GK BH 1994/497
GK BH 1994/497
1994.09.01.
Ha a fél a szerződés (megállapodás) megtámadási jogát — mert a megtámadási határidő megnyílta után a szerződést (megállapodást) írásban megerősíti — elveszti, ez szükségtelenné teszi azt, hogy az ügyben eljáró bíróságok bizonyítási eljárást folytassanak le a megtámadási jog alapjául szolgáló tényállás vonatkozásában [Ptk. 198. § (1) bek., 210. § (1) bek., 236. § (3)—(4) bek., Pp.1. §, 3. §, 177. §, 206. § (1) bek.].
A felperes, mint megrendelő, az alperes, mint szállító 1987. december 11-én és 1988 decemberében szerződést kötöttek az alperes által gyártott válaszfalajtók szállítására és értékesítésére. A felperes havonta meghatározott számú válaszfalajtó átvételét, értékesítésének megszervezését és - a forgalmazás érdekében - piackutatást vállalt. "Garantálta", hogy az ajtókat a szállítás során "bútorként kezeli" és zárt helyen tárolja. A felperes a vásárlók minőségi kifogásai miatt a válaszfalajtókat a Kereskedelmi Minőségellenőrző Intézettel megvizsgáltatta és ennek alapján 1989. november 20-án kelt levélben 4896 db válaszfalajtó minőségi hibái miatt - a Ptk. 306. §-a (3) bekezdésének a felhívásával - szavatossági igényt jelentett be az alpereshez. A Kermi-vélemény ismeretében a felek 1989. december 12-én közösen megállapították, hogy a felperesnél 16 893 db minőséghibás ajtó van készleten, amelyek értékcsökkenése 40-60%-os. Abban állapodtak meg, hogy a felperes a készletén lévő ajtókat maximum 60%-os értékcsökkenéssel jogosult értékesíteni, de az alperes azokat maga is árusíthatja. Az eladott ajtók ellenértéke a felperest illeti meg, az elszámolás időpontjaként 1990. június 30-át tűzték ki. Az alperes vállalta, hogy az elszámolást követő 15 napon belül a felperes által kifizetett vételár és az értékesítésből befolyt összeg közötti különbséget a felperesnek megfizeti. Az alperes 1990. január 22-én megbízta az Építésügyi Minőségellenőrző Intézetet, hogy vizsgálja meg a felperes különböző telephelyein árusított válaszfalajtók tárolásának körülményeit. A megbízás kiterjedt az egyes telephelyeken felmerült minőségi problémák és értékesítési tapasztalatok összegyűjtésére is. Az ÉMI a 27 telephelyből 19 telephelyen tartott helyszíni szemlét és a tárolás körülményeit tíz esetben megfelelőnek találta. Helytelen, szakszerűtlen tárolást két telephelyen állapított meg, de nem tekintette megfelelőnek - a többi telepen tapasztalt - fedett, de egy oldalon nyitott tárolási körülményeket sem.
A szakvélemény jellemző hibaként gyártási, csomagolási hibákat, furnérleválást, felhólyagosodást jelölt meg. A forgalmazás viszonylagos sikertelenségét abban látta, hogy az utólag szerelhető folding tok a hagyományos befalazott tokoktól eltérő technológiát és anyagokat kíván, és ezt a vásárlók idegenkedéssel fogadták.
Időközben a felperes 1990. április 6-án 8 hónapra 10 millió forint hitelt nyújtott az alperesnek. A peres felek 1990. július 12-én az elszámolások rendezése végett megbeszélést tartottak, az erről felvett jegyzőkönyvben rögzítették, hogy a felperes a készleten lévő ajtók 90%-át 60%-os árengedménnyel értékesítette, ehhez képest 52 704 862 Ft-ot igényel az alperestől. A teljes szavatossági igényét nem érvényesíti és nem mondja fel az április 6-án kelt hitelszerződést akkor, ha az alperes az említett összeget annak kamataival együtt bank által garantált váltóval rendezi. Ha a váltót a felperes meghatározott időn belül nem kapja meg, a felek az 1989. december 12-i jegyzőkönyvben írtakat tekintik irányadónak. A feltételként kitöltött váltó nem került kibocsátásra, ezért a felperes - leszállított keresetében - az 1989. december 12-i megállapodásra hivatkozva 47 800 172 Ft és ennek kamatai megfizetésére kérte az alperest kötelezni.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Azzal védekezett, hogy a felperes a megállapodástól eltérően az összes terméket egységesen 60%-os árengedménnyel értékesítette, és a befolyt vételárral sem számolt el tételesen. Az ajtók értékesítését az gátolta, hogy a nem megfelelő tárolás miatt az ajtók megrongálódtak. A hibás tárolás által okozott károk megállapítására szakértő kirendelését, a megállapodás értelmezése érdekében tanúk meghallgatását kérte. Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 47 800 172 Ft-ot, ennek évi 20% kamatát, valamint 328 950 Ft perköltséget. Ítéletében tényként állapította meg, hogy az alperes hibásan teljesített; a felek megállapodtak az értékesítés feltételeiben és abban, hogy az alperes az értékcsökkenést a felperesnek megtéríti. A perben kirendelt könyvszakértői véleményből megállapítható volt, hogy a kezdeti 40%-os árengedmény nem hozta meg a kívánt eredményt, mert csak 301 db ajtót sikerült ily módon értékesíteni. A felperes 60%-os árengedménnyel 15 663 db ajtót adott el. Az árengedménnyel értékesített 15 964 db termék esetében az értékcsökkenés 47 800 172 Ft volt. A bíróság a további bizonyítást szükségtelennek találta, mert az 1989. december 12-i jegyzőkönyvből egyértelműen megállapítható volt a felek akarata az értékesítés feltételeire nézve. A faipari szakértő kirendelését az ajtók időközbeni értékesítése miatt ugyancsak indokolatlannak ítélte.
Az alperes fellebbezése folytán a Legfelsőbb Bíróság, mint másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét érdemben felülbírálta és ítéletével helybenhagyta. Osztotta az elsőfokú bíróságnak azt a jogi álláspontját, hogy a felek a hibás teljesítés jogkövetkezményeit megállapodással rendezték, melynek értelmében a felperes az egész készletet jogosult volt 60%-os értékcsökkenéssel eladni. Ezt a megállapodásukat megerősítették az 1990. július 12-én felvett jegyzőkönyvben. A felperes úgy járt el az értékesítés során, ahogyan az az adott helyzetben elvárható volt, reklámozással próbálta az áru kelendőségét fokozni, és kezdetben 40%-os árengedménnyel is próbálkozott. Az alperesnek kellett volna bizonyítania a Kermi és az ezt megerősítő ÉMI-szakvéleménnyel szemben, hogy a hibák nem a gyártás, hanem a tárolás folytán keletkeztek. Ezt az alperes bizonyítani nem tudta, erre a megállapodások során nem hivatkozott, és a megállapodást ilyen okból később sem támadta meg. A válaszfalajtóknak az eladáskori állapotát megállapítani már nem lehet, az időközbeni értékesítés és beépítés miatt.
A másodfokú ítélet ellen az alperes felülvizsgálati kérelemmel élt és kérte, hogy a törvénysértő és megalapozatlan ítéletet a Legfelsőbb Bíróság helyezze hatályon kívül és utasítsa az elsőfokú híróságot új eljárásra és új határozat hozatalára. Felülvizsgálati kérelmét azzal indokolta, hogy az eljárt bíróságok megsértették a Pp. 1. és 3. §-át, valamint a 177. §-át, mert a tényállást nem derítették fel. A szakértői vélemények ellentmondásait igazságügyi szakértői vélemény beszerzésével kellett volna feloldani, illetve igazságügyi szakértői vizsgálattal kellett volna tisztázni, hogy az ajtók értékcsökkenését ténylegesen mi okozta. A szakértői vizsgálat és a bizonyítékok helyes mérlegelése azt igazolta volna, hogy a kár nagy részét a felperes okozta a szakszerűtlen tárolással és azzal, hogy - kárenyhítési kötelezettségét mellőzve - a minőségtől függetlenül egységes árengedménnyel értékesítette az ajtókat. Az eljárt bíróságok a megállapodás szövegével és a felek akaratával ellentétesen értelmezték a felperes által adható árengedmény mértékét. Az alperes a továbbiakban azzal is érvelt, hogy bár az érdeke nem a szerződés megtámadása, hanem annak helyes értelmezése volt, de megtámadási jogát aPtk. 236. §-ának (3) bekezdése értelmében kifogás utján is jogosult volt érvényesíteni. A felülvizsgálati eljárásban szakértői véleményt csatolt annak bizonyítására, hogy a gyártási hibák az ajtók beépítése után is megállapíthatók.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az alperes lényegében azt sérelmezte, hogy az eljárt bíróságok a bizonyítást nem vették fel olyan terjedelemben, amely a releváns tényállás megállapításához szükséges, a bizonyítási eljárás adatait tévesen mérlegelték, és ennek következtében tévesen értelmezték a felek megállapodását és állapították meg kizárólag az alperes szerződésszegését. A jogerős ítéletet hozó másodfokú bíróság a felek megállapodásának értelmezésénél az arról készült jegyzőkönyvet, mint okirati bizonyítékot értékelte, és a bizonyítás anyagává tette az 1990. július 12-én készült jegyzőkönyvbe foglalt nyilatkozatokat is. Az alperes ebben a körben - a fellebbezési eljárásban - további bizonyítékot nem jelölt meg. A bíróság a Pp. 206. §-a (1) bekezdésének megfelelően járt el, amikor a bizonyítékokat a maguk összességében értékelve, meggyőződése szerint bírálta el. A felülvizsgálati bíróság a bizonyítékok mérlegelésénél olyan ellentmondást, okszerűtlenséget vagy iratellenességet nem talált, amelyek a bizonyítékok eltérő mérlegelésére alapot adtak volna.
A peres felek az 1989. december 12-én létrejött megállapodásban - amelynek megkötésében az alperes részéről a vezérigazgató, egy vezérigazgató-helyettes és egy szaktanácsadó vett részt - a Kermi-vizsgálat megállapítására tekintettel a készleten lévő ajtók értékcsökkenését 40-60%-osra tették. Az alperes "feljogosította" a felperest arra, hogy maximum 60%-os értékcsökkenéssel értékesítse az ajtókat. Az árengedménynek egyéb feltételét nem írták elő. A felperest osztályba sorolási kötelezettség nem terhelte. Ezt az alperes sem végezte el, holott a megállapodás szerint maga is jogosult lett volna az ajtókat értékesíteni. Az alperes 1990 februárjában már birtokában volt az ÉMI-szakvéleménynek, ennek ismeretében sem kérte a felperestől az értékcsökkenés tényleges mértéke szerint az ajtók osztályozását, és a 60%-os mértékben történő árusítást akkor sem kifogásolta, amikor 1990 júliusában arról értesült, hogy az ajtók 90%-a ily módon került eladásra. A bizonyítás anyagából és az említett körülményekből okszerűen jutott a másodfokú bíróság arra a következtetésre, hogy a maximum 60%-os értékcsökkenéssel történő értékesítést a Ptk. 207. §-ának (1) bekezdése szerint a felperes úgy értelmezhette, hogy ennél nagyobb árengedményt nem adhat az értékesítés során, de ennyit igen. Ez az értelmezés életszerű is, hiszen az értékcsökkenés mértékének meghatározása átlagosan történt. Az alperes szerint is ismert és akkor nem vitatott Kermi-szakvélemény szerint az egész vizsgált ajtótoktétel osztályon kívüli minősítést kapott, csak az ajtólapoknál kerülhetett volna sor alacsonyabb minőségi osztályba sorolásra.
Alaptalanul sérelmezte az alperes, hogy a másodfokú bíróság nem vette figyelembe, illetve arra nézve tényállást sem állapított meg, hogy az értékcsökkenés mértékében a helytelen tárolás miatt keletkezett károk is közrehatottak. Az alperesnek ezzel kapcsolatos bizonyítási indítványát a másodfokú bíróság azért mellőzte, mert szerinte az értékesítéskori állapot már nem állapítható meg. Erre a következtetésre valóban megalapozatlanul jutott, mert ezt a kérdést a Pp. 177. §-ának (1) bekezdésére figyelemmel csak szakértő meghallgatásával lehetett volna megnyugtatóan tisztázni. A bizonyítási indítvány mellőzése azonban a perbeli esetben nem vezetett jogszabálysértésre.
Az alperes a hibás teljesítést - a Kermi-szakvélemény ismeretében - beismerte, az ott megállapított gyártási hibákra tekintettel rendezték a felek megállapodással a felperes szavatossági igényét, az értékcsökkenés mértékét is ezeknek a gyártási hibáknak az alapján határozták meg.
Ehhez a megállapodáshoz a felek a Ptk. 198. §-ának (1) bekezdésére figyelemmel kötve voltak. A Ptk. 210. §-ának (1) bekezdése szerint nem lett volna jogi akadálya annak, hogy az alperes az ott írt feltételek esetén a megállapodást megtámadja, bizonyítva: a szerződést abban a tévedésben kötötte meg, hogy a hibák, amelyre az árleszállítást adta, egészben vagy részben gyártási eredetűek és utóbb derült ki, hogy olyan hibák is voltak, amelyeket a felperes szakszerűtlen tárolása okozott. Megtámadási jogát a Ptk. 236. §-ának (3) bekezdése szerint kifogás útján is érvényesíthette volna. Az alperes azonban olyan nyilatkozatot nem tett, amellyel a megtámadás akár csak formálisan is megtörtént volna, de olyan nyilatkozatokat sem, amelyeket tartalmuk szerint megtámadásnak kellett volna értékelni. A Ptk. 236. §-ának (4) bekezdése szerint a megtámadás joga megszűnik, ha a megtámadásra jogosult a megtámadási határidő megnyílta után a szerződést írásban megerősíti. Az alperes megtámadási joga akkor nyílt meg, amikor 1990 februárjában az ÉMI-szakvéleményben foglaltakat megismerte. Ez a szakvélemény a gyártási hibák mellett valóbán megállapított olyan hibatípusokat is, amelyek a helytelen tárolással lehettek összefüggésben. Az alperes azonban a szakvélemény ismeretében sem kifogásolta az értékcsökkenésnek a decemberi megállapodás szerinti mértékét, hanem ahogyan arra a másodfokú bíróság is helyesen utalt, az 1990. július 12-i jegyzőkönyvben megerősítette a decemberi megállapodás érvényét. Az alperes tehát a megtámadási jogát elvesztette, ez egyben szükségtelenné tette annak a bizonyítását is, hogy voltak-e a terméknek olyan hibái is, amelyeket az értékcsökkenés mértékének a megállapításánál az alperes tévesen fogadott el saját szerződésszegése következményeként.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság, mint felülvizsgálati bíróság a Legfelsőbb Bíróság, mint másodfokú bíróság ítéletét a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése szerint hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Gfv. X. 32. 173/1993. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás