BK BH 1994/582
BK BH 1994/582
1994.11.01.
Fogdaőr rendőröknek a szolgálat ellátása során elkövetett hivatali bűncselekményével, illetve a közélet tisztasága elleni bűncselekményével bűnhalmazatban, a szolgálatban kötelességszegést is meg kell állapítani, ha a fogdaszabályzat rendelkezéseit megszegte [Btk. 225. §, 250. § (1) bek., (3) bek. 1. tétele, 348. § (1) bek.].
A megyei bíróság katonai tanácsa a volt rendőr zászlós I. r. és a volt rendőr törzsőrmester II. r. vádlottakat hivatali visszaélés bűntette miatt ítélte el.
A tényállás szerint a vádlottak hosszabb idő óta fogdaőri szolgálatot teljesítettek a rendőrkapitányság fogdájában. Feladatukat mindketten ismerték.
Az I. r. vádlott 1992. december 29-én fogdaszolgálatot teljesített. Ekkor az előzetes letartóztatásban volt K. Z. az I. r. vádlottat arra kérte, hogy részére cigarettát és különböző édességeket vigyen be. Az I. r. vádlott a kérést teljesítette, és másnap 2 doboz cigarettát, 1 üveg málnaszörpöt, 3 csomag cukorkát vitt be az előzetes letartóztatott részére, összesen 287 forint értékben. A tárgyak átadása után K. Z. a vádlott részére az általa vásárolt dolgok ellenszolgáltatásaként átadott egy kb. 600 forint értékű karórát mely a büntetőeljárás során lefoglalásra került.
A II. r. vádlott 1993. február 8-án fogdaőri szolgálatot teljesített. Az előzetes letartóztatásban volt K. L. a takarodó ellenőrzése során felajánlotta a 4-5000 forint értékű nála levő bőrdzsekit azzal, hogy ezért a II. r. vádlott a részére cigarettát vigyen be. 1993. február 9-én a II. r. vádlott a cigarettát a szolgálati helyére bevitte, és azt az előzetes letartóztatottnak átadta, a felajánlott bőrdzsekit pedig átvette. A büntetőeljárás során a bőrdzseki lefoglalásra került. A katonai ügyész - e tényállás alapján - mindkét vádlottat a Btk. 225. §-ába ütköző hivatali visszaélés bűntettével, valamint a Btk. 348. §-ának (1) bekezdésébe ütköző szolgálatban kötelességszegés vétségének elkövetésével vádolta. A katonai tanács a szolgálatban kötelességszegés vétsége megállapításának a mellőzését illetően azt fejtette ki, hogy az 1978. évi IV. tv.-nek az 1993. évi XVII. tv. 74. §-ával módosított 348. §-a szerint a szolgálatban kötelességszegés vétségét többek között az követi el, aki a szolgálat ellátására vonatkozó rendelkezést súlyosan megszegi. A bíróság megítélése szerint a vádlottaknak a magatartása a Btk. 225. §-ába ütköző hivatali visszaélés bűntettét alapozza meg, ugyanakkor a szolgálat ellátására vonatkozó szabályokat súlyosan nem szegték meg.
A Legfelsőbb Bíróság ezzel az állásponttal nem értett egyet, és a katonai bűncselekménynek halmazatban történő megállapítására irányuló ügyészi fellebbezést alaposnak találta. Megállapította, hogy az irányadó tényállás alapján a katonai tanács helyesen állapította meg, hogy az I. r. vádlott megvalósította a hivatali visszaélés bűntettét, tévedett azonban, amikor a II. r. vádlott tényállásban foglalt cselekményét is hivatali visszaélés bűntettének minősítette. Megállapítható ugyanis, hogy a II. r. vádlottnak az előzetes fogvatartásban levő K. L. azért ajánlotta fel a bőrdzsekijét, hogy részére cigarettát vigyen be a fogdába. Ennek a II. r. vádlott eleget is tett, és ezután a fogva tartott átadta neki a 4-5000 forint értékű bőrdzsekijét. A Btk. 250. §-ának (1) bekezdésébe ütköző és a (3) bekezdésének 1. tétele szerint minősülő bűncselekményt követi el az, aki a hivatali működésével kapcsolatban előnyt fogad el, és ezért az előnyért a hivatali kötelességét megszegi. A II. r. vádlott a több ezer forint értékű ruházati tárgy elfogadásával ezt a bűncselekményt, nem pedig az ehhez képest általános tényállást tartalmazó hivatali visszaélés (Btk. 225. §) bűncselekményét valósította meg. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a II. r. vádlott cselekményét hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntettének minősítette. Az irányadó tényállás alapján egyértelmű továbbá, hogy a vádlottak megszegték a Rendőrségi Fogdaszabályzat 98. pontjában és a 87. pontjának 4. alpontjában írt rendelkezéseket. A Btk. 348. §-ának (1) bekezdésében írt szolgálatban kötelességszegés vétségét - egyebek mellett - az követi el, aki őr, ügyeleti vagy egyéb készenléti szolgálatban az annak ellátására vonatkozó szabályokat súlyosan megszegi. A vádlottak a fogva tartottakkal magánbeszélgetést folytattak, kérésüket teljesítették, és különböző dolgokat adtak át nekik a vonatkozó szabályok megszegésével, s tőlük jogtalan előnyt is elfogadtak, ezzel súlyosan megszegték a szolgálatuk ellátására vonatkozó szabályokat. Magatartásukkal veszélyeztették a biztonságos őrzéshez fűződő érdekeket, és sértették azt a követelményt, hogy az előzetes letartóztatott csak a jogszabályban írt kapcsolatot létesíthet, és csak az azok szerinti kedvezményben részesülhet. Tévedett tehát a katonai tanács, amikor az ügyészi indítványtól eltérve, a vádlottak tevékenységét nem minősítette szolgálatban kötelességszegés vétségének is [Btk. 348. § (1) bek.].
A Btk. 12. §-ának (1) bekezdése szerint bűnhalmazat, ha az elkövető egy vagy több cselekménye több bűncselekményt valósít meg. Az ítélkezési gyakorlat értelmében, ha az elkövetőnek ugyanaz a cselekménye több bűncselekmény törvényi tényállását is megvalósítja, bűnhalmazat jön létre. Megállapítható, hogy az I. r. vádlott által megvalósított hivatali bűncselekmény mellett egy speciális katonai bűncselekmény is megvalósult, míg a II. r. vádlott cselekménye sértette a közélet tisztaságát, ugyanakkor a magatartása az említett katonai bűncselekmény törvényi tényállását is kimerítette. Erre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az I. r. vádlott cselekményeit a Btk. 225. §-ába ütköző hivatali visszaélés bűntettének és ezzel bűnhalmazatban a Btk. 348. §-ának (1) bekezdésébe ütköző szolgálatban kötelességszegés vétségének; míg a II. r. vádlott cselekményét a Btk. 250. §-ának (1) bekezdésébe ütköző és a (3) bekezdésének 1. tétele szerint minősülő hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntettének és ezzel bűnhalmazatban a Btk. 348. §-ának (1) bekezdésébe ütköző szolgálatban kötelességszegés vétségeként is minősítette. (Legf. Bír. Bf. V. 3085/1993. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
