PK BH 1994/591
PK BH 1994/591
1994.11.01.
A szerződés érvényességét a megkötés időpontjában irányadó tények és körülmények alapján kell megítélni [Ptk. 200. § (2) bek., 205. § (1) bek.].
Tartalma szerint részítéletnek minősülő közbenső ítélet elleni felülvizsgálati kéretem elbírálásának szempontjai [Pp. 213. § (2) bek., 275/A. § (1) bek.].
A felperesek kereseti kérelme arra irányult: állapítsa meg a bíróság, hogy a perbeli üdülőingatlanra vonatkozóan tulajdonjogot szereztek, egymás között egyenlő arányban. A tulajdonszerzésük jogcímére vonatkozó kereseti kérelmük eshetőleges volt, elsődlegesen elbirtoklásra alapítottan kérték a tulajdonszerzésük megállapítását. Az ingatlan-nyilvántartás adatai szerint az alperes tulajdonjogának bejegyzése - adásvétel jogcímén - az 1975. október 3. napján kelt szerződés alapján történt meg. Ebben a szerződésben az alperes állagvevőként került feltüntetésre, míg a jelen per I. rendű felperese „haszonélvezeti vevőként”. A megvásárolt ingatlan állami tulajdonban volt, a szerződésben feltüntetett vételára 17 600 forint volt.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperesek elsődleges kereseti kérelmének helyt adott. Megállapította, hogy a felperesek a perbeli ingatlan tulajdonjogát - egymás között egyenlő arányban - 1987. szeptember 1. napjával elbirtoklás jogcímén megszerezték. Döntését arra alapította, hogy a perben rendelkezésre álló adatok szerint a felek a haszonélvezeti jog alapítását színlelték, ezért azt érvénytelennek kell tekinteni. A felpereseknek az ingatlan használatára érvényes jogcíme tehát nem volt, sajátjukként birtokolták, és az említett időpontban már nem volt jogszabályi akadálya a tulajdonszerzésüknek sem, így a kereseti kérelem teljesíthető volt.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság közbenső ítéletet hozott. A határozatával az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, megállapította, hogy a feleknek az 1975. október 30-án kelt, vételi ügylet megkötésére irányuló megbízási szerződése érvénytelen. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és a bíróságot újabb eljárásra, újabb határozat hozatalára utasította. Határozatát azzal indokolta, hogy az érvénytelen megbízási szerződés folytán az ingatlan tulajdonjoga az alperest illeti meg, ezért érvényesítheti a tulajdonjogból folyó igényeket a felperesekkel szemben. A felperesek viszont alappal igényelhetik a kifizetett vételárat, annak törvényes mértékű kamatait és az általuk végzett beruházás elszámoláskori forgalmi értékét, valamint az ingatlan fenntartásával kapcsolatosan viselt költségeket. A felpereseknek az elbirtoklásra alapított igénye nem alapos, mert a használatuk jogcímes volt. Az 1975. október 3-i adásvételi szerződés színleltsége nem állapítható meg, hiszen egyik szerződő fél - az állam, mint eladó - színlelése fel sem merülhetett az adott körülmények között. Nem alkalmazható a Ptk. 239. §-a sem, vagyis részleges érvénytelenségről sincs szó, éppen az eladó szerződési akarata folytán.
A másodfokú jogerős határozat ellen - jogszabálysértésre hivatkozva - a II. rendű felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, úgy is, mint az I. rendű felperes jogutódja, mivel az I. rendű felperes 1993. január 27. napján meghalt. Á határozott felülvizsgálati kérelem arra irányult: a Legfelsőbb Bíróság helyezze hatályon kívül a közbenső ítéletet, és állapítsa meg, hogy az elsőfokú bíróság ítélete jogszerű volt az elbirtoklásra alapított jogszerzés megállapítása tekintetében. Érvelése szerint a használatuk nem a haszonélvezeti joghoz kapcsolódott, mert sajátjukként birtokolták az ingatlant.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a támadott határozat hatályban tartására irányult.
A II. rendű felperes felülvizsgálati kérelme nem alapos.
A másodfokú határozatnak az a rendelkezése, amely az 1975. október 30-án kelt vételi ügylet megkötésére irányuló megbízási szerződés érvénytelenségére vonatkozott, nem tárgya a felülvizsgálati eljárásnak. A felperes felülvizsgálati kérelme az ítélet indokolásában foglalt azt a megállapítást sérelmezi, mely szerint nem alapos az elbirtoklás megállapítására irányuló kereseti kérelme.
A jogerős határozat a tartalma szerint a Pp. 213. §-ának (2) bekezdésére tekintettel nem közbenső, hanem részítélet. A másodfokú bíróság ugyanis jogerősen állást foglalt az ügy érdemében akkor is, amikor vizsgálta az elsőfokú bíróság elbirtoklás megállapítására vonatkozó határozatának jogszerűségét. A megismételt eljárásban az elsőfokú bíróság nyilvánvalóan nem foglalkozhat az elbirtoklásra alapított kereseti kérelemmel, mert a másodfokú bíróság a határozatában egyértelműen kifejtette azt a jogi álláspontját, amely szerint ez az igény nem tekinthető alaposnak. A keresetet elutasító rendelkezést illetően a Legfelsőbb Bíróság is arra az álláspontra helyezkedett, hogy az elsőfokú bíróság döntése téves. A rendelkezésre álló bizonyítékok nem megfelelő mérlegelésével jutott az elsőfokú bíróság arra a következtetésre, hogy az érdekelt felek - így az I. rendű felperes és az alperes - a haszonélvezeti jog alapítására vonatkozó nyilatkozataikat színlelték, a valóságos szerződési akaratuk nem ez volt.
A másodfokú bíróság indoklása annyiban ugyan téves - és e tekintetben helytálló a felülvizsgálati kérelemben kifejtett okfejtés -, hogy a haszonélvezeti jog vonatkozásában érdektelen: az eladó tudott-e arról, hogy a haszonélvezeti jogot alapító felek jognyilatkozata színlelt volt, mert a haszonélvezeti jog érvényes létrejöttét csak az I. rendű felperes és az alperes vonatkozásában kellett vizsgálat tárgyává tenni. A szerződés érvényességét a megkötése időpontjában irányadó tények és körülmények alapján kell megítélni [Ptk. 200. § (2) bek., 205. § (1) bek.]. A Legfelsőbb bíróság ezért döntő súllyal értékelte a II. rendű felperesnek az 1988. február 18-án tett személyes nyilatkozatát, amely szerint az alperessel úgy állapodtak meg, amíg élnek, az ingatlant használják. Ez a nyilatkozat minden kétséget kizáróan megalapozza azt a tényt, hogy a szerződés megkötésekor az I. rendű felperesnek és az alperesnek is az volt a valós szerződési akarata, hogy haszonélvezeti jogot alapítsanak az I. rendű felperes javára. A felperesek tudták, hogy az ingatlan tulajdonjogát nem szerezhetik meg az akkor még hatályos jogszabályi rendelkezésekből következő tulajdonszerzési korlátozás miatt, ugyanakkor kellő indokuk volt arra, hogy az ingatlan birtoklását és használatát a maguk számára biztosítsák. Ennek a közös elhatározásnak a megvalósulása úgy is biztosítható volt, hogy az I. rendű felperes javára haszonélvezeti jogot alapítottak. Az említett jog alapítása folytán indokolt volt, hogy az alperes a felperesektől nem igényelte az ingatlan birtoklását és használatát, sem annak hasznait. Mindezekből viszont az következik, hogy az I. rendű felperes haszonélvezeti joga folytán az elbirtoklásra alapított jogszerzés nem következhetett be, amiként azt a jogerős ítélet is megállapítja. A II. rendű felperes tényleges birtoklása és használata a saját személye tekintetében sem eredményezhetett elbirtoklást, mert joggyakorlása nyilvánvalóan házastársa, az I. rendű alperes érvényes jogcímén alapult. Az előzőekben kifejtettekre tekintettel a II. rendű felperesnek sem a maga személyében, sem a jogutódi minőségében nem alapos a felülvizsgálati kérelme, mert az elsődleges kereseti kérelem vonatkozásában hozott elutasító érdemi döntés nem tekinthető jogszabálysértőnek. A Legfelsőbb Bíróság ezért a jogerős határozat rendelkező részében foglaltakat összhangba hozva az indokolással, a közbenső ítéletet részítéletnek minősítette, és a részítélet rendelkező részét kiegészítve azzal, hogy az elbirtoklásra alapított keresetet elutasítottnak tekinti, azt a Pp. 275/A. §-a (1) bekezdésének alkalmazásával, az eljárási szabálysértés megállapítása mellett hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv. IV. 21. 733/1993. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás