PK BH 1994/538
PK BH 1994/538
1994.10.01.
Szerződési nyilatkozat értelmezése a közösen felvett kölcsön egyetemleges visszafizetési kötelezettségének megállapítása körében [Ptk. 206. § (1) bek., 207. § (1) bek., 337—338. §].
Az elsőfokú bíróság ítéletével az alpereseket 254 966 forint, ennek 1992. április 3-tól járó évi 20%-os kamata és 27 000 forint perköltség egyetemlegesen történő megfizetésére kötelezte. Ítélete indokolásában megállapította, hogy a felperes által az alperesek részére nyújtott 400 000 forint kölcsön visszafizetéséért az alperesek egyetemlegesen vállaltak kötelezettséget, ezért a felperes (függetlenül attól, hogy az I. r. alperes 200 000 forintot visszafizetett) mindkét alperessel szemben érvényesíthette a kölcsön vissza nem fizetett része iránti igényét.
Az I. r. alperes fellebbezése alapján a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, és a marasztalás összegét 228 506 forintra és ennek kamataira leszállította. A jogerős ítélet indokolása szerint a felek a kölcsönszerződést írásba foglalták, és annak tartalmából megalapozottan lehetett arra következtetni, hogy az alperesek kötelezettségvállalása egyetemleges volt. A másodfokú bíróság ezért nem látott lehetőséget arra, hogy az I. r. alperest, aki a kölcsön fele részét visszafizette, a további fizetési kötelezettség alól mentesítse. A Ptk. 293. §-a alapján azonban felülbírálta az I. r. alperes által teljesített összegnek az elszámolását, és arra az álláspontra helyezkedett, hogy a felmerült késedelmi kamat folytán a kifizetett összegből 171 494 forint számolható el a kölcsöntartozásra, és ezáltal az alpereseket terhelő kölcsöntartozás összege 228 506 forint.
A jogerős ítélet ellen az I. r. alperes felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő. Álláspontja szerint az eljárt bíróságok a bizonyítékok helytelen mérlegelésével, jogszabálysértően állapították meg a II. r. alperessel egyetemleges fizetési kötelezettségét. Ilyen tartalmú kötelezettségvállalást ugyanis nem tett, és miután a kölcsöntartozásból reá eső részt megfizette, ezért további marasztalására nem volt alap.
A felperes a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte. A II. r. alperes a felülvizsgálati kérelemmel kapcsolatban nem tett észrevételt.
A felülvizsgálati kérelem az alábbi okok miatt alaptalan. A Legfelsőbb Bíróság a jogerős határozatot csak a felülvizsgálati kérelem és a csatlakozó felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatja felül, és a kérelmekben megjelölt jogszabálysértés összefüggésében foglalhat állást a jogerős ítélet helytállósága kérdésében [Pp. 275. § (2) bek.]. A felülvizsgálati kérelem tartalma alapján eldöntendő kérdés: a másodfokú bíróság jogszabálysértés nélkül határozott-e abban a kérdésben, hogy az alperesek a felperestől felvett kölcsön visszafizetéséért egyetemleges kötelezettséget vállaltak.
A Pp. 206. §-ának (1) bekezdése értelmében a bíróság a tényállást a felek előadásának és a bizonyítási eljárás során felmerült bizonyítékok egybevetése alapján állapítja meg; a bizonyítékokat a maguk összességében értékeli, és meggyőződése szerint bírálja el. Ha a bizonyítékok mérlegelése okszerűtlen és iratellenes, úgy megvalósulhat a Pp. 206. §-ának (1) bekezdésében foglalt eljárási szabályok megsértése. Nem ad alapot azonban önmagában a jogszabálysértés megállapítására, ha a bíróság döntése a bizonyítékok mérlegelésén alapul, és a mérlegelés nem okszerűtlen, nem iratellenes.
A peres felek által írásba foglalt kölcsönszerződés értelmében a felperes 400 000 forint kölcsönt adott az alpereseknek, akik a kölcsön 1991. január 31-ig való visszafizetéséért "végrehajtható felelősséget vállaltak". Ennek a szerződési nyilatkozatnak a Ptk. 207. §-a (1) bekezdése szerinti értelmezése alapján az eljárt bíróságok helyesen következtettek arra, hogy az alpereseket a kölcsön visszafizetéséért egyetemleges kötelezettség terheli, függetlenül attól, hogy az együtt felvett kölcsön felhasználásában egymás között hogyan állapodtak meg (Ptk. 337-338. §-a). Nem állapítható meg tehát, hogy a másodfokú bíróság a bizonyítékok okszerűtlen mérlegelésével következtetett az alperesek egyetemleges felelősségére, ezért jogszabálysértés bizonyítottsága hiányában a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése értelmében hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv. IV. 21. 028/1993. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
