az 1992. július 1-jétől hatályos 1992. évi XXII. törvény (Munka Törvénykönyve) 212. §-a (2) bekezdésével megállapított 1952. évi III. törvény (Pp.) 351. §-ának (1) bekezdése szerint az "eljárásra a munkáltató székhelye szerinti, illetőleg a munkáltató azon telephelye szerinti munkaügyi bíróság az illetékes, ahol a munkavállaló munkaszerződése alapján munkát végez". Az idézett rendelkezésből következik, hogy ha a munkáltató székhelye és a munkavállaló munkavégzési helye nem egyezik meg, az eljárásra kizárólag a munkáltató azon telep helye szerinti munkaügyi bíróság az illetékes, ahol a munkavállaló munkát végez (végzett). Ez az illetékesség kizárólagos.
Az utóbbiakból következik, hogy egymagában a munkavégzés helyének a tisztázása az illetékesség eldöntése szempontjából nem elegendő. Szükséges annak a telephelynek a pontos megállapítása is, ahol a munkavállaló munkaszerződés alapján munkát végez.
Az adott esetben az ügy irataiból egyértelműen megállapítható, hogy az alperes székhelye Budapesten van. Ezt az illetékességet csak akkor lehetett és kellett volna mellőzni, ha egyértelműen megállapítható lett volna, hogy a felperes e.-i lakása nemcsak a munkavégzési helye, de egyben az alperes telephelye is volt. Ezt azonban az ügy iratai alapján nem lehet megállapítani.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a nemleges illetékességi összeütközést: a Pp. 45. §-ának (2) bekezdése alapján - a Fővárosi Munkaügyi Bíróságnak eljáró bíróságul való kijelölésével szüntette meg. (Legf. Bír. Mpk. I. 10. 452/1993. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére