BK BH 1994/522
BK BH 1994/522
1994.10.01.
A sorkatonának a rövidebb szolgálati idővel rendelkező (újonc) katona sérelmére elkövetett erőszakos cselekménye akkor minősül nemi erkölcs elleni bűncselekményeknek (szemérem elleni erőszak, természet elleni erőszakos fajtalanság), ha az elkövető a nemi vágyának a felkeltése vagy kielégítése érdekében valósítja meg a cselekményt; a sértett megalázása végett vagy ,,kitolásból'', illetőleg bosszúból szeméremsértő magatartásra kényszerítése a szolgálati visszaélés megállapítására lehet alkalmas [Btk. 174. §, 198. §, 200. §, 351. §].
Az f.-i bíróság katonai tanácsa bűnösnek mondotta ki az I. r. tartalékos honvéd, és a II. r. tartalékos honvéd vádlottat csoportosan, társtettesként elkövetett természet elleni erőszakos fajtalanság bűntettében és folytatólagosan, részben társtettesként, aljas indokból elkövetett könnyű testi sértés bűntettében;
a tartalékos honvéd III. r. vádlottat csoportosan, társtettesként elkövetett természet elleni erőszakos fajtalanság bűntettében és aljas indokból elkövetett könnyű testi sértés bűntettében;
a honvéd IV. r. vádlottat társtettesként, aljas indokból elkövetett könnyű testi sértés bűntettében;
az V. r. és VI. r. honvéd vádlottakat pedig folytatólagosan, társtettesként, aljas indokból elkövetett könnyű testi sértés bűntettében.
Ezért az I. r. és a III. r. vádlottat egyaránt 3 év 6 hónapi börtönbüntetésre és 4 évre a közügyektől eltiltásra, a II. r. vádlottat 4 évi börtönbüntetésre és 5 évre a közügyektől eltiltásra, a IV. r. vádlottat 8 hónapi börtönbüntetésre, az V. r. vádlottat 1 évi börtönbüntetésre, és 2 évre a közügyektől eltiltásra, a VI. r. vádlottat pedig 4 hónapi börtönbüntetésre ítélte.
A megállapított tényállás szerint a vádlottak közül az I. r., a II. r. vádlottak őrszolgálati - ezen belül fogdaőr, illetve fogolykísérő szolgálatot teljesítettek, míg - közös zárkában elhelyezve - a IV. r., az V. r. és a VI. r. vádlott, valamint a honvéd sértett fogdafenyítését töltötte az alakulat fogdájában. A sértett a vádlottakhoz képest a szolgálatban töltött időt tekintve első időszakos volt, azaz újonc katonának számított. A sértett 1993. június 1-jén kezdte meg a 10 napos fogdafenyítésének a töltését.
A vádlottakat - mint öregkatonákat - ingerelte, hogy a sértett visszabeszélt, az utasításukat nem akarta végrehajtani, kritikai észrevételei voltak. Ezért az I. r. és a II. r. vádlott június 2-án, 4-én és 6-án különböző időpontokban bántalmazta a sértettet. Az ütések általában a sértett hátát és a vállrészét érték. A bántalmazás a sértettnél fájdalomérzetet váltott ki, és az ütések nyoma meglátszott a bőrén. Június 5-én 15 óra körüli időben az V. r. vádlott arra utasította a sértettet, hogy a zárkában, a sarokban levő székre üljön. A sértett ezt megtagadta, mire a vádlott bakancsos lábával őt egy esetben farba rúgta.
Június 6-án reggel 9 óra körüli időben az V. r. vádlott és a VI. r. vádlott arra utasította a sértettet, hogy ventilátor módjára - széttárt karokkal - forogjon körülöttük, és ezáltal hűtse őket. A sértett az utasítást végrehajtotta, de mivel azt mondta a vádlottaknak, hogy "hülyék", ezért őt az V. r. vádlott legalább 5 esetben bakancsos lábbal vese-, illetve fartájékon rúgta, míg a VI. r. vádlott néhány esetben ököllel ütötte meg. Június 6-án a II. r. vádlott és az ugyancsak őrszolgálatban levő L. D. honvéd a fogda folyosóján a radiátorból a vizet szándékosan a folyosóra engedte ki, melyet a sértettnek kellett feltakarítania.
Június 7-én 14 óra körüli időben az V. r. vádlott a zárkában arra utasította a sértettet, hogy az égő villanyizzóba nézzen. A sértett az utasítást megtagadta, mire az V. rendű vádlott őt négy esetben ököllel vállon ütötte, majd négy-öt esetben bakancsos lábbal hasba, illetve vesetájékon rúgta.
Június 8-án a reggeli órákban a sértett azt mondta az I. r. vádlottnak, hogy "büdös honvéd". Ezért a külső körlettakarításon részt vevő sértettet az I. r. vádlott arra utasította, hogy menjen be a kutyaólba, és onnan ugasson. A sértett a kapott utasítást végrehajtotta. Ezt több, a külső körlet takarításán részt vevő fogdás észlelte, illetve látta.
Közvetlenül ebéd után az I. r., és a II. r. vádlott legalább 3-4 esetben ráütött a sértett felsőtestére, melyet a sértettnek minden ütés után a II. r. vádlott utasítására meg kellett köszönnie. Ezután az I. r. és a II. r. vádlott közepes erővel nyitott tenyérrel külön-külön és felváltva, legkevesebb 4-4 esetben ráütöttek a sértett meztelen hátára, illetve a mellkasára. A délutáni órákban a III. r. vádlott a sértettet - mert a vádlottat "kopasz gyökérnek" nevezte, és az anyját szidta - a falhoz nyomva a nyakánál fogva megemelte, majd két esetben közepes erővel ököllel jobb vállon ütötte. 16 óra körüli időben a fogdába ment az I. r. és a II. r. vádlott. A II. r. vádlott egy cigarettát és 3 csikket adott át a sértettnek, akit arra utasított, hogy ütemre szívja el. A vádlottak tudták, hogy a sértett nem dohányzik. A sértett az utasítást végrehajtotta, miközben a cigarettázástól köhögni kezdett. A cigarettázás közben az I. r. vagy a II. r. vádlott egy égő cigarettával a sértett hátán, a jobb lapocka felett 0,8×0,8 cm-es égési sérülést idézett elő. Ezután a II. r. vádlott a sértettnek átadott egy szexújságot, és őt arra utasította, hogy előttük önkielégítést végezzen. A sértett ez ellen tiltakozott, és a kapott utasítást nem akarta végrehajtani. Az I. r., a II. r. és a III. r. vádlott veréssel fenyegette a sértettet, ha az utasítást nem hajtja végre. A sértett a fenyegetés hatására elkezdte az önkielégítést, de mivel a hímvessző merevedése nem következett be, arra kérte a vádlottakat, hogy rövid időre egyedül lehessen egy zárkában. A hímvessző megmerevedése után a sértett kijött a zárkából, és az önkielégítést tovább folytatta a vádlottak előtt, amelynek hatására a sértettnél bekövetkezett a magömlés. A cselekményt végignézte a IV. r., az V. r. és a VI. r. vádlott. Ezután a III. r. vádlott arra utasította a sértettet, hogy gázálarcban 100 guggolást hajtson végre. A vádlott a sértettet egy zárkába kísérte, ahol néhány guggolás után a sértett kijelentette, hogy azt nem bírja tovább csinálni, majd a guggolást abbahagyta.
Időközben az I. r. vádlott bevizelt az egyik zárkába, amelyet a sértettnek kellett kitakarítania. Később a IV. r. vádlott kick-box rúgással először a bakancsos lábbal, majd mezítláb, legalább 8-10 esetben vese-, illetve gerinctájékon rúgta a sértettet olyan erővel, hogy a sértett a rúgások következtében szinte minden esetben elesett. Ezután az V. r. és a VI. r. vádlott külön-külön legalább 3-4 esetben megrúgta, illetve ököllel megütötte a sértett felső testrészét. E bántalmazás után a sértett sírva fakadt, és zárkatársaival közölte, hogy másnap kérni fogja egy másik fogdába történő áthelyezését. Ekkor a sértett sérüléseire a IV. r. vádlott egy nedves ruhával borogatást tett.
Július 9-én történt őrségváltáskor az új őrparancsnok észlelte a sértett testén levő külsérelmi nyomokat, és azt jelentette az elöljárójának.
A vádlottak által kifejtett magatartás - folyamatosságukra figyelemmel és összességében - alkalmas arra, hogy a sértettnél súlyos lelki gyötrelmet okozzon, illetve a bántalmazások következtében a sértettnél 8 napon túl gyógyuló - a vérbeszűrődés és a lágyrészzúzódások nagy száma és kiterjedésük miatt - súlyos testi sérülés következett be, mely sérülések tényleges gyógytartama 2-3 hét.
A Legfelsőbb Bíróság az ítéletet a katonai ügyész által a jogi minősítés miatt, valamint a vádlottak védői által a minősítés miatt és enyhítésért, továbbá a vádlottak által enyhítésért bejelentett fellebbezések alapján bírálta felül. Ennek során megállapította, hogy a katonai tanács a vonatkozó büntetőeljárási szabályokat maradéktalanul megtartotta. Az ügyet kellően felderítette, és a tényállást a bizonyítékok mérlegelésével állapította meg. Részletesen foglalkozott az egyes vádlottak védekezésével, és meggyőző indokát adta annak, hogy azokat mely okokból nem fogadta el, és a tényállás megállapítását alapvetően miért a sértett vallomására és az azt alátámasztó bizonyítékokra alapította.
Téves ténybeli következtetéssel állapította meg a tényállást a katonai tanács abban a részben, amely szerint a sértett nyolc napon túl gyógyuló sérüléseit a hat vádlott által történt bántalmazás összességében okozta. A helyesen rögzített elkövetési magatartásokból ugyanis egyértelmű, hogy az I. r., a II. r. és a III. r. vádlott - az őrszolgálatban levő vádlottak - által történt bántalmazás nem volt alkalmas nyolc napon túl gyógyuló sérülés okozására. A fogdafenyítést töltő IV., V, és VI. r. vádlottak viszont oly módon bántalmazták a sértettet, amely alkalmas volt nyolc napon túl gyógyuló sérülések létrehozására. Ezek a sérülések ténylegesen be is következtek, és a kiegészített orvos szakértői vélemény szerint azok nem csupán összességükben, hanem - a nagyobb kiterjedésű vérömlenyeket illetően - egyenként is nyolc napon túli gyógytartamúak voltak.
A Legfelsőbb Bíróság a bűnügyi iratok tartalma alapján a tényállást ezért az alábbiakkal egészítette ki, illetve az alábbiakkal helyesbítette.
A sértett nagy kiterjedésű vérömlennyel járó sérülései önmagukban is nyolc napon túl gyógyulóak voltak. Ezeket a sérüléseit a IV. r., az V. r. és a VI. r. vádlottak által történt közös bántalmazás okozta.
Könnyű testi sértés miatt a sértett magánindítványt nem terjesztett elő.
A fentiekkel a Be. 258. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján kiegészített tényállást a Legfelsőbb Bíróság a Be. 239. §-ának (2) bekezdésében írt hibáktól és hiányosságoktól mentesnek, ekként a Be. 239. §-ának (1) bekezdése szerint az ítélet felülbírálata során is irányadónak találta. Az irányadó tényállásból a katonai tanács törvényesen vont következtetést a vádlottak bűnösségére.
A VI. r. vádlott védője tévesen hivatkozott arra, hogy vádlott cselekményét olyan kényszer és fenyegetés hatása alatt követte el, amely miatt képtelen volt az akaratának megfelelő magatartásra. Ezt az álláspontját a védő arra alapította, hogy ez a vádlott volt a sértett után a második leggyengébb a zárkában, és az adott körülmények között kellő alappal tartott attól, ha nem vesz részt a bántalmazásban, úgy hasonló cselekmények sértettjévé válik. Ezt az álláspontot az elsőfokú bíróság sem találta megalapozottnak, s a legfelsőbb bíróság sem értett egyet ezzel. Még ha felmerült is ilyen gondolat a vádlottban, semmilyen körülmény nem utal arra, hogy a sérelmére bármilyen cselekményt az őrség tagjai vagy zárkatársai elkövettek, vagy akárcsak kilátásba helyeztek volna. Félelmeit, vonakodását, semmilyen formában nem nyilvánította ki, erre utaló adatok sem merültek fel. Ekként a Btk. 26. §-a szerinti büntethetőséget kizáró okra hivatkozás s ennek alapján felmentést célzó fellebbezés nem alapos.
A jogi minősítést a Legfelsőbb Bíróság az alábbiak szerint változtatta meg.
Tévesen értékelte a katonai tanács az I. r., a II. r., valamint a III. r. vádlott cselekményét egyrészt nemi erkölcs elleni, másrészt testi épséget sértő bűncselekménynek. Álláspontjának kialakítása során nem ismerte fel, hogy ezen cselekmény - egyébként az elsőfokú ügyészség által képviselt jogi álláspontnak megfelelően - nem köztörvényi, hanem speciális katonai bűncselekményt valósít meg.
A bíróság bár törvényesen minősítette a IV. r., az V. r. és a VI. r. vádlott cselekményét testi épség elleni bűncselekménynek, tévedett, amikor az aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés helyett minősített könnyű testi sértést látott megállapíthatónak.
A Btk. 351. §-ának (1) bekezdésében írt szolgálati visszaélés bűncselekménye és a természet elleni erőszakos fajtalanság elhatárolásánál általánosan irányadó jogi szempontokra helyesen hivatkozott a katonai tanács. Figyelmen kívül hagyta azonban, hogy az állandó bírói gyakorlat szerint mindig az elkövetés konkrét körülményei között kell elbírálni azt, hogy valamely cselekmény fajtalanságnak tekintendő-e. A nem súlyosan szeméremsértő, illetőleg a nem szexuális jellegű szeméremsértő cselekmények más bűncselekményt valósíthatnak meg, s ezért az elhatárolásnál igen körültekintő vizsgálat szükséges. Azt sem vonta a jogi értékelés körébe, hogy a bírói gyakorlat valamely személy önkéntes akarat-elhatározásából mások előtt nemi vágyának felkeltése érdekében végzett önkielégítését sem szemérem elleni erőszaknak, sem - ha azonos nemű személyek vannak jelen - természet elleni fajtalanságnak nem tekinti.
Mindebből következően annak eldöntése, hogy valamely sértett mások előtt önkielégítésre kényszerítése a szemérem elleni erőszakot, a természet elleni erőszakos fajtalanságot vagy más nemi erkölcs elleni bűncselekményt valósít-e meg: az elkövetés adott körülményei között, attól függően történhet, hogy a kényszert, fenyegetést evégett alkalmazó személyek nemi vágyuk felkeltése érdekében követték-e el cselekményüket, avagy azt más célból, pl. megalázásból vagy bosszúból. Különösen lényeges ennek vizsgálata olyan azonos neműek által alkotott zárt közösségekben, mint pl. a kollégiumok vagy éppen a katonai alakulatok. Miután az irányadó tényállás szerint az elkövetésre kizárólag bosszúból, a sértett megalázása végett került sor, a cselekmény nemi erkölcs elleni bűncselekménynek minősítése téves.
Annak eldöntésénél, hogy a vádlottak cselekménye hogyan minősülhet, a Legfelsőbb Bíróság figyelemmel volt arra is, a kényszerítés bűntette (Btk. 174. §-a) csak akkor valósulhat meg, ha a magatartás más bűncselekménynek nem minősíthető. Ezen túlmenően tekintetbe vette, hogy a fogdaőr I., II. és III. r. vádlottak annak ellenére sem voltak elöljárói a sértettnek, hogy a fogva tartott katonák részéről esetlegesen őket érő erőszak stb. esetén a szolgálati helyzetükből adódó büntetőjogi védelmet élveztek. Így a cselekmény kényszerítése bűntettének vagy alárendelt megsértése bűntettének sem tekinthető.
Mindezeket alapulvéve, a Legfelsőbb Bíróság az I. r., a II. r. és a III. r. vádlottak cselekményét szolgálati visszaélés bűncselekményének minősítette. Ennek során értékelte azt is, hogy a sértett bántalmazása napokon keresztül, kitartóan került sor, a bántalmazáson túli más hátrányokkal is sújtották, s végül önkielégítésre és egyéb megalázó cselekményekre kényszerítették. Mindez a sértettnek tényleges és súlyos lelki gyötrelmet okozott, ugyanakkor teljes egészében meghiúsította azokat a fenyítési, egyben nevelési célokat, amelyeket a Magyar Honvédség Fegyveres Erői Szolgálati Szabályzatában meghatározott fogdafenyítések szolgálni hivatottak.
Erre tekintettel az sem kétséges, hogy a vádlottak cselekményéből - amelyet a Ill. r. vádlott kivételével folytatólagosan valósítottak meg - mind a testi és a lelki gyötrelmeket átélő sértettre, mind a szolgálatra jelentős hátrány származott. Helyesen foglalt állást a katonai tanács, amikor a IV. r., az V. r., valamint a VI. r. vádlottak esetében testi épség elleni bűncselekményt látott fennállni. Ettől eltérő minősítés nem alkalmazható, mert a fogdafenyítésüket töltő sorkatonák viszonyában a hosszabb időszakos katona nem lehet olyan "szolgálati" helyzetben, amelynek kihasználásával, e helyzetével visszaélve valósíthatna meg fiatalabb, ugyanazon fogdában levő katonatársa sérelmére katonai bűncselekményt. A hosszabb idő óta és az első időszakos katonák között elkövetett cselekményekre nézve kialakult bírói gyakorlat csak a fogdafenyítés és fogdabüntetés töltésén kívüli helyzetekre vonatkozik.
A katonai tanács ugyanakkor az általa megállapított tényállás alapján is tévedett, amikor figyelmen kívül hagyta, hogy a súlyos testi sértés a könnyű testi sértésnek a minősített esete. Ekként, ha az elkövető testi sértés okozására irányuló szándékkal cselekedett, és gondatlansága a súlyosabb eredményre is kiterjedt, nem gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés, hanem "szándékosan" megvalósított súlyos testi sértés megállapításának van helye. A kiegészített tényállás alapján még inkább nyilvánvaló a vádlottak súlyos testi sértés bűntette miatti felelőssége. Az aljas indokot, mint minősítő körülményt illetően pedig mindenben helyes az elsőfokú bíróság jogi álláspontja.
A kifejtettekből következően a Legfelsőbb Bíróság a minősítéseket megváltoztatta: az I. r., a II. r., valamint a III. r. vádlott cselekményét egységesen a Btk. 351. §-ának (1) bekezdésében meghatározott és a (2) bekezdés szerint minősülő, a Btk. 20. §-ának (2) bekezdése szerinti társtettesként elkövetett szolgálati visszaélés bűntettének minősítette, amelyet az I. r. és a II. r. vádlottak a Btk. 12. §-ának (2) bekezdése szerint folytatólagosan valósítottak meg. A IV. r. és az V. r. vádlott cselekményeit pedig egységesen a Btk. 170. §-ának (1) bekezdésébe ütköző és a (3) bekezdésének II. fordulata szerint minősülő, a Btk. 20. §-ának (2) bekezdése szerinti társtettesként és folytatólagosan, aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés bűntettének minősítette.
A VI. r. vádlottnak az 1993. június 8-án elkövetett cselekményét a Btk. 170. §-ának (3) bekezdése szerinti társtettesként, aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés bűntettének minősítette.
A büntetés enyhítése iránti fellebbezéseket a Legfelsőbb Bíróság kizárólag az I. r., a II. r. és a III. r. vádlott tekintetében és csupán a változott minősítésnek megfelelő, lényegesen enyhébb büntetési keretre tekintettel találta alaposnak.
A vádlottak valamennyien fiatal felnőttek, ugyanakkor jelentős tárgyi súlyú bűncselekményeket követtek el. A sértettet napokon át folyamatosan bántalmazó, különböző igen durva megalázásokkal sújtó, végül önkielégítésre is kényszerítő cselekményüket az I. r. és a II. r. vádlottak emberi mivoltukból kivetkőzve követték el, amelynek az utolsó részcselekményéhez a III. r. vádlott is csatlakozott. Az önkielégítésre kényszerítés után sem hagytak fel a sértett gyötrésével, hanem még további megalázó cselekedetekre kényszerítették. Mindezzel alapvetően szembe helyezkedtek a katonai rend és fegyelem normáival, és teljesen meghiúsították a sértettre kiszabott fogdafenyítés céljának elérését.
A zárkatársak ugyancsak bántalmazták, és megalázó feladatok teljesítésére kényszerítették a sértettet, majd azután hogy észlelték az elkövetési időszak utolsó napján őt ért durva támadásokat és megaláztatásokat, könyörtelenül, súlyos testi sértést okozó módon is bántalmazták őt, melybe bekapcsolódott a IV. r. vádlott is.
Ilyen körülmények között helyesen ismerte fel a katonai tanács, hogy az irányadó büntetési tétel kereteinek alapulvételével valamennyi vádlottal szemben szigorú büntetés szükséges.
A büntetés kiszabásánál jelentőséggel bíró körülményeket ugyan nem tárta fel hiánytalanul, az általa megállapított körülmények rögzítése azonban mindenben helyes és meggyőző az ezzel kapcsolatos indokolás is.
Ugyanakkor a súlyosító körülmények kiegészítendők azzal, hogy a társtettesi elkövetés valamennyi vádlottnál súlyosító körülmény. Az V. r. vádlottnál pedig - miután korábbi felfüggesztett szabadságvesztésre ítélésére erőszakos közösülés bűntette miatt került sor - a bűnismétlő mivolta a súlyosító körülmény.
A Btk. 83. §-ában meghatározott büntetéskiszabási elvekre és a Btk. 37. §-a szerinti büntetési célokra figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság úgy találta, hogy az irányadó büntetéskiszabási körülmények mellett a vádlottak és mások újabb bűncselekmények elkövetésétől történő visszatartását, a törvény szigorának érvényesítését, az I. r. vádlottnál 1 év 8 hónapi börtönbüntetés és 2 évre a közügyektől eltiltás; a II. r. vádlottnál 2 év börtönbüntetés és 2 évre a közügyektől eltiltás; a III. r. vádlottnál 1 év 4 hónapi börtönbüntetés és 1 évre a közügyektől eltiltás; míg a IV. r., és az V. r. és az VI. r. vádlottaknál - a súlyosítási tilalomra is figyelemmel - az elsőfokú bíróság által kiszabott azonos tartalmú börtönbüntetés szolgálja megfelelően.
Ezért a vádlottakat a fentieknek megfelelő fő- és mellékbüntetésekre ítélte.
A szabadságvesztés végrehajtásának felfüggesztése egyik vádlottnál sem szolgálhatná sem az egyéni, sem az általános visszatartás elérését. Ekként a végrehajtás felfüggesztésére a Legfelsőbb Bíróság nem látott törvényes lehetőséget.
A jelenleg is katonai szolgálatát töltő IV. r. és V. r. vádlott ugyan katonai szolgálatban még megtartható lenne, semmilyen feltétele nem áll fenn azonban enyhébb - fogház - végrehajtási fokozat [Btk. 45. § (2) bekezdése] alkalmazásának, így a szabadságvesztésüknek katonai fogdában végrehajtását a törvény kizárja. (Legf. Bír. Bf. V. 24/1994. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás