PK BH 1994/542
PK BH 1994/542
1994.10.01.
Közös tulajdonban levő volt házastársi közös lakás osztott használatának mellőzése családvédelmi okból [Csjt. 31/B. § (4)—(5) bek., 31/D §, 31/E §, 1/1971. (II. 8.) ÉVM r. 90. § (2) bek. a) pont].
A felek 1982. július 17-én kötöttek házasságot, melyből 1987. május 25-én Dániel nevű gyermekük született. Közös lakásuk az egyenlő arányú tulajdonukként nyilvántartott két szobából és mellékhelyiségekből álló, 54 m2 alapterületű szövetkezeti lakásban volt. A felek az életközösséget 1991 szeptemberében megszakították.
A házasság fokozatosan romlott meg. Ebben a folyamatban döntő szerepe volt az alperes egyre súlyosbodó alkoholfogyasztásának, ezzel párhuzamosan pedig a felperes érzelmi elhidegülésének. A kölcsönös szemrehányások és vádaskodások a gyermek előtt zajló veszekedésekhez vezettek, melyek során az alperes kritikátlan, agresszív viselkedést tanúsított. A hangos szóváltások dulakodásig fajultak, és előfordult az is, hogy az alperes indulatában a szobaajtó üvegét betörte, a felperest tettleg bántalmazta. A konfliktusok elkerülése érdekében a felperes 1992 áprilisában a gyermekkel együtt a szüleihez költözött.
A felperes a házasság felbontása iránti keresetében kérte a gyermek nála történő elhelyezését, gyermektartásdíj megállapítását, valamint a közös lakás kizárólagos használatára való feljogosítását, hivatkozva arra, hogy az alperes magatartása és életvitele miatt a lakás osztott használatára nincs lehetőség.
Az alperes a házasság felbontását ellenezte; bontás esetére viszontkeresettel élt a gyermek nála való elhelyezése, a felperes tartásdíj fizetésére kötelezése és a lakás kizárólagos használata iránt. Italfogyasztását lényegében beismerte, személyes előadása során említést tett alkoholos emlékezetkieséseiről, és hivatkozott arra, hogy a házasság helyrehozatala érdekében alkoholelvonó kezelésnek is alávetette magát (5. sorsz. jkv.). Tagadta, hogy a veszekedéseken és dulakodásokon túlmenően a felperest tettleg bántalmazta; italozását a felperesi magatartás következményeként tüntette fel.
A per során kihallgatott tanúk vallomása megerősítette a felperesnek az alperes magatartására vonatkozó előadását, és a tanúk utaltak az alperes által kötött kétes ismeretségekre is.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a házasságot felbontotta, a gyermeket az anyánál helyezte el, és döntött az elhelyezéssel kapcsolatos járulékos kérdésekben. Megállapította, hogy a közös lakás alaprajzi beosztása folytán osztott használatra alkalmas, és bár az alperes fenti magatartása "sokszor idézett elő konfliktushelyzeteket, amely a gyermek érdekeit is kedvezőtlenül befolyásolta", ennek a magatartásnak nem tulajdonított olyan jelentőséget, mely a lakás megosztott használatát lehetetlenné tenné.
A másodfokú bíróság a felperes fellebbezése folytán hozott jogerős ítéletével az első fokú ítéletet részben megváltoztatta. A volt közös lakás kizárólagos használatára a felperest jogosította fel, kötelezte az alperest, hogy a lakást 30 napon belül - elhelyezési igény nélkül - adja a felperes birtokába, a felperest pedig egyidejű teljesítés mellett 283 000 forint lakáshasználati jog ellenértékének a megfizetésében marasztalta. Indokolása szerint az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás mellett a lakás megosztott használata - a családvédelmi érdekeket is szem előtt tartva - a felperestől nem várható el úgy, hogy a részére biztosított szobában helyezze el a gondozásában maradó kiskorú gyermeket is.
A jogerős ítélet ellen az alperes élt felülvizsgálati kérelemmel, melyben a Csjt. 31/B. §-ának (4) bekezdésében írt rendelkezés megsértésére hivatkozott, és kifogásolta, hogy a házasság fennállása alatt tanúsított magatartását a másodfokon eljárt bíróság az első fokú eljárásban megállapított tényállás alapulvételével eltérő módon mérlegelte, továbbá figyelmen kívül hagyta azt a tényt, hogy a lakást a felperes önként elhagyta. Álláspontja szerint nincs törvényes alapja annak a rendelkezésnek sem, mely szerint ő "rosszhiszemű" lakáshasználóként, elhelyezési igény nélkül köteles a lakást kiüríteni, végül pedig az ingatlan megszerzésénél felhasznált, konkrétan meg nem jelölt különvagyonára utalt.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
Az alperes felülvizsgálati kérelme alaptalan.
Az elsőfokú bíróság az ügyben szükséges bizonyítást lefolytatta. A másodfokú bíróság a Pp. 253. §-ának (1) bekezdésében írt reformatórius jogkörénél fogva jogosult teljes egészében felülvizsgálni az első fokú ítélet fellebbezéssel támadott rendelkezéseit. Ebből következik, hogy abban az esetben is jogosult eltérően mérlegelni a bizonyítás eredményét, ha a fellebbezési szakban további bizonyítást nem folytat le, hanem csak az elsőfokú bíróság által foganatosított bizonyítás alapján bírálja el az ügyet, és annak alapján jut más - tényállásbeli vagy jogi - következtetésre, mint az elsőfokú bíróság.
Az alapul szolgáló perben a másodfokú bíróság ezt az elvet követve és döntését kellően megindokolva ítélte meg az alperes házasság alatt tanúsított magatartását olyanként, amely a közös lakás osztott használatát lehetetlenné tette. A felperes kizárólagos lakáshasználatra történt feljogosítása megfelel a Csjt. 31/B. §-ának (4) és (5) bekezdéseiben foglalt rendelkezéseknek. Az alperes italozása, ennek folytán a felek között állandósult veszekedések, dulakodások folyamatos feszültséget idéztek elő, ami a közös kiskorú gyermek egészséges fejlődésére káros hatást gyakorolt, és a felperes nyugalmát is súlyosan zavarta.
A fenti körülmények hatottak közre abban is, hogy a felperes az életközösség megszakadását követően nem kívánt a lakásban tartózkodni, és ezért a bontóper megindítása után gyermekével együtt a szüleihez költözött. Ez a megoldás azonban nem jelentette azt, hogy a felperes a keresettel is érvényesített használati jogával önként felhagyott, vagy lakáshelyzetét másként oldotta meg. A Csjt. 31/D. §-ának értelemszerű alkalmazása mellett a közös tulajdonban levő lakás elhagyása egyébként sem szünteti meg a tulajdonostárs használati jog iránti igényét, így az alperes erre való hivatkozása minden jogszabályi alapot nélkülöz. Az alperes elhelyezési igény nélküli kiköltözésére kötelező rendelkezés a Csjt. 31/E. §-án alapul, mely szerint a házastárs lakáshasználatának rendezése során a végrehajtási eljárásra a lakásbérletre vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni.
A közös lakásban való együttélés az alperesnek felróható okból vált lehetetlenné, így a jogerős ítélet meghozatalakor hatályban volt 1/1971. (II. 8.) ÉVM rendelet 90. §-a (2) bekezdésének a) pontja értelmében az alperes az elhelyezéséről maga köteles gondoskodni.
Az alperesnek a felülvizsgálati kérelmében említett, az ingatlanra támasztott különvagyoni igényével a Legfelsőbb Bíróság nem foglalkozott, mivel ez a felülvizsgálati eljárás tárgyát nem képezte.
A kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése szerint hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv. II. 21. 777/1993. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás