GK BH 1994/557
GK BH 1994/557
1994.10.01.
A váltóbirtokos által az elfogadás vagy a fizetés hiányáról adandó értesítés határideje és jogi természete. Az értesítés késedelmével összefüggő kártérítés [1/1965. (I. 24.) IM r. 44. § (3) bek., 45. § (1) bek. és (4) bek.].
Az egyik húsipari vállalat (továbbiakban: Húsipar) 1992. január 13-án 1992. május 5-i lejárattal 1 000 000 Ft összegű, 1992. január 13-án 1992. május 6-i lejárattal 1 000 000 Ft összegű, 1992. február 20-án 1992. május 25-i lejárattal 1 000 000 Ft összegű, 1992. február 20-án 1992. május 26-i lejárattal 1 000 000 Ft összegű, 1992. február 20-án 1992. május 28-i lejárattal 2 000 000 Ft összegű saját váltókat állított ki az alperes rendelvényes javára, a fizetés helyeként egy miskolci bank feltüntetésével. A váltókat az alperes a felperesre, a felperes a Magyar Nemzeti Bankra (a továbbiakban: MNB) forgatta. Esedékességkor a telepítés helyén a fizetésre bemutatott váltók fedezethiány miatt nem voltak kifizethetők, ezért az MNB a felperes számlájáról a váltók összegét leemelte, a váltókat a felperes így visszatartotta.
A felperes a keresetében - az alperes időközben történt részteljesítésére figyelemmel - 4 039 000 Ft váltótartozás és ennek az egyes váltók esedékességétől számított 6%-os késedelmi kamata és 3 váltódíj megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Előadta, hogy a váltók összegét a viszontleszámítolást végző MNB a felperesi bank számlájáról leemelte. A kibocsátó által fizetési helyként meghatározott miskolci bank fedezethiány miatt a fizetést a váltók alapján nem teljesítette, az óvást minden váltóra a törvényes határidőn belül rávezette.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Azt elismerte, hogy mint forgatót a váltók kifizetéséért fizetési kötelezettség terhelte. A felperes azonban nem bizonyította, hogy a kibocsátó nem fizetett és a váltók óvatolása kellő időben megtörtént. Előadta azt is, hogy a felperes nem tett eleget az értesítési kötelezettségének a Vár. 45. §-ában előírt határidőben. Amennyiben a felperestől az értesítést időben megkapta volna arról, hogy a váltóknak nincs fedezete, nem szállított volna tovább árut a Húsiparnak, az értesítés elmaradása következtében 2 411 341 Ft vételárat nem kapott meg, holott 1992. május 18-án még el tudta volna hozni a vételárral együtt a váltók fedezetét is. Ezért a felperessel szemben kártérítési igényt kívánt érvényesíteni. A felperes ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy az alperes által esetlegesen érvényesíteni kívánt kártérítési követelés független az alapügylettől.
Az elsőfokú bíróság az alperest a kereset szerint marasztalta. Megállapította, hogy a váltók óvatolása a Vár. 44. §-ának (3) bekezdése szerint előírt időben megtörtént. A váltó kibocsátója fizetni nem tudott, ezért a felperes jogszerűen terjesztette elő a keresetét az alperessel szemben. Az alperes viszontkeresetét elutasította.
Ezen ítélet ellen az alperes fellebbezett és az első fokú ítélet megváltoztatását, a viszontkeresetének helyt adva a kereset elutasítását kérte. Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság a viszontkeresetét annak érdemi megvizsgálása és indokolása nélkül elutasította. A felperes kártérítési felelősségét a Vár. 45. §-ának (1)-(6) bekezdése alapján kérte megállapítani, mert a felperes nem értesítette őt időben arról, hogy a váltókat fedezethiány miatt nem fizették ki. Ennek következtében - a váltókibocsátó fizetésképtelenségét nem ismerve - továbbra is nagy mennyiségben szállított a részére árut. Az első értesítés 1992. május 29-én kelt, majd június 11-én újabb levelet küldött a felperes, de az óvatolás dátumát ezekben sem közölte. A viszontkeresetében érvényesített kárát 4 559 841 Ft-ban határozta meg, utalva arra, hogy ennek részleteit 9. sorszám alatt az első fokú eljárásban felvett jegyzőkönyv tartalmazza.
A fellebbezés annyiban alapos, hogy az első fokú eljárás lényeges szabályainak megsértése miatt az ítélet érdemben nem bírálható felül.
Az elsőfokú bíróság az ítélet rendelkező részében elutasította az alperes viszontkeresetét, de e vonatkozásban tényállást nem állapított meg és a döntés jogi indokát sem adta, megsértve ezzel a Pp. 221. §-ának (1) bekezdésében írtakat.
Az alperes viszontkeresetének előterjesztését a jegyzőkönyvek nem tartalmazzák. Csupán az 1993. május 11. napján megtartott tárgyalás jegyzőkönyvéből lehet arra következtetni, hogy az alperes a viszontkeresetét már korábban előterjesztette, ugyanis ez a jegyzőkönyv azt tartalmazza, hogy az alperes a viszontkeresetét a jogalap és összegszerűség tekintetében is fenntartja.
Az alperesnek az első fokú eljárásban tett nyilatkozataiból és a fellebbezéséből arra kell következtetni, hogy kártérítési igényét - akár viszontkereset, akár beszámítási kifogás útján - az 1/1965. (I. 24.) IM rendelettel közzétett és az 1965. évi 1. tvr.-rel kihirdetett, Genfben 1930. június 7-én megkötött és Magyarország által is aláírt váltójogi egyezmény (továbbiakban: Vár.) 45. §-ában előírt értesítési kötelezettség megsértésére alapozza.
A Vár. 45. §-ának (1) bekezdése alapján a váltóbirtokos az elfogadás vagy a fizetés hiányáról az őt közvetlen megelőző átruházót és a kibocsátót az óvás napját vagy az óvás elengedésének esetében a bemutatás napját követően négy munkanapon belül értesíteni köteles. Mindegyik átruházó köteles az értesítés vételét követő két munkanapon belül a kapott értesítést - az előző értesítést küldő személyek nevének és címének megjelölésével - az őt közvetlenül megelőző átruházóval közölni, egészen a kibocsátóig. Az említett határidők a megelőző értesítés kézhezvételétől kezdődnek. Ez azt is jelenti, hogy mindenki csak a saját késedelméért felel, az előző értesítést küldő késedelméért felelősséggel nem tartozik. A (4) bekezdés szerint az értesítés bármilyen alakban teljesíthető, akár a váltó puszta visszaküldése útján is.
A rendelkezésre álló iratokból megállapítható, hogy perbeli váltókat az MNB, mint jogos váltóbirtokos mutatta be fizetésre a telepítés helyén, a miskolci bank fiókjánál. Ezért a Vár. 45. §-ának (1) bekezdése alapján az MNB-t terhelte az a kötelezettség, hogy az óvás napját követő négy munkanapon belül a felperest, mint a közvetlen megelőző átruházót a fizetés hiányáról értesítse. Ezen értesítés vételét követő két munkanapon belül kellett volna a felperesnek az alperest értesítenie.
A peres iratokhoz csatolt levelek alapján megállapítható, hogy a felperes az 1992. május 5-én esedékes és ezen a napon óvatolt, a 6-án esedékes és 7-én óvatolt váltók esetében a fizetés hiányáról az alperest az 1992. május 18-án kelt levelében értesítette, a május 25-én, 26-án és 28-án lejárt és a Vár. 44. §-ának (3) bekezdésében meghatározott határidőben óvatolt váltók fizetésének a hiányáról pedig az 1992. június 1 1-én kelt levelében értesítette az alperest. Mivel az alperest a felperesnek kellett a váltók kifizetésének a hiányáról két munkanapon belül értesíteni és a felperes értesítési kötelezettsége az alperessel szemben akkor kezdődött, amikor az MNB-től ő az értesítést megkapta, ezért nem mellőzhető annak vizsgálata, hogy a felperest az MNB az egyes váltók esetében a fizetés hiányáról mikor értesítette, s ehhez képest a felperes az alperest két munkanapon belül értesítette-e. Ezek ismeretében lehet állást foglalni abban a kérdésben, hogy a felperes határidőben eleget tett-e a Vár. 45. §-ának (1) bekezdésében írt értesítési kötelezettségének.
Amennyiben megállapítható, hogy a felperes az értesítési kötelezettségének részben vagy egészben nem tett eleget, abban az esetben az alperesnek kell bizonyítania (Pp. 164. §), hogy ezzel a mulasztással okozati összefüggésben őt kár érte. Ennek érdekében az alperesnek pontosan ki kell dolgozni, hogy milyen címen és milyen összegben keletkezett kára, továbbá hogy a Húsiparnak mikor és milyen ellenértékű árut szállított, és csatolnia kell a szállításokat bizonyító okiratokat és a számlákat. Igazolnia kell, hogy az ellenérték behajtása érdekében milyen intézkedéseket tett és az valóban behajthatatlan-e, vagy hogy a kára egyéb anyagi hátrányban jelentkezett. Kártérítésnek abban az esetben természetesen nincs helye, ha az értesítést elmulasztó felperes bizonyítani tudja, hogy az alperesnek a fizetés hiányáról az értesítés nélkül is tudomása volt.
Ezeknek az első fokú eljárásban meg nem vizsgált releváns tényeknek a megállapítása a tárgyalás kiegészítését teszi szükségessé, ezért a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 252. §-ának (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és a per újabb tárgyalására, újabb határozat hozatalára az 1992. évi LXVIII. törvény 29. §-ának (3) bekezdése alapján, figyelemmel a Pp. módosított 22. §-ának (1), valamint a 36. §-ának (1) bekezdésében foglaltakra, a megyei bíróság székhelyén lévő Szekszárdi Városi Bíróságot utasította. (Legf. Bír. Gf. I. 32. 918/1993. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás