GK BH 1994/501
GK BH 1994/501
1994.09.01.
I. A gazdálkodó szervezet szervezeti képviselője — akár írásbeli, akár szóbeli nyilatkozattal — bárkit feljogosíthat a váltó leszámítoltatására, és az általános szabályok szerint az e téren felhatalmazás nélkül eljárt álképviselő eljárását utólag, akár ráutalással is jóváhagyhatja [Ptk. 219. § (1)—(2) bek., 221. § (1) bek.].
II. Biztosítási intézkedés elrendelésének a váltóval kapcsolatos bírósági eljárásban is helye lehet [1979. évi 18. tvr. 108. § (1) bek. c) pont].
Az elsőfokú bíróság részítéletében kötelezte az alpereseket, hogy fizessenek meg egyetemlegesen a felperesnek váltótartozás címén 10 000 000 Ft tőkét, ennek évi 6% kamatát, és 30 000 Ft váltódíjat.
A részítélet indokolásában megállapította, hogy az I. r. alperes 1990. május 9-én 2 db, egyenként 5 000 000 Ft követelést tartalmazó váltót "bocsátott ki" a III. r. alperes, mint címzett javára. A váltókat a III. r. alperes elfogadta, és azokat az aláírási joggal rendelkező K. M., a felperes tagja aláírta és lepecsételte. A II. r. alperes a váltó kiállítójáért kezességet vállalt. A felperes a váltókat átvette, a lejárat napján - 1990. december 4-én - megkísérelte azok leszámítolását a III. r. alperesnél, a váltótartozás kiegyenlítésére azonban nem került sor, mert a III. r. alperes számláján nem álltak rendelkezésre az ehhez szükséges pénzeszközök.
A felperes a keresetét előbb az I. és a II. r. alperes ellen indította meg, majd az a III. r. alperesre is kiterjesztette. A III. r. alperes a Pp. 382. §-ának (3) bekezdésére utalással "perbe vonta" a váltókat aláíró magánszemélyeket, ezt követően az elsőfokú bíróság az ügyben részítéletet hozott és az I-III. r. alpereseket - mint egyenes és megtérítési váltóadósokat - kötelezte a felperes javára a váltótartozás és járulékai megfizetésére.
A felperes biztosítási intézkedés elrendelését is kérte; az elsőfokú bíróság az 1979. évi 18. tvr. (a továbbiakban: Vht.) alapján az alperesek vagyonára a biztosítási intézkedést elrendelte.
Az első fokú ítélet ellen mindhárom alperes, a biztosítási intézkedést elrendelő végzés ellen viszont egyedül a III. r. alperes fellebbezett.
Az I. és II. r. alperesek a részítélet hatályon kívül helyezését kérték. Előadták, hogy az elsőfokú bíróságnak a részítélet hozatalára nem volt törvényes lehetősége, a III. r. alperes által perbevont IV. és V. r. alperesek elleni per álláspontjuk szerint ugyanis nem különíthető el az I-III. r. alperesek ellen indított peres eljárástól, a kereseti kérelmek csak együttesen bírálhatók el. Érdemben arra hivatkoztak, hogy a vitás összeget a III. r. alperes vette át, ezért annak visszafizetésére kizárólag a III. r. alperes kötelezhető.
A III. r. alperes az ítélet elleni fellebbezésében az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és magával szemben a kereset elutasítását kérte. Megismételte korábbi előadását, amely szerint K. M. a társasági szerződés alapján csak 250 000 Ft erejéig volt jogosult kötelezettség vállalására, következésképpen a váltótartozásért nem a III. r. alperes, hanem a jogosulatlanul aláíró K. M. és W. L. a felelősek. A részítélet hozatala ezért a III. r. alperes álláspontja szerint idő előtt történt az elsőfokú bíróság részéről, és annak egyébként sem voltak meg a jogszabályban írt feltételei. Sérelmezte a biztosítási intézkedés elrendelését is, és a végzés elleni fellebbezésében előadta, hogy a felperes pénzkövetelésének kiegyenlítése a biztosítási intézkedés elrendelése nélkül sincs veszélyeztetve, az alperesek működő gazdálkodó szervezetek, részükre - amennyiben a bíróság velük szemben megítéli - a követelés kiegyenlítése semmiféle nehézséget nem okoz. Erre figyelemmel kérte a biztosítási intézkedést elrendelő végzés hatályon kívül helyezését.
A felperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság részítéletének, valamint végzésének a helybenhagyását és az alperesek perköltségben való marasztalását kérte. Az alperesek fellebbezése minden vonatkozásban alaptalan.
Osztotta a Legfelsőbb Bíróság az alperesek jogi álláspontját a tekintetben, hogy az ügyben részítélet hozatalára nem volt szükség.
Az iratokból megállapítható, hogy a III. r. alperes a Pp. 382. §-ának (3) bekezdésében foglaltakra hivatkozással "perbe vonta" a váltókon lévő forgatmányt aláíró magánszemélyeket, K. M.-et és W. L.-t. Nevezett magánszemélyek IV. és V. r. alperesként történő perbe vonására azonban a III. r. alperesnek a hivatkozott jogszabályhely alapján nem volt törvényes lehetősége. A Pp. 382. §-ának (3) bekezdése* szerint, ha a fél és a beavatkozó közötti jogvitára a bíróságnak hatásköre van, a beavatkozót a bíróság félként perbe vonhatja. E joszabályhely alapján egyéb feltételek fennállása esetében is csak a bíróság vonhat perbe félként harmadik személyt, a feleknek erre vonatkozó jogosultsága nincsen. A perben nem álló személyekre a keresetet a Pp. 146. §-ának (1) és (2) bekezdése alapján csupán a felperes terjesztheti ki, a felperes azonban K. M. és W. L. ellen pert nem indított.
A III. r. alperesnek lehetősége volt arra, hogy külön pert indítson K. M. és W. L. ellen. Ebben az esetben a bíróság - amennyiben annak törvényi előfeltételei fennállnak - a Pp. 149. §-ának (2) bekezdése alapján elrendelheti az előtte folyamatban lévő ügyek együttes tárgyalását. Ez azonban csupán a bíróság részére biztosított lehetőség, saját belátása szerint dönthet abban a kérdésben, hogy célszerű-e vagy sem az ügyek együttes tárgyalása, az e tárgyban hozott végzés a Pp. hivatkozott 233. §-a (2) bekezdésének b) pontja álapján fellebbezéssel nem támadható.
Ettől függetlenül is azonban a bíróságnak a perek egyesítése előtt vizsgálnia kell, hogy fennállanak-e annak a törvényben írt előfeltételei. A III. r. alperes előadása - tartalma szerint - értelmezhető akként, hogy pert kívánt indítani a forgatmányt aláíró magánszemélyek ellen. Ez esetben azonban a III. r. alperes, mint gazdálkodó szervezet magánszemélyekkel szemben érvényesített követelést, ilyen esetben a Pp. 366. §-ában** írt hatásköri szabályok nem alkalmazhatók, és a jogvita egyébként sem bírálható el a Pp. XXV. fejezete - a gazdasági perek külön szabályai - szerint. Gazdálkodó szervezetek egymás közötti pereiben magánszemély félként - az egységes pertársaság esetét kivéve - nem vehet részt, a magánszemély ellen indult per gazdasági perrel történő együttes elbírálása nem rendelhető el (Legf. Bír. PKT-GKT. 3/1974.).
Nem sértett ezért eljárásjogi szabályt az elsőfokú bíróság akkor, amikor a felperes és az I-III. r. alperesek között fennálló jogvitában döntést hozott. Tekintettel azonban arra, hogy az elsőfokú bíróság a gazdasági perben félként perben álló személyek közötti jogvitát teljes egészében rendezte, nem volt szükség a Pp. 213. §-ának (2) bekezdése alkalmazásával részítélet hozatalára, az ügyet ítélettel kellett volna lezárnia.
A Legfelsőbb Bíróság ezért az elsőfokú bíróság részítéletét ítéletnek tekintette és aszerint bírálta felül.
A fellebbezések az ügy érdemében is alaptalanok. Az elsőfokú bíróság döntése érdemben helytálló, a Legfelsőbb Bíróság azonban nem értett egyet annak jogi indokolásával, mert az elsőfokú bíróság több esetben tévesen használta a váltójogi fogalmakat.
Az iratokból megállapítható, hogy az I. r. alperes 2 db - darabonként 5 000 000 Ft követelést tartalmazó - meghatározott sorszámú, 1990. december 4-i lejáratú forgatható saját váltót állított ki, tekintve, hogy a váltóban arra vállalt feltétlen kötelezettséget, hogy annak lejáratakor a benne foglalt követelést maga kiegyenlíti. Tévesen jelölte meg ezért az elsőfokú bíróság címzettként a III. r. alperest, és az általa, illetőleg képviselői által a váltó átvételét a váltó elfogadásának. A váltójogi fogalmak helyes értelmezése szerint címzettje kizárólag az idegen váltónak van, és elfogadás is csak idegen váltó esetében történik. A címzett az a személy, akit az idegen váltó kibocsátója fizetésére utasít, és amennyiben a címzett a váltót elfogadja, az idegen váltó kötelezettjévé válik.
A perbeli esetben a III. r. alperes a váltó rendelvényese, annak első jogosultja, illetőleg első forgatója volt. Az I. r. alperes nem kibocsátója, hanem kiállítója volt a váltónak, a kibocsátó csak idegen váltónál előforduló fogalom az a személy, aki mást fizetésre utasít.
A váltókat a III. r. alperes 1990. május 17-én nem fogadta el, hanem a felperesre történt forgatásuk mellett azokat leszámítoltatta. A fizetési határidő leteltekor a váltóknak a felperes nem a leszámítolását kísérelte meg, hanem azokat fizetés végett bemutatta az I. r. alperesnek. Az óvást pótló banki nyilatkozatot a kiállító számláját vezető Magyar Hitelbank vezette rá a váltókra, az MHB azokkal kapcsolatban egyéb tevékenységet nem végzett, és a váltókra kifizetést nem eszközölt.
A III. r. alperesnek az ítélet ellen benyújtott fellebbezése kapcsán a Legfelsőbb Bíróságnak is abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy helytálló-e a III. r. alperesnek arra történő hivatkozása: a III. r. alperes nevében eljáró, a váltón lévő forgatmányt aláíró személyek képviseleti jogosultsággal nem rendelkeznek, ezért a váltótartozásért a III. r. alperest felelősség nem terheli, helyette az 1/1965. (I. 24.) IM rendelet (a továbbiakban: Vár.) 7. és 8. §-ában foglaltak alapján az aláírást végző magánszemélyeknek kell helytállniuk.
A III. r. alperesnek erre történő hivatkozását a Legfelsőbb Bíróság nem találta megalapozottnak.
A váltó érvényességéhez a III. r. alperes képviselőinek aláírására nem volt szükség, a kiállítás időpontjában azokat a III. r. alperes képviselői nem is írták alá. Önmagában a III. r. alperesnek, mint rendelvényesnek a váltó átvételével kötelezettségei nem keletkeztek, magával az átvétellel a III. r. alperest joghátrány nem érte. 1990. május 17-én azonban azokat, mint váltóbirtokos aláírással és bélyegzővel ellátva leszámítoltatta, az azokban foglalt - a leszámítolás kamatainak levonása után fennmaradó - összesen 8 072 602 Ft követeléshez hozzájutott, az összeget az MHB 1990. május 21-én a számláján jóváírta.
A Vár. 7. és 8. §-ában foglaltakból nem lehet azt a következtetést levonni, hogy a III. r. alperes nem szerezte meg a váltóból eredő jogosultságokat. A fentebb már kifejtettek szerint a váltóból eredő jogosultságokat a III. r. alperes valójában a váltó aláírása és minden külön jognyilatkozat nélkül a kiállítással megszerezte. Ettől az időponttól kezdődően lehetősége volt a III. r. alperesnek a megszerzett jogokat érvényesíteni vagy azok érvényesítésétől eltekinteni. Ehhez képest valójában az a kérdés várt eldöntésre, hogy a forgatmányt aláíró személyek jogosultak voltak-e a váltóból eredő jogosultságok érvényesítésére, kezdeményezhették-e a váltó leszámítolását.
Már az elsőfokú bíróság is vizsgálat tárgyává tette, hogy K. M. jogosult volt-e a banki műveletek körében a pénzintézet felé nyilatkozatot tenni. Az MHB-nek az első fokú iratokhoz csatolt írásbeli közlése szerint K. M. a banki műveletek körében aláírási jogosultsággal rendelkezett, annak összegszerű korlátozását a pénzintézethez történt bejelentésben nem tüntették fel. Nem kétséges, hogy a társasági szerződés e vonatkozásban korlátozást tartalmazott, az ilyen jellegű korlátozás azonban - miután arról harmadik személy nem szerzett és nem is szerezhetett tudomást - a harmadik személyekkel szemben hatálytalan. A banki műveletek körében igazoltan aláírási jogosultsággal rendelkező személy aláírási jogosultságának hiányára vagy annak korlátozott voltára a fentiek szerint a III. r. alperes eredményesen nem hivatkozhat. Amennyiben mégis az lenne megállapítható, hogy a forgatmányt aláíró személyek aláírási jogosultsággal nem rendelkeztek, ez önmagában még nem mentesítené a III. r. alperest a váltótartozás kifizetéséért való felelősség alól.
A forgatmányon szereplő aláírásokból nem állapítható meg, hogy azok egyike az ügyvezetőtől vagy más személytől származik, mert a K. M. aláírásán kívül a forgatmányon szereplő másik aláírás olvashatatlan. Arra azonban nem merült fel hitelt érdemlő adat, és az eset körülményei sem utaltak rá, hogy az aláírók nem a szervezeti képviselő meghatalmazásával jártak el. A Ptk. 219. §-ának (1) bekezdése szerint jognyilatkozatot képviselő útján is lehet tenni, a (2) bekezdés szerint a képviselő cselekménye által a képviselt válik jogosítottá, illetőleg kötelezetté. A gazdálkodó szervezet szervezeti képviselője - a perbeli esetben az ügyvezető igazgató - szóban is adhat meghatalmazást a helyette történő eljárásra, ez esetben a meghatalmazott a szervezeti képviselő helyett teszi meg azokat a jognyilatkozatokat, amelyeknek megtételére felhatalmazást kapott, a nyilatkozat kötelezettjévé pedig a gazdálkodó szervezet válik. Önmagában tehát az a körülmény, hogy a leszámítolásra vonatkozó nyilatkozatot adott esetben nem az ügyvezető igazgató írta alá, nem jelenti azt, hogy olyan személy járt el, aki a nyilatkozat megtételére nem volt jogosult. Amennyiben mégis az lenne megállapítható, hogy olyan személy járt el, aki sem önálló aláírási joggal nem rendelkezett, sem a szervezeti képviselő helyett történő eljárásra nem volt jogosult, a III. r. alperest a perbeli esetben ez sem mentesítené a fizetési kötelezettség alól. A Ptk. 221. §-ának (1) bekezdése szerint ugyanis amennyiben az, akinek a nevében álképviselő járt el a tevékenységet utóbb jóváhagyja, értelemszerűen úgy kell tekinteni, mintha szabályszerű meghatalmazással járt volna el. Ezzel ellentétes rendelkezést a Vár. sem tartalmaz.
Az iratokból megállapítható, hogy a III. r. alperes a váltó leszámítolását követően nem tiltakozott az ellen, hogy a számlájára ismeretlen váltó alapján fizetést teljesítettek, és a számlájára befolyt több mint 8 millió forintot a felperes részére nem utalta vissza. Ezzel a magatartásával részéről a váltó leszámítolása iránt intézkedő személy tevékenységét akkor is jóváhagyottnak kell tekinteni, ha eredetileg valóban meghatalmazás nélkül járt volna el.
Mindezek után a III. r. alperes alappal nem hivatkozhat arra, hogy a forgatmányt aláíró személyek álképviselők voltak, akiknek jognyilatkozatai a III. r. alperes terhére kötelezettségeket nem keletkeztethetnek. Tevékenységük kapcsán a III. r. alperes a váltó forgatójává vált, és mint megtérítési váltóadós a tartozásért a Vár. 43. §-ának (1) bekezdése és a 47. §-ának (1) bekezdése alapján a váltó kiállítójával és kezesével egyetemlegesen felel a váltó jogszerű birtokosával szemben.
Az I. r. alperes, mint a váltó kiállítója egyenes adósként, és a II. r. alperes, a váltó kezese, mint megtérítési váltóadós, a Vár. hivatkozott rendelkezései alapján egyetemlegesen felelősek a III. r. alperessel, mint a váltó forgatójával együtt a jogszerű váltóbirtokossal szemben a váltótartozás kiegyenlítéséért.
A fentebb kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság érdemben helytálló ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján a fenti indokolásbeli változtatással helybenhagyta.
Indokolatlannak mutatkozott a III. r. alperesnek a biztosítási intézkedést elrendelő végzés ellen benyújtott fellebbezése is.
A többszörösen módosított 1979. évi 18. tvr. (a továbbiakban: Vht.) 108. §-a (1) bekezdésének c) pontja szerint, ha a felperes valószínűsítette, hogy másként a követelés későbbi kielégítése veszélyben van, a bíróság elrendeli a biztosítási intézkedéseket: a pénzkövetelés biztosítását, illetőleg a meghatározott dolog zárlatát, a kereseti kérelem alapján, ha a követelés létrejöttét, mennyiségét és lejáratát közirattal vagy teljes bizonyító erejű magánokirattal bizonyították. A váltó, mint okirat mindenben megfelel a Vht. 108. §-a (1) bekezdésének c) pontjában írt követelményeknek, ezért egyéb feltételek fennforgása esetében az abban foglalt követelés biztosítását a kereseti kérelem alapján el lehet rendelni.
A felperes a végzés meghozatalát megelőzően megfelelően valószínűsítette, hogy a követelés későbbi kielégítése veszélyben van. Az I. és II. r. alperesek ugyanis az első fokú eljárásban fizetésképtelenségük igazolása mellett kérték az illetékfeljegyzési jog engedélyezését, a III. r. alperes pedig a fizetésképtelenségét a fellebbezési eljárásban igazolta. Helytállóan jutott ezért az elsőfokú bíróság arra a következtetésre, hogy a felperes követelésének későbbi kiegyenlítése veszélyeztetve van, és okszerűen rendelte el a Vht. 108. §-a (1) bekezdésének c) pontja alapján a biztosítási intézkedést.
A Legfelsőbb Bíróság ezért az elsőfokú bíróság végzését a Pp. 259. §-a alapján alkalmazandó 253. §-ának (2) bekezdése alapján helybenhagyta. (Legf. Bír. Gf. I. 31. 790/1992. sz.)
*A Pp. V. részét - így a hivatkozott 382. §-t is - az 1992. évi LXVIII. tv. 31. §-ának c) pontja hatályon kívül helyezte.
** Lásd az előbbi lábjegyzetet.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás