PK BH 1994/599
PK BH 1994/599
1994.11.01.
A különvagyoni ingatlanok hasznosítása szempontjából azonos megítélés alá esik a bérbeadás, amely tényleges vagyonszaporulatot eredményez, valamint a házastársak alapvető lakásszükségletének kielégítésére szolgáló közös használat, ami a bérleti díjjal azonos értékű, a közös vagyont gyarapító megtakarítást jelenti [Csjt. 27. § (1) bek., 31. § (5) bek.].
A felek 1977 szeptemberében élettársi kapcsolatot létesítettek, majd 1980. december 24-én kötöttek házasságot, melyből gyermekük nem született. Életközösségüket 1991. május 28-án megszakították; a házasságot az S. Városi Bíróság az 1991. december 18-án jogerőre emelkedett ítéletével felbontotta.
Az életközösség megkezdésekor mindkét fél saját tulajdonú társasházi öröklakással rendelkezett. Együttélésüket az alperes öröklakásában folytatták, ahonnan a felperes az életközösség megszakadásakor a saját lakásába költözött. A felperes öröklakását az együttélés alatt bérbeadás útján hasznosították; az ebből származó jövedelem 1977-ben havi 1000 forint volt, ez a bevétel 1991-re havi 5-6000 forintra emelkedett. Mindkét öröklakást OTP-kölcsöntartozás terhelte, melyeknek havi törlesztő részlete lényegében azonos összegű volt.
Az alperes szülei a felek életközössége idején egy szőlőingatlant ajándékoztak a feleknek, mely a házastársak egyenlő arányú tulajdonaként nyert bejegyzést. Ezt az ingatlant a felek az 1990. november 28-án kelt adásvételi szerződés szerint 170 000 forintért eladták; az eladási árból a vevő 150 000 forintot a szerződés megkötésével egyidejűleg, 20 000 forintot 1990 végéig kiegyenlített.
1991 januárjában a felek a lakásukat terhelő OTP-hiteltartozást kiegyenlítették. Az OTP által biztosított kedvezmény igénybevételével a felperes 62 000 forint, az alperes pedig 58 075 forint egyösszegű megfizetésével az ingatlanát tehermentesítette.
A felperes a felülvizsgálati eljárás alapjául szolgáló perben a házastársi közös vagyon megosztását kérte úgy, hogy a bíróság a birtokukban tartott ingókat adja a tulajdonukba, az alperest pedig az elszámolás eredményeként - ideértve az alperesi különvagyoni lakásra az életközösség alatt fordított közös törlesztések elszámolását is - 110 838,50 forintban marasztalja.
Az alperes a közös vagyon megosztását nem ellenezte. Viszontkeresetében - a felperestől eltérő vagyonmérleg felállításán túlmenően - egyebek mellett arra hivatkozott, hogy az alperes lakását terhelő hitel lényegében azonos volt az ő ingatlanán fennálló kölcsönnel. E tartozások kiegyenlítése azért nem számolható el a felperes különvagyona javára, mert a felperesi ingatlan bérbeadásából származó bevétel a Csjt. 27. §-ának (1) bekezdése szerint közös vagyon. Elszámolása alapján a felperestől 26 450 forintot követelt.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felek ingóvagyonát megosztotta, kölcsönösen kötelezte a feleket egyes különvagyoni tárgyak egymás részére való kiadására, és az alperest 70 114 forint megfizetésében marasztalta. Ítéletének indokolása szerint mindkét fél ingatlana hiteltartozásának kedvezménnyel történt egyösszegű kiegyenlítéséhez a közös szőlőingatlan eladási ára nyújtott fedezetet, az életközösség alatt az alperes öröklakására befizetett törlesztő részleteket azonban a felek a közös vagyonból fizették, így annak fele részét az alperes a Csjt. 31. §-ának (2) bekezdése szerint köteles a felperesnek megtéríteni. A felperes lakását terhelő kölcsön havi részleteinek kiegyenlítése ugyanakkor nem a közös vagyon terhére történt, mert a Csjt. 27. §-ának (1) bekezdése szerint a különvagyon hasznaként jelentkező közös vagyonból a vagyonkezelés és fenntartás költségeit le kell vonni, a közös vagyon javára pedig csak az ezt meghaladó haszon vehető figyelembe. Az első fokú ítélet ellen az alperes fellebbezett.
A másodfokú bíróság az első fokú ítéletet részben megváltoztatta: mellőzte az alperesnek 70 114 forint megfizetésére kötelezését, és a felperest kötelezte arra, hogy az alperesnek 15 nap alatt 12 350 forintot fizessen meg. Indokolása szerint a felek a különvagyoni lakásaikat az életközösség időszakában mindketten a házastársi közös vagyon javára hasznosították. Ezen a tényen nem változtat a hasznosítás módja, vagyis az, hogy a felperes lakását bérbe adták, az alperes tulajdonában álló lakást pedig maguk használták. Ehhez képest mindkét lakás haszna és terhe azonos jogi megítélés alá esik, a Csjt. 27. §-ának (1) bekezdése alapján ezért a feleknek egymással szemben jogszerű elszámolási igényük nem keletkezett. Kölcsönös elszámolásra egyébként azért sincs szükség, „mert az összegek hasonlóak, a minimális különbség elszámolásra nem szorul, minthogy a különvagyoni lakások bevételeinek pontos elszámolása sem lehetséges”. A felperest terhelő marasztalási összeg az ingóságok értékének elszámolási eredménye.
A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztette elő felülvizsgálati kérelmet. Jogszabálysértésként a Csjt. 27. §-a (1) bekezdésének helytelen alkalmazását jelölte meg. Álláspontja szerint a bérbeadásból befolyt haszon jövedelemként jelentkezett, míg a saját lakáshasználat jövedelmet nem hozott, „annak hasznát nem érzékelték”, így az azonos jogi megítélés nem helytálló. Utalt arra is, hogy a másodfokú bíróság nem mellőzhette volna az OTP-tartozások elszámolását.
Az alperes a felülvizsgálati kérelemre észrevételt nem tett. A jogerős ítélet jogszabályt nem sért.
A Legfelsőbb Bíróság egyetért a másodfokú bíróságnak azzal az álláspontjával, amely szerint a házastársi vagyonközösség időszakában a különvagyoni ingatlanok hasznosítása szempontjából azonos megítélés alá esik a bérbeadás, amely tényleges vagyonszaporulatot eredményez, valamint a házastársak alapvető lakásszükségletének kielégítésére szolgáló közös használat, ami a bérleti díjjal azonos értékű, a közös vagyont gyarapító megtakarítást jelent. A jogerős ítélet indokolásán túlmenően ez az értelmezés felel meg a Csjt. 31. §-a (5) bekezdésének is, amely szerint a bíróságnak gondoskodnia kell arról, hogy a vagyoni igények rendezésénél egyik házastárs se jusson méltánytalan vagyoni előnyhöz.
Minthogy a felek különvagyoni lakásainak adottságai és az arra fordított költekezések lényegében azonosak voltak, a felperes a Csjt. 31. §-ának (5) bekezdéséből következően kellő alap nélkül hivatkozik arra, hogy a kölcsönös együttműködésen alapuló, célszerű gazdálkodás keretei között az ő lakásának bérbeadásából származó jövedelem és az alperes lakásának közös használata folytán előállott vagyoni érték (haszon) eltérő elbírálás alá esik, és ez alapozná meg az ő különvagyoni igényét. A lakásingatlanokat terhelő OTP-tartozások végső, kedvezményes kiegyenlítésére vonatkozó elszámolás mellőzése ugyancsak a hivatkozott törvényhely megfelelő alkalmazásán alapul, ideértve, hogy a bíróság a bizonyítékok helyes mérlegelése alapján jutott arra a következtetésre, amely szerint nemcsak az alperes, hanem a felperes különvagyoni ingatlanát terhelő hiteltartozás kiegyenlítése is a közös szőlőingatlan eladási árából került ki.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv. II. 21. 892/1993. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás