PK BH 1994/594
PK BH 1994/594
1994.11.01.
Az elállás joga és a szerződés megtámadása két alapvetően különálló jogcím, melyek az igényérvényesítés során azonos megítélés alá nem vonhatók, és egymást nem helyettesíthetik [Ptk. 201. § (2) bek., 235. § (1) bek., 236. § (1) és (3) bek., 300. § (1) bek., 320. § (1) bek., 327. § (1) bek.].
A városi bíróság a felek 1971-ben kötött házasságát 1989. augusztus 9-én kelt és jogerőre emelkedett ítéletével - egyező akaratnyilvánításuk alapján - felbontotta. A házassági bontóperben a felek a házastársi közös vagyon megosztására is kiterjedő egyezséget kötöttek, melynek alapjául a köztük korábban írásba foglalt házastársi vagyonközösséget megszüntető szerződés szolgált. Az iratokhoz csatolt szerződés tartalmazta az ingatlanokon fennálló közös tulajdon megszüntetésének, valamint az ingóságok megosztásának módját, az egyezségben pedig az alperes az elszámolás eredményeként arra vállalt kötelezettséget, hogy a felperesnek 200 000 forint értékkiegyenlítést két részletben megfizet: 150 000 forint 1989. szeptember 1. napjáig, 50 000 forint pedig 1990. május 31. napjáig volt esedékes. Az egyezséget a bíróság az 1989. augusztus 8-án meghozott és ezen a napon jogerőre emelkedett végzésével jóváhagyta.
Az alperes az értékkiegyenlítés első részletének megfizetésével késedelembe esett, ezért a felperes 1990. február 12-én írásban közölte vele, hogy a szerződéstől eláll, és az eredeti állapot helyreállítása iránt 8 napon belül hajlandó peren kívül megállapodni. Ilyen megállapodás a felek között nem jött létre, a felperes ezért 1990. május 23-án keresettel élt, melyben a Ptk. 300. §-ának (1) bekezdésére, valamint a 320. §-ának (1) bekezdésére hivatkozva az elállás érvényességének a megállapítását és az eredeti állapot helyreállítását kérte.
A felek 1990. június 28-án az alperes ellenkérelmének előterjesztése előtt kérték az eljárás szünetelését.
A szünetelés időtartama alatt, 1990. július 3-án a felek a bírói egyezséggel jóváhagyott megállapodásukat közös írásbeli nyilatkozatukkal annyiban módosították, hogy az alperes által fizetendő értékkiegyenlítés összegét 250 000 forintra felemelték, melyből a felperes 200 000 forintot a szerződés aláírásával egyidejűleg átvett, további 50 000 forint megfizetését pedig az alperes 1991. július 3-ig 20%-os kamatfizetési kötelezettség kikötése mellett vállalta. A szerződésmódosítás 5. pontja tartalmazza azt is, hogy ezzel a módosítással a felek fenntartják vagyonközösségük korábbi megosztását, és kötelezően kijelentik, hogy a pert szünetelőben hagyják, annak folytatását nem kérik. A felperes az 1991. június 25-i beadványában a per folytatását kérte, 1991. július 18-án pedig bejelentette, hogy az alperes a fizetési kötelezettségének eleget tett, így követelését 26 080 forint költségre leszállítja.
Az 1991. december 11-i beadványában a felperes a keresetét „kiterjesztette”: a módosított szerződést a Ptk. 201. §-ának (2) bekezdésére alapítottan megtámadta, és kérte annak megállapítását; hogy a szerződés feltűnő értékaránytalanság folytán érvénytelen. Ezzel egyidejűleg vagyonmérleget terjesztett elő, melynek alapján az alperestől 691 000 forint értékkiegyenlítést követelt.
A módosított keresettel szemben az alperes azzal védekezett, hogy a felperes a szerződés megtámadására nyitva álló egyéves határidőt elmulasztotta.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Döntését azzal indokolta, hogy a felek az 1990. július 3-i szerződés módosításával az eredeti, egyezséggel jóváhagyott szerződést írásban megerősítették, ezzel a Ptk. 236. §-ának (4) bekezdése értelmében az 1989. augusztus 8-i megállapodás vonatkozásában a megtámadás joga megszűnt, az 1990. július 3-i szerződésmódosítás megtámadását tartalmazó jogérvényesítéssel pedig a felperes elkésett. Az ilyen módon csupán a költségviselésre leszűkült jogvitában a módosított szerződés 5. pontjának tulajdonított jelentőséget, és megállapította, hogy a per további szünetelésében történt megállapodás a kölcsönös illetékkedvezmény igénybevételének egyező szándékára utalt. Ezt követően a 18. számú kiegészítő ítéletében kötelezte a felperest a módosított kereseti kérelem utáni illeték Pp. 78. §-ának (1) és (2) bekezdése szerint történő megfizetésére.
Az első fokú ítélet és a kiegészítő ítélet ellen a felperes fellebbezett.
A másodfokú bíróság az első fokú ítéletet helybenhagyta. Indokolásában kiemelte, hogy a perbeli jogvita két, különböző időpontban kötött szerződésre vonatkozott, és a szerződéseket támadó kereseti kérelmek jogcíme sem azonos. Az eredetileg elállásra alapított igény nem vonatkoztatható a később érvénytelenség címén megtámadott, módosított szerződésre, a módosított szerződés megtámadásával pedig a felperes valóban elkésett. A kiegészítő ítélet vonatkozásában az első fokú ítélet helyes indokaira utalt.
A jogerős ítélet ellen a felperes élt felülvizsgálati kérelemmel. Jogszabálysértésként a Ptk. 327. §-a (1) bekezdésének mellőzésére hivatkozott; álláspontja szerint a szerződés módosításával az eredeti megállapodás nem vesztette érvényét, az eredeti kereset benyújtásával pedig a megtámadási határidő - figyelemmel a Ptk. 236. §-ának (3) bekezdésére - megszakadt. A szünetelés időtartama alatt a per folytatására irányuló kérelmét a szerződés ismételt megtámadásaként kérte figyelembe venni, és a fenti indokok alapján kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését.
A felülvizsgálati kérelem alaptalan, mert a jogerős ítélet nem törvénysértő.
A felperes az 1990. május 23-án előterjesztett keresetében a Ptk. 300. §-ának (1) bekezdése alapján annak megállapítását kérte, hogy a kötelezett késedelme folytán a szerződéstől jogszerűen állott el. A szerződéstől való elállás azonban a jogszabályi feltételek megvalósulása esetén sem eredményezi a szerződés érvénytelenségét, az ugyanis a Ptk. 320. §-ának (1) bekezdése értelmében a szerződést felbontja. Az elállás tehát a szerződés megszűnésének egyik formája, amely az egyébként érvényes szerződés esetében a Ptk. 319. §-ának (3) bekezdésében meghatározott jogkövetkezményeket vonja maga után.
A szolgáltatás és ellenszolgáltatás közti feltűnő értékkülönbség fennállása a Ptk. 201. §-ának (2) bekezdése szerint a szerződés megtámadását teszi lehetővé, az eredményes megtámadás folytán pedig a szerződés a Ptk. 235. §-ának (1) bekezdése értelmében megkötésének időpontjától kezdődő hatállyal érvénytelenné válik. Az érvénytelenség megállapítása érdekében történő megtámadásra nézve azonban a Ptk. 236. §-ának (1) bekezdése egyéves, jogvesztő határidőt szab meg.
A fentiekből következik, hogy az elállás joga és a szerződés megtámadása két alapvetően különálló jogcím, melyek az igényérvényesítés során azonos megítélés alá nem vonhatók, és egymást nem helyettesítik.
A felperes a kereseti kérelmét a szerződéstől való elállás jogszerűségének megállapítása iránt terjesztette elő, és követelését a szünetelő per folytatása iránti kérelmében is ezen a címen tartotta fenn. A szerződés érvényességére vonatkozó megtámadási okra első ízben az 1991. december 11-i beadványában hivatkozott. Az említett napon azonban a szerződés érvényességének megtámadására nyitva álló egyéves határidő már mindkét szerződés tekintetében eltelt. Minthogy pedig az elállás jogszerűségének megállapítására alapított kereseti követelés - az igényérvényesítés eltérő jogcímeire figyelemmel - nem eredményezi a megtámadási határidőnek a Ptk. 236. §-ának (3) bekezdése, illetőleg a 327. §-ának (1) bekezdése szerinti megszakadását, a bíróság a felperes keresetét törvénysértés nélkül utasította el. A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv. II. 21. 827/1993. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás