BK BH 1994/470
BK BH 1994/470
1994.09.01.
I. A nevelése alatt álló személy sérelmére elkövetett szemérem elleni erőszak bűntette helyett a kiskorú veszélyeztetése bűntettének minősül, ha a terhelt a házastársa 14. életévét betöltött, közös nevelésük alatt álló leánygyermek előtt önkielégítést végez [Btk. 195. § (1) bek., 198. § (2) bek. a) pont, 208. §].
II. Ha a tanú a vallomástételt az eljárási törvényben biztosított jogánál fogva a tárgyaláson megtagadja, a nyomozás során tett tanúvallomásáról felvett jegyzőkönyv a tárgyaláson abban az esetben sem olvasható fel, ha a nyomozás során kellő kioktatás után úgy nyilatkozott, hogy kíván tanúvallomást tenni [Be. 66. § (1) bek. a) és b) pont, (2) bek., 63. § (2) bek., 67. § (3) bek., 83. § (3) bek., 203. § (1) bek.].
A városi bíróság a vádlott bűnösségét a nevelése alatt álló személy sérelmére elkövetett szemérem elleni erőszak bűntettében állapította meg, és ezért 5 év 6 hónapi fegyházbüntetésre és 6 évre a közügyektől eltiltásra ítélte. A megállapított tényállás lényege a következő.
A többszörösen büntetett előéletű 25 éves vádlott nős, egy nevelt gyermek eltartásáról gondoskodik, munkahellyel és jövedelemmel nem rendelkezik, munkanélküli-segélyben részesül. A vádlott jelenleg vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt kiszabott szabadságvesztés-büntetését tölti.
A vádlott házasságot kötött 1990-ben a sértett édesanyjával, ebből a házasságból közös gyermekük származott. A sértett - aki 1979. július 5-én született - a vádlott nevelése alatt áll. A vádlott 1993. szeptember 13-án a délutáni órákban ittas állapotban volt, és a lakásban tartózkodott felesége, a közös kisgyermekük, valamint a sértett. A vádlott felesége a lakásból eltávozott. Ezt követően a vádlott magához ölelte a sértettet, aki kibújt az ölelésből, és a szobája ment. A vádlott követte a szobába a sértettet, ahol ismételten magához ölelte, de a sértett elhárította a vádlott közeledését. A sértetten egy combig érő póló és bugyi volt. A sértett és a vádlott a szobában levő heverőre esett, majd a sértett a saját ágyára készült átmászni. A vádlott felszólította a sértettet, hogy a vegye le a bugyiját, de a sértett ezt megtagadta, ekkor a vádlott megfogta a sértett bugyiját és azt leszakította. Ekkor a vádlott ruházata egy alsónadrág és egy zokni volt. A sértett az ágyán összekuporodva ült, amikor a vádlott az alsónadrágját letolta, majd visszahúzta. A sértett meztelen altesttel ült az ágyán, ekkor a vádlott felszólította, hogy húzza le a pólóját. Amikor a sértett ezt félelmében megtette, akkor a vádlott az alsónadrágját letolva, nemi szervét elővéve önkielégítést végzett. Ezután a vádlott az alsónadrágját felhúzva a szobából eltávozott, majd elhagyta a lakást.
A sértett még aznap joghatályos magánindítványt terjesztett elő a vádlottal szemben.
Az ügyész vádiratában a vádlottal szemben nevelése alatt álló személy sérelmére elkövetett szemérem elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat.
A vádlott a bűncselekmény elkövetését mind a nyomozás, mind a tárgyalás során elismerte, azt nem tagadta.
A bíróság ilyen körülmények között a tényállást megalapozó bizonyítékul a sértett, valamint az édesanyja nyomozás során tett vallomása, illetőleg a vádlott nyomozati és tárgyalás során tett vallomására utalt.
A fenti tényállás alapján a városi bíróság a vádlottat bűnösnek mondotta ki a Btk. 198. §-ának (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdése a) pontjának I. fordulata szerint minősülő, nevelése alatt álló személy sérelmére elkövetett szemérem elleni erőszak bűntettében.
Az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárás során megsértette az eljárási szabályokat, amikor a mentességi jogával élő sértett és a vádlott felesége által a nyomozás során tett tanúvallomást ismertette, a tárgyalási jegyzőkönyvből kitűnően ugyanis a sértett (a vádlott nevelt gyermeke) és a vádlott házastársa a mentességi jogukra történt figyelmeztetés után akként nyilatkoztak, hogy nem kívánnak vallomást tenni.
További eljárási szabályt sértett az elsőfokú bíróság, amikor ezeket a vallomásokat bizonyítékként figyelembe vette, ugyanis ítéletének indokolása tartalmazza, hogy az egyéb bizonyítékok mellett a tényállást megalapozó bizonyítékul a sértett és a vádlott házastársa nyomozás során tett vallomását használta fel. Amennyiben ugyanis a tanú a vallomástételt a Be. 66. §-a (1) bekezdésének a) és b) pontjára hivatkozással a tárgyaláson megtagadja, a rendőrség vagy ügyészség előtt tett korábbi vallomását sem lehet felolvasni és az ügyben bizonyítékként figyelembe venni. A vonatkozó jogszabályi rendelkezés ellenkező értelmezése ugyanis a mentességi jog megkerülését jelentené, garanciális jellegű szabályt sértene, vagyis a törvény által biztosított mentesség a gyakorlatban nem érvényesülhetne.
Ugyanakkor a Be. 67. §-ának (3) bekezdése értelmében a Be. 65-66. §-ának rendelkezései ellenére kihallgatott tanú vallomása bizonyítási eszközként nem vehető figyelembe, ezért a megyei bíróság a bizonyítékok köréből a sértett és a vádlott felesége nyomozás során tett tanúvallomását kirekesztette.
E tanúvallomások kirekesztése ellenére a megállapított tényállás az ügy lényegére vonatkozó részében megalapozott volt, ezért az említett eljárási szabálysértés miatt nem vált szükségessé az elsőfokú bíróság ítéletének a hatályon kívül helyezése.
A fennmaradó és az elsőfokú bíróság által helyesen értékelt bizonyítékok (a vádlott beismerése, bűnjelek, szakértői vélemények adatai) ugyanis kellően bizonyították, alátámasztották a tényállásban rögzített tényeket, így a megyei bíróság az irányadónak tekintett és megalapozott tényállás alapulvételével bírálta felül az elsőfokú bíróság ítéletét.
Az irányadó tényállásból okszerű a vádlott bűnösségére vont következtetés, de a cselekmény jogi minősítése nem helytálló. A Btk. 198. §-ának (1) bekezdésében meghatározott szemérem elleni erőszak bűntettét az követi el, aki mást házassági életközösségen kívül erőszakkal avagy az élet vagy testi épség ellen irányuló közvetlen fenyegetéssel fajtalanságra vagy annak eltűrésére kényszerít, vagy másnak a védekezésre, illetőleg akaratnyilvánításra képtelen állapotát fajtalanságra használja fel. A szóban forgó bűncselekmény jogi minősítésének a vizsgálata körében tehát a tényállási elemek közül az erőszak, illetve a fenyegetés, továbbá a fajtalanság vizsgálatának van döntő jelentősége.
Az erőszak megvalósulása a sértett ellen irányuló olyan erős fizikai kényszert jelent, amely alkalmas a komoly ellenállás leküzdésére; a fenyegetésnek viszont a törvényi tényállás szövege szerint közvetlenül az élet vagy a testi épség ellen kell irányulnia. Az adott esetben ilyen erőszak és fenyegetés a vádlott részéről a sértett felé irányulóan nem történt.
A fajtalanság fogalmán az állandó ítélkezési gyakorlat olyan súlyosan szeméremsértő, az általános erkölcsi felfogást szexuális vonatkozásban durván sértő cselekményt ért, amely a nemi vágy felkeltésére vagy annak kielégítésére szolgál. A fajtalanság ugyanakkor a passzív alany testét közvetlenül érintő olyan tevékenység, amely a nemi vágy felkeltésére, illetve kielégítésére alkalmas, illetve a sértettnek az ilyen jellegű aktív tevékenységre kényszerítése erőszakkal vagy fenyegetéssel (pl. az elkövető orális kielégítése). A vádlott tevékenysége ezt a tényállási elemet nem merítette ki.
Vizsgálta ugyanakkor a másodfokú bíróság, hogy a vádlott - saját nemi vágyának kielégítését célzó - cselekménye milyen más bűncselekmény törvényi tényállását valósította meg. Ennek során arra a megállapításra jutott, hogy a vádlott magatartása szeméremsértő cselekménynek tekintendő, és a Btk. 208. §-ában meghatározott szeméremsértés vétségénél súlyosabb bűncselekmény valósult meg. Az irányadó tényállás szerint a vádlott, aki a 14 éves kiskorú sértett nevelésére köteles személy, a saját nemi vágyának kielégítése végett a sértett előtt a nemi szervét mutogatta; és önkielégítést végzett. A megyei bíróság álláspontja szerint ezzel a magatartásával olyan súlyos kötelességszegést követett el, amellyel a kiskorú leánygyermek erkölcsi fejlődését súlyosan veszélyeztette, és ezáltal a Btk. 195. §-ának (1) bekezdésébe ütköző kiskorú veszélyeztetésének a bűntettét valósította meg.
A vádlott terhére a minősítésváltoztatás folytán megállapított cselekmény büntetési tétele 5 évig terjedő szabadságvesztés, erre figyelemmel törvényszerű a vádlott büntetésének enyhítése.
A bűnösségi körülmények - amelyeket az elsőfokú bíróság feltárt - annyi pontosítást igényeltek, hogy mellőzendő volt a vádlott beismerő vallomásával, megbánó magatartásával kapcsolatban írt azon kitétel, amely szerint az súlytalan. A megyei bíróság megítélése szerint az ilyen és hasonló tárgyú ügyekben döntő jelentősége van a beismerő vallomásnak, éppen ezért a büntetés kiszabásánál azt nyomatékos enyhítő körülményként kell értékelni.
Erre, valamint a vádlott terhére és javára értékelt egyéb körülményekre, bűnösségének fokára és a cselekmény tárgyi súlyára figyelemmel a megyei bíróság a vádlottat a Btk. 43. §-a a) pontjának alapulvételével 2 évi börtönbüntetésre és a közügyektől 3 évi eltiltásra ítélte. (Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság 1. Bf. 152/1994. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás