BK BH 1994/471
BK BH 1994/471
1994.09.01.
I. Helyi tv-stúdió alapítása és televíziós műsorok engedély nélküli sugárzása sajtórendészeti vétséget valósít meg; az ilyen cselekmény társadalomra veszélyességének hiánya – azon a címen, hogy a sajtótörvény rendelkezései elavultak – nem állapítható meg, és alaptalan a cselekmény társadalomra veszélyességében való tévedésre hivatkozás is [Btk. 213. § a) pont, 10. § (1) bek., 27. § (2) bek.].
II. A sajtórendészeti vétség mellett a távközlési berendezés szabálytalan üzemeltetése szabálysértésének a vádlott felelőssége szempontjából nincs jelentősége [Btk. 213. § a) pont, Be. 216. § (2) bek., 17/1968. (IV. 14.) Korm. r. 63. § (2) bek. a) pont].
III. A sajtórendészeti vétség megvalósulása esetén az elkövető által bérelt és engedély nélkül üzemben tartott adóberendezés nem kobozható el, hanem azt a tulajdonosának kell kiadni [Btk. 77. § (1) bek. a) pont, Be. 102. § (1) és (2) bek.].
Az elsőfokú bíróság a vádlottat a sajtórendészeti vétség miatt egy évre próbára bocsátotta, ugyanakkor a távközlési berendezés szabálytalan üzemeltetésének szabálysértése miatt az eljárást megszüntette; az adóberendezés lefoglalását megszüntette, és azt a tulajdonosának kiadni rendelte. A tényállás lényege a következő.
A vádlott - aki vállalkozó és egy hetilap kiadója és főszerkesztője 1992. október végén vagy november elején bérelt egy Politron gyártmányú tv-adóberendezést, amelyet a lakásán üzembe helyezett, és azt 1993. április 13. napjáig folyamatosan üzemben tartotta. A vádlottnak a tv-adó megszerzéséhez, valamint üzembe helyezéséhez és üzemben tartásához engedélye nem volt.
A vádlott kezdetben a képújságot, a kábel-tv műsorait, valamint az MTV műholdas műsorát sugározta az adóberendezéssel. 1992 decemberétől a vádlott a lakásán helyi stúdiót rendezett be, ahol tv-műsorokat szerkesztett, amelyeket az általa bérelt adóberendezéssel a városban és a város környékén egy tv-csatorna frekvenciasávján sugározott. A vádlottnak stúdióalapításhoz és tv-műsor készítéséhez szükséges engedélye nem volt.
A rendőrkapitányság az adóberendezést a vádlott lakásán 1993. április 13-án lefoglalta.
Az 1986. évi II. törvény 12. §-ának (1) bekezdése értelmében sajtóterméket előállítani és nyilvánosan közölni, illetőleg helyi stúdiót alapítani - ha a jogszabály eltérően nem rendelkezik - csak engedéllyel szabad. A törvény végrehajtásáról szóló 12/1986. (IV. 22). MT rendelet 4. §-a értelmében a sajtótermék előállítására és nyilvános közlésére vonatkozó engedélyt helyi stúdió alapítása esetén a Művelődési és Közoktatási Minisztérium adja meg; a 6. § (2) bekezdése szerint, pedig ha kétséges, hogy valamely sajtótermék engedélyezési vagy bejelentési kötelezettség alá esik-e, illetőleg az engedélyezés melyik szerv hatáskörébe tartozik, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium állásfoglalása az irányadó.
A vádlott beismerte, hogy helyi stúdió alapítására, illetve tv-műsor előállítására vonatkozó engedélye nem volt. A Btk. 213. §-ának a) pontjába ütköző sajtórendészeti vétséget az követi el, aki engedély nélkül állít elő vagy terjeszt olyan sajtóterméket, amelynek előállításához vagy terjesztéséhez engedély szükséges. A sajtótermék fogalmát a sajtótörvény 20. §-ának b) pontja határozza meg, eszerint a televízió-műsor sajtóterméknek minősül; e d) pontja pedig kimondja, hogy a terjesztésen a nyilvános közlés értendő, amibe beletartozik a sajtótermékek sugárzása is. Nem kétséges, hogy a vádlott engedély nélkül állított elő és terjesztett olyan sajtóterméknek minősülő tv-műsort, amelynek előállításához vagy terjesztéséhez engedély szükséges. A vádlottnak ez a magatartása sajtórendészeti vétségnek minősül.
Alaptalan a vádlottnak az a védekezése, amely szerint nem tudta, hogy a helyi stúdió alapítása, illetőleg tv-műsor készítése engedélyköteles. A vádlott - elmondása szerint - maga is lapalapító és gyakorló újságíró, a sajtótörvény rendelkezéseit ismeri. Ilyen körülmények mellett nem hivatkozhat a jogszabály ismeretének a hiányára.
A vádlottnak azt is tudnia kellett, hogy a sajtótörvény végrehajtásáról szóló 12/1986. (IV. 22) MT rendelet 6. §-ának (2) bekezdése szerint, ha kétséges, hogy valamely sajtótermék engedélyezési vagy bejelentési kötelezettség alá esik-e, illetőleg az engedélyezés melyik szerv hatáskörébe tartozik, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium állásfoglalása az irányadó. A vádlott erre vonatkozóan még állásfoglalást sem kért.
A vádlott a vád tárgyává tett bűncselekménnyel összefüggésben megvalósította a I7/1968. (IV. 14). Korm. rendelet 63. §-a (2) bekezdésének a) pontjába ütköző, távközlési berendezés szabálytalan üzemeltetése szabálysértését is. A vádlott ugyanis a tv-adóberendezést engedély nélkül szerezte meg és tartotta üzemben.
A bíróság enyhítő körülményként értékelte a vádlott beismerő vallomását és azt, hogy két kiskorú gyermek eltartásáról gondoskodik, és a körülmények egybevetésével arra a megállapításra jutott, hogy a büntetésnek a Btk. 37. §-ában értékelt céljai azáltal is elérhetők, ha a büntetés kiszabását próbaidőre elhalasztja. Erre figyelemmel a bíróság a Btk. 72. §-ának (1) és (3) bekezdése alapján egy évre a vádlott próbára bocsátását rendelte el.
A bíróság a vádlottal szemben a Be. 216. §-ának (2) bekezdése álapján szüntette meg a vád tárgyává tett bűncselekménnyel összefüggő szabálysértés elbírálását azért, mert a jelen esetben a szabálysértés a bűncselekmény elkövetésének szükségszerű eszközcselekménye. Ennélfogva a szabálysértésnek a vád tárgyává tett bűncselekmény mellett a felelősségre vonás szempontjából nincs jelentősége.
A bíróság a tv-adóberendezés lefoglalását a Be. 102. §-ának (1) bekezdése alapján szüntette meg, és a (2) bekezdése alapján rendelte kiadni a dolog tulajdonosának. Az elsőfokú bíróság végzése ellen az ügyész a vádlott terhére súlyosításért, a lefoglalt bűnjel elkobzásáért és a szabálysértés érdemi elbírálásáért, a vádlott és a védője pedig felmentésért jelentett be fellebbezést.
A megyei bíróság a felülbírálat során megállapította, hogy a városi bíróság által rögzített tényállás megalapozott. A másodfokú bíróság nem értett egyet a vádlottnak és a védőjének a fellebbezési eljárás során előadott azzal az álláspontjával, amely szerint a vádlott cselekménye nélkülözi a társadalomra veszélyességet, sőt a helyi közvélemény szerint kifejezetten hasznosnak ítélhető meg, a társadalomra veszélyesség hiánya pedig arra vezethető vissza, hogy a sajtótörvény vonatkozó rendelkezései nem felelnek meg a sajtó-, és szólásszabadság támasztotta követelményeknek.
A bíróság nem vitatja, hogy léteznek olyan élethelyzetek, amikor a közvélemény egy része a jogalkotó által büntetendőnek nyilvánított emberi magatartásokat etikailag elfogadhatóknak tartja, szemben a törvény rendelkezéseivel. A jogszabályok jogos avagy jogosnak vélt kritikája azonban nem terjedhet addig senki részéről, hogy a jogkövető magatartást feladja. A hatályban levő törvények, jogszabályok betartása kivétel nélkül kötelező mindenki számára, legfeljebb törvényes úton kezdeményezhető a jogalkotó szerveknél a jogszabály megváltoztatása, ha az valóban nem felel meg a társadalmi elvárásoknak, követelményeknek. Mindezekre is figyelemmel egy emberi magatartás büntetendő voltát, társadalomra veszélyességét, avagy annak hiányát a közvélemény nem ítélheti meg, de a jogalkalmazói szerveknek sem feladata a törvények felülvizsgálata, erre lehetőségük sincs, mert ezt a jogbiztonság teljes hiányát eredményezné.
Ami a társadalomra veszélyességet illeti, az egyrészt jogalkotói, másrészt jogalkalmazói kategória.
Jogalkotói kategória annyiban, hogy a törvényhozó az emberi magatartások elvileg lehetséges teljességéből a Btk. megalkotásánál azokat nyilvánította - törvényi tényállásba foglalás útján - bűncselekménnyé, amelyeket a társadalomra veszélyesnek ítélt. A vádlott cselekménye - az első fokú végzésben részletesen kifejtettek szerint - büntetendő a Btk. rendelkezései szerint.
Másrészről a jogalkalmazónak a konkrét cselekmény konkrét társadalomra veszélyességét, illetve annak mértékét minden esetben vizsgálnia kell. A bíróság ennek során elvileg arra a következtetésre is juthat, hogy a törvényi tényállást kimerítő cselekmény nem bűncselekmény, mert az elkövetéskor teljesen nélkülözte a társadalomra veszélyességét. Ez a következtetés azonban - éppen a bírságok jogalkalmazói szerepéből adódóan - csak kivételes lehet, s csak a széles körben kialakult társadalmi szokások vagy a jogilag elismertség, megtűrtség tényén alapulhat.
A vádlott cselekményével összefüggésben azonban mindezek a tények az elkövetés időpontjában nem voltak megállapíthatók, így a bíróság a társadalomra veszélyesség hiányát sem rögzíthette, csupán annak mértékét vizsgálta a joghátrány megválasztása során. Következésképpen a vádlottnak és védőjének bűncselekmény hiányában történő felmentésre irányuló fellebbezését a másodfokú bíróság alaptalannak találta. Ugyanakkor egyetértett az elsőfokú bíróságnak azzal a megállapításával, hogy a vádlott a terhére rótt bűncselekményt elkövette.
A cselekmény jogi minősítése törvényes.
A városi bíróság maradéktalanul feltárta, és helyesen értékelte mindazokat a körülményeket, amelyeket figyelembe kellett venni a joghátrány alkalmazása során, az alkalmazott intézkedés arányban áll mindezen körülményekkel, továbbá a bűncselekmény konkrét tárgyi súlyával, ezen belül a társadalomra veszélyesség mértékével.
Helyesen ismerte fel a városi bíróság, hogy az elkövető által a bűncselekménnyel összefüggésben megvalósított szabálysértésnek a felelősségre vonás szempontjából a vádlott terhére megállapított bűncselekmény mellett nincs jelentősége.
Helyesen döntött továbbá az elsőfokú bíróság akkor is, amikor a bűnjelként lefoglalt tv-adót a tulajdonosnak kiadni rendelte. Bár a lefoglalt bűnjeleket az elkövető a bűncselekmény eszközéül használta, ezek azonban nem az ő tulajdonát képezték. Másrészről önmagában a tv-adó birtoklása nem veszélyezteti a közbiztonságot, a veszélyhelyzet pusztán a rendeltetésellenes üzemeltetésből adódhatott. Így a Btk. 77. §-a (1) bekezdésének a) pontjában írt feltételei az elkobzásnak nem valósultak meg. (Bács-Kiskun Megyei Bír. 2. Bf. 912/1993. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás