GK BH 1994/502
GK BH 1994/502
1994.09.01.
Az egykori tanácsi szervek által gazdálkodó szervezetnek nyújtott pénzbeli támogatás az állam által nyújtott pénzbeli támogatásnak minősül [1971. évi I. tv.*; 1979. II. tv.**; 1990. évi LXV. tv. 107. § (1) bek. g) pont; 1992. évi II. tv. 3. § (2) bek.].
Az elsőfokú bíróság ítéletében az alperest 900 000 Ft és annak évi 20%-os kamata megfizetésére kötelezte. Az ezt meghaladó keresetet elutasította, és a felperest kötelezte az alperes javára 40 000 Ft perköltség megfizetésére. Az alperest pedig arra, hogy fizessen meg az államnak külön felhívásra 54 000 Ft eljárási illetéket. Az ítélet indokolásában tényként állapította meg, hogy a felperes jogelődje és az alperes 1983. június 14-én megállapodást kötöttek, mely szerint a felperes vállalta a P. község központjában épülő célcsoportos lakásberuházás földszintjén lévő 118,7 m2 alapterületű helyiség megépítését és annak közművel való ellátását azzal, hogy azt az alperes szövetkezet tulajdonába adja, az alperes pedig vállalta, hogy e helyiségben gyorstisztító és ruházati méretes tevékenységet folytat lakossági szolgáltatásként. E szerződést megelőzően 1983. február 11-én az alperes az N. Megyei Tanács V. B. terv- és ipari osztályával ún. támogatási szerződést kötött az előbbi tevékenység végzésére. E szerződéskötésben is részt vett a felperes. A beruházás költségeihez a felperes 900 000 Ft-tal járult hozzá, további 2 700 000 Ft pedig a megyei szolgáltatás fejlesztési alapból került kiutalásra. Az alperes vállalta, hogy amennyiben szolgáltatási kötelezettségét nem teljesíti, a támogatás összegét részben vagy egészben visszafizeti.
Az alperes átvette a szerződések alapján felépített helyiséget, azt berendezte, a szolgáltatási tevékenységet megkezdte, majd azt 1990. október 31-ével megszüntette, mert a tevékenység ráfizetéses volt. A helyiséget - amely az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett tulajdonában állott 5 000 000 Ft-ért értékesítette. Az elsőfokú bíróság megállapítása szerint az alperes - miután szolgáltatási tevékenységét megszüntette - köteles az időközben hatályon kívül helyezett, de a felek jogvitájában még alkalmazandó 2/1979. (XI. I.) OT-PM együttes rendelet 5. §-ának (7) bekezdése szerint, valamint a szerződésben vállalt kötelezettsége alapján a felperes jogelődje által biztosított** Az állami pénzügyekről szóló 1979. évi II. tv.-t több esetben módosították. A jogesetben hivatkozott 4. §-ának (1) bekezdését az 1992. évi XXXVIII. tv. 127. §-ának a) pontja helyezte hatályon kívül.
900 000 Ft beruházási támogatást visszafizetni. Így az alperest ennek megfelelően marasztalta. A felperes ezt meghaladó - a N. Megyei Tanács V. B. által a megyei szolgáltatásfejlesztési alapból biztosított - 2 700 000 Ft visszafizetésére irányuló keresetet elutasította, mert azt nem a felperes jogelődje adta, így annak visszakövetelésére a felperes nem jogosult.
Az ítélet ellen mindkét fél fellebbezett.
A Legfelsőbb Bíróság, mint másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta, és a felperest 5000 Ft másodfokú perköltség megfizetésére kötelezte.
A Legfelsőbb Bíróság, mint másodfokú bíróság rámutatott arra, hogy alaptalan az alperesnek az a védekezése, miszerint az 1992. évi II. törvény 3. §-ának (2) bekezdése értelmében a perrel érintett támogatás - mint az állam által 1988. december 31-ig juttatott pénzügyi támogatás - a szövetkezet vagyonához tartozik, így annak visszafizetésére nem kötelezhető. Az említett törvény 3. §-ának (2) bekezdése ugyanis csak azokat az állam által juttatott támogatásokat minősítette szövetkezeti tulajdonná, amelyeket a szövetkezet 1991. decemberi (helyesen: 1988. december 31-i) mérlegében állami vagyonként mutatott ki. A felperes által nyújtott támogatás nem minősül ilyen vagyonnak, mert ezt nem az állam, hanem a helyi tanács a saját fejlesztési alapjából juttatta; másrészt a támogatással létesített szolgáltató helyiséget az alperes mérlegében nem állami tulajdonként, hanem saját tulajdonaként tartotta nyilván. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint viszont az alperes a felperessel kötött szerződésben vállalt kötelezettsége alapján köteles a támogatás összegét visszafizetni. A támogatás visszavonását egyébként a felek szerződésében hivatkozott - időközben hatályon kívül helyezett - 2/1979 (XI. 1.) OT-PM együttes rendelet 5. §-ának (7) bekezdése is lehetővé tette.
A felperesnek a 2 700 000 Ft támogatás visszafizetésére irányuló keresetét a Legfelsőbb Bíróság azért találta alaptalannak, mert az nem a helyi tanácstól, hanem az akkori N. Megyei Tanács V. B.-től származott, amelynek jogutóda ezen összeg visszafizetésére irányuló keresetet nem terjesztett elő. Nevezett ugyan a perbe beavatkozott, de az alperessel szemben nem lépett fel, és a felperes e támogatással kapcsolatban olyan engedménnyel sem rendelkezett, amelyre tekintettel a juttatott összeg visszafizetését saját nevében igényelhette volna.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság, mint másodfokú bíróság megállapítása szerint az elsőfokú bíróság helyesen döntött, amikor az alperest 900 000 Ft és annak kamata megfizetésére kötelezte, az ezt meghaladó keresetet pedig elutasította.
A jogerős ítélet marasztaló rendelkezése ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. Abban a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a felperes keresetének elutasítását kérte. Változatlan álláspontja szerint a perrel érintett támogatás olyan, az állam által nyújtott pénzügyi támogatásnak minősül, amely az 1992. évi II. törvény 3. §-ának (2) bekezdése szerint a szövetkezet vagyonához tartozik. Álláspontja szerint állami támogatásnak minősül az összeg az 1971. évi I. törvény bevezető rendelkezéseiből következően is, mert eszerint a tanácsok az állami szervezet részei. Hivatkozott arra is, hogy az említett törvény 11. §-ának (2) bekezdésében foglaltakból is következően az ún. tanácsi saját fejlesztési alap is állami támogatásból származott. A perrel érintett időszakban a központosított állam többcsatornás támogatást alkalmazott, de ezek mindegyike állami támogatásnak minősül. A felülvizsgálati kérelméhez csatolta az 1988. december 31-i mérleg fénymásolatát, amelynek 90. sorszám alatt állami vagyonalapként 3457 E Ft van feltüntetve. Előadta még, hogy a tevékenység veszteséges volt, amely a beruházás létesítésekor nem volt előre látható, így indokoltan szüntette meg a szolgáltatási tevékenységet. Kérte még figyelembe venni, hogy az alperes szövetkezet végelszámolás alatt áll.
A felperes ellenkérelmében a jogerős ítéletnek hatályban való fenntartását indítványozta.
A beavatkozó érdemi nyilatkozatot nem tett.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos. Tekintettel arra, hogy a felülvizsgálati kérelem a jogerős ítéletnek kizárólag az alperest marasztaló rendelkezését érintette, azt is csak abban a körben, hogy a felperes által nyújtott támogatás is olyan állami támogatásnak minősül, amelyre az 1992. évi II. törvény 3. §-ának (2) bekezdése az irányadó, a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. §-ának (2) bekezdése szerint kizárólag a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül. Ebből következően a felülvizsgálati eljárás során az eldöntendő kérdés kizárólag az volt, hogy a felperes jogelődje - a helyi tanács - által nyújtott támogatás az állam által juttatott pénzügyi támogatásnak minősül-e.
A másodfokú bíróság a támadott jogerős ítéletében úgy foglalt állást, hogy a felek közötti jogvitára az 1992. évi II. törvény 3. §-ának (2) bekezdése azért nem alkalmazható, mert a felperes által nyújtott támogatás nem minősül állami támogatásnak, miután azt a helyi tanács a saját fejlesztési alapból juttatta; másrészt a támogatással létesített szolgáltató helyiséget az alperes érintett mérlegében nem állami tulajdonként, hanem sajátjaként tartotta nyilván.
A Legfelsőbb Bíróság, mint felülvizsgálati bíróság álláspontja szerint a Legfelsőbb Bíróság, mint másodfokú bíróságnak ez az okfejtése téves. Téves egyrészt azért, mert a perben nem a helyiség tulajdonjoga volt vitás, nem is azzal kapcsolatban hivatkozott az alperes az 1992. évi II. törvény 3. §-ának (2) bekezdésére, miután a helyiség az alperes ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett tulajdonában áll. A per tárgya nem a helyiség, hanem a felperes által nyújtott pénzügyi támogatás, tehát azt kellett vizsgálni - amennyiben e támogatás állami támogatásnak minősül - hogy annak összege ilyenként szerepelt-e 1988. december 31-ig az alperes mérlegében. Az 1992. évi II. törvény 3. §-ának (2) bekezdése ugyanis azt mondja ki, hogy a szövetkezet vagyonához tartozik az állam által 1988. december 31-ig pénzügyi támogatásként juttatott, a szövetkezet 1988. december 31-i mérlegében állami vagyonként kimutatott vagyon is. Az alperes a perben és a felülvizsgálati kérelmében azt adta elő, hogy a felperes által nyújtott pénzügyi támogatást az 1988. december 31-i mérlegében is állami vagyonként tartotta nyilván, tehát ennek az előadásának a valósága lett volna vizsgálandó.
Téves a másodfokú bíróság okfejtése azért is, mert a felperes helyi tanács által nyújtott pénzügyi támogatás is állami támogatásnak minősül a következők szerint. A támogatás nyújtásakor hatályos, a tanácsokról szóló 1971. évi I. törvény bevezető rendelkezése szerint „a tanácsok, mint a szocialista államszervezet részei eredményesen szolgálják a népi hatalmat,..... A tanácsok tehát az államszervezet részei. Ez következik a törvény 9. §-a (1) bekezdésének b), c) és d) pontjában foglalt rendelkezésekből is. Az említett törvény 11. §-ának (1) bekezdésében foglaltak szerint ugyan a tanács anyagi eszközeivel önállóan gazdálkodik, de a (2) bekezdés szerint bevételi forrásainak körét és az állami támogatás összegét törvény állapítja meg.
A felperes által nyújtott támogatás idején hatályos, az állami pénzügyekről szóló 1979. évi II. törvény pedig azt mondja ki a 4. §-ának (1) bekezdésében, hogy az állami költségvetés a központi költségvetést, a központi és tanácsi fejezetek költségvetéséhez és az elkülönített állami pénzügyi alapokhoz nyújtott állami támogatást, valamint a központi fejezetek befizetéseit foglalja magában. Az állami költségvetés, a tanácsok költségvetései és az elkülönített állami pénzalapok bevételei és kiadásai együttesen az államháztartás pénzügyi mérlegét képezik.
E rendelkezésekből is megállapítható, hogy bár a tanácsok a törvény 21. §-ának (1) bekezdése szerint maguk állapították meg éves költségvetésüket, az ehhez szükséges pénzügyi fedezetet azonban az állami költségvetésből kapták, tehát az általuk felhasznált pénzeszközök forrása az állami költségvetés volt.
A Ptk. akkor hatályos 174. §-a szerint az állami szocialista tulajdon egységes és oszthatatlan. A 175. § (1) bekezdése pedig kimondta, hogy az állam tulajdonjogát nem érinti az, hogy egyes vagyontárgyait állami szervek, illetőleg állami vállalatok kezelésébe adja. A helyi tanácsok, így a felperes kezelésébe adott pénzeszközök tehát állami tulajdon, állami vagyon jellegüket nem vesztették el, amiből az következik, hogy az általuk nyújtott pénzügyi támogatás állami támogatásnak minősül. Ezt támasztja alá még a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 107. §-a (1) bekezdésének g) pontja is, mely szerint az állam tulajdonából az önkormányzatok tulajdonába kerülő vagyontárgyak körébe tartozik a tanács valamennyi pénzvagyona, értékpapírja, vagy más joga is. Így került az állam tulajdonából a felperes tulajdonába a perrel érintett követelés is.
Mindezekből pedig az következik, hogy a felperes által nyújtott támogatás - függetlenül attól, hogy azt a felperes a saját fejlesztési alapjából juttatta - az állam által nyújtott pénzügyi támogatásnak minősül, amelyre alkalmazhatók az 1992. évi II. törvény 3. §-ának (2) bekezdésében foglalt rendelkezések.
Tekintettel arra, hogy a másodfokú bíróság eltérő jogi álláspontjánál fogva nem vizsgálta, hogy az előbbiek szerint az állam által nyújtott pénzügyi támogatásnak minősülő összeget az alperes 1988. december 31-i mérlegében valóban állami vagyonként mutatta-e ki, s ennek vizsgálata körében bizonyítási eljárás lefolytatása szükséges, a Legfelsőbb Bíróság, mint felülvizsgálati bíróság mindkét fokú ítéletnek a felülvizsgálati kérelemmel érintett marasztaló rendelkezését a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján, hatályon kívül helyezte, és az 1992. évi LXVIII. törvény 29. §-ának (3) bekezdése szerint a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára a módosított Pp. 22. §-ának (1) bekezdése és a 36. § (1) bekezdése szerint hatáskörrel és illetékességgel rendelkező S. Városi Bíróságot utasította. (Legf. Bír. Gfv. X. 32. 608/1993. sz.)
* Az 1971. évi I. tv.-t az 1990. évi LXV. tv. 115. §-ának (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás