BK BH 1994/527
BK BH 1994/527
1994.10.01.
A katonának a szolgálati vagy fegyelmi okból történő előzetes letartóztatása nem korlátozható a büntetőeljárás nyomozati szakaszára, az később is indokolt lehet [Be. 340. §, 92. § (1) bek. c) pont, Btk. 348. § (1) bek.].
A honvéd vádlottat a Gy.-i Katonai Ügyészség vádindítványában a Btk. 348. §-ának (1) bekezdésébe ütköző, szolgálatban kötelességszegés vétségével vádolta.
A megyei bíróság katonai tanácsa végzésével elrendelte a vádlott előzetes letartóztatását a Be. 92. §-a (1) bekezdésének c) pontjára, valamint a Be. 340. §-ára alapítottan, egyidejűleg az ügyben kitűzte az elsőfokú tárgyalás időpontját. A végzés ellen a katonai ügyész fellebbezést jelentett be, indítványozta a kényszerintézkedést elrendelő végzés megváltoztatását és a vádlott előzetes letartóztatásának a megszüntetését. Az ügyész az indítványát azzal indokolta, hogy az adott esetben nem látja megvalósultnak a bűnismétlés veszélyét. Ugyanakkor az ügyben a nyomozás elrendelése idején még, időszerűnek mutatkozó kényszerintézkedésnek bírói szakban történő elrendelése vagy fenntartása még fegyelmi okból sem jön figyelembe, így ez sem indokolja a vádlott előzetes letartóztatásának elrendelését. A Legfelsőbb Bíróság az előzetes letartóztatást elrendelő végzést helybenhagyta.
A vádirati tényállás szerint a honvéd vádlott 1993. augusztus 7-én 7 óra 30 perctől 24 órás alegység-ügyeletes szolgálatának a pihenőideje alatt nagy mennyiségű szeszes italt fogyasztott, és erősen ittas állapota miatt az augusztus 8-án hajnali órában esedékes felállítására nem is kerülhetett sor. A vádlott szolgálata fegyveres őrszolgálat volt a harci helikopter ezrednél, és fontos szolgálatnak tekintendő. A katona ellen hasonló cselekmény miatt 1993. június 4én született jogerős - végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett - fogházbüntetést kiszabó ítélet. A nevelő jellegű felfüggesztett büntetés a rendelkezésre álló adatokból kitűnően nem érte le a büntetés célját. Ezért nem tévedett az első fokon eljárt katonai tanács, amikor a bűnismétlés veszélyére alapítottan, valamint fegyelmi okból a vádlottal szemben kényszerintézkedést alkalmazott.
Téves az az ügyészi érvelés, hogy a Be. 340. §-a szerinti különös előzetes letartóztatási ok kizárólag a katonai büntetőeljárás nyomozati szakában alkalmazható. Az előzetes letartóztatás feltételei - mind az általános, mind a speciális okok - a büntetőeljárás teljes tartama alatt vizsgálandók, tehát nem korlátozhatók kizárólag az eljárás nyomozati szakára. Az e körben hozott bírói döntést nem befolyásolhatja az a körülmény, hogy az ügyész nem indítványozta a nyomozás során a kényszerintézkedés elrendelését. Ezért a tárgyalás előkészítése során a katonai fegyelmi okra hivatkozás is helytálló, mert a vádlott szabadlábon hagyása közvetlenül és kedvezőtlenül befolyásolná az alakulat fegyelmi helyzetét. A vád tárgyául szolgált italozással összefüggő szolgálati bűncselekmények ugyanis elszaporodtak, és az ilyen jellegű jogellenes magatartások különösen jellemzőek az adott alakulatnál. Ezért nem tévedett az e körülményeket ismerő elsőfokú bíróság, amikor a két hónapon belül ismételten büntetőeljárás hatálya alatt álló honvéddel szemben az elsőfokú ügydöntő határozatának kihirdetéséig a személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedést elrendelte.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú végzést helyes indokaira tekintettel helybenhagyta. (Legf. Bír. Bf. V. 3117/1993. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
